Napút-füzetek 51.


Napút 2011/1.

Csáji László Koppány
A hajléktalan, a csók és a terrorista

Petz György
Csillagalattjáró

Kolofon


Felelős szerkesztő:
Szondi György

Szerkesztő:
Borbély András

Szöveggondozó:
Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő:
Szondi Bence

ISSN 1787-6877
ISBN 978 963 263 179 0

Terjedelem: 40 oldal

Álmok és tájak


Cédrus-pályázat – válogatás a kiemeltek prózáiból



T

ávoli és nagyon ismeretlen, olykor pedig nagyon is ismert és rossz emlékű tájakról beszél ez a vékony kis válogatás. Tények elevenednek meg az egyéni emlékezések tükrében, de mesés vágyak is megvalósulnak – legalább egy-egy szöveg erejéig.
 A Cédrus Művészeti Alapítvány minden évben nyílt pályázatot hirdet kortárs szépirodalmi alkotások, műfordítások és tanulmányok létrehozására. Kész művel vagy alkotói tervvel-ötlettel részt vehetnek rajta mindazok, akik magyar nyelven alkotnak. A Káva Téka-füzetek e számában a 2010-re ígért közlések ez évre átcsúszott darabjaival törlesztjük adósságunkat a próza kategóriában kiemelt szerzők iránt.

A lap tetejére