NAPÚT 2007/6., 93. oldal
Tartalom
Peter Stamm
Agnes
Ekaterina Joszifova
Otthon, majdnem
Philip Larkin
Régi szerelmes dalok
Megtartotta dalait – hiszen helyet
Alig foglaltak
Rálelni öröm volt; a füzeteket
Az idő megviselte – némelyek
A nyári napon felejtve megfakultak,
Vagy váza nyomát őrzik, esetleg
A lánya színezte ki, mindenesetre
Úgy tűnik, arra vártak: Mást keresve,
Özvegységében megtalálja őket.
És csak állt ott,
Bátortalan akkordokat követőn
Az áradó, őszinte dalt felidézve,
S hiánytalan a fiatalságot
(Kibomló fa, tavaszt ígérve)
A letűnt idő újra megjelent
– Mint mikor először játszotta el,
Úgy szállt a dal, betöltött
Mindent – megmutatva
A kezdet ragyogó fényeiből
Valamit, ami akkor sokat ígért,
Szerelmet, dicsőséget sugallva,
Megoldást kínálva, reményt;
És sírt, míg szép rendben visszarakta őket
Csak sejtve, megoldás nem volt, és sosem lesz.
Fűri Mária fordítása
Philip Larkin (1922–1985) a második világháború utáni korszak jelentős angol költője, akit ma „Anglia másik koszorús költőjeként” tartanak számon (a Poet Laureate címet, miután Larkin visszautasította, Ted Hughes kapta). Az időmértékes verselés a hétköznapi beszéd ritmusát követi költészetében.