NAPÚT 2008/2., 23–44. oldal

Tartalom

Rónai-Balázs Zoltán
A dolgozó éji dala • Figyelmeztetés • Egy felvonulás • Urbánus, szép dísztemetés

Gyenge István
Fázós mandulafa a pannon tavaszban

Pruzsinszky Sándor

Marczibányi-ház

(Drámai vízió Jókai Mórról 19 képben)

Szereplők
Jókai Mór	24 éves
Petőfi Sándor	26 éves
Laborfalvy Róza	32 éves
Giese rendőrinspektor	40 körül
Molnár József	45 körül
Bódog Máté
Fogadós
Honvédtiszt
Államügyész
Írnok
Rendőr
Történik: Pesten, 1849 szilvesztere körül

(A szín előterébe a fogadó előcsarnokát – recepcióját – képzeljük, melyet pár lépcsőfok köt össze a két szobából álló lakosztállyal. Ennek két szobáját balról egy – többnyire csukott – ajtó választja el egymástól. Maga a cselekmény többnyire a jobb oldali helyiségben játszódik, ezt jobbról a bejárati ajtó zárja le a folyosó felé. Benne ágy, szék, íróasztal ernyős lámpával, két ládika, könyvespolc, rajta összevissza dobált könyvek. A szoba falán sorban aranykeretes képek, közülük egy hiányzik, csak porfoltos helye látszik a falon. Az előtérben falragaszok.)
1.
(Az előtérben.)
JÓKAI	(belép) Jó napot.
FOGADÓS	(mézédesen) Alázatos szolgája az úrnak! Szobát méltóztatik?
JÓKAI	Egy éjszakára. Egyetlenegyre.
FOGADÓS	Hány személyre, ha szabad kérdnem, tisztelettel?
JÓKAI	Egyre.
FOGADÓS	Csak kétszobás lakosztályaink vannak, konyhával. Ha méltóságod…
JÓKAI	(közbevág) Épp ilyenre gondoltam.
FOGADÓS	Hm… (Méregeti Jókait.) Szabad megkérdeznem: méltóságod egyedül van?
JÓKAI	(nyersen) Lát valakit mellettem?
FOGADÓS	Alázatos tisztelettel: szabadna a passierscheinet… vagy az útlevelet… tekintetes uram, megnézhetni?
JÓKAI	(odaadja, fagyosan) Se tekintetes, se méltóságos.
FOGADÓS	(nézi a papírt, beírja a vendégkönyvbe) Kovács János úr… Tardonáról… Bejelentkezett a Marczibányi-fogadóba… Ezernyolcszáznegyvenkilenc utolsó napján.
JÓKAI	(miközben tekintete a falragaszokra téved) Csinos kis portrék.
FOGADÓS	A bujkáló főkolomposok. A Kossuth, a Petőfi, az meg ott jobbra a Nókai… vagy Jókai… a másik rebellis főfirkász, tisztelettel.
JÓKAI	(szinte unottan) Ezer pengőforint vérdíj. A sikeres följelentőnek. Az már valami, nem?
FOGADÓS	Kötél vár reájuk, elvégre is.
JÓKAI	Elvégre.
FOGADÓS	Nem sokan futkároznak már szabadon a főkutyák közül, tetszett észrevenni?
JÓKAI	Tud még más efféle jó hírt?
FOGADÓS	Csupántli annyit, hogy a napokban akasztották a Perényit, a Szacsvayt, a Csernust, a Woronieczkyt, a kisebb kutyaütők közül…
JÓKAI	Az első emeleti lakosztályt kérem.
FOGADÓS	Két utcaszoba, alkofen, előszoba, konyha. Száz váltóforint vagy tíz pengőforint, ahogy óhajtani méltóztatik, előre fizetendőn. Ugyanez a földszinten csak hatvan egy éjszakára, komplett reggeli-estebéd és…
JÓKAI	(közbevág, ingerülten) Az első emeletit kérem. (Gyorsan kiszámolja a bankókat a Fogadós markába.) A kulcsot.
FOGADÓS	Csomagja nem méltóztatik lenni az úrnak? (Jókai türelmetlenül nemet int.) Akkor tessünk a szálákba parancsolni, alássan… (Előremegy, fel a felső szintre, Jókai utána.) Méltóztatik tudni, miféle lakosztály ez? Ezek itt, kérem tisztelettel, nem akármilyen szálák…
JÓKAI	Már amennyiben?
FOGADÓS	Nem fogja elhinni, drága uram: maga a Petőfi nevű felségáruló lakott benne… Itt főzte ki a pártütő excesszusokat, hogy még a – hála a Mennybélinek! – utolsó pillanatokban is lábra kapjon itt a fejetlenség… A berendezés garantáltan eredeti, kérem, minden úgy maradott, ahogy az a haramia hátrahagyta… Persze lakbérfizetés nélkül! Ahogy a revoluciót csinálók szokták… Nem méltóztatik borsózni a háta ettől? Merthogy igazi múzeum ez a két szoba, kérem… A rebellió bűnmúzeuma, ha szabad magamat így kifejezhetni! Beköltözhető, mint mondottam volt, csupántli negyven forint felár ellenében… Most fogand épp a hat hónap letelni, hogy a pártütő a nejével…
JÓKAI	Elhagyták a színt.
FOGADÓS	A Mindenhatónak hála!
JÓKAI	(kezdi elveszteni a türelmét) A kulcsot! Nem kapok kulcsot?
FOGADÓS	(kötényéből kiveszi, az asztalra dobja) Elnézést! Ha megbántani sikerültem volna a tekintetes urat! (Kimegy, Jókai azonnal az ajtóhoz rohan és bezárja.)
JÓKAI	Sikerültél, nyavalyás.
(Aztán megáll, körbejár, nézi a képeket, odamegy a bútorokhoz, asztali tárgyakhoz, nézi, megsimogatja őket, egyenként kézbe veszi a könyveket, egyik-másikba belelapoz, visszateszi őket. Megszomjazik, tölteni akar az asztalon levő palackból – üres.)
JÓKAI	(kikiált) Hé, fogadós! Fogadós!
(Senki nem felel, Jókai feláll, odamegy a jobb oldali ajtóhoz, megforgatja a kulcsot a zárban, de az ajtó nem nyílik ki, hiába próbálgatja, rángatja. Aztán, mint akit letaglóztak, az ágyhoz vánszorog és rázuhan. Sötét.)
2.
(A szín először még sötét, aztán lassan kinyílik a bal oldali szobaajtó: a kívülről beömlő fényben Petőfi jelenik meg. Alakját hátulról világítja meg a fény, úgy, hogy arca és a szoba belseje az ágyon kuporgó Jókaival félhomályban marad.)
PETŐFI	Megjöttél, Marci?
JÓKAI	Sándor! Te vagy az?? Csakhogy egészben látlak! A születésed napján!
PETŐFI	Akár egy kifordított kesztyűt, igaz?
JÓKAI	Nem haltál meg, hál’ Istennek… Itt fogtam szállást, a te szobádban.
PETŐFI	Én meg, látod, most a tiédben. Mintha csak ennyi történt volna: szobát cseréltünk, nem hitet.
JÓKAI	Megint kezded? Ha tudnád, hogy félholtra váltam a hamis hírre: ott fekszel egy tömegsírban, Segesvárott…
PETŐFI	Egyik felem az Isten előtt, a másik a Jókai Marci ágya fejénél – mégiscsak megnyugtatóbb, igaz?
JÓKAI	Ezzel ne! Ezzel ne tréfálj nekem most!
PETŐFI	Ideges vagy, Marci.
JÓKAI	Tudod, honnan jövök? A bükki hegyekből.
PETŐFI	Odáig futottál? Mint a sintértől kergetett kutya? Gyenge fickó vagy, Marci.
JÓKAI	És te hol kódorogtál eddig? Júliád biztos éjt nappallá téve keres. (Petőfi nem válaszol.) Régóta vársz itt?
PETŐFI	A halálom perce óta.
3.
(A szín megvilágosodik: Jókai behunyt szemmel fekszik az ágyban, nyugtalanul forgolódik. A jobb oldali bejárati ajtóban megfordul a kulcs, az ajtó nyikorogva kinyílik, Jókai riadtan felül.
Beront Giese rendőrinspektor, a Fogadós kíséretében.)
FOGADÓS	Bocsánatért esedezem, Kovács úr… Szabad legyen bemutathatni Herr Giese Polizeiinspektor urat.
GIESE	(erős németes akcentussal) Van neked, magának lenni útlevél?
FOGADÓS	Magam ellenőriztem, kérem. (Jókai odaadja.)
GIESE	Kivel beszélgetni magában itt?
JÓKAI	Hogy én? Senkivel.
GIESE	Nem beszélget? Csak úgy… wie sagt man das? Megszabadult… elszabadult… fejében a lábatlanság?
FOGADÓS	(készségesen segít) Fejetlenség, Herr Inspektor, ha szabad… Fejetlenség.
GIESE	(fenyegetően) Fejetlen lábatlanság??
JÓKAI	Nekem tiszta a fejem, inspektor úr.
GIESE	(nézi az útlevelet) Te megesküdni, hogy lenni ez a… Kovacs… Kovacs János?
JÓKAI	Kovács János a nevem.
GIESE	Te fordítani fejedet bal. (Jókai balra fordul, Giese elővesz egy képet és összeveti azzal Jókai arcvonásait.) Jobbra neked most. So, so. (Jókai jobbra fordul.)
JÓKAI	Nem stimmel valami az útlevelemmel?
GIESE	Miért van ez írva magyar?
JÓKAI	Őfelsége tudtommal a nyelvet nem tiltotta még be.
GIESE	Sohasem tudhatsz te, Kaiser mi a szándék. (Jókai orra alá dugja a körözőképet.) Eztet ember ismered?
JÓKAI	Sose láttam.
GIESE	Nekednek nagy szerencse. (Elteszi a képet.)
FOGADÓS	(fontoskodva) Az a Jókai volt, ugyebár? A vörös tollas suhanc. A márciusi pártütő. A Petőfi árnyéka. Erre lakott a csibész valahol. Biz’ isten, ezer közül is felismerném, ha megint erre tolná a képét…
JÓKAI	Szabad akkor… az útlevelem?
GIESE	Maga sietni nagyon? Türelem, barátom, türelem! (Elteszi az útlevelet.)
(Kimennek, becsapják az ajtót, kívülről kulcs csikordul, Jókai az ágyra zuhan, sötét.)
4.
(Újra a bal oldali ajtó nyílik ki: Petőfi alakja, hátulról világítja meg a fény, arca sötét.)
PETŐFI	Most reszketsz, mon ami, az új szakállad alatt? Hogy netán még hasonlítani találnál önmagadra?
JÓKAI	Nem reszketek. Ha félnék, nem jöttem volna most ide – éppen ide! (Kis szünet.) Milyen érzés meghalni, Sándor?
PETŐFI	(felnevet) Ó, hát te komolyra vetted? Fütyülök én nekik meghalni, Marci! El ne hidd…
JÓKAI	Van Isten az égben!
PETŐFI	Az eget – az eget azért inkább ne emlegessed.
JÓKAI	Mert porba sújtott minket? És miféle bűnökért? Ki lesz a megmondhatója?
PETŐFI	Te. (Kis szünet.)
JÓKAI	Azt hiszed?
PETŐFI	Ebben bizonyos vagyok.
JÓKAI	(újabb kis szünet után) Tudtam én: ha élsz, még egyszer el fogsz jönni ide. A Kerepesi útra, a Marczibányi-házba. Legutolsó pesti lakásodba. Az elfogást is kockáztatva… (Fölkel az ágyról, előbbre jön.) Milyen sápadt vagy! És ez a körszakáll… Ilyet te sose viseltél azelőtt. Nem tűrted a szőrt az álladon. Öregbít – mondtad egyszer –, mi, a Pilvax ifjai, nem öregedhetünk meg sohasem… Mi lesz a jövővel akkor? És nézd csak: itt egy vérfolt a melleden…
PETŐFI	Semmiség. Megkarcolt egy bokor tüskéje.
JÓKAI	S azt tudod, hogy ezer pengőforint a vérdíj mindkettőnk fejére?
PETŐFI	(felnevet) Ezer pengőforint… Tízkötetnyi versem ára! Átkozottul értékesek lettünk!
JÓKAI	Örülsz neki? Én nem ilyennek képzeltem a jövőt.
(Petőfi járkál a szobában, nézegeti a képeket a falon, de arca továbbra is homályban marad.)
JÓKAI	A képeket nézed? Együtt vettük őket, még a Dohány utcai közös lakásunkba, emlékszel?… LaFayette, Desmoulins, Tallien, Saint-Just, Danton, Marat, Béranger, és itt, a vad jakobinusok mellett – jaj, mennyit mulattam ezen! – Arany János, a szelíd merengő. Furcsán festett e véres társaságban…
PETŐFI	De Robespierre-t, úgy látszik, már meglovasították.
JÓKAI	És az íróasztalodról a kis Voltaire-szobrot is, mit Júliától kaptál.
PETŐFI	Ne csodálkozz. Ők ketten veszélyesebbek rájuk, mint az egész, Budavárt ostromló honvédsereg volt.
JÓKAI	Minden más holmi a helyén van, láttad? A konyhában az asztalon a tea, Júliád porceláncsészéi… Mintha csak tegnap hagyta volna széjjel. (Kis szünet.) Vajon merre jár most Júlia?
PETŐFI	A többiekről mit tudsz?
JÓKAI	Nem tudok mindenkiről.
PETŐFI	Vasvári?
JÓKAI	Megölték az oláhok.
PETŐFI	Irinyi?
JÓKAI	Talpig vasban.
PETŐFI	Táncsics?
JÓKAI	Halálhírét keltik.
PETŐFI	Czuczor?
JÓKAI	Rács mögött. Az Újépületben.
PETŐFI	A vitéz Lenkei?
JÓKAI	Megőrült a várbörtönben, Aradon.
PETŐFI	Irányi? Bajza? Pálffy?
JÓKAI	Eltűntek, ki tudja, hová.
PETŐFI	Pöltenberg? Damjanich?
JÓKAI	(fejéhez kap) Istenem, Sándor! Hol jártál te mostanáig??
(Nyikorogva nyílik a jobb oldali ajtó. A szín hirtelen sötétbe borul.)
5.
(A szín lassan megvilágosodik. Jókai nyugtalanul forgolódik az ágyban, felriad, felül. A Fogadós Molnár Józsefet vezeti be, aki először csendben megáll oldalt, onnan figyeli Jókait.)
FOGADÓS	Pálinkás jó reggelt a tekintetes nagyságos úrnak! Itt a reggeli! (Leteszi egy tálcán az asztalra.)
JÓKAI	(mint aki nehéz álomból ébred) Mit akar?
FOGADÓS	Ha bátorkodhatom magamat így kifejezhetni: vendéget hoztam. (Ki, a bejárati ajtó nyikorogva csukódik be mögötte.)
JÓKAI	(felpattan, mintha ismerné a jövevényt) Nahát!
MOLNÁR	(át akarja ölelni Jókait) Az én kedves…
JÓKAI	(hátralép) Összetéveszt valakivel.
MOLNÁR	Nem ismernénk egymást?
JÓKAI	Semmi esetre sem.
MOLNÁR	Öcsémuram ennyire nem bízik meg bennem?
JÓKAI	Nincs kedvem most ismerkedni. (A bal oldali ajtóra mutat.) Az az ön szobája, azt vette ki.
MOLNÁR	(belemegy a kényszerű játékba) Molnár József vagyok, pesti ügyvéd, azelőtt Müller… Az úrban kit tisztelhetek?
JÓKAI	Kovács János, urasági komornyik.
MOLNÁR	(kissé gúnyosan) Komornyik, ez jó! Nagyon jó… És honnan érkezett, ha szabad kérdenem?
JÓKAI	(mogorván) Tardonáról.
MOLNÁR	Én meg Komáromból.
JÓKAI	(hirtelen felélénkül) Komárom, az ám, Rév-Komárom… Hogy fest most Rév-Komárom?
MOLNÁR	Leégett az ostromban az ottani házam. Üszkös romok, osztrák katonák mindenütt. Magyar szót alig hallani.
JÓKAI	(aggódva) S a Szombati utca? Megvan még a Szombati utca?
MOLNÁR	Arra a sarokházra gondol? A Szent György-köz sarkán?
JÓKAI	A nagy eperfákkal előtte.
MOLNÁR	(mosolyogva) A vörösmárvány-oszlopú tornáccal? Az ablakokban a sárga violával? A friss levendulaillattal az öreg bútorok között?
JÓKAI	Özvegy ásvai Jókayné háza. Porig égett, ugye? Mondja már, ne kínozzon!
MOLNÁR	Nem esett baja.
JÓKAI	(megkönnyebbülten sóhajt) De Pest-Buda nem létezik többé. Puszta helységnevek. Szemét, rom, üres üzletek. És azt beszélik, nemsokára tilos lesz megszólalni magyarul. És a besúgók, a besúgók! Mindenütt besúgók…
MOLNÁR	Én nem vagyok az.
JÓKAI	Látta ezt a fogadóst? Azt hinné az ember, hogy csak egy setétlajos… Holott egy monumentális fül. Ez az alak egy éve még nemzetőr volt, ugyanitt. Tisztán emlékszem, milyen rikácsolva szavalta a Nemzeti dalt…
MOLNÁR	(kis mosollyal) Egy év előtt még öcsémuram se volt komornyik… Most is előttem van, ahogy először megjelent az ügyvédi irodámban… A sötétszőke, babás hajával, a tiszta, kék tekintetével… Meg ne haragudjék, maga volt az ártatlanság! Kérdeztem is magamtól: ez az ember akar fiskális lenni?
JÓKAI	Láthatja: nem is lettem az.
MOLNÁR	És büszke vagyok rá, hogy eltérítettem… Hogy, midőn első zsengéit mutatta, én perbeszédírás helyett rögtön az Életképekhez küldtem!
JÓKAI	Száz éve volt.
MOLNÁR	Száz?
JÓKAI	Ennyit öregedett három esztendő alatt a világ.
MOLNÁR	Ön mondja ezt, drága barátom, huszonöt évesen, aki…
JÓKAI	Ki ne mondja!
MOLNÁR	Önnek nem kéne így félnie.
JÓKAI	Nem magam miatt.
MOLNÁR	Persze, hisz író. Az álmai… De ne aggódjon: itt a Marczibányi-házban biztonságban leszünk.
JÓKAI	Kegyelmed nem olvasta odalent a falragaszokat, ugye?
MOLNÁR	Nem volt időm… Egyenest Rév-Komáromból… (Hirtelen elfogja a pánik.) Azt mondja, rajta vagyok a falragaszokon?? Én nem csináltam semmi olyasmit, ami… Én egy fia osztrákot meg nem öltem, fegyver sem volt a kezemben. Öcsémuram a megmondhatója! A vésztörvényszék ülnöke voltam ugyan, de Isten az atyám, mindig a büntetések ellen szavaztam… És ezt ők is tudják!
JÓKAI	Mikor Pestre bevonultak, legelső dolguk volt a Múzeum lépcsőjén agyonlőni a bankjegynyomda pénztárosát – és tudja, miért? Mert egy díszkardot találtak nála… (Kis szünet.) Bátyámuramnak is van otthon díszkardja, ugye?
MOLNÁR	Ugyan, ez csak tévedés lehetett… Nem barbárok ezek… Kultúremberek, végül is… Olvassa el a polgári törvénykönyvüket: alapelvük a bona fidei: méltányosság mindenben, a leszámolásban is… Hogy aki katonailag nem kompromittálta magát, azt nem szabad… Öcsémuram nem így gondolja? (Jókai hallgat.) Nekem Gaál Eduárd katonai kerületi biztos úr…
JÓKAI	…A honáruló? Akit Kossuth még áprilisban törvényen kívül helyezett?
MOLNÁR	…személyesen ígérte meg… Mármint hogy ha itt, míg az első retorziók lecsengenek, a panzióban csendben meghúzom magam… (Elhallgat, csendben nézik egymást.)
JÓKAI	Ez itt egy börtön, bátyámuram. Nem vette észre még? Egy egérfogó. S mi beleléptünk, óvatlanul.
MOLNÁR	Miket beszél?
JÓKAI	Próbáljon csak kimenni az ajtón. Tessék, próbálja meg.
(Molnár a bejárati ajtóhoz megy, lenyomja a kilincset, az ajtó nyikorogva kinyílik.)
JÓKAI	Nem értem… Az előbb még…
MOLNÁR	Nyugodjék meg, öcsémuram. Higgadjon le kissé.
JÓKAI	Jól értettem: kegyelmed volt már odabent?
MOLNÁR	Egy félórára csak.
JÓKAI	És milyen volt? Bántották?
MOLNÁR	Dehogy. Szivarral kínáltak.
JÓKAI	A halálraítélt is kap egy szivart. A kivégzés előtt.
MOLNÁR	Barátilag elbeszélgettünk. Azt mondták: hajam szála se görbül, hogyha…
JÓKAI	(közbevág, bólint) Hogyha csendben meghúzza magát, akár a punnyadó egér. Tetszett már mondani.
MOLNÁR	Mert ők is tudják, hogy sosem politizáltam. (Sóhajt.) Hála Istennek! Volt annyi eszem… Hogy nem ugrottam be Kossuthnak… Emlékszik, kegyelmed… Júliusban, mikor a cáriak már Pest felé közeledtek… Emlékszik, ugye, a kormányzó kiáltványára?
JÓKAI	„Akartok-e meghalni a vad muszkák irtó vasa alatt? Akarjátok-e látni, mint tiporják a távol éjszak kozákjai apáitok, feleségeitek, gyermekeitek megfertőztetett tetemeit? Ha nem, védjétek magatokat!… A hadsereggel együtt kelj fegyverre, óriás nép!”
MOLNÁR	A memóriája, akár a kristály… Ezt mondta, igen… Szórul szóra. Azon a mámorító, andalító hangján, ahogy a végén felemelte, mindig úgy zengett, oly ércesen, mint a harang…
JÓKAI	Valamennyien szerelmesek voltunk ebbe a hangba.
MOLNÁR	Szívünk hangja volt. (Hallgatnak kis ideig.) De nem volt népfelkelés. A hadsereg otthagyta Pestet. Egyedül maradtam a Városházán… A többi tanácsnok úr akkorra már kereket oldott… Én a helyemen voltam, és rábírtam Petőfit meg Egressyt, ne hívják össze a népgyűlést, ne fanatizálják a népet. Ne építsünk sáncokat, ne osszuk ki a puskákat. Ne legyen itt értelmetlen vérfürdő. (Kis szünet.) Én erre most hivatkozhatom. Ki vehetné rossz néven? És látja, maga a városparancsnok nyugtatott meg: tudnak erről… Semmitől se kell tartanom, drága barátom!
(Jókai felpattan, mintha kergetnék, a bejárati ajtóhoz szalad, ki akarja nyitni: az ajtó zárva van.)
JÓKAI	Tessék, megint nem nyílik! Börtönben vagyunk, nem látja??
MOLNÁR	A maga felzaklatott, váteszi fantáziája!
JÓKAI	(szinte hisztérikusan) Nem bírom a bezárt ajtókat! Nem bírom… Tömegsírban érzem magam! Tömegsírban…
(Molnár is odamegy az ajtóhoz, rángatja a kilincset, az ajtó nem enged.)
MOLNÁR	(dörömböl) Hé, kinyitni! Kinyitni!
JÓKAI	(hirtelen nyugalommal) Húzzunk sorsot.
MOLNÁR	Minek?
JÓKAI	Hogy melyikünk távozik innen előbb.
MOLNÁR	(komoran) Húzzunk.
JÓKAI	(fémpénzt vesz elő) Fejet mond vagy írást?
MOLNÁR	Fejet.
JÓKAI	(feldobja a pénzt, leesik, lehajol érte) Sejtettem. Írás. Velem kezdik. (Szünet.) Kevés az időm, barátom, uram… Drága Róza, ha nem érsz ide addig, nem látjuk egymást többé.
MOLNÁR	Most kiről beszél?
JÓKAI	Szökjünk meg.
MOLNÁR	Hogy képzeli?
JÓKAI	Valamikor csak kinyitják ezt az átkozott ajtót… Ha az a kígyóríkató spion belép, maga szóval tartja elölről, s én lepuffantom hátulról… (Pisztolyt ránt elő.) Ezzel, ni. Rendben?
MOLNÁR	Magánál fegyver van?
JÓKAI	Magamnak tartogattam – az egyetlen golyót.
MOLNÁR	Őrültség.
JÓKAI	Még soha senkiben kárt nem tettem, egy egeret agyon nem csaptam – de most megteszem! Csak innen kijussunk.
MOLNÁR	Tudja mit, öcsémuram? Majd én. Adja csak ide. Nem a maga kezébe való.
(Jókai odaadja a pisztolyt, Molnár elteszi.)
MOLNÁR	(az ajtóhoz lép, dörömböl) Kinyitni! Kinyitni!
(Az ajtó hirtelen kinyílik, Giese lép be egy csendőr kíséretében, kezükben botok.)
GIESE	Maradsz te nem meg nyugton?? (A fapálcával ütlegelik Molnárt, aki térdre esik.)
MOLNÁR	Hagyják abba! Könyörgöm…
GIESE	Na, gyerünk, Molnár-Müller, egy-kettő… los!
(A csendőr fölrántja és kitaszigálja Molnárt az ajtón.)
JÓKAI	Hová viszik?
GIESE	(vigyorog) Elbeszélgetőre.
JÓKAI	Ehhez nincs joguk, ember!
GIESE	Miért nem maradtál meg Müllernek, te marha? Kellett neki Molnar? Most fájni fej, persze – előbb gondolkodni ész, kutyák!
JÓKAI	Az a bűne, hogy nevet változtatott? A törvény…
GIESE	Mit tudhatsz te, mit enged meg törvény??
JÓKAI	Ügyvédnek készültem, uram.
GIESE	És mire te lettél? Tudjuk, mi lettél.
JÓKAI	Engedelmet: Kovács János vagyok, útlevelem…
GIESE	Útleveled?? Te magad nekednek hamis útlevél. Ervenytelen.
JÓKAI	Szabad megtudnom, miért?
GIESE	Te itt nem kérdez. Itt csak én kérdez.
JÓKAI	Le vagyok tartóztatva?
GIESE	El nem hagyod Marczibányi-ház! Maradsz te nyugton, türelemmel. Megértett?
(Giese már éppen csukja be az ajtót, amikor odakintről lövés dörren.)
GIESE	(miután egy pillanatra kinézett a „lépcsőházba”) Meglőtte magát főbe… a barátja… Honnan ennek fegyver?! Unglaublich!
(Giese ki, az ajtó becsapódik, kulcs csikordul, Jókai, arcát kezébe temetve, az ágyra roskad. Sötét.)
6.
(Kinyílik a bal oldali ajtó. A keskeny fénycsíkban ismét Petőfi alakja.)
PETŐFI	Irigyled? Hogy meg merte tenni?
JÓKAI	(könnyek között) Az én kedves principálisom… Aki beajánlott az Életképekhez… Aki zsengéimben is bátorított…
PETŐFI	Ehhez képest elég alamuszin viselted magad vele.
JÓKAI	A legtisztességesebb pesti prókátor! A legjobb ember, akit valaha… (Csüggedten abbahagyja.)
PETŐFI	Finnyás a végzet. Válogatós. Neki mindig a jobbak kellenek. A gyengéket kiköpi. Mint például…
JÓKAI	(közbevág) Mint például engem?
PETŐFI	Magad mondtad. (Kis szünet.)
JÓKAI	Tudom, mivel vádolsz.
PETŐFI	Nagyon szerettelek. Jobban, mint barátot. Te voltál bizalmam egyetlen ép oszlopa. És hová jutottál??
JÓKAI	Hová?
PETŐFI	„Korunk vallása a szabadság” – megismered? Kinek a mondása ez?
JÓKAI	Az enyém.
PETŐFI	Ezt árultad el. Leromboltad az oszlopot.
JÓKAI	Igazságtalan vagy – rettentő igazságtalan!
PETŐFI	Megalkudtatok az országtipró gyilkosokkal – te és a Békepárt –, békeüzeneteket küldözgettetek a Kamarillának!
JÓKAI	Hallgass meg! Azt akartuk, hogy…
PETŐFI	(közbevág) Leváltani a népet.
JÓKAI	Istenem, Sándor… Ez a nép önmagát váltotta le!
PETŐFI	Miket beszélsz??
JÓKAI	Hát nem vetted észre? Az óriás elesett, mielőtt legyőzték volna…
PETŐFI	Az óriás?
JÓKAI	Az akarat, Sándor. Szétporladt az akarat. Porszemekre. Már Szabadszálláson megkezdődött… Emlékezhetsz. Miért nem téged választott a nép a követének? Téged: a leghitelesebb fiát?
PETŐFI	A nép énelőttem szent. Annyival inkább szent, mert gyönge, mint a gyermek.
JÓKAI	Úgy támadt reád, mint a vadállat… Döbbenetes volt.
PETŐFI	Az nem a nép volt. Csak a kaputosok. (Megvetően.) A kabátosok.
JÓKAI	Kabátosok? Isten tudja. Szabadszálláson téged a nép fiai vádoltak meg – épp azok, akik választói jogukat jórészt neked köszönhették –, hogy el akarod adni az országot a tótoknak… A nép tehát önnönmaga ellen fordult! (Kis szünet.) Bennem már akkor összeomlott valami.
PETŐFI	(kis szünet után, kimérten, de haraggal) Benned mindig összeomlik valami. Mert gyenge fickó vagy, Marci. (Szinte szikrázva.) Laborfalvy Móric!
JÓKAI	Megint itt tartunk? Rózánál? Örök tüske a szemedben? Csak mert szeretni merészelt engem?
PETŐFI	Ne félj, nem maradsz itt nélküle. Érted jön majd, dehogyis enged el a nőstény oroszlán!
JÓKAI	Csak mert meg mertem érinteni? A valóságot, egyszer – képzeleted lángoszlopa mellett?
PETŐFI	(gonoszul) Ha halálra ítélnének is, csomagol majd tízórait – az akasztófa alá… És te elfogadod! Kinek tudsz te nemet mondani?
7.
(A bejárati ajtó nyikorogva nyílik, a fény most jobbról esik be, Petőfi alakja eltűnik. Jókai az ágyon fekszik. A Fogadós jön be, egy tálcát hoz, rajta kenyér, palack stb.)
FOGADÓS	Mi a patvar, még hevergetni méltóztatunk? És a vacsoránkhoz hozzá se nyúltunk?
JÓKAI	(fekve marad) Tűnjön el.
FOGADÓS	Szabad legyen…
JÓKAI	(ráordít) Nem!
FOGADÓS	El fogunk ám punnyadni a kihallgatásig, ha éhezünk. El fogunk…
JÓKAI	Takarodjon!
(Fogadós ki, sötét.)
8.
(Halk zene, énekszó: a Nemzeti dal megzenésített szövege. Baloldalt a szín lassan megvilágosodik. Gertrudis koronás jelmezében Laborfalvy Róza ül a tükör előtt, letörli arcáról a festéket. Jókai lép be, mellén kokárda.)
RÓZA	Jókai!
JÓKAI	Köszönöm, Róza.
RÓZA	Mit köszön?
JÓKAI	A kokárdát. Amit a mellemre tűzött… Petőfi szerint már tízezren viselik!
RÓZA	Egy hős – az ne mondjon köszönetet. (Fejéről levéve, a székre teszi a koronát.)
JÓKAI	Hős – én? Az idő! (Hirtelen tűzzel.) Azon időket éljük, Róza, melyben minden igazságtalanság szétfoszlik, mint a felhő, s az igazság napja besüti a világot…
RÓZA	Maga és Petőfi nélkül itt semmi se történt volna. (Kibontja a haját, mely vad fürtökben omlik a vállára.) Mondja, hány éves maga?
JÓKAI	Februárban múltam huszonhárom.
RÓZA	Hihetetlen… Félig gyerek! Honnan vette a Nepean sziget mélységeit?
JÓKAI	Kegyed olvasta a Nepean szigetet?
RÓZA	Azóta mindent elolvasok magától.
JÓKAI	(bizonytalanul) Hát… Akkor én mennék is…
RÓZA	Eszébe ne jusson! Mindjárt elkészülök. (Gyors mozdulatokkal a harisnyáját stoppolja.)
JÓKAI	Gertrudis királynő… a harisnyáját maga stoppolja?
RÓZA	Gertrudis a koronáját is maga készíti. Üveggyöngyből, papundekliből. (Kezdi kigombolni jelmezét.)
JÓKAI	Nem zavarom kegyedet?
RÓZA	Hátat fordítva nem. Üljön csak le oda és forduljon a fal felé – vissza ne nézzen! Megígéri? (Jókai leül, hátat fordít, zavarában majdnem ráül a koronára. Róza közben leveti jelmezeit, alsóneműben áll ott.) Mondja, kedves Jókai, volt már maga nővel?
JÓKAI	(a falat nézi, meg se mozdul) Miért kérdi?
RÓZA	(melegen) Miért? Talán mert… annyira tartja a szavát. (Odalép Jókai elé.) Ha belepusztulna is – megtartaná, igaz?
JÓKAI	(fölpattan) Királynőm. (Magához öleli Rózát.)
9.
(Áttűnés. Róza helyén Petőfi áll a fényben)
PETŐFI	(felajzottan) Marci, ez így nem mehet tovább! Te titkolsz valamit előlem! Megváltoztál, de nagyon, irányomban!
JÓKAI	Vagy épp ellenkezőleg: te – velem szemben.
PETŐFI	Marci, ezt ne mondd! Mi ketten indítottuk el március idusát… Ez örök kötelék! Mi őszinteséggel tartozunk egymásnak.
JÓKAI	Beszéljünk hát őszintén. Mi panaszod van ellenem?
PETŐFI	Amióta társszerkesztő vagyok lapodnál, azóta úton-útfélen hirdeted, hogy az Életképek hanyatlásának oka én vagyok… Sokfelől visszamondták nekem, hogy újabban túlságosan vadul forradalminak tartod költeményeimet és…
JÓKAI	(közbevág) Ez a „sokfelől” – ez nyilván csak Júlia lehetett.
PETŐFI	(felcsattan) Na és, ha ő volt? Mi bajod nejemmel?
JÓKAI	Júlia nem kedvel, mi több: gyűlöl engem.
PETŐFI	Miket beszélsz?? Azért süti folyton a kapros túrós rétest, a kedvencedet? Ugyan miért gyűlölne, mondd?
JÓKAI	Talán mert nem sikerül, akár egy diót, engem is feltörnie.
PETŐFI	Hűtlenséggel gyanúsítod Júliámat?? Te? Akit otthonomba befogadtam? Akit védőszárnyaim alá vettem?? (Hisztérikusan.) Vondd vissza, vagy meglakolsz! Vondd vissza!!
JÓKAI	Különös ember vagy te, Sándor, nagyon különös… Az a varázspálca a kezedben, mellyel minden szívet meghódítasz, tőrt hordoz a másik felén. Miért döföd belé ugyanazokba, akiket előbb elkápráztattál?
PETŐFI	(izzóan) Csak a lanyhákba, álnokokba, kérges szívekbe!
JÓKAI	Sándor! Ne szégyellj világosan látni.
PETŐFI	Nem vagyok olyan kétszínű, mint te!
JÓKAI	Ne szégyelld, hogy nem vagy Isten. Vállald, hogy ember vagy te is.
PETŐFI	(kis szünet után, lehiggadva) Jó, kissé talán elragadtattam magam… De nem engedhetem meg, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméi kufárok kezére kerüljenek.
JÓKAI	Miről beszélsz, mon ami?
PETŐFI	(kéziratot ránt elő) Ezt a verset Vörösmartyról írtam… Olvasd csak el.
JÓKAI	(átveszi, hangosan olvassa) „Nem én téptem le homlokodról. Magad tépted le a babért.” (Farkasszemet néz Petőfivel.) Miért írtad ezt, Sándor?
PETŐFI	Még kérded? Mintha nem tudnád, hogy a Szózat költője az Országgyűlésben a német vezényszó mellett szavazott! Soha életemben még ily szörnyű csalódás nem ért!
JÓKAI	(nagyon komolyan) Ezt a költeményt én nem adom ki, Sándor.
PETŐFI	És miért nem?
JÓKAI	Ha ez a költemény megjelenik az Életképekben, elmarad az előfizetők fele.
PETŐFI	Na ne mondd!
JÓKAI	Ne felejtsd el, hogy Vörösmartynak – kinek te is hálával tartozol – még több tisztelője van, mint Petőfinek.
PETŐFI	Majd elválik, Móric, majd elválik.
JÓKAI	A mai válságos időkben óvatosság, körültekintés a szerkesztők feladata.
PETŐFI	Óvatosság? Körültekintés? (Megint szikrázik.) Ez a gyávák hangja!
JÓKAI	Miért teszel úgy, mintha nem tudnád: fogynak az előfizetőink? Adósságokkal küszködünk! Ez a költemény végleg megáshatja lapunk sírját.
PETŐFI	Lemondok a szerkesztői állásomról! Csináld tovább egymagad.
JÓKAI	Szóval cserben akarsz hagyni?
PETŐFI	Te hagytál cserben engem – és azt is tudom, ki áll e mögött!
JÓKAI	Kicsoda?
PETŐFI	Laborfalvy Róza. A gőgös nőstény oroszlán. Akit, isten tudja, mióta titkolsz előlem.
JÓKAI	Nem titkolom. Ő életem párja lesz.
PETŐFI	Laborfalvy Róza?
JÓKAI	Még e hónapban nőül veszem.
PETŐFI	Tréfálsz?
JÓKAI	Hogy tréfálnék? Amit iránta érzek, egész bensőmet fölégeti… Ő jobbá és okosabbá tett engem. Ővele jobban értem a világot.
PETŐFI	Nálamnál is?
JÓKAI	Én ezért a nőért meg tudnék halni. Egyetlen szó és panasz nélkül, barátom.
PETŐFI	Szerencsétlen flótás… Színésznőt nem vesz el az ember! Akár a bárányhimlőből, kigyógyul belőle időben.
JÓKAI	Hihetetlen! Hogy éppen te – a szabadság és szerelem költője – ezt ne értsed meg!
PETŐFI	Behálóztak téged, Marcikám, csúnyán behálóztak… Előre látom: fel fognak használni ellenem…
JÓKAI	Hogy te miket képzelsz!?
PETŐFI	Amilyen gyanútlan mimóza vagy… Hím pillangó… csak rászállasz a kábító virágra. És nem veszed észre, hogy a bibéje alatt a méreg…
JÓKAI	(közbevág) Most már elég! Engem sértettél meg.
PETŐFI	…Hogy kivel lépsz eszmei kapcsolatba, ha Rózával egyesülsz… Nyáry Pállal és körével! A korábbi szeretője! A törtető, aki kitúrt minket a Közcsendi Bizottmányból!
JÓKAI	Holnap elköltözöm.
PETŐFI	(hirtelen megenyhül megint) A fészkes fenébe, még mit nem! Abból nem eszel, hogy te elmenj innét… Júlia addig fogja tömni beléd a kapros túrós rétest, amíg oly nehéz nem leszel, hogy el se tudsz menni!
JÓKAI	Itt a lakáskulcs. Reggelre már nem találsz itt. (Odaadja Petőfinek a kulcsot és kimegy.)
PETŐFI	(eltorzul az arca) Gyűlöllek… Hogy nem szerethetlek! (Földhöz vágja a kulcsot. Sötét.)
10.
(Áttűnés: a sötét színt jobb oldalról a bejárati ajtó nyílásán beömlő fény világítja meg. Giese jön be, kezében fáklya. Jókai nagykabátban az ágyon kuporog, arcát kezébe temetve.)
GIESE	Te lenni rossz alvó… Miért nincs neked álmod, Jókai?
JÓKAI	(fölrezzen) Tiltakozom! Nem vagyok Jókai! Kovács János…
GIESE	Freilich, freilich. Lenni csak feltételezés… Mert nincsen neked álmod.
JÓKAI	Tévedsz, kopó. Ha nem lennének álmaim, már rég nem is élnék.
GIESE	Nagy szavak. Ti magyar, ti szeretitek a nagy szavak.
JÓKAI	Mert már csak azok maradtak. A szavak. Semmi másunk nincs már.
GIESE	Nevetek nektek – szavak! Mire menni magyar szavak?
JÓKAI	Szavainkat megölni nem lehet. Kiröpülnek a börtönök rácsain. Tovaszállnak a hajnali széllel.
GIESE	Azt hiszed?
JÓKAI	Ők a tettek magzatjai, Giese. Betöltik a léget, mint tavasszal a virágpor.
GIESE	Tudod mit, legyen teneked igaz.
JÓKAI	(nevet) Te adsz nekem igazat? Te?
GIESE	Ha élni akarsz – eladod császárnak szavaidat.
JÓKAI	A szavak nem eladók, kopó.
GIESE	Aki így beszél, nem ismeri élet… Minden eladó – ha kapsz cserébe élet.
JÓKAI	Mit akartok?
GIESE	Holnap meghozzák ítélet.
JÓKAI	(megdöbben) Már holnap? Itt Újévkor is dolgozik a vérbíró?
GIESE	Nálunk rend van. Nálunk nincsen – hogy is mond? – Schlamperei?
JÓKAI	Rendetlenség.
GIESE	So, so. Fejetlenség… Tehát kapsz te rendes ajánlat. Szavak – életért. Ha azt mondod: igen, ítélet elmarad.
JÓKAI	Szabadon engednek?
GIESE	So, so. Ha mi kapunk tőled néhány szó. Néhány kicsi szó.
JÓKAI	Ismerjem be, hogy az vagyok, akinek néztek? S már mehetek is? Ennyi lenne az egész?
GIESE	Nem tied beismerés. Arról, aki mindjárt idejön. (Vigyorog.) Másik vendég. Érted?
JÓKAI	(már érti, nem válaszol azonnal) Tehát ezt kívánjátok.
GIESE	Szavadért – élet. Abgemacht?
JÓKAI	Megpróbálhatom.
GIESE	Eszed megjött – megkapod élet. (Az asztalra mutat.) És megeszed ebéd. (Ki, a bejárati ajtó becsapódik, sötét.)
11.
(Áttűnés: nyikorogva nyílik a bal oldali ajtó. Petőfi alakja, a sötétben maradó arccal. Jókai az ágyon ül, láthatólag már várta Petőfi megjelenését, felpattan.)
JÓKAI	Tudom, mit akarsz mondani… Hogy én vagyok oka elhidegülésünknek… hogy elengedtük egymás kezét.
PETŐFI	Fel nem fogod, mennyire megsértettél – hát még, amiket a te Rózád terjesztett rólam!
JÓKAI	És a te Júliád – énrólam? Miket pletykálkodott??
PETŐFI	Pilátusként másokra mutogatni… Közben az ellenségre kacsingatni – ez vagy te! Istenem, milyen tiszta ember voltál – és milyen mélyre jutottál!
JÓKAI	Hogy érted ezt?
PETŐFI	Még kérded? Belépni a Békepártba? A Habsburgokra kacsingatók közé?? Milyen mélyre jutottál! Mint egy nap, amit a földbe ástak…
JÓKAI	Akkor most én kérdek valamit, Sándor.
PETŐFI	Kérdezz!
JÓKAI	Miért hagytad cserben a pesti népet?
PETŐFI	Hogy én?
JÓKAI	Keresztes háborúra hívtátok fel a népet. A főváros előtt vívandó, utolsó leheletig tartó csatára. Aztán – huss – eltűntetek.
PETŐFI	Én Bem seregéhez csatlakoztam.
JÓKAI	De Haynau puskalövés nélkül – másodszorra is – megkaphatta Pestet tőletek.
PETŐFI	Mert Kossuth becsapott – engem is, a népet is.
JÓKAI	Kossuth?
PETŐFI	Azt mondta nekem: „a főváros környékén vívandó elhatározó csatán” ő maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt… Utána csendben kiüríttette a várost. Esze ágában sem volt otthagyni a becses fogát. Akárcsak te.
JÓKAI	Akárcsak én?
PETŐFI	Te speciel csak április végén másztál elő Debrecenből! Ilyenek vagytok ti mind! Oda ebláboltok, ahol a honmentő irhátok nagyobb biztonságban lehet… De én már Buda bevétele után Lengyelország halálszagát éreztem.
JÓKAI	A legfontosabb, hogy élsz.
PETŐFI	Őszintén felelj: örülsz te ennek?
JÓKAI	Hogy kérdezhetsz ilyet??
PETŐFI	Melyikünknek lenne rosszabb végleg visszajönni? Leülni idegen konyhákban, zsíros kenyeret majszolni? Vacogni föld alatti rejtekhelyeken?
JÓKAI	A svábhegyi nyaralóban… Lenne hely elég. Róza mindkettőnket elrejt.
PETŐFI	(gőggel) Róza? A te gőgös, triumfáló Gertrudisod? Még mit nem!
JÓKAI	Istenem, de rosszul ismered… Azt mondta rólunk: Jókai az arany puha fémje és Petőfi neki a kohó.
PETŐFI	(nevet) Nem képzeled, hogy hagyom magam ruhásszekrénybe dugni, mint valami divatból kiment, kopott pruszlikot!
JÓKAI	Róza nem így gondolja ezt…
PETŐFI	Róza, Róza, mindig Róza… Tettél te valaha valamit – önállóan is?
JÓKAI	Jó – akkor most figyelj… Emlékszel, milyen barátságos volt irányunkban a budai helyőrség március idusán?
PETŐFI	Hogyne emlékeznék… A térdemet csapkodtam nevettemben! Kész voltam meghalni is, de erre nem számítottam.
JÓKAI	Én igen.
PETŐFI	Hogyhogy?
JÓKAI	Mialatt a Nemzeti dalt nyomták, én egy levelet kaptam. Valaki a zsebembe csúsztatta a tömegből.
PETŐFI	Miféle levelet?
JÓKAI	Névtelen levelet. A felkelés stratégiai tervéről. Tudod, mi állt benne? Hogy a forradalmat nem esernyővel kell csinálni. Fegyver kell a nép kezébe. Éjjel tíz helyen fel kell gyújtani a várost, a támadt zavarban megrohanni a Nájgebajdét, ott a gyenge helyőrséget lefegyverezni, az ágyúkat elfoglalni, azokkal a Károly-kaszárnyán rést töretni, azt megostromolni. Az üllői kaszárnya felől torlaszokat emelni, a lovasság elé tört üvegdarabokat hinteni, az olasz katonákat pártunkra állítani, egypár generálist kezesül letartóztatni…
PETŐFI	Kinek mutattad te ezt? Mert nekem nem.
JÓKAI	Emlékszel: az ágyúk már kartácsra voltak töltve a vár előtt, mellettük a fáklyás tüzérek… Mit gondolsz, miért nem sütötték ránk az ágyúkat? Miért nem téptek miszlikbe minket az esernyőinkkel együtt?
PETŐFI	Beszélj.
JÓKAI	Mert én előzőleg megmutattam a tüzérparancsnoknak.
PETŐFI	A levelet? Annak a kis köpcösnek?
JÓKAI	Annak. És azt mondtam neki: „Ön összekartácsoltathat minket. Hanem, ha mi kiejtjük a kezünkből a háromszínű zászlót, akkor majd jön utánunk más, aki a vörös zászlót emeli fel.”
PETŐFI	(kis szünet után) És nekem? Nekem miért nem mutattad meg azt a levelet?
JÓKAI	(kis szünet után) Mert te azon nyomban végrehajtottad volna azt a tervet.
PETŐFI	Minden tisztább lett volna. Egyértelműbb.
JÓKAI	Jobb lett volna, ha már márciusban vér folyik?
PETŐFI	(tekintete távolba réved) Te azt írtad az Életképekben – ma is szinte égeti az elmém –, hogy a forradalom „nem villám, csak napsugár”… (Felizzik a hangja.) A forradalom – napsugár! Langyos napfürdő, amiben a galacsintúró bogarak együtt napoznak a fáradt hősökkel? Így képzelted? Nevetséges… És felháborító!
JÓKAI	Elfelejted, hogy a mi forradalmunk – az életért volt! Az élet értékére apellált! A mi életünkére! Nem volt-e jobb vér nélkül elérni az áprilisi törvényeket? Tedd a kezed szívedre: nem nekem volt-e igazam ebben?
PETŐFI	(különös, átható tekintettel nézi Jókait) Csak a holtaknak van igazuk, Marci. Csak a holtaknak. (Eltűnik a kialvó fénnyel, a szín sötét.)
JÓKAI	(hangja) Hé, Sándor! Ne hagyj itt! Gyere vissza!
12.
(Jókai behunyt szemmel fekszik az ágyon, a jobb oldali ajtó nyikorogva nyílik, a szobába Mátét lökik be.)
JÓKAI	(fölriad) Maga kicsoda?
MÁTÉ	(föltápászkodik) Ezer bocsánat, hogy csak így…
JÓKAI	Mit akar?
MÁTÉ	Máté a nevem. Bódog Máté. A Dohány utcából.
JÓKAI	Kovács. Kovács János.
MÁTÉ	Belöktek ide, magához.
JÓKAI	Ez egy ilyen szálloda, uram. Lökdösődős.
MÁTÉ	Szép kis szálloda… Uraságodnak is azt mondták: egy ismerőse várja idebent?
JÓKAI	Nekem nem kellett hogy mondják.
MÁTÉ	Szóval maga is… önként sétált be a csapdába?
JÓKAI	Még fizettem is a vendéglátásukért.
MÁTÉ	Az átkozottak! Bolondot csináltak belőlünk! S mi hagytuk magunkat lépre csalni.
JÓKAI	Tudja, mi ez itt? A pokol előszobája. Úgy fungál, mint egy ócskaruha-üzlet: a bejövőknek le kell vetniük a lelkük hétköznapi ruháit, hogy pőrére vetkezve kénye-kedve szerint mustrálhassa őket a Sátán.
MÁTÉ	Rájöhettem volna! Én ökör, címeres ökör… Fa nő majd az eszem helyén!
JÓKAI	Megvezettek, na, most már nincs mit siránkozni rajta.
MÁTÉ	Én az Arany Sasban szomorkodtam a születésem napján. Egy mosolygó kis ember odajön, kérdi, mért lógatom úgy az orrom? Hogyne lógatnám, mondom én, ha minden pénzem elúszott a Kossuth-bankón… Ott égetik el, ni, az utcasarkon, az én megélhetésem is! Meghívlak egy rundó kisüstire, mondja ez a gyíkmosolyú, derék magyarra vall a képed, csak danolj nekem egyet! Ő köpött be, ebben biztos vagyok.
JÓKAI	És kend dalolt neki? Mit dalolt?
MÁTÉ	(szinte unottan mondja, tárgyilagosan) Müller Gyula Nagy Naptára, Szerkesztette Fribeisz István…
JÓKAI	(nevet) És ezért hozták be ide? Ezt nem mondja komolyan.
MÁTÉ	(most már énekli is, a Kossuth-nóta dallamára) Müller Gyula Nagy Naptára, Szerkesztette Fribeisz István…
JÓKAI	A Kossuth-nóta! Kegyelmed aztán bátor ember!
MÁTÉ	Azt hiszi, csak énekelni tudok? Tudtam én mást is, kedves uram… Ide figyeljen…
JÓKAI	(gyorsan közbevág) El ne mondja, az istenért!
MÁTÉ	Miért ne? Maga szimpatikus nekem.
JÓKAI	Pont én? Azt se tudja, ki vagyok.
MÁTÉ	Miért? Nem bízhatom meg magában?
JÓKAI	(izzadó homlokát törli) Dehogyisnem. Bennem igen… Csakhogy… csakhogy a falnak is van füle itten.
MÁTÉ	Én a faltól sose félek. Ott mindig elölről jön a golyó. Sose hátulról.
JÓKAI	Kegyelmed már a golyót várja?
MÁTÉ	Ahogy kegyelmed is. (Hallgatnak kis ideig.) Ha csak sejtenék, hogy…
JÓKAI	Hallgasson! Ki ne mondja!
MÁTÉ	Nevetni fog: én csak azokban bízom, akiket nem ismerek.
JÓKAI	Nagy könnyelműség. Láthatta, nem?
MÁTÉ	A firkászokban nem bízom. Egy ilyen előtt hallgatnék, mint a sír… A Jókai meg a Petőfi, áldassék a nevük, ők a kivétel. De már őket is hamisítják. A szomszéd utcában is megjelent egy.
JÓKAI	Jókai?
MÁTÉ	Petőfi. Egy álló hónapig bújtatták, etették. Aztán kiderült, hogy csak egy lótolvaj. (Kis szünet.) Ha ezek megtudnák rólam, hogy puskaporgyártó üzemem volt… hogy az utolsó pillanatig is szállítottam Görgeinek… meg is kapnám a golyót. Meg bizony. (Kis szünet.) És maga? Uraságodat miért tartják itt fogva?
JÓKAI	Nézze csak… Ilyen helyen van egy fontos szabály. A hallgatás. Ez a mi fegyverünk.
MÁTÉ	A kedves úr ennyire nem bízik bennem? Még most se? Rosszul teszi.
JÓKAI	Ez csak önvédelem… izé… kedves Bódog úr.
MÁTÉ	Meg ne haragudjék: ön nagyon kezdő börtönlakó ám!
JÓKAI	Ebben igaza van.
MÁTÉ	Ha egyikünk innét előbb kijut, a másikról hírt vihet, nemdebár? Feltéve, hogy nevét, címét ismeri. (Kis szünet.) Kegyelmed szerint melyikünk lesz előbb odakint? (Kis szünet.)
JÓKAI	Az örök kérdés. Fontosabb, mint a születés.
MÁTÉ	Azt mondják, harminckét író van a halállistájukon. Hallott róla?
JÓKAI	Hallottam.
MÁTÉ	Már meg ne haragudjék, ha rákérdezek: kegyelmed amolyan íróféle, ugye?
JÓKAI	Látszik rajtam?
MÁTÉ	Netán rajta van a halállistán is?
JÓKAI	(kis szünet után) Jókai Mór vagyok.
MÁTÉ	A piros tollas ifjú úr, Landerer és Heckenast előtt, a tizenkét ponttal, ugyebár… Most, hogy beszélgettünk, magamtól is reájöttem volna… (Kis mosollyal.) Nem kell azért megijedni, drága Jókai úr. Nem tudnak ezek sokat. A slapajom egy szekérnyi lőport vitt, amikor lefülelték a granicsárok… Azt mondta nekik: fogalma nincs, mi van a kocsiderékban – és elengedték! Nem tudja ezeknél a bal kéz, mit csinál a jobb… Még a pokolban sincs veszve minden – elvégre megtetszhetünk az ördögnek is. Na nem?
JÓKAI	Csak belénk ne szeressen.
MÁTÉ	Hát, ha belém szeretne – én ezzel adnék kosarat neki! (Egy apró bicskát vesz elő az inge alól, hosszú, hegyes tőrszerű rugó pattan ki belőle.) Csak szóljon, ha udvarolni akar magának.
JÓKAI	Elfáradtam, Máté. Aludjunk. Hosszú volt ez a nap.
MÁTÉ	Elfújom a mécset, Jókai úr. (Elfújja, sötét.)
JÓKAI	(hangja) Jól van, Máté… Legyen ez a mi evangéliumunk: a hűség.
13.
(A sötét színen edénycsörgés, mulatozás vidám lármája hallatszik.)
EGY HANG	Nézzétek, ott jön Görgei és Nagy-Sándor! (Nevetés, poharak csengése közben a szín lassan kivilágosodik: jobboldalt Petőfi, Jókai és a Tiszt az asztalnál ülnek.)
JÓKAI	Láttad, Sándor, a belügyminiszter plakátját? Hogy miféle gyógyszert ajánl az orosz invázió ellen? Háromnapos böjt és ima, harangszóval… Sáskajárás ellen bizonnyal hatásos! Mi a véleményed?
PETŐFI	(nem válaszol, belekóstol egy pohár borba) Micsoda lőre! (Undorodva kiönti a földre.)
TISZT	Átkozott civilek, derogál nektek éljenezni, ha tábornok jő felétek??
PETŐFI	Ez egy civil díszlakoma, hadnagy úr. A főváros hívta meg az ostrom túlélőit.
TISZT	Verdammt noch mal! Háborúban vagyunk! Nincsenek többé civilek.
JÓKAI	(Petőfihez) Akkor mi vagyunk az utolsók – igaz, Sándor? (Petőfi nem válaszol, feláll, nézelődik.)
TISZT	(Jókaihoz) De ezen az úron itt egyenruha van – rangjelzés, nyakravaló nélkül!
JÓKAI	Ő éppen nyakravalója miatt vesztette el a rangját – igaz, Sándor?
PETŐFI	(hidegen) Ne nevezz engem Sándornak.
JÓKAI	Hogy mondhatsz ilyet? Itt ülünk a Múzeum kertjében. Ott, ahol minden elkezdődött.
PETŐFI	S ahol mindennek halálszaga van.
TISZT	Az úr most katona vagy nem katona? Netán szökevény?
JÓKAI	Mi itt az írókat képviseljük, hadnagy úr.
TISZT	A skriblereket? A bolondokat, kik a zárt öltözetet sem tűrik a testükön?
JÓKAI	Mi vagyunk a márciusi sasok. Akik kikapartuk nektek a gesztenyét.
TISZT	(nevet) Sasok? A gesztenyét? Mondom, hogy bolondok…
JÓKAI	Hallod, Sándor? A végén örülhetünk, hogy az asztal végén helyet kaptunk…
PETŐFI	(csak most fordul oda) Megírtam… megírtam a magyar Marseillaise-t! „Véres a föld lábam alatt, Lelőtték a pajtásomat. Előre!”… Felajánlottam a kormánynak, hogy nyomassa ki százezer példányban és ossza ki a honvédek között… ütközet előtt kapjon minden katona belőle.
JÓKAI	És kinyomtatják?
PETŐFI	Nem nyomtatják. Leszereltek. Nyugdíjaztak. Kapok végkielégítésül ötszáz forintot. (Keserűen felnevet.) Ötszáz forintot – az életemért!
JÓKAI	(a Tiszthez) Nyugdíjaztátok a magyar Türtaioszt, nagyokosok?
(Kések, villák csörömpölése, nevetés zaja, kissé távolabbról ünnepi felköszöntő hangfoszlányai.)
EGY HANG	…És emeljük poharunk az itt megjelent hősökre… vivát!
KIÁLTÁSOK	Éljen, éljen, vivát!
JÓKAI	(kezében pohárral felugrik) Én azokra a hősökre emelem poharam, akik majd csak ezután fognak elesni!
(Hirtelen csend támad.)
TISZT	Donnerwetter, micsoda tószt!
PETŐFI	(poharat emel Jókaira) Köszönöm, pajtás, hogy rám köszöntötted a poharad… (Sötét.)
14.
(Hirtelen fény, Jókai forgolódik az ágyon, hirtelen felül, talpra áll, egyenesen a bal oldali ajtóhoz megy, lenyomja a kilincset: az ajtó kinyílik, mögötte egy rekamién véres holttest fekszik: Petőfié. Jókai becsapja az ajtót, fejét kezébe temetve visszazuhan az ágyába.)
15.
(A megvilágosodó színen Jókai – mint „oroszlán a ketrecében” – nyugtalanul, gyors léptekkel föl-alá járkál. Az ágy megbontott, az asztalon – mintha csak az előbbi lakoma maradványai lennének – ételmaradékok és könyvek rendetlen halmaza. Hirtelen nyílik a bejárati ajtó: Giese jön be.)
GIESE	(körülpillant) Teneked rendben minden?
JÓKAI	Köszönöm, hogy jött.
GIESE	(gúnyos) Teneked kívánság nekem fontos. Olvashatsz könyvek, minden.
JÓKAI	Éppen ez az. El kell olvasnom még valamit. Feltétlenül! Még egyszer. Mielőtt… (Nem folytatja.)
GIESE	Melyik?
JÓKAI	A „Nepean sziget” című elbeszélést. Az Életképekben jelent meg, tavalyelőtt.
GIESE	(kis mosollyal) Egy bizonyos Jókaitól?
JÓKAI	(meglepve) Olvasta?
GIESE	Jelentettek róla. Érdekes írás. Ganz merkwürdig.
JÓKAI	Maga olvas magyarul? Maga?
GIESE	Muszájnom megtanulni nekteknek nyelv – kidobott munka.
JÓKAI	Ön a kötelesség áldozata.
GIESE	De nekem fontos megérteni titek.
JÓKAI	Szép magától.
GIESE	De ti – ti magatok! Ti nem értitek titek. Nem értitek világ. Nem értitek császár.
JÓKAI	Efelől nyugodt lehetsz. Nagyon is értjük őt.
GIESE	Ő jó akar.
JÓKAI	De szörnyűségeket művel. Visszafordítani egy nép csillagát!
GIESE	Csillag messze, nép van a földön. Enni, inni megkap – hosszú idő egyre megy.
JÓKAI	Minden népnek van csillaga. A miénk sejtelmes, titkokkal teli. Félelmetes titkokkal. Ehhez nem elég a nyelv. Lélek is kell – megfejteni.
GIESE	(kis szünet után) El fogom olvasni Nepean sziget… Ti lelkek mi a különleges?
JÓKAI	Bennünk megvan Nyugat is, Kelet is. A nagyság vágya – egész az önpusztításig. Mi látjuk önmagunk – ti nem.
GIESE	Ezért ennyi itt a spicli? Följelentés! Tizenegy és ezer. Ennyi van már.
JÓKAI	Nem igaz, kopó. Hazudsz. Ti mindig hazudtok.
GIESE	Tudsz is te… Um Gotteswill! Az ál-Petőfik! Csak Petőfiből tizenhét darab!
JÓKAI	Azokból sokkal több van.
GIESE	Ne mondjad. Mennyi?
JÓKAI	Ó, van vagy… százezer.
GIESE	Ál-Petőfi? Látod, ezt a szót megtanultam jól kiejteni!
JÓKAI	Vagy még több. Napról napra nő a számuk.
GIESE	(gúnyos) Mondjad inkább: tízmillió… Tízmillió ál-Petőfi. Ál-Petőfi te is!
JÓKAI	Látod, most megértettél valamit a lélekből.
GIESE	(kis szünet után) Beszélni kicsit derék Máté komáról. Ál-Petőfi ez is? Miket művel rebellisnek ez a fickó?
JÓKAI	Nincs mit mondanom róla.
GIESE	Ez minden?
JÓKAI	Ez.
GIESE	(más hangon) Schon gut. Jól van. Te ítélni, nem én.
JÓKAI	Hogyhogy?
GIESE	Magadnak felett… Mert tégedet derék Máté koma felismer. Leleplez. Elmond mindent nekünk. (Torz mosollyal.) Te nem Kovács János. Te Jókai Moric. A vörös tollas pártütő. Ez bizonyos. Nem tagadhat!
JÓKAI	(maga elé) A derék Máté. A hűséges Máté.
GIESE	Ez is tinektek lelketek. Tinektek Nepean sziget. Világvége ország. (Farkasszemet néznek.) Megtárgyal holnap bíróság. Holnap ítélet, Jókai. (Kimegy, döngve becsapja a cellaajtót, sötét.)
16.
(Jókai leül az ágyra, a bal oldali ajtót nézi, mintha várná Petőfit. És a két szobát elválasztó ajtó, ahogy eddig is, kinyílik, a keskeny fénysugárral. Petőfi alakja megjelenik.)
JÓKAI	Csakhogy itt vagy! Már nagyon vártalak…
PETŐFI	Félsz?
JÓKAI	Ha nem lennél itt, a fogam is vacogna… Egyedül lenni! Félelmetes… Te sose tudtad, milyen az: egyedül lenni.
PETŐFI	Szóval holnapra várod az ítéletet.
JÓKAI	Statáriális bíróság. Rögtönítélő. Fellebbezni nem lehet.
PETŐFI	Örülj neki.
JÓKAI	Örüljek?
PETŐFI	Hamar túl leszel rajta.
JÓKAI	Kötél általi halál. A saját testem lesz a gyilkosom.
PETŐFI	A fájdalomtól félsz?
JÓKAI	Az orvosok szerint pokoli kínokkal jár… Negyedórát is eltart, mire úgy összeszorul a hurok, hogy végre nyakszirted eltöri.
PETŐFI	Mindenki fél, akinek van fantáziája.
JÓKAI	A múlt éjjel megálmodtam a kivégzésem.
PETŐFI	(elmosolyodik) És milyen volt?
JÓKAI	Iszonyatos. A kötélen himbálódzva, tört üvegcserepekben láttam tükröződni az életem. Szilánkokra hasadt minden. És életem minden szilánkja újabb és újabb sebet ejtett. A legjobban a boldog pillanatok fájtak… (Kis szünet.) És neked? Neked milyen volt? Beszélj, Sándor, könyörgök, beszélj!
PETŐFI	Nem éreztem én fájdalmat.
JÓKAI	Semmilyet?
PETŐFI	Semmilyet.
JÓKAI	Gyorsan vége volt hát? Gyorsan zuhant szemed elé a setét?
PETŐFI	Nem, Marci, nem volt ott sötét… Egy ringató erő repített.
JÓKAI	Repített?
PETŐFI	A fény felé! Előbb csak derengett… Lágyan, mintha mély barlang ölében siklanék a kijárat felé… Aztán átfordultam hirtelen, arcommal a melengető fénynek -- akár a gyermek, a születés előtt.
JÓKAI	És mit éreztél?
PETŐFI	(Kis szünet.) Boldogságot.
JÓKAI	S aztán?
PETŐFI	Furcsa volt. Felfoghatatlan. (Maga elé bámul.)
JÓKAI	Beszélj!
PETŐFI	Kívülről láttam a testem, mintha elrepültem volna… Egy kozák lándzsanyél állt ki a mellemből, valaki kirántotta, ömlött a vér a sebből, egy másik a csizmát húzta le rólam, a harmadik épp a zsebeimet forgatta ki… Akár ha képet nézegetnék, lapozva egy régi könyvben… Alig érdekelt.
JÓKAI	Az hogy lehet?
PETŐFI	Egyre erősödött a fény. Már vakított. Elfehéredett a kép… (Abbahagyja.)
JÓKAI	És aztán? (Petőfi hallgat.) Beszélj, Sándor! Mi történt aztán? Mi történt a fény után??
(Petőfi mosolyogva nézi a verejtékező, türelmetlen Jókait. Hirtelen, mintha magától nyílna ki, feltárul jobbról a cella ajtaja, s a szobaajtó – mintha a huzattól lenne – nyikorogva becsapódik, mögötte eltűnik Petőfi alakja.)
17.
(A nyitott cellaajtóban a Fogadós jelenik meg.)
FOGADÓS	(kimérten) Uram?
JÓKAI	(kábultan) Tudom, tudom… Az ítélet… Elkészült az ítélet…
FOGADÓS	Majd holnap. Most még csak ma van.
JÓKAI	Még mindig? Szóljon ennek a Giesének. Nem lehetne előrehozni?
FOGADÓS	Giese főinspektor úr nincs itt.
JÓKAI	Netán szabadságon van? A hóhérral együtt?
FOGADÓS	Giese főinspektor urat áthelyezték.
JÓKAI	Ugratsz, te keljfeljancsi?
FOGADÓS	Alacsonyabb beosztásba.
JÓKAI	Lefokozták? Az ördögöt? Üzemzavar a pokolban? Ilyen is van?
FOGADÓS	Szíveskedjék velem jönni.
JÓKAI	Minek? Ha nincs még akasztás? Jól érzem itt magam. Ébren álmodni és álomban élni – lakályos nekem a halál előszobája: meghitt emlékek mindenütt… (A tekintete körbejár, szinte simogatja a tárgyakat.)
FOGADÓS	Egy hölgy várja odakint. Nem akarja látni?
(Róza jelenik meg a nyitott cellaajtóban.)
18.
JÓKAI	Róza…
(Róza Jókaihoz szalad, átölelik egymást, Fogadós kimegy.)
RÓZA	Megváltoztál. Az arcod szikárabb. A szemed kékje mélyebb.
JÓKAI	Mert nemsokára közelebb lesz az éghez…
RÓZA	De szépen mondtad.
JÓKAI	…Azzal a három méterrel, amit a kötél hossza mér.
RÓZA	Ezt nem akarom hallani.
JÓKAI	Fogom látni magam? A testemet, amint a szél lóbálja, mint a szalmabábut?
RÓZA	Ha te lennél most a Sándor – túllépnél a meddő bánaton!
JÓKAI	Hosszú létra a bánat, Róza. Ezer foka van. Holnapig feljuthatok rajta az Úristenig. (Keserű mosollyal.) Csak ki ne derüljön róla, hogy nem létezik…
RÓZA	Holnap már a Svábhegyen leszel. Velem együtt.
JÓKAI	Ebben biztos lehetsz – a testem nem fog akadályozni benne.
RÓZA	Testi valóddal leszel velem – ide nézz! (Papírt vesz elő, mutatja.)
JÓKAI	(nézi) Mi ez? Geleitschein? Komáromi menlevél? Klapka aláírásával?
RÓZA	Az egyetlen biztos papír, ami megvéd. Mindenkit, aki ott volt a várban.
JÓKAI	Jól tudod, hogy én nem voltam ott… az igazság…
RÓZA	(újra magához öleli Jókait) Az igazság megtalál… akkor is, ha nem voltál ott – az igazság szeret! Gyerünk!
JÓKAI	Máris?
RÓZA	Szabad vagy, mint a madár, szerelmem!
JÓKAI	Életem legtanulságosabb utazása elmarad?
RÓZA	Csalódott vagy emiatt?
JÓKAI	Jó neked – tebenned nincs nyom, amit szeretnél letörölni.
RÓZA	Előtted az élet. Még rendbe tehetsz mindent. Nem csodálatos?
JÓKAI	(kis szünet után) Sándorról mit tudsz?
RÓZA	Az Ispánkútnál találtak rá.
JÓKAI	Holtan.
RÓZA	Állítólag. Felismerni vélték.
JÓKAI	(bólint) Mezítláb és kifosztva. Tátongó sebbel a mellén.
RÓZA	(csodálkozva) Honnan tudod?
JÓKAI	(kis szünet után) Hajnalban egy fáról álmodtam. A gyökerei a semmibe értek.
RÓZA	De ez a fa – ahogy én téged ismerlek – ez nagyon magasra nő majd…
19.
(A Fogadós jön vissza, az Államügyész és egy Írnok kíséretében.)
FOGADÓS	(hajlong) Méltóztassék, excellenciális nagyságos államügyész úr… Ez a két szoba itt, a konyhával, ez volt a felségárulók tanyája… éppen ez, ahol most állni méltóztatik…
ÁLLAMÜGYÉSZ	(nézi a képeket, ráförmed a Fogadósra) S az a falikép ott? Azt már meglovasítottad, mi, gazember?? (Kinyitja a bal oldali ajtót, egy pillantást vet az üres rekamiéra, majd visszafordul a segédjéhez.) Kezdjünk hozzá. (Diktálni kezd az Írnoknak, aki az ágy szélére ül, ott írja kuporogva egy deszkán.) „Pesti Főtörvényszék, General Procurator úrnak… Kotaszek János, kiküldött ügyész jelenti 1850. január 3-án…” Megvan? (Tovább diktál.) „Pártütő Petőfi Sándor az ’A’ alatt visszazárt okirat szerint lefoglalt holmijának átlelezésére kiküldetvén…” Gyorsabban, maga lajhár! (Tovább diktál.) „…Alázatosan jelentem, hogy a szökevény rebellis holmiját nagy fáradozásom után végtére a Kerepesi úton Marczibányi házában meg is találtam…” Mit pacázik, maga tyúkeszű? (Tovább diktál.) „…A ki nem fizetett lakbérért előzőleg már letartóztatott rebellis holmikat lefoglalván, az alábbi szerint lajstromba vétetvén…”
(Fogadós egy nagy ládát tol be, kinyitja a fedelét, az Államügyész körbejár a szobában, úgy diktálja.)
ÁLLAMÜGYÉSZ	„Egy darab kanapé, fehér-kék szövettel bevonva… egy darab ágy, hasonló… egy darab zsőlye szék… egy darab zöld posztóval bevont íróasztal… egy darab ernyővel ellátott lámpa… két darab pökő láda… két darab bibliotéka steláz…” Megvan? (Kihúzza az asztalfiókot, fejét csóválja.) „Egy kétcsövű pisztoly… egy vörös sipka… egy háromszínű zászló…” (Egyenként a ládába dobálja a tárgyakat.) Akkor most a könyveket! (Fogadós az Államügyész kezébe adja a könyveket, melyeket az egyenként a ládába dobál.) „Rabhazának fia Szénfy Gusztávtól”… (Bedobja.) „Nemzeti dal Petőfitől, zenére s énekre szerzé Kálózdi János… Vörös plajbásszal megjelölve!” (Megjelöli, bedobja.) „A Marseillaise, két példányban, vörös plajbásszal megjelölve.” (Megjelöli mindegyik példányt, bedobja.)
(Ezután, mintha bábukat látnánk egy felpörgetett filmen, az Államügyész szava elhalkul, de mozgása, akárcsak segédeié, felgyorsul, szinte reszketve szedik le a képeket a falról és dobálják a ládába.)
RÓZA	(az előtérben) Hogy félnek tőle!
JÓKAI	Félhetnek is… Lelkem megmaradt fele… itt van! (Kezét szívére teszi.)
ÁLLAMÜGYÉSZ	(ismét normális hangon és mozgással, olvassa a könyv címét) „Nepean sziget – Jókai Mórtól…” (Bedobja a ládába.)
JÓKAI	(döbbenten) Esküszöm, nem volt meg neki… Mekkora bűvész a halál!
RÓZA	Mégis jobb neki. Hogy nem láthatja ezt.
JÓKAI	(maga elé) Nem mondta meg: mi van a fény után.
RÓZA	A fény után?
JÓKAI	Mert eljutott a fényig. Tőle magától tudom.
RÓZA	Tőle, szerelmem? Száz meg száz mérföld volt köztetek, amikor…
JÓKAI	(közbevág) Itt volt. Ott állt az ajtóban.
RÓZA	Megértelek… Csaknem elkéstem. A halálfélelem! Miket élhettél te át itt!
JÓKAI	Itt volt és itt is marad. Örökké. Minden percemben. Amíg csak élek.
(A „film” ismét felpörög: az Államügyész és segédei torz, már-már mulatságos, ideges kapkodással dobálják a nagy ládába a könyveket, tárgyakat. A szín sötétbe borul, de még egy ideig halljuk Petőfi tárgyainak koppanását, melyek úgy hatnak a sötétben, akár a szívdobogás.)
(Csak ezután engedhető le a függöny.)

A lap tetejére