NAPÚT 2008/2., 45–49. oldal
Tartalom
Pruzsinszky Sándor
Marczibányi-ház
Pete László
Örök világosság
Gyenge István
Fázós mandulafa
a pannon tavaszban
Jelenet a történelmi drámából
| Szereplők | |
| Janus | pécsi püspök, humanista költő (38 éves) |
| Vitéz János | esztergomi érsek, Janus nagybátyja (64 éves) |
| Guarino da Verona | Janus ferrarai tanítómestere (70 éves) |
| VITÉZ JÁNOS | (megjelenik) János? |
| JANUS | (feláll és elébe megy) Bácsikám, épp az imént… |
| VITÉZ JÁNOS | Tudom, fiam. Most azonban rólad és rólam van szó. |
| JANUS | Az ügyünkről? |
| VITÉZ JÁNOS | Arról is, meg minden egyébről. (Leülnek az asztal két oldalán.) |
| JANUS | Fáradtnak látszol. |
| VITÉZ JÁNOS | Hatvannál több nyarat láttam már, fiam. A párkák az életem fonalának végét szövögetik. Nem hevít már a tűz, csak a parázs izzik még kissé. |
| JANUS | Azért még kegyelmed Esztergom érseke, az ország legelső főpapi méltósága, s amíg az, a szava előbbre való a leghatalmasabb bárókénál. |
| VITÉZ JÁNOS | A királyé az elsőbbség, és méltán. Vele replikázhatok, de fejet kell hajtanom. Sokat gondolkodtam, és nemcsak a magam igazát vizsgáltam. A király helyébe képzeltem magam, megtenném-e én, amit ő? Akarnám-e, amit ő? És rá kellett jönnöm, van abban is igazság, ahogyan vélekedik. Az ő politikája is egy lehetőség, egy út, aminek meg lehet határozni a végét. Mert tisztesség ne essék szólván, a mi utunknak nem láthattuk a végét. Ezért döntöttem végül a behódolás mellett. Az ember nagyságát nem az adja, hogy ellenkezni tud, hanem ha van bátorsága új útra térni. |
| JANUS | Eddigi utunk tehát tévedés volt? Mi, akiknél komolyabb elmék nem találhatók ez országban, mi hajtsunk fejet bégető birkák előtt? |
| VITÉZ JÁNOS | A király előtt, fiam. Csak a király előtt. |
| JANUS | Megértem, bátyámuram… a magas hivatal… hatvan év… a király nevelője volt egykoron… megértem. De én nem tudom megtenni. |
| VITÉZ JÁNOS | Nem kárhoztatlak érte, bár nekem több okom lenne nyakaskodni. Férfi vagy, egy püspökség ura, a múzsák pártfogoltja, jogod van a saját véleményedhez. Tudom, nem döntesz elhamarkodottan. Csak túl érzékeny vagy, és nagyon sértődékeny. Ítéld meg, vajon ez most hasznodra szolgál-e? |
| JANUS | Az érzékenységem tesz képessé a világ dolgainak felfogására, jobban másoknál. A sértődés pedig a szellemem becsüléséből táplálkozik. |
| VITÉZ JÁNOS | A tálentumodat senki nem firtatja, János. Hiszen miért is küldtelek volna akkor Guarinóhoz. Ilyen magas szellem nem volt még Magyarhonban. Ezt a király is tudja. De most célszerű fejet hajtani. A poéta állhat felemelt fejjel, de a püspök hajtson fejet. |
| JANUS | Elküldtél messere Guarinóhoz, mondod, légy áldott érte mindörökké. Ott felemelték a fejem a csillagok magasáig, de meghajtani? Nem tanítottak rá. |
| VITÉZ JÁNOS | Ám legyen! Még tetszik is ez a nyakasság. Ámbár tudod, hogy ezzel mindent elveszíthetsz. A király csak arra vár, hogy hűségedről újfent biztosítsd. Ha nem teszed, hamarost új püspököt ültet a helyedbe. Kereshetsz magadnak új patrónust Itáliában. Avagy miből akarod fenntartani magad? |
| JANUS | Az itáliai fejedelmek számtalan udvarában találok helyet és pártfogást. Még nem feledték tán el mindenhol a nevem. Néhány dicsének a hiú hatalmasságoknak, és nevem a régi helyére kerül. Egyébként két szekéren viszem kedves könyveimet, arany- és ezüstmarháimat. |
| VITÉZ JÁNOS | Bölcs előrelátás. Annál is inkább, mert te a napi dolgokkal, étekkel, hálással nemigen törődtél. Emlékszem, még Váradon egy napon úgy belefeledkeztél valami olvasmányba, hogy a könyved mellett ért a hajnal. Mint kiderült, előző dél óta olvastál, még Angelusra sem jelentél meg, az estebédről nem is beszélve. De ne feledd, te sem vagy már fiatal. |
| JANUS | Az évek múltával viszont úgy érzem, bölcsebb lettem. Különösen ez utóbbi történések folytán. Keserűbb, de bölcsebb. Talán ez hozzásegít, hogy ezután a magam helyes útját járjam. |
| VITÉZ JÁNOS | Boldog ember, aki a maga útját járhatja. Legtöbbünket a körülmények és a körülöttünk lévők kényszerítenek egy útra, melyet így vagy úgy, de el kell fogadnunk. |
| JANUS | A bölcs elme képes irányítani a körülményeket. |
| VITÉZ JÁNOS | Kivételes képességű embereknek sikerülhet. És még akkor sem elegendő a bölcsesség. (Mosolyog.) Némi hatalom is szükségeltetik. |
| JANUS | Remélem, mindezekkel nem lesz már dolgom. Hatalom, perpatvarok, politika, ármánykodás. Elmegyek, kissé nehéz szívvel, mert hiszen nem sikerült, amiért idejöttem. Álmodtam, de az álmom megcsalt. |
| VITÉZ JÁNOS | Csak azt ne hidd, hogy bármely táján a világnak mentes maradsz a hatalom pöffeszkedésétől, a kicsinyes perpatvaroktól vagy a politikától. Az ember sárból van, és ez a sár lehúzza a földre, melyből vétetett. Lehetsz tiszta, mint a hó, a másoktól rád fröcskölt szenny meggátolja lelked szárnyalását. |
| JANUS | Nem akarom ezt hinni! Nem hihetem, hogy az emelkedett szellem kénytelen lenne alávetve szolgálni. Nem ítélhetsz alacsony, a matériából eredő szempontok szerint. A szellem felülemelkedik a matérián és szüleményein. És azután szabadon szárnyal. Ez bennünk az Isten! |
| VITÉZ JÁNOS | Folyamatosan vétkezel a kevélység és hiúság bűnében! |
| JANUS | Istentől kaptam a tálentumot, amivel egyszer majd el kell számolnom. |
| VITÉZ JÁNOS | Igen, el kell számolnod alázatos szívvel, és köszönettel mindazért, amit kaptál. És nem szabad felhánytorgatnod Istennek mindazt, amit még kaphattál volna! |
| JANUS | Megszégyenít, bátyámuram! Nem állt szándékomban sem a tiszteletlenség bűnébe esni, sem magam nagyobbítani. |
| VITÉZ JÁNOS | Bene, bene! Tudom én, jobban, mint gondolod. Csak hát szeretnélek megóvni eljövendő csalódásoktól, mivelhogy szeretlek, mint mindig is. Tudod, az ember sokszor elfelejti, hogy minden sikere, alkotása, kezének és szellemének minden produktuma csak azáltal jöhetett létre, amit Isten belénk plántált. Ti neoplatonisták persze vagytok annyira büszkék a tudományotokra, hogy nagyvonalúan megfeledkeztek erről. |
| JANUS | Csupán próbáljuk megérteni a világot, amit Isten teremtett, és benne a gondolkodó embert, a maga építette világával. |
| VITÉZ JÁNOS | Az ember és az ő világa! Mily nagy tud lenni olykor, és milyen kicsinyke is egyben. Araszolunk a földi létben, morzsákat szedegetünk a tudományok asztaláról, és ezenközben felettébb büszkék vagyunk magunkra. De nem kell, csak egy tengeri vihar, egy mindent elborító, pusztító árvíz, egy kegyetlen betegség, és máris az Úr palástjába kapaszkodunk. |
| JANUS | Bizony, sokszor elesett az ember. Lásd, bátyámuram, magam is milyen keserves kórral küszködöm. Azt mondod, kicsiny az ember? Kicsiny, de alkot, mert ez a dolga a világban. Hogy megmutassa Istennek, nem volt hiábavaló a teremtés. |
| VITÉZ JÁNOS | (nehézkesen feláll székéből, mire Janus is feláll. Az érsek öccséhez lép, vállára teszi kezét.) Szántsd hát a papiruszt, vesd bele a szép szavak magját, ha már ez a sorsod és örömöd. Áldjon meg téged az Isten! (Kinyújtott karral hátrál, és eltűnik a kandallóban.) |
| JANUS | (néz utána) Vajha lenne neked is annyi örömed, mint nékem a poézisben! |
| GUARINO | (megjelenik) Nem látom, Janus, asztalodon a pennát! Lustálkodsz tán? |
| JANUS | Édes mester, Guarino! (Odalép hozzá és átöleli.) Mennyire örül a szívem, hogy te is itt vagy! De nem lustálkodom ám! Csak pihenek most kicsinyt, és gyűjtöm az erőmet. Nagy dolgokra készülök. (Hellyel kínálja.) |
| GUARINO | (leül, ruháját igazgatja) Nagy dolgokra? Hozzád méltókra tán? |
| JANUS | Hozzám és hozzád, messere! Mert nem feledhetem, mennyi mindent kaptam tőled. A humaniorák ismeretét és szeretetét, a szellem tiszteletét és megbecsülését. Mindent neked köszönhetek. |
| GUARINO | Én csak az utat mutattam meg, és megtanítottalak járni rajta. Végigmenni már neked magadnak kellett. |
| JANUS | Mindig úgy éreztem, hogy mellettem vagy, figyelsz és bátorítasz. Olykor korholsz, mint hajdanán, ha nem tetszett valami. |
| GUARINO | Nem sokat kellett korholjalak, csendes, figyelmes, engedelmes fiúcska voltál. Aztán gondolkodó, szellemdús ifjúvá értél. Öröm volt veled értekezni, vitázni a görög auctorokról. Fordítasz-e még a kedves görögjeidből? |
| JANUS | Gyermeki stúdiumok voltak, ámbár nagyon szerettem őket. Az Antologia Palatina, ez a valóban csodás virágfüzér megigézett poézisével, Theodorosz és Protagorasz bölcs gondolatai. Egy új világot tártak fel előttem. A kapu nyitva állt, csak be kellett lépni rajta. |
| GUARINO | Hiszen, ha lett volna fél tucat ilyen tanítványom, átszabhattam volna Itália szellemi köntösét! |
| JANUS | Vagy a fél világét. |
| GUARINO | Meglehet. De hát te is otthagytál, a kapott tisztség hazaparancsolt. Ámbár így van ez rendjén. Kiműveljük az elmét, hogy szolgálhassa a köz javát. Csak hát, ha nagy ritkán egy drágakőre bukkanunk, nemde meg kellene mutatni a világnak, mint hogy elzárjuk ládánkba? Ezért sajnálom, hogy nem maradhattál velem. |
| JANUS | Most már magam is sajnálom. Tudom, mire lettem volna képes, ha erőmet nem kell kicsinyes, vulgáris tennivalókra pazarolnom. Kancellária, adók, a magas diplomácia, birtokperek. Ha tehettem volna, mint egykoron, hogy szobámban üldögélve, köröttem kedves könyveimmel, a metrumot számlálva sorjázzam a szavakat! |
| GUARINO | Mi mindent alkothattunk volna mi ketten! Egymást segítve és támogatva, Janus. De hát a sors irgalmatlan, elszakít barátot és szeretőt, mestert és tanítványt. |
| JANUS | Igen, a talányos sors, a kifürkészhetetlen. Az ostorcsapásokkal előrehajtó fátum. Mert az útján mindenkinek végig kell menni. |
| GUARINO | A világ megmagyarázhatatlan, kegyetlen dolgainak elviselésére tanít meg a sztoa. Vedd segítségül, és bölcs nyugalommal fogod szemlélni az életet. De hát ezt te is tudod. |
| JANUS | Igen. Tudom, és e szerint élek. Másként nem is viselhetném el az itteni körülményeket. A kicsinyes önzést, az egymás ledorongolását, a szellemtelenséget, a pökhendi hiúságot. Ó, nagy Isten, milyen gyarló az ember! |
| GUARINO | Nehogy azt hidd, hogy taljánföldön másmilyenek az emberek! Egy anyagból vagyunk gyúrva mindahányan. Csak ott több a hozzád hasonló, akivel szót értesz, aki szellemi társ lehet. Akikkel eljátszhatod, hogy a világ kevésbé rossz, és van értelme a jóra törekvésnek. |
| JANUS | Mi más dolgunk is lenne a világban, mint alkotni, s ezáltal javítani rajta. |
| GUARINO | Igen, mindenki ezt teszi, aki értelmesen él. Az ács, a csizmadia, a kőfaragó és a poéta is. Alkot, hogy a világ előbbre menjen. |
| JANUS | A mesteremberek az anyagi lét fenntartását szolgálják, de a poéta a szellemet táplálja. Ez valami magasabb rendű foglalatosság, ami megjavíthatja a világot. |
| GUARINO | Nem tudom, fiam. Nem tudom, javít-e a világ állapotán az, amit mi csinálunk. Elismerem, sok embernek ad gyönyörűséget, szolgál okulásul vagy szórakoztat. Kinek-kinek szüksége szerint. De hogy javít-e valamicskét, ebben nem vagyok biztos. |
| JANUS | Képzeld csak el, ha minden ember olvasná Vergiliust, megértené Platónt és Arisztotelészt. Mégiscsak más lenne a világ. |
| GUARINO | Igen, bizonyára más lenne. De hát ez csak olyan képzelgés. Az emberek többségének nem Vergilius kell, hanem kása, saru meg fedél a feje fölé. És néha farsangi mulatság. Panem et circenses… |
| JANUS | Ó, tudom! Magam is látom itt, milyen nyomorult a pórnép. Földbe vájt lyukakban lakik, aki vert falú kunyhót épít, már módos ember. Egyébiránt nem is nagyon érdemes a végvidéken házakat építeni. Minden évben jönnek a török portyázók és felégetnek házat, szérűt, asztagot. Vannak vidékek, ahol már nem is vetnek, mert a termést vagy felgyújtja, vagy elrabolja a török martalóc. Barbár hadviselés ez! |
| GUARINO | A háborúk sosem voltak emberségesek. Barbár vagy nem, a háborút elviselő nép nyomorúságban és félelemben él. Mindazonáltal a háború az ember természetében rejlik. Ha meggondolod, mi is háborúzunk olykor. Szavakkal támadunk egymásra, vagdalkozunk és sértünk. Olykor ölünk is. |
| JANUS | Öljük az ostobaságot, a vakbuzgóságot és szenteskedést. A tiszta gondolkodás nevében. |
| GUARINO | (ujját figyelmeztetően felemeli) Ó, ó! Ne vesse el a sulykot, püspök uram! Az ölők mindig találnak elégséges okot és hivatkozást, és valamiféle általuk képzelt magasabb eszme segítségét hívják. De biztosak lehetünk-e abban, hogy a mi eszméink annyival jobbak a másokénál, hogy ez megengedhetővé teszi amazok megsemmisítését? |
| JANUS | Aki nem biztos az igazában, ne kezdjen harcot! |
| GUARINO | Talán mégsem helyénvaló az igazságot kisajátítani magunknak. Vannak gondolatok, amelyek tetszetősek és igazat sugallnak, vannak, melyeket érdekünk ajánl. Ismét mások a buzgóság szolgálatában állnak, vagy kiötlőjük tekintélye a mérce. Igazság annyi van, ahány oldalról nézzük. Láttál már fát, amolyan szép, öreg platánfát? Nézed a százados törzset, a bólogató lombokat: tiszteletet parancsoló, méltóságteljes. Odébb lépsz néhányat, mert körbe akarod járni. Az ágak fenyegetően nyúlnak feléd, a szélroham vadul rázza a leveleket, a gallyak csikorogva tekerednek: félelmetes. Néhány újabb lépés, és megint másnak látod, és megint másnak. (Lekicsinylően.) Igazság? Melyik, kinek az igazsága? Ezt a szót mindenki használja, de mindenki a maga hasznára, a maga nézőpontjából. |
| JANUS | Csak azt védem, amit józan értelmemmel magam is jónak és igaznak tartok. |
| GUARINO | Helyesen teszed! Én csak arra akartalak figyelmeztetni, mennyire ingoványos ez a talaj. De ha bölcsen és megfontoltan haladsz, kikerülsz életednek jelenlegi kátyújából is. (Feláll és menni készül.) |
| JANUS | Messere, maradj még egy kicsit! Hiszen… |
| GUARINO | (lassan lépdel a kandalló felé) Ha tudnád, ki mindenkit kell még meglátogatnom… (Eltűnik.) |
| JANUS | Hogy sietnek mind! Mi sürgetheti őket a szellemvilágban? A jó Guarino! Mennyi éve is, hogy halálhírét vettük? Tizenegy… nem, inkább tizenkettő. |
| (Szilvia megjelenik Janussal szemben, bókol. Az álomban olyan fiatal, mint hajdanán.) | |
| JANUS | Ki vagy te, szép leányzó? |