NAPÚT 2008/5., 7. oldal


Tartalom

Ránics László


Ambach Mónika


Magyarországi németnek lenni? Úgy gondoljuk, hogy a magyarországi németség kultúrája, léte fontos részét képezi Magyarország sokszínűségének, művelődésének. A mellettünk élő Másik gondolkodásmódjának megismerése nemcsak új utakat nyithat egy számunkra ismeretlen, idegen kultúra felé, hanem önmagunk megértésében is segítségünkre lehet. Az alább következő, hol rövidebb, hol hosszabb gondolatfutamok, vallomások a Napút folyóirat körkérdésére (Mit jelent ma, 2008-ban magyarországi németnek lenni?) érkezett válaszok szerkesztett változatai, melyek egyszerre szólnak a magyarországi németekről, és rólunk, magyarokról.



    Több mint ezer évvel ezelőtt a németeket vendégként országába fogadó államalapító, Szent István király szerint, magyarnak lenni: erkölcsi fogalom. Ebből következően a feltett kérdésre a válasz nem lehet más, magyarországi németnek lenni: erkölcsi fogalom.
    Magyarországi német létemnek a megnyilvánulása az, hogy még ma is szülőfalumban, egy bakonyi kisközségben, Kischludt / Kislődön élek. Itt vagyok otthon, idetartozom. Itt vált sajátommá mentalitásunk, itt szívtam magamba családom és népcsoportom sorstörténetét, itt tanultam meg frank anyanyelvemet, és csakis itt értek a kövek, a vizek, a fák nyelvén. Magyarországi németnek lenni nekem azt jelenti, hogy menteni, megőrizni, továbbvinni és továbbadni kell mindazt, ami a miénk.
    Fiataljainkkal együtt leülni az őrzők mellé, hallgatni, mit beszélneka régi és a mai életről. Megtudni tőlük, mit őriztek meg történelmi emlékezetükben a XVIII. századi „honalapítás” nehéz évtizedeinek küzdelmeiből, az építkezések örömeiből. Megfejteni azt, hogy mi adott erőt az újrakezdésekhez a nagy pestisjárványok, a tűzvészek és árvizek levonulta, a ’20-as évek kivándorlásai, a két nagy háború, és az azt követő, testi és lelki megpróbáltatásokkal járó, ember-veszteséget is követelő évek után. Fennmaradásunk és megmaradásunk érdekében emlékeztetnünk kell egymást a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság pusztító, a szeretet és mások, a másság tiszteletének építő és megtartó erejére. Magyarországi németnek lenni számomra büszkeséget, kiállást, szeretetet, hűséget, tisztességet, helytállást, az építő, teremtő munka becsületét jelenti.
    Magyarországi németnek lenni nekem ma erkölcsi kötelességből eredő feladatot jelent, védeni és továbbvinni őseink örökségét, hogy mindig legyenek, akik értik és folyatni tudják majd a réges-régi mesét: „Es waa amol a Mann, a Weib, un a klanö Pua…”

Vidi Nándorné
MNOÖ kulturális bizottsági tag

A lap tetejére