NAPÚT 2008/5., 8. oldal


Tartalom

Vidi Nándorné


Propszt Eszter


Magyarországi németnek lenni? Úgy gondoljuk, hogy a magyarországi németség kultúrája, léte fontos részét képezi Magyarország sokszínűségének, művelődésének. A mellettünk élő Másik gondolkodásmódjának megismerése nemcsak új utakat nyithat egy számunkra ismeretlen, idegen kultúra felé, hanem önmagunk megértésében is segítségünkre lehet. Az alább következő, hol rövidebb, hol hosszabb gondolatfutamok, vallomások a Napút folyóirat körkérdésére (Mit jelent ma, 2008-ban magyarországi németnek lenni?) érkezett válaszok szerkesztett változatai, melyek egyszerre szólnak a magyarországi németekről, és rólunk, magyarokról.



    Magyarországi német faluban, német családban születtem. Természetes volt, hogy a magyar mellett német szót is halljak és ápoljuk a hagyományokat. Ezek az értékek ma is mérvadóak számomra. Származásom befolyásolta az életem alakulását, és szerencsés módon munkám is szervesen ehhez kapcsolódik. A mindennapokban, a kulturális csoportokban, valamint a tanulmányaim során szerzett ismereteimet mind nagyszerűen hasznosíthattam éveken keresztül a Magyar Televízió német nemzetiségi magazinjában, illetve tehetem ezt most is a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ vezetőjeként. Azon dolgozom, hogy a német kisebbség tagjai könnyebben kapcsolatba kerülhessenek egymással, hatékonyabb legyen az együttműködésük, illetve minél többen ismerjék meg népcsoportunk értékeit és vegyenek részt a közösség életében. Magyar vagyok és német. Ez a kettősség számomra egy egységet képvisel, amit gyermekeimnek is továbbadok majd abban a reményben, hogy a magyarországi német származásuk számukra is annyi többletet nyújthat, mint nekem a magánéletemben és munkám során egyaránt. Én azt tanultam, hogy a hagyomány a múlt, amit a jelenben élő közösségnek kell megőriznie a jövő számára.

Ambach Mónika
igazgató, Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ

A lap tetejére