NAPÚT 2008/5., 67–69. oldal
Tartalom
Stefan Valentin
Nemzeti gyónás
Robert Becker
Előzöm a percet • Hétvége
Robert Hecker
Virtuális nemzetközösség
Nekünk az emlékek maradtak. Azokhoz viszont
körömszakadtáig ragaszkodunk
titeket már rég szemünk elől
tévesztettünk ti kinevettek minket
„a régimódi kertitörpék” csak azért mert
múltatokat – igaz, csak azt – ismerjük még
csakhogy a hátba vágás nem
kéznyújtás a felismerésre volna
szükség a szív zsigereiből előtörőre
hogy mi itt az Elbától keletre ugyanabból
a gyökérből táplálkozunk mégha a gyümölcs
sajátos ízű is… (!)
Megkövült vágyak
Igen, mi elértünk mindent, mit akartunk
Rece-fice bumbumbum.
A ház takaros, jól tejel jószágunk
Rece-fice bumbumbum.
Igen, a magyar is ezt irigyli,
Dolgos életünk megsüvegli:
Rece-fice bumbumbum.
És eközben semmit el nem vesztettünk!
Rece-fice bumbumbum!
Hogy tájszólássá silányult a nyelvünk?
Rece-fice bumbumbum!
És a földjeink egyre csak dagadnak,
És egy gyerekkel egyben is maradnak:
Rece-fice bumbumbum!
Végül légy hallható, erkölcsi tanulság:
Rece-fice bumbumbum!
A svábbál nekünk az egyetlen mulatság!
Rece-fice bumbumbum!
Svábsonka, fúvóskar igazi műremek,
Kit érdekelnek már a német gyökerek…
Rece-fice bumbumbum?
Közép-európai rabszolgaság
A szabadságunktól szabadítottak meg.
Mi tudniillik nem a szerbet, románt,
magyart és svábot ismertük egymásban föl…
Hanem a szomszédot, ivócimborát és sógort.
A szabadságunktól szabadítottak meg.
Mi tudniillik a szomszédok, az
ivócimborák és rokonok közti veszekedéseket nem
nemzetiségi konfliktusokként éltük meg…
A szabadságunktól szabadítottak meg.
Mi tudniillik nem akartunk új határokat,
melyek aknamezők és szögesdrótok által
a szomszédtól, ivócimborától és sógortól óvnak…
A szabadságunktól szabadítottak meg.
Mi tudniillik már nem a szomszédot,
ivócimborát és sógort ismerjük egymásban föl,
hanem a szerbet, románt, magyart és svábot…
Leltár
A fát bizony derékba törték.
Mi, itt maradt írmag-törpék,
fellélegeztünk, és lásd, zöld kép
a táj megint bimbóival.
A nyelvünket majdnem elhagytuk.
De ott, hol álmunkban vártuk
az új hajtást, meg is találtuk,
és anyanyelvünk valóban él.
A gyümölcsök sokszor még zöldek.
Nem baj, hisz szívják a földet
nedveik, s kóstolni jönnek
abból az itt hazát lelők.
Hitvallás II
Uram a gyűlölet örvényiben
alámerülni oly könnyű dolog.
Hadd lássuk az embert,
ki hozzánk hasonlón gyenge
s benne forog, ezért tomboló habjaiban
vergődve egyszer hozsannát, majd
„feszítsd meg!”-et kiált.
Te azt mondád: „Nem tudják, mit cselekszenek.”
Ezért a békülés nem érdem, csak becsület.
A barna tetem
Utcáinkon büszkén feszített.
Homlokán a barna villám izzott
a feszület megfordult a falon
szájából a halál szaga áradt.
Mi félénken összébb húzódtunk. Ő
azonban ránk rivallt: „Ti is németek
vagytok, nem igaz?” „Persze!” harsant az
üdvrivalgás: „Heil Hitler!” de a Volks-
bundon kívül, otthon már így szólt: „a gaz”.
Mi mindannyian – mint mindig – úgy szőrmentén
akartuk túlélni őt, de ő nem nyugodott
míg büszke ágyútöltelékké válva
büszkén nem küzdöttünk
a pusztulásunkért.
Ő elérte célját. Hullaszag
terjedt a légben, és megfulladt
az oszlásnak induló, puszta Föld… Mi,
akik még életben maradtunk, száját betömni
újat kezdeni hiába akartunk…
Hamarosan kitűnt:
Hullája megfojtotta
a mi jövőnket
is.
A szerző fordításai