NAPÚT 2009/3., 88–89. oldal
Tartalom
Sirató Ildikó
Színház és nyelv
Vörös István
Megszorítások • A bizonyíték • A keresés hiábavalóságáról • Bocsánatkérés a tárgyaktól
Tornai József
Isten és a macska
Jaj, emberiség, a megváltóid
gyermekmesékről fecsegnek!
Így aztán, aki nem hülyül meg,
nem ember többé már, csak eretnek.
El lehet égetni, föld alá ásni:
pusztuljon az ótvaros hitetlen!
Őket meg bearanyozzák templomokban
és groteszk-arabeszk minaretekben.
Többet mond istenről egy macska,
míg az ölemben dorombol,
mint száz próféta és bibliás pap,
poklot okádva szánalomból!
A vér Örökéjébe…
Ó lélek! Újra szerelmes lettem
holtrégi szerelmembe. Öregen, lehetetlen.
Álmodtam vele. Fiatalon
csókolóztunk a Tóth Árpád sétányon egy padon
és karonfogva egy kiránduláson
lobbant föl csodálkozásom
kígyóalakján, csöppnyi
lába fején. Hogy tudott gyönyörködni
helyettem is! Hogy tartotta oda
száját az ölemnek! Ó lélek! Most nagy
tél van, ordas hó, fagy,
s én a tegnapival mint mai szerelmemmel
röpülök, fölrobbanó agy,
a vér Örökéjébe még egyszer, még egyszer…
Evidenciák
Az ember útja láthatatlan kocsiút,
a transzcendenciával nem szabad játszani.
Hallgasd Beethovent vagy Bachot s tudod;
nincs olyan csillag, amely mennyei.
„Néha meghasadnak az evidenciák”,
szörnyed látomására Pilinszky.
A végső állomás: nincsenek evidenciák,
szólal meg a semmiből a senki.
A szüret
Most, hogy minden ereszték
recseg-ropog, szeretnék
visszaérni a múltba.
Tegnap is este
az a lány járt az eszembe,
kinek lázba borulva
selymesebb volt a fészke,
mint ha tavaszi fényre
ébred az ég,
néha hátravetette fejét
arcomba nevetve,
így cikázott a segge.
Nekem csak annyi dolgom
maradt, hogy libidó-forrón,
szorítsam derekát.
Nem emlékszem, a szőnyeg
tűrte a menyegzőnket
vagy az ágy.
A kádba lépve, még annyit
súgott: maradj itt,
zuhanyozz már velem!
Harminc vagy ötven éve?
Ó megfürdetett szemérme,
ó legérettebb szüretem!