NAPÚT 2009/3., 90–91. oldal


Tartalom

Tornai József
Isten és a macska • A vér Örökéjébe… • Evidenciák • A szüret

Horváth Veronika
festés • eggyé válás • Tűzgyújtási tilalom

Vörös István


Megszorítások



Imádkozás közben ne
piszkáljuk a fogunkat,
ne bámuljuk a nőket,
ne bámuljuk önmagunkat,
ne bámuljuk Istent.
Imádkozás közben ne

vegyünk észre semmit.
A semmit nem jó észrevenni.
Ott lapul egy sarokban,
egy szemzugban, egy száj
szögletében. A tükörben,
ha sötétben nézünk bele.






A bizonyíték



A zöld kabátomat egyetlen nagy gomb
tartja össze. Engem annyi se, szétnyílok,
és mindenki szeme előtt kétfelé csapódom.
Lelki hasfalamat föltépi egy kardvirág éle,
nem csoda, magam éleztem. Rohanok
a burjánzó kertek között, a kőfalon túl

valaki ás, a fejemben egy katona foglyokat
terel, szeretnék beszélni hozzájuk,
hogy megtalálták az igaz utat, csak mielőbb
meg kell haljanak, de én nem fogok meghalni
sosem, most levágom a fülemet bizonyságul,
borítékba teszem, hogy ne érezzem a fájdalmat.






A keresés hiábavalóságáról



Nincs olyan dolog, ami elveszne.
Legfeljebb minket un meg egy régi
tárgy, vagy egyenesen borsot akar
törni az orrunk alá. A könyvei
általában nem szeretik az embert.
Ahogy a háremhölgyek is

megutálják a szultánt. Szökött
nyaklánc, szem elől tévesztett
kesztyű, elszakadt 1000 forintos.
A fél majdnem annyit ér, mint
egy egész. A tárgy abba
szerelmes, aki épp körülötte van.






Bocsánatkérés a tárgyaktól



Az emberért rajonganak
a könyvei. Szerelmes belé
a ruhája, az árnyéka
féli, mint kutya a vihart.
A táskája vinni szeretné,
a cipője beszélni vele.

A fehérneműje a szemérmét
csókolgatja. A tükörképe nézi
magát benne. A tükör, mint méhet
a virág, szeretné maga elé
csalni, megszépíti. A fénykép
helyettem egy embert mutat.

A lap tetejére