NAPÚT 2008/5., 123–127. oldal
Tartalom
Jiddis közmondások
Ványai Fehér József
Intézményesült a szépség huligánja
* Az előadás elhangzott a Modern Filológiai Társaság éves konferenciáján 2009. június 24-én az ELTE BTK Gólyavárban.
Veres Panni
A műfordítás nyelvi kérdéseiről
József Attila versei John Bátki fordításában
A műfordítás nyelvi kérdéseinek száma végtelen, számtalan kérdés fölmerül. Ezek egy részét szeretném most fölvillantani műfordítók, irodalomtudósok vallomásainak, észrevételeinek segítségével. Ez után József Attila-versek fordításaiból ragadok ki érdekes részleteket.
Ahogy Karátson Endre és Neményi Ninon (1985) írja az Edgar Allan Poe A holló c. költeményének magyar változatairól szóló tanulmányban, a műfordításban „két kulturális közeg szembesül, s ha a fordítás nem egyidejű nagyjából az eredetivel, két kor is a maga ízlésével” (57.). Mészöly Dezső (2003) valószínűleg ezért érezhette úgy, hogy „örökbe fogadott verseihez” mellékletet is csatolna, hogy az olvasót háttértudással lássa el, illetve talán azért is, hogy motiválja, ismerőssé tegye számára azt a közeget, amelyben az adott szerző az adott művet írta. Ezt terjedelmi okokból nem tehette meg, de így is rövid kommentárokkal látta el műfordításait. Bevezette, beágyazta a szöveget és kíváncsivá tette az olvasót, l. például a Canterbury mesék felvezető kommentárját (253.) vagy Erzsébet osztrák császárné, magyar királyné portréját: az utóbbi esetben kifejezetten nagyobb kontextusban akarta láttatni Sissyt, ezért is kapták a versek és hozzájuk fűzött megjegyzések, anekdoták az Arcképvázlat egy költőnőről címet. Erzsébet Mészöly Dezső által rajzolt portréjából külön érdemes kiemelni a következő sort: „Erzsébet sem akart ágyban, párnák közt halni meg”. Ami számomra igazán érdekes ebben, az az, hogy Erzsébet talán nem is ismerte Petőfi Egy gondolat bánt engemet c. versét, Mészöly Dezső azonban nagyon is eleven képet festett róla Petőfinek ezzel a sorával, minden magyar olvasó sokkal jobban el tudja képzelni ezek után az uralkodófeleséget. Villont is kontextusba helyezi: szemelvényeket közöl elődeitől, kortársaitól, sejthető olvasmányaiból (pl. Catullus, Ovidius). Ezzel még inkább elhelyezi Villont az irodalmi kánonban.
Gyakran halljuk azt egy-egy szöveg (illetve kisebb nyelvi egységek) kapcsán, hogy lefordíthatatlan. Többnyire mégis „lefordítódnak” a lefordítani kívánt művek, kérdés, hogy mennyire sikerült a műfordítás irodalomesztétikai, irodalomtörténeti hitelesség szempontjából (l. Lukács István előadását, A lefordíthatatlan lefordíthatóságáról*). Mészöly elragadtatva ír a műfordítói szakmáról, melyet mély szenvedéllyel űzött. Főként napos oldaláról ír: a műfordító felfedezővé válik, egy-egy sikerrel befejezett munkája után győztes konkvisztádornak érzi magát; ő maga pedig szerepet játszik: maga lesz Villon, Shakespeare, Heine vagy Goethe. „Én sohasem éreztem úgy, hogy valami gályapadhoz láncolva követem a megkívánt ritmust. Sportevezős örömével húztam a lapátot” – írja (7–8.). Azt is boldogan panaszolja, hogy mesebeli pelikánként saját vérével táplálta minden magzatját. Kosztolányi úgy vélte, a fordítónak is jelentős költőnek kell lennie, Mészöly talán ezért is lubickolt annyira a műfordításokban.
Szóltunk már arról, hogy fordítás esetén az időbeli eltolódás is távolságot jelent. Korábban viták alakultak ki arról, újra kell-e fordítani a Hamletet és más Shakespeare-drámákat. A drámák talán eleve különleges helyzetben vannak, hiszen két befogadási forma is tartozik hozzájuk: a nézés és az olvasás. A színházi világban fogalmazódott meg az a vágy, hogy legyenek új, frissebb, modernebb, könnyebben érthető Shakespeare-fordítások. Érdekes Somlyó György (1984) fejtegetése: „A fordításoknak felezési idejük van, akár a radioaktív anyagoknak, ha az idő nem is fejezhető ki olyan matematikai pontossággal… Valóságos és lényegbeli paradoxona a fordításnak, hogy születése pillanatában mindig modernebb hangvételű az eredetinél; nyelve közelebb áll az aktuális élőbeszédhez vagy az élő irodalmi és színpadi nyelvhez” (1143.). Ugyanakkor „rejtélyes módon romlandóbb az eredetinél” (1142.). Somlyó amellett foglal állást, hogy Arany szavai, kifejezései (például vérnősző barom) jól visszaadják Shakespeare költői és drámai erejét, és hogy felesleges helyettük mást keresni, mert bár a köznyelvben nem él a vérnősző szó, de színpadi helyzetben, drámai környezetben a nézők megértik. A műfordítás őriz, megőriz „valami pótolhatatlant… a klasszikus mű klasszikus voltát” (1144.). Szokolay Károly (1983) amellett érvel, hogy a Shakespeare-drámákat nem újrafordítani kell, hanem inkább a régi fordítások hibáit kell kijavítani.
A vérnősző baromhoz visszatérve: a Népszabadság újságírója, Molnár Gál Péter (2001) külön cikket szentelt ennek a szintagmának. Már a cikk elején sejteni lehet, hogy fájlalni fogja a vérnősző barom eltűnését Nádasdy Ádám új fordításából. Nádasdy fordításában a következő szerepel: „A vérfertőző, szemérmetlen állat!” Molnár úgy véli, nemzedéke még mindig „aranyul” hall. Cikkében méltatja Nádasdy Ádám kvalitásait, ám ehhez az egy kifejezéshez kiváltképp kötődik. Ennek oka az is, hogy Molnár számára meghatározó színészi alakítás tartozik hozzá. Úgy érzi, Juhász József alakítása egyértelművé tette a vérnősző jelentését, egyszerűen vérnőszős volt: „Hogy mit jelent a »vérnősző barom«, az természetesen kiolvasható a Shakespeare-kiadások jegyzetei közül. De sosem kellett kikeresnem kamasz koromban, mert a Nemzeti Hamletjében Juhász József játszotta Claudiust. Dúlt, vérmes férfiúként olyannak hatott, akinek kövér ujjai vörösborban pancsoltak, hacsak nem kiontott életek elfolyó vérétől piroslottak”; „a nézőtérről dúvadnak festett”. Láthatjuk, a puszta fordításon kívül is mennyi tényező szerepet játszhat a megértésben.
Érintettük eddig a háttértudás bevonását, a fordítások esetleges elavulását. Mindezt azonban egy irányból: valamely idegen nyelvről magyarra. Most József Attila-versek fordítását vizsgáljuk meg közelebbről.
John Bátki, aki Winter Nights címen közöl válogatást József Attila-versekből, nemcsak József Attilát, hanem Krúdyt, Szép Ernőt, Ottlikot, Mándyt és Lengyel Pétert is fordított. A kötet előszavában József Attilát William Blake-kel, Emily Dickinsonnal, Walt Whitmannel rokonítja és Jack Kerouac első regényéből (The Town and the City) választott címet a kötetnek. Internetes olvasói hozzászólásokból, szerkesztői ajánlókból nyilvánvaló, mennyire fontos, hogy a befogadók kötni tudják valamilyen tradícióhoz, valamilyen általuk ismert költői hanghoz, nyelvi hagyományhoz József Attilát: Anthony Trendl, a HungarianBookstore.com szerkesztője Sylvia Plath költőnőt, illetve ugyancsak Walt Whitmant említi, valamint más művészeti ágakból is választ világszerte ismert „megfelelőt” József Attilának: Vincent Van Gogh és Kurt Cobain neve kerül elő. A szerkesztő a történelmi, eszmei kontextust is röviden bemutatja. A magyar nyelv sokat emlegetett elszigeteltségét épp a fordítás hivatott föloldani, de a költő irodalmi és kulturális kánonba való elhelyezése fontos lehet abból a szempontból, hogy sémákat, forgatókönyveket idéz föl a befogadóban.
Most konkrét versekből fogok idézni és az eredetit a fordítással összevetni. Előre kell bocsátanom egyrészt azt, hogy az összevetésben lesznek szubjektív elemek, asszociációk; másrészt pedig, hogy azon kívül, hogy nem tudjuk, mit gondolt József Attila, amikor a verseket írta, azt sem tudjuk, mit gondolt John Bátki, amikor a verseket fordította. Lehetetlen pontosan rekonstruálni többek között például azt, hogy mikor és mennyire befolyásolta Bátkit a verselés, az az igény, hogy megtartsa az ütemet, a rímeket stb. Az, hogy egy-egy szó, szintagma, mondat visszaadása jelentősen eltér a magyar szövegtől, visszavezethető arra, hogy az eredeti formát akarta megtartani, de más oka is lehetett rá. A megfigyeléseket versenként és kronologikusan tárgyaljuk.
Tiszta szívvel / With a pure heart. Már a cím is valahogy sokkolóan mássá válik, holott a visszaadás pontos: mivel a magyar agglutináló nyelv, az angol viszont nem, lehetetlen a heart végére biggyeszteni egy –vel-nek megfelelő ragot. Viszont mintha erejét vesztené a cím azzal, hogy egy funkcionális szó kerül előre. Aztán az első két sor: I am fatherless, motherless, / godless and countryless: Bátki fosztóképzőt használ, holott József Attila nem azt írta, hogy apátlan vagy anyátlan. A visszafordítás azonban méltatlan kicsinyeskedés lenne, ahogy Karátson és Neményi megjegyzi (56.), érdekes azonban megjegyezni, hogy ha visszafordítanánk, akkor az „apátlan-anyátlan” is fölmerülne. Őrület, mire képesek a nyelvek, milyen gazdagság lakozik bennük! Óvatosan azt is megjegyzem, talán azért választotta Bátki a fosztóképzős megoldást például az I have no father, no mother helyett, mert ez az utóbbi forma erősen emlékeztetne a Hair c. musical egyik leghíresebb dalának szövegére (Ain’t got no home, Ain’t got no shoes…). Érdekes az is, hogy aztán a harmadik sor: have no cradle, no funeral shroud már az „elvárt” formát követi, talán azért, mert ritkábban előforduló szavakról van szó, tehát kevesebb asszociáció tapad hozzájuk.
Még három észrevételt szeretnék tenni a Tiszta szívvel angol fordításával kapcsolatban: a harmadik versszak utolsó sorában elmarad a tárgy: ha kell, embert is ölök: szól az eredeti, Bátkinál viszont csupaszabb a sor: If I must, I’ll even shoot. Kit, mit? Kevesebb az agresszió így, kisebb a sokk. Figyelemre méltó még a must segédige használata: nyelvkönyvi alapvetések szerint a must inkább belső, a have to inkább külső kényszert közvetít. Bátki a must mellett döntött. Tudatos és nyomatékosítást eredményező döntés az is, hogy a vers végén még egyszer szerepel a pure melléknév, holott az eredetiben a tiszta nem jelenik meg (and death-bringing grass will start / growing from my beautiful, pure heart).
Altató / Lullaby. A legszembeszökőbb különbség, hogy a refrén más: az Aludj el szépen, kis Balázs a fordításban: goodnight little one, sleep tight. Azaz a kis Balázs hiányzik, így kissé elveszik a személyesség, hiszen tulajdonnév helyett csak little one szerepel, egy névtelen csöppség. Balázs valószínűleg azért nem maradhatott a versben, mert ez a keresztnév nem létezik angolul, más lett volna a helyzet mondjuk a Péter-rel. Az pedig talán durva beavatkozás lett volna, ha egy angol keresztnevet (mondjuk Johnny) illeszt be John Bátki.
Apróbb különbségek a betoldások: Your clothes are asleep on the chair, / your jacket is dosing, the tear – ruhák nincsenek az eredetiben, csak egy kabát: Alszik a széken a kabát, / szunnyadozik a szakadás. Csakígy csekély különbség, hogy ladybug, azaz „katicabogár” és nem egy szimpla bogár csatlakozik az aludni térőkhöz. Jelentősebb, hogy az első strófa elején elmarad a második megszemélyesítés: Lehunyja kék szemét az ég, / lehunyja sok szemét a ház, ugyanez (?, hiszen ez is kérdés): Now the sky shuts its blue eyes, / in our house, out goes the lights. Ami még érdekes, hogy az utolsó versszakban foglalkozásnevek helyett inkább „munkaköri leírás” szerepel: You’ll be a fireman, you’ll drive a jeep! / You’ll tame wild beasts in the night. Azaz katona és juhász helyett you’ll drive a jeep (ha csak ennyiből állna egy katona feladata, jó is lenne) és You’ll tame wild beasts in the night.
Rejtelmek / Mysteries. A rejtelmek az eredetiben csak zengenek, a fordításban viszont „hívják” a költőt: Mysteries are calling me. A személyes névmások betoldása más hangsúlyt ad a soroknak. Általános és ismert jellemzője a magyar nyelvnek, hogy az igei személyragokban megjelenik az alany, nem kell külön kitenni. Az angolban viszont jellemzően nem marad el, a fordítónak ezzel is meg kell küzdenie, l. például: elpirulsz, ha megérted a fordításban: you’ll blush when you’ll understand. Az utolsó strófa első sora is érdekes: itt nagyon is hangsúlyos az alany a magyarban: Én is írom énekem:. Épp ezért furcsa egy kissé, hogy a fordító betoldott: So I’m writing you a song:. Érzésem szerint az eredetiben az én-en van a hangsúly, az én-en és az énekem-en. Számomra nem egyértelmű a magyar szövegből, hogy az ének azonos-e magával a verssel, Bátki fordítása pedig azt sugallja, hogy igen. Még egy fontos különbség: Szól a szem és szól a szív, / folyamodnak teérted, az angol szöveg ennél tovább megy: Singing eyes and singing heart / go all out to win your hand. To win your hand: ez már az esküvő képzetét idézi, holott ez az eredetiben nincs benne.
Születésnapomra / Birthday Poem. A rímek külön misét is megérnének, most azonban csak párat emelünk ki közülük. Ha a Születésnapomra c. vers fordítását vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy sok rímet tartalmilag is sikerült félig-meddig megőrizni, például: fura / ura Bátkinál: by a mean / dean; vagy: a hont / kivont, a fordításban: he’d defend / the homeland. Ezek a példák is azt mutatják azonban, hogy szinte lehetetlen ilyen rövid és ilyen szellemes sorokat egy az egyben visszaadni. A mean talán nem is magából a versből adódott, hanem abból, hogy Bátki vagy a publikum mit gondol ma Horger Antalról (persze ezt sem tudhatjuk): a mean jelentése lehet többek között: „középszerű”, „galád”, „szűkmarkú”. Megoldhatatlan-e a taní-tani visszaadása, mely a magyar népesség jelentős részének fülében örökké visszacseng? A teach valóban egy szótagú, de az instruct igét már lehetne szótagolni: ehelyett az ige Bátkinál már az első sorban megjelenik, a második két sor pedig ismétlés – az első két sor azonban remekül, szerencsésen rímel: I shall instruct my whole nation, / not only the high-school population, / you’ll see,’ you’ll see.
Úgy tűnik, a (vers)fordítást nem lehet tartalmi változtatás nélkül megúszni, a fordítás talán egyfajta folyamatos harc is a szöveggel, ami nem engedi magát egy az egyben átültetni. Kinek ádázabb, kinek örömtelibb a harc. Kivételes teljesítmény, ha sem a forma, sem a tartalom nem szenved csorbát. John Bátki fordításai messze állnak az elavulástól, és örömmel tölthet el minket, hogy egyik legnagyobb költőnk versei közül ilyen sok és fontos mű elérhető a mai lingua francán. Az pedig egy háttéranyagot tartalmazó melléklettel is lehetetlen, hogy idegen ajkú olvasókban ugyanazok a sémák és forgatókönyvek aktiválódjanak, mint egy magyar befogadóban.
John Bátki: Winter Night. Selected Poems of Attila József. Corvina, Bp.: 1997.
József Attila összes versei. Osiris Kiadó, Bp.: 1997.
Irodalom
Anthony Trendl, Editorial Review. www.amazon.com/0932440789 (2009. július. 8.)
Ébli Gábor: Ismétlések és variációk – John Bátki szőnyeggyűjteménye. artmagazin, 2007/5. www.pipacs.hu/2b/sajto127.html (2009. július. 8.)
Karátson Endre–Neményi Ninon: Milyen mű a fordítás? (Edgar Allan Poe A holló c. költeményének magyar változatairól) Helikon 1985/1. 56–75.
Mészöly Dezső: Örökbe fogadott versek. editio plurilingua, Bp.: 2003.
Molnár Gál Péter: Vérnősző barom. Népszabadság Online. 2001. július 14. www.nol.hu/archivum/archiv-24292 (2009. július. 8.)
Somlyó György: Újra kell-e fordítani a Hamletet? Kortárs 1984. július. 1140–1147.
Szegedy-Maszák Mihály: Irodalmi kánonok. Csokonai Kiadó, Debrecen: 1998.
Szokolay Károly: Újra kell-e fordítani Arany Shakespeare-fordításait? Filológiai Közlöny 1983/3–4. 438–440.
(Országh László: Angol–magyar nagyszótár. Akadémiai Kiadó, Bp.: 1992.)