Napút Online | 2010/1., 96–97. oldal
Tartalom
Ébert Tibor
Bolyongás
Mohai V. Lajos
Egy fiatalember melankolikus tájköltészete
Jász Attila
Azesetleges
Szalkai-féle változat
Valami örök motívum pillanatnyivá tiprása,
visszahelyezése az időtlen mélységébe,
és azon nyomban felengedése onnan,
ahogy a jég olvad, majd a mozdulat
mozdíthatatlanná finomítása lesz a cél,
a látható dolgok elsimítása és simogatása,
biztatása, legyen merszük hangosan is énekelni,
a fénnyel kevert homoknak és fűrészpornak
újra és újra eljátszani a világ felépülését,
amit az idővel meg kell majd kicsit csiszolgatni,
felsérteni a megszokott felületet,
hogy az esetleges, ám esendően lecsupaszított,
nőies lényeg,
egy pillanatra legalább, láthatóvá váljon,
a mindennapi, anyag általi megváltódásra
készen álljon.
Fűlétra
(rövidre vágva)
Szabó Virág angyalszobraihoz
Madarak vagyunk, fák s bokrok néha,
ha nem dől el az égnek támasztott fűlétra,
létrejön, aminek kell, néha, néha,
még ha a többi néma,
lassú huss
is,
csendnedvek keringenek a téli ágakban,
a szoborangyalok utolérnek, eléd
kerülnek, bármerre fuss.
Ajólismert
(3. vált.)
Kovács Melinda képmeséinek mögöttes világa
Arcra borult szobrok szertartása a hajnali fűben,
harmat csorog az idő csiszolta testeken,
vállalt meztelenség
és alázat szabadsága
a másikkal szemben,
az urnatartó betonfal tövében sárga gyermekláncfű,
hiányzó angyali végtagok, az én, az én, az én
vagyok jelei a tócsák tükrében szanaszét,
ismeretlen fájdalom kottázza a jól ismert dallamot.
Falvan
Vojnich Erzsébet képei mögött
Nem a fal mögött van a kép,
az elhagyott tér az idő
nehéz, meztelen díszleteivel
feszül szembe az ember
nélküli világban, ahol
ipari méretű nyugalom lüktet,
ahol a kép mögött, a kép mögött
csend, a fal van,
a vásznak előtt,
önmagadtól elvakult vándor,
járkálj halkan.