NAPÚT 2010/3., 60–61. oldal
Tartalom
Domokos Johanna
Út, levél • Tudományos, poetika • Koan, én • City, home
Konczek József
A László-arc • Összetartozó hangok • Bolgár példabeszéd
Kerék Imre
Pieter Claesz két festményére
(XVII. századi flamand festő)
Vanitas
E napfényben fürdőző koponya
(akár szegény Yorické is lehetne)
ahogy merőn farkasszemet néz
az örökléttel, uralva a többi
tárgyak különös-furcsán társított
együttesét: a ferdén megdőlő
poharat, melyből kicsurgott az élet;
az órát, melynek mutatói lassan,
de biztosan jelzik, hogy az Idő
megállíthatatlan és valami
misztikus hangulat terjeng a képen,
bárha pontosan valósághű; semmi
moralizálás: értik, kiket illet,
a felfénylő tárgyak szimbolikáját;
még ha benne a késő maradék
csak a fölényes virtuozitást
csodálja inkább; mégis, a képíró
biztos ecsetje múlhatatlan
jelet hagyott a mindent megőrlő,
romboló mulandóság ellenében.
Csendélet sonkával
Íme, egy félbehagyott vacsora
maradványai: kettétört dió,
félbevágott sonka és dinnye,
szőlőfürt levelekkel; szinte
lebillen az egyik óntányér
az asztal széléről; nem natura
morta, de moccanatlanul is
eleven látvány; részleteit talán
leképezhetnéd magad is, úgy érzed,
például az üvegpohár látványos
fényvisszaverődéseit. Mégis:
csupa titok, rejtelem az egész;
mégis: a tónusok, a tárgyak
míves-pontos rendezettsége és
érett, meleg harmóniája ez;
a borospohárban a testes
rubinszínű bor villogása sem
puszta természet utáni motívum
a valóságból kiszakítva, inkább
szomjazó-éhező érzékeinket
lenyűgöző, romolhatatlan varázslat;
szépség és arány itt eggyéfonódva
időtlenül: ím, az Élet
halk, szinte észrevétlen lüktetése.