Napút-füzetek 46.


Napút 2010/6.

Hangfogó


Jan Wagner
Quittenpastete

Kolofon


Felelős szerkesztő:
Szondi György

Szöveggondozó:
Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő:
Szondi Bence

ISSN 1787-6877
ISBN 978 963 263 145 5

Terjedelem: 40 oldal

Elmer István


Műtét


Dráma két részben



A

Az ember békére, biztonságra és bizonyosságra vágyik. Akkor is, ha nem tud róla, vagy hallgatásba, netán tudatlanságba burkolódzik. A Műtét szereplői ennek a hármas operációnak a részesei 1956-ban és az utána következő évtizedekben. Különböző – személyiségükből következő – utakon igyekeznek, leginkább ösztönös módon, választ adni önmaguknak. Az ember drámája (választása) az egyén drámája, miközben a másokkal való viszonyában testesül ez meg. A szerző semmiképpen nem szándékozik ítéletet mondani. A magasztosan csetlő-botló, nyomorultságában is fölfénylő életet szeretné bemutatni, amely a remény következtében még bukásában is nagyszerű.

E


lmer István 1952-ben született Esztergomban. Különféle tanulmányok után (magyar nyelv és irodalom, történelem, pszichológia, gyógypedagógia, kánonjog) szinte minden iskolatípusban tanított (kisegítő iskolától az egyetemig), ugyanakkor főállásának az Új Ember című katolikus hetilapot tekinti, immár évtizedek óta.
 Közel harminc kötete jelent meg (regények, novellák, portrék, történelmi művek). 2004-ben József Attila-díjban részesült.

A lap tetejére