Napút-füzetek 47.


Napút 2010/7.

Elmer István
Műtét

Császár Nagy László
Lerombolt szentek

Kolofon


Felelős szerkesztő:
Szondi György

Szerkesztő:
Virág Ágota

Szöveggondozó:
Bognár Antal
Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő:
Szondi Bence

ISSN 1787-6877
ISBN 978 963 263 153 0

Terjedelem: 28 oldal

Jan Wagner


Quittenpastete


Birsvers 17+1 magyar átköltésben
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 5. műfordítás-pályázatának anyaga



J

an Wagner 1971 októberében, Hamburgban született. Schleswig-Holstein tartományban, Ahrensburgban töltötte fiatalkorát. A Hamburgi Egyetemen anglisztikát hallgatott, majd a dublini Trinity College-ban tanult. 1995 óta Berlinben él. A berlini Humboldt Egyetemen magiszteri dolgozatában az ír költészet legújabb generációjával foglalkozik. 1995-től 2003-ig Thomas Girsttel közösen adták ki Marcel Duchamp után Irodalmi doboznak nevezett, Die Aussenseite des Elementes címen évente kétszer megjelenő nemzetközi irodalmi magazinjukat, mely laza ofszetnyomású oldalakból állt, és az olvasók megkomponálhatták saját irodalmi kánonjukat.
    2001-ben a Berlin Verlag kiadta első verseskötetét Probebohrung im Himmel (Próbafúrás az égben) címmel. Azóta szabadúszó: költőként, műfordítóként és kritikusként keresi kenyerét. A Frankfurter Rundschauban és más folyóiratokban publikál. Charles Simic, James Tate, Jo Shapcott, Simon Armitage és mások műveit fordította német nyelvre. Björn Kuhligkkel közösen szerkesztette a DuMont Verlagnál 2003-ban megjelent Lyrik von Jetzt. 74 Stimment, a fiatal és még fiatalabb német nyelvű Költészeti antológiát. Az antológia második kötete (Lyrik von Jetzt 2) ugyancsak Björn Kuhligkkel, a Berlin Verlagnál látott napvilágot 2008-ban.
    2010-ben tagja lett a Darmstadtban székelő Német Nyelvi és Költészeti Akadémiának (Akademie für Sprache und Dichtung).
    Magyarul a Pannonhalmi Szemlében jelent meg három verse a Probebohrung im Himmel című kötetéből, Tatár Sándor fordításában.
    Kötetei: Der Wald im Zimmer. Berliner Taschenbuch Verlag, 2007 (Líra és próza, Björn Kuhligkkel közösen); Achtzehn Pasteten. Berlin Verlag, 2007 (Versek); Guerickes Sperling. Berlin Verlag, 2004 (Versek); Probebohrung im Himmel. Berlin Verlag, 2001 (Versek); Australien. Berlin Verlag, 2010 (Versek)

A lap tetejére