NAPÚT 2010/8., 120–121. oldal
Tartalom
Pataki Edit
A zene hullámain
Répa Ádám
Mirázs
Radnai István
Négy hűtelen
int a vonóval lépni kell
nem sírok a vonót két húrra fel
így lesz a kövér brácsa
két karcsú hegedű társa
és belehúznak egymást megsiratva
rínak nyírnak cirkalmat ríkatva
minek lába kell hogy hordja
remegteti a gordonka akkordja
három ujjal jajjal fogva
a harmadik fekvésben csont-
kezével egy húrt lebont
pattan a fém s a bél belé szakad
hamissá válnak egykor őszinte szavak
rebben a lélek testük foglya
*
és elrepül a dallam amint
jeges leheletével visszaint
a morcos konok gonosz tél
még eljátszik a szél egy kádenciát
magasan keringve tetőt bont
megereszkedik vele az ellenpont
így lesz a két testükből fél
egyedül viheti utána a prímet
a néma társ után ki ellépte a rímet
lapozott egyet többé nem beszél
s a mélyen lehangolt ósdi hangszerek
keresve kit a szférákba odaint
fagyott temető rögein odakint
csonkjára égett dallama szerep
*
mint sárgult kottában új tétel
pengetve pendülve felesel a léttel
az alaphangot húzva búgva zúgva
a szélhámból mogorván kirúgva
választva kancsal férges hangnemet
a nyitott hangrés a hasán felnevet
utánozva a késve gyantázott vonót
ilyenkor felkacag s modern a holt
már mind a négyen részegek
a három s aki megunva az életet
idő előtt a vonóját letette
s a társak sírós gyászos tremolója
a hallgatót kétségek szélére sodorja
feltámad-e a dallam romló teste