E számunk képzőművészeti munkáinak alkotói a Nádor Galéria 2005-ben rendezett Sakk-matt című kiállításának szereplői: Für Emil, Harasztÿ István, Kovács Tamás Vilmos, Luzsicza Árpád, Orosz István, Pataki Tibor, Püspöky István, Sóváradi Valéria, Stefanovits Péter, Szurcsik József és Zsankó László.

„Az Erkel-családfa értékelése egyértelműen a zenei képesség piramis-modelljének felel meg. Erkel Ferencig emelkedett e családban a zenei teljesítmény, majd az őt követő generációkban csökkent.” (Czeizel Endre)

„Bár színházi karmesterként napról napra közönség elé állt, mégis azt mondhatjuk, hogy nem szeretett szerepelni. Tudott örülni a sikernek, s kívánta is azt, de az olcsó népszerűséget megvetette, annak elérésére soha nem törekedett, amint az a Himnusz-pályázathoz történő hozzáállásából kitűnt.” (Németh Csaba)

„Elgondolkodtató, milyen kevés műve jelent meg Erkelnek még életében nyomtatásban, s halála után is hány évtizednek kellett eltelnie, mire megérettek a feltételek egy tudományos Erkel-összkiadás beindításához.” (Szőnyiné Szerző Katalin)

„Magyar hazafi? Igen, Ön annak tartja magát, uram – de valóban, mily könnyű Önnek külhonban hazafinak lenni! Ön Rómában, Párizsban vagy Weimarban bármikor megszólalhatna magyarul!” (Elek Szilvia)

„Benne van… minden zenémben ennek a nemzetnek minden lélegzetvétele… igaz, hogy ezt csak mi halljuk, ezt a lélegzetvételt csak mi halljuk belül, talán senki más… igaz.” (Pozsgai Zsolt)

„Liszt és Erkel lassan benyúlnak az asztal alá. Egy-egy tükröt húznak elő, melyek éppen akkorák, hogy egymásnak háttal beleilleszthetők a sakktábla tengelyének vájatába.” (Lanczkor Gábor)

„Alig hihető, hogy ez a parti 155 évvel ezelőtt született. Utánjátszása ma is esztétikai élvezet. Erkel Ferenc emléke előtt tisztelegve szeretném ezt a gyöngyszemet közkinccsé tenni.” (Csom István)

2010. október – XII. évfolyam 8. szám
Erkel: zene, sakk

B2-páholy

Zalán Tibor tárcája

Erkel Ferencz

(írta Kozma Andor)

Czeizel Endre • A zeneszerzői géniuszság gyökerei

Németh Csaba • Csak egy nagy érzés éltetett

Deák Piroska, Messik Miklós, Szöllősi Annamária • A nemzeti opera megteremtője nyomában

Elek Szilvia • A játszma

Lanczkor Gábor • Márvány kockacukrok

Pozsgai Zsolt • Molto Pavane

Tárlat

Sakk témájú alkotások

Prológ (Ismeretlen szerző műve)

Csom István • A sakk bűvöletében

Erkel FerencSzén József • Királycsel

Szóvár

Bodnár Dániel • Erkel Ferenc üzenete az ezredforduló magyarjaihoz

Thierry Ferenc • Erkel Ferenc emlékére

Hangszóló

Dokumentumok nyomán

(Szőnyiné Szerző Katalinnal Elek Szilvia beszélget)

Csorba István • A Himnusz és a Szózat védelmében

Erkel-pályázat

Böjthe Pál • Remi

Egyházi Bernadett • Erkel: Magyar tánc

Fehér Csenge • Dallam születik

Hétvári Andrea • Víztükörtánc • Egy partitúra margójára

Juhász Anikó • Sakkjátszmák

Kiss Lajos István • Angol sakk

Kovács Imre Attila • Vázakép a XIX. századból háttérben a haladás váltott díszleteivel a végén örkényi lövés dördül

Kovács Zsolt • Ez nem szörnyű, ez harc!

Miczki Gábor • Játssz ma

Németh István Péter • Habit de Musicien • Variációk egy témára

Novák Gábor • Chess and jazz

Pataki Edit • A zene hullámain

Radnai István • Négy hűtelen

Répa Ádám • Mirázs

Napút-díj

Széles Klára • Bertalan Tivadar köszöntése

Emlékezet

Bertha Zoltán • In memoriam Utassy József

Illusztrációk

Erkel-dokumentumok Kiss Ferenc gyűjteményéből

Káva Téka – Napút-füzetek 48.

Császár Nagy László • Lerombolt szentek

(Színmű három felvonásban)



E számunk megjelentetését támogatták: