„A csapattudat, a valahova tartozás tudata mai világunkban sem kevésbé fontos, mint régebben. Manapság a csapattudat kissé átalakult, de továbbra is működik, legföljebb »a mi utcánk« helyett »a mi osztályunk«, »a mi iskolánk« lesz, és van persze »a mi focicsapatunk«, »a mi kórusunk«, »a mi táncegyüttesünk« stb.
    Miért fontos ez? Nemxegyszer fordul elő, hogy gyerekeket, felnőtteket megkérdeznek: mit jelent számukra magyarnak lenni. Akiben a csapattudat kialakult, annak számára ez egyértelmű. A más országokban élő magyarok számára különösen fontos, de határainkon belül is éreznünk kell, hogy ide tartozunk. Magyar nyelven beszélünk, magyar népdalokat éneklünk, magyar néptáncokat táncolunk, a magyar kultúra elemeivel élünk. Nem azért, mert más kultúra elemei rosszabbak volnának, hanem azért, mert ez a mienk, ez a mi csapatunk, amihez mi tartozunk. A táncházmozgalom jó példát szolgáltat arra, hogy a saját kultúrájukat jól ismerők mások kultúrája iránt is jobban érdeklődnek, és azt is jobban becsülik, azzal szemben sokkal kevésbé ellenségesek, mint azok, akik sehova sem tartoznak. A másságot is el kell fogadni, és a más csapatokban lévő értékeket is meg kell látni, tisztelni kell ugyanúgy, ahogy mi is elvárjuk, hogy mások meglássák és tiszteljék a mi értékeinket.
    Az így kialakuló és megnyilvánuló csapattudat lesz az egészséges nemzettudat alapja. Segít abban, hogy ápoljuk és fenntartsuk saját értékeinket, ugyanakkor elismerjük és megbecsüljük másokét. Segít abban, hogy ne csak elviseljük, hanem értékeljük is a másságot. Manapság ráadásul gyakran emlegetünk egy újabb, még nagyobb csapatot: látókörünk kiszélesedése következtében az egyes nemzetek is tömörülni akarnak még nagyobb csapatokba, és a magyarság is az Európai Unióba törekszik. Ez pedig nem más, mint egy újabb, nagyobb csapathoz való csatlakozás igénye: nem akarunk magunkban maradni, nemcsak magyarok, hanem európaiak is akarunk lenni, és tudjuk, hogy a kettő a legkevésbé sem zárja ki egymást.” (Lázár Katalin)

2002. május – IV. évfolyam 4. szám
Társas játékok

Gyárfás Endre • Ha fejsze csattog • A kidöntött fa gödre

Évgyűrűk

Bukta Imre • Csinálatlan utak

Társas játékok

Moskovszky Éva • Az istenek arany játéktáblái

Társas játékok – játék társakkal

(kerekasztal-beszélgetés)

Lázár Katalin • Játszva nem lesz nehéz

Váczi Mária • Székelyvarsági játékok

Kovács Sándor Pál • Kunsági küzdőjátékaink

Haider Edit • A lépegető libajáték

Zsigmond Győző • Taplógombából készült játékszerek

Tárlat

Régi táblás játékok

Vörös István • A hegy & a vajas kenyér

Babiczky Tibor • (Lenne, hogy nem)

Berek

Devescovi Balázs • A Schumacher College (2.)

Gadó György Pál • Eladó e táj?

Takács-Sánta András • A nagy átalakulás

Grandpierre Attila • A Világegyetem természete és végső szerveződési elve (2.)

Ablak

Marafkó László • Kinyilatkoztatás és tudomány

Nagy Áron • Értekezés a kontextusról

Szentmártoni János • „Éjszakánként én épp egy versnyit égek”

(Renczes Cecília • Szívkamra ikonok)

Koppány Zsolt • Az ember, aki nem a „net”-en szörfözik

(P. Papp Zoltán • Tükörrepesz)

Novák Valentin • Mérlegre tett falu, avagy a bűn Paradicsoma

(Szappanos Gábor • Szárazbabódi dekameron)

Szakolczay Lajos • Kikötő – Jegyzetek éjfél után

Szigetszabadság (Somogyi György festményei a Galéria ’13-ban)

A teremtés rendje (Takács Borbála üveg[hátlap]festményei a bécsi Collegium Hungaricumban)

Béresi Csilla • Száguldó riporterek és a geometria

(Henri Cartier Bresson életműkiállítása)

Égalj

Györgyi Erzsébet • Tér a homo ludensnek

(A Kiss Áron Magyar Játék Társaság)

Ladik Katalin • Mentés másként • Holló

Berek rovatunk támogatója: