E számunk képzőművész vendége, Nagy János – a Csallóköz szobrásza, a szlovákiai magyarság művésze – 1935. június 17-én született Rákosszentmihályon. A Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult.

„Minden ország felelős önmagáért: vagyis oka és okozója mindannak, ami vele történik. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk ezt a felelősséget másokra hárítani. Saját balszerencsénk okozói az ilyen felfogás szerint soha nem mi magunk voltunk, hanem a törökök, az oroszok, Haynau vagy éppen Trianon. Nézzünk végre szembe saját mulasztásainkkal és hibáinkkal is. Vegyük észre, milyen tragédiákba taszított bennünket a nemzeti létünk során az, ha vétkes közönyt tanúsítottunk közös dolgaink iránt. Vagy ha képtelenek voltunk arra, hogy kezünkbe vegyük a saját sorsunk irányítását. Mennyiben tekinthető például a sors titokzatos művének az a számomra rendkívül elszomorító tény, hogy a magyar társadalom ebben a században végül még azok közül a kormányfők közül sem fogadott el senkit sem, akiket szabad akaratából, minden külső kényszer nélkül választott meg? A végtelenségig sorolhatnám a kivégzett, meggyilkolt, száműzött és elfeledett államférfiak nevét ebből a századból. Arra az össznemzeti közönyre, amely ezeket a politikusi sorsokat körülvette, nincsen más magyarázat, mint hogy ez a közöny a saját vétkünk. A saját közönyünk. A legfontosabb tanulási feladata a nemzetnek az, hogy ismerje fel az önállóság, az önálló véleményalkotás és az önálló cselekvés értékét. S ez a felismerés – úgy hiszem – a háborítatlanul fejlődő kisközösségekben tud a leggyorsabban kialakulni. Ha ugyanis ezek a közösségek erősek tudnak maradni, akkor talán jobban, tisztább fejjel és világosabb gondolkodással képes majd szembenézni az ország a globalizáció kihívásaival.
    Az az emberi közösség, amely egy bizonyos létszámot meghaladó mértékben zsúfolódik össze, óhatatlanul eltorzul valamelyest. Aki egy ilyen hangyabolyban él, az a hangyaboly biológiai természetét követve előbb-utóbb arra érez késztetést, hogy alkalmazkodjon a többiekhez. Megpróbál úgy viselkedni, ahogyan mások elvárják tőle. S minthogy a nagyvárosi „hangyabolyok” lakója nem igazán szeret önállóan döntéseket hozni, az újságokból vagy a televízióból lesi el, milyen viselkedésmódot várna el tőle a többi „hangya”. Holott ezzel nem tesz mást, mint egyre végzetesebben eltávolodik a valóságtól.”

(A Nemeskürty István millenniumi kormánybiztossal készült interjúból)

2000. május – II. évfolyam 4. szám
Félmúlt + félmúlt

Sárándi József • A hatalom természetéről • Kárhozat

Előtér

Pölöskei Ferenc • A mi századunk

Ébert Tibor • Psalmus hungaricus

Minden nép felelős a saját sorsáért

(Nemeskürty Istvánnal Toót H. Zsolt beszélget)

Mustra

Burány Nándor • A vezérezredes utolsó levele

H. Örkényi Ilona • A bányatelepen

Hangírás

Ferenczy Erika • Hamis tanú

Padisák Mihály • Miska bácsi negyedórája

Ujlaky István • Féligazságok – cigányúton

Jász István • Mikrofilm-ingerület

Restár Sándor • Hatix-anzix

Tárlat

Nagy János szobrai

Kerékgyártó István • Jelhagyó történelem

Hetedhét

Yvette Reynaud-Kherlakian • Kara Szü vize

(Arató János fordítása)

Christoph Eisenhuth • Háborús emlékmű 1918 • Erdélyi plébánia • Szerelmesversek • Régi kép • Kardvirág

Heinz Kahlau • Csipkebokor • Kísérlet

(Cseh Károly fordításai)

Nyírfalvi Károly • „Belsőség” • Takarít, ás

Berek

Végh Attila • Átváltozások

Tarnai László • Útra kel

Novák Valentin • Isteni Szél

Emlékezet

Mészáros Tibor • „Soha nem jött közel senki a lelkéhez egészen”

Márai Sándor • Ágoston halála

Lászlóffy Csaba • Családi végrende(le)tlenség

Ablak

Téka

Ircsik Vilmos • Az én Szabó Lőrincem

Versles

Prágai Tamás • Poszthumanista poétika

(Lackfi János • Illesztékek)

Prózaporond

Toót H. Zsolt • Egy pesti srác regénye és egy forradalmár mítosza

(Benedikty Tamás • Szuvenír)

Lökkös Antal • In memoriam Johannis Pilinszky