Asszonyok

E számunk képzőművész vendége, Balogh László festőművész 1930-ban született Szentendrén. 1951–57 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Barcsay Jenő és Konecsni György volt a mestere. 1957-től tagja a Művészeti Alapnak és a Fiatal Művészek Stúdiójának, 1965-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. 1958-ban vették fel a Szentendrei Régi Művésztelep tagjai közé. A Szentendrei Grafikai Műhely alapító tagja (1981). 1995 óta Szentendre Város Díszpolgára.

„A Rádió ostromakor odajött hozzám egy srác valami puskafélével, hogy tudom-e, hogyan kell kezelni? Mondom neki: öregem, engem kitiltottak a honvédelmi órákról. Fél óra múlva behoznak egy vérző fiatalembert a kötözőhelyre. Nézem, hát az a srác az. Bár nem esküszöm rá, mert az arca csurom vér volt. A szájából és a melléből véres buborékok jöttek, ahogy lélegzett. Ha vérszomjas lennék, akkor is elment volna a kedvem a lövöldözéstől.” (Kérész Gyula)

„Az újságíróknak azt adták feladatul, hogy menjenek ki a megyébe, és keressenek, gyűjtsenek olyan személyeket, akik elítélik a budapesti fegyveres fasiszta csőcselék harcát. Amikor 25-én bementem a szerkesztőségbe, nem akartam hinni a szememnek: golyószóró állt az íróasztalomon, s egy-egy katona ült az én, illetve a kolléganőm székén.” (Ferenczy Erika)

„Emlékszem, az orosz kiskatonáknak adtunk kolbászt. Először nem merték elfogadni, úgy haraptunk bele előttük, és csak akkor kezdték enni, óvatosan, nehogy a parancsnokuk észrevegye. Cigarettát adtunk. Azt hatalmas slukkokban szívták, hogy a feljebbvaló ne vegye észre. Keveset tudtunk oroszul, kérdeztük, minek jöttetek ide?” (Földváry Györgyi)

„A Papkertben most érik a cseresznye. Megnéztem. Ketten, a biztonság kedvéért, őrt állnak a bejáratnál, mi meg hátulról bemászunk a kerítésen. Nem kell majrézni, hétkor valami csendes gyászmise lesz meghalt szülőkért.” (Ircsik Vilmos)

„Nézzük csak! A legfontosabb dolog a biztonság. Az Államvédelmi Hatóság sok tekintetben kiváló osztagainak egyik hibája az volt, hogy nem épült össze azokkal, akikre ügyelnie kellett volna. Ezért jó, illetve jobb a munkásőrség: a munkásőr a gyár tagja, a párt tagja, felfegyverzett és mégsem fegyveres elem.” (Kabdebó Tamás)

2005. október – VII. évfolyam 8. szám
Októberi drámák

S. Benedek András • Itthontalanul

Októberi drámák

Kabdebó Tamás • Véradás

Ferenczy Erika • „Kis Nép, Nagy Nemzet”

Földváry Györgyi • „Nem akarok megint kurva lenni”

Ircsik Vilmos • A vértanúk dala

Benke László • Hang a föld alól

Tárlat

Szakolczay Lajos • Táj- és testmotívumok

Balogh László festményei

Októberi drámák

Kérész Gyula • Csillaghullás

Nemes Z. Mário • A birtokon belül • A birtokon kívül • Ennyi meg a mázsa • Még nem érkezett meg • A képességeim

Szántai János • In flagranti • Ifjabb varjú

Ébert Tibor • Bellum

Egry Artúr • Honvágy • A gomb • Procedúra

Szóvár

Balázs Géza • Hungaropesszimizmus

Hetedhét

Jordan Ruszkov • Éjszakai neszek

Joszif Petrov • Levelezőlap

(Szondi György fordításai)

Jan-Magnus Bruheim • Balerina

Grete Bendix • Itt senki se vérzik

Ingemar Gustafson • 1956. november 4.

(Sulyok Vince fordításai)

Ablak

Konczek József • Pótolható hiány

(Benke László • Veszteség)

Novotny Tihamér • Egyéni mitológia

(Kovács László kiállítása)

Lukáts János • A boldogság mindenkinek más

(Sebők Éva • Seregélytánc)

    Kikötő

      Szakolczay Lajos • Közelítő

      (Muzsnay Ákos grafikái)

    Könyvleletek

      Vincze Ferenc • A Holdra lépés aspektusai

      (Szőcs Géza • Az al-legóriás ember)

Sulyok Vince • Félhangra

József Attila-emlékév 8.

Németh István Péter • Diszeli levél József Attiláról

Jelenczki István • Gondolatok „Eszmélet” előtt, „Eszmélet” után 2002–2005

Welleszné Sulyok Aranka • A rend malasztja

Gaál József tusrajzai

Fenyvesi Félix Lajos • Egy vérző arc • Végül

Károly György • Napló • Születésnapodra

Demeter József • Űrha(ra)ng

Nagy Zsuka • Furcsa fohász a sínek között

Oláh András • mérlegelve

Czegő Zoltán • A pályaudvar rendben, szabad az út, a vonat elindulhat

Verrasztó Gábor • Duna-parti elégia

Kisszőlősi Szánthó Lóránt • Mérték