Mondd meg nékem, merre találom…

március 23rd, 2016 |

0

Merza József

    Sárospatak, 1932. szept. 16. Matematika-fizika szakos tanár. Tanított a debreceni Csokonai Vitéz Mihály gimnáziumban, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen. Az MTA Matematikai Kutató intézetének tudományos munkatársa, könyvtárvezetője volt. Részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózatában, alapító tagja volt a Halálbüntetést Ellenzők Ligájának, majd a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának is. A katonai szolgálat megtagadása miatt kétszer büntették, munkahelyéről elbocsátották. Tudományos cikkeket írt, folyóiratokat, többnyelvű matematikai szótárt szerkesztett, egyetemi jegyzeteket, tanfolyami anyagokat készített, könyvfordításai jelentek meg, lexikon-részleteket írt. Három évtizeden át gondozta a Bolyai–társulat illetve a Matematikai Kutató Intézet idegen nyelvű szakfolyóiratát. A Bokor bázisközösség több évtizedes tagja. Teológiai, közösségi tárgyú cikkeket is publikál.
    Diák kora óta kedveli a természetjárást, az irodalmat. Felesége szintén matematika szakos tanár volt. Négy gyermekük és több unokájuk van.


    Feltöltötte:

    Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás

    hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin holiganbet holiganbet giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet superbetin matbet jojobet romabet romabet giriş marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş