Magén István: Végtelen

A Föld, lapos hátú és tollas, illetve habos és áll a kapu alatt, tornyot épít. Hibás, illetve annak ellenkezője. A könyveket valahol a felhőben írják. A legmélyebb és a legbensőségesebb hely tele zsemleszínű boldogsággal. Zsóka belenyúl Józsikám bácsi szájába. A lábával. Ez a világűr háború. A kapu alatt lakók olyanok, mint a kozmosz pora. Lábbal hosszúra nyitja a száját. Fekete lyuk. A baktériumok szülőföldje. Jön az anyja, szabadon, munka nélkül, ingyen. Rövid ruhában, hosszú haja zavartalanul úszik. Józsikám bácsi sír, de nevet is. Egy kicsit így volt az őskorban, meg a korszellem, meg az illetékesek. Hajlottan jár, kimászik a konyhaablakon. Használd ki, boldogan élek az emlékezetedben. Szüksége van, mert ő nem az, aki. Erre halad egy konvoj, egy tárgy, vagy mit tudom én, mondjuk egy űrállomás, vagy egy lány, meg hozzá csatolva tankcsapda. Az kérdezi: Merem-e gyűlölni azt, aki egész életemben elnyomott? Zsóka Józsikám nyakán ül és sír.

A tücsköket szolgálják, beburkolják és aggasztják a kövek. Zsóka bokáig érő szkafanderben, hasmánt fordulva a súlytalanság állapotában. Faragott köveket csinál. Óvatosan haladnak, lehajtott füllel, bohóckodva. Józsikám bácsi a falikárpit textúráját tépkedi. Vízcafatok lebegnek a levegőben. A súlytalanság állapotában. Meztelen ujjaikkal tapogatják a sovány fenekeket. Nem bírja elviselni, párat böfög, csuklik, nyikkan. A lépcső jobb oldalán, egy csapat angyal. Ellepi az egész földet, meg az eget. Aztán meg azon derengenek, hogy idegenek. A vérük perifériás, az idegrendszerük pedig mozog, szenved. Tudniillik aztán ismételten elindultunk, egyébként haladunk a semmi felé, tornázgatva a hold világossága mellett. (Azok a nők, akik körülötte.) Bizonyítékot húz elő. Zsóka Józsikám fején táncol. Az, aki cselekvésre, ketten hárman futnak utánad a versekkel, szóval szóba állnak, vagy megzavarodsz. Megzavarodik, veszedelembe tart, magyarázza a szabványokat. Mint egy szekér. A Holdszekér egy katlan. Bemutatod, mintha ő mondta volna. Bemutatja a sebeit, elsötétül, ellenséget választ.

Megtelt a parkoló, ott állnak százan a hajuknál fogva. Ismétlés az egész, tanulmány. A kötélen ereszkednek le páran, véletlenül. Ingyen keletkeznek, elzártan, alakot öltve. Abban az ügyben elolvashatatlan. Egy szép térdű lány a kezével tesz. Nincs többé, aki begyógyítja. Ha nagyobb világosság lenne érteném a kifejezéseit. Ha tehát az ember elképzelhető, akkor ez így van leírva. A lefolyón keresztül viszi magával, találkoznak. Már ég a föld, de még nem ez következik. Egy ősi asszony reinkarnációja. Egyet gondol a többiekkel. Nyiladozik. Szép lába van, feliratkozik a hóra. Megmozgatja a mozgót, ez az élők teste. Látszik, amit a kéz mond… Feltételezek egy anyagot, az is feltételez engem, feltételezzük egymást. VÉGTELENSÉGIG.

Zseniálisan néz maga elé a világ.

Szükség van rájuk, a testek egymásba esnek. Mozgássá válnak az üres térben. Létrehozta az autót. Ezek a jelentések nevek kimondhatatlan következményei. Az asztalt látogatják a nagy nyilvánosság előtt. A figyelem megfordul a levegőben. A folyamatok kialakulnak. Szájon át lélekzik. Felemeli a kezét. Az ajtók és az ablakok nem érdekelnek.

Ilyeneket már hallottam, errefelé egyetértenek a katonákkal. Az erezett földben bogarak keresik az ösvényt. A gerincvelő kezd felemelkedni a szürkeállományba. Megkért, hogy nézzek utána, mondja. És ha valaki megölsz? – kérdezi. Elálló fülű, nagy orrú hölgyek irtózatos szexuális vonzerővel. Látszik a színe a kapufélfán. Az anyjuk méhéből támadnak fel. Szabad ég alatt ülnek törvényt. Rutinosan csápolnak a hajban. Mi lesz, ha a szöveg eltakarja? A kőr közepére rajzolt jel lemásolhatatlan. Szűk dohányzacskóba gyömöszöli. Magyarázza, hogy a bábuk kihullnak a zsebből. A készítmények elolvadnak. Előkotorja, ellátja a baját, elfehéredik, Zsóka még mindig Józsikám bácsi fülén, az erdő homályos, a győzelem dicséretreméltó. Lekapja a fejéről, mint egy sapkát. Fejbólintás, nevetnek. (A benyomás.) Az ösztön gurul, alföldi vagy? – kérdezik. A festmény hullámos, a festék vastagon rakódik. Rá gondolnak rongyos éjszakákon. Az ősanya gyönyörű. Az őscsecsemők pályájuk során többször elalszanak. A szívből kiinduló vércsatornát épít. A csípője szabályos és kerek és hormonokkal telt. A szemérme és a szája együtt érvényesül. Saját vérét issza. A legfontosabb rétegben. Idő sötétben és vérben. A hasa lapos, izgalom járja át. A melle dús fonat, mint a sejtmag. A mocsárban megveti a lábát.

Szörnyű tábornokok a megbékélés szellemei. Gumiszalagot viselnek. Az anyja is szellemalak. A hatalmas magasságokban nem haladnak. Nem kell, ott van, életem része. Napközben nem látja az utat. A sugarakat a szemébe lövelli. Megvásárolom azt a palotát, már látom a szomszéd erkélyről. Belépett a Rózsadombra, mondta, megkérgesedett a tenyere, éppen ellenkezőleg, a két tenyerébe vette.

Ezek a csupaszok csak úgy élnek, mondta és Józsikám bácsi fiára gondolt. Fekete keretben a szúnyogok, állnak és imádkoznak az íróasztalon. Kiindulópontnak széttépi őket. És a tengerészgyalogosok rohama, nem tudtam betelni azzal a kis dobozkával, mondta. Nagy, fonott sapkával a hátán rémüldözött. Gyertek reggelizni, aztán meg belépni a pártba, kiabálta. Üldögélt, megtörten mosolygott, nézegette a csontvázakat. Állt nagy szemekkel, és a kivégzésére várt. Már kimenekülni is félt. Néhány szerencsés utas kiesett az ablakon. BÉKE kell általában és középen. Szomjas vagyok, mondta Józsikám bácsi szürrealista fogait mutogatva. (Kinyílik az ernyő, ismerem magamat, segédkezem. Csajok a medence szélén, mindenki a mamájával. Beteszik őket a ketrecbe, a rekeszekbe, mint egy kismacskát. Hajolj oda mereven, ha fontos találgathatsz, látszol, ott fent vagy a kakasülőn, a hold megvilágítja őket.

———————————megpendítve

azonban beletörölte miután látta az asztalon az ablak előtt Európa lett ünnepükön városok latin bordák jön-megy szentek vécéje miért tették elpusztítani hatalmas terjedelemben akciók túlélők halálbrigád jelentem gyakoroljon nyomást akit lelkesedéssel tölt el (halleluja)

és aztán a szélén esel zuhansz ne süllyedj ősi pásztor ujjongunk vannak akik mint akkor felállítjuk sátrunkat és szellemiségünk arcát megküzdenek akik felváltsák a némaságot emberforrások rágják ez a baj szárazhajú hőscincérek a vasat rágja mint a saját szennyét (halleluja)

oldalára fekszik csámcsog véres gazdasági élet peremére szerbusz álmot adsz például kettős identitás miatt az élet mint fogadalom elvégeztetett megmaradt lélekharang Európában mint a létezés közigazgatási eszközökkel magokat szór ez a nemzet (halleluja)

Most már megszámoltad. Ősanyád leples hajnalon. Vértelen palacsintát sütsz a hajnali házban. Kopogtatnak minél szociálisabb. Apám elment üres lett az utca. Virágok idebenn. Jelölni akarnak utcai alakokat. A kötözőhelyen félbe vágottakat. Kénytelenek voltak, kortalan éves, halnak a pesti házak. (halleluja)

Belépés a színházba 1. (M. I.)