Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika

január 26th, 2017 |

0

Csanda Mária: Családi idill

 

„Az idill a létről való ősképünk; mindenkiben kész a szándék,hogy az alapállást újra felvegye.”
(Hamvas Béla: Patmosz II.)

 

A család ma sok helyütt töredékes, szétszakadt, mindenképpen: vágyott. A családi idill megadatik néha, akár úgy, hogy párrá válik az egymásra találó férfi és nő, s tovább egészül később a megszületett gyerekkel, akár a karácsonyi szent család. Rátalálás az is, amikor a már felnőtt gyerekben tudatosul, milyen elválaszthatatlan érzés fűzi a szülőhöz, akitől önállósodva elszakadt, és saját élettapasztalattal évek múltán képes megérteni az apák, anyák küzdelmeit. Szerencsés esetben a nagyszülő-szülő-gyerek konstellációban élheti át az ember a családhoz tartozás pótolhatatlan, az élethez gyökeret adó élményét.
Több kortárs prózában, elbeszélőnél jelenik meg hangsúlyosan a valóságos és vágyott család, melyet jelen recenzióban három, idén kiadott könyvben követünk figyelemmel. Szentmártoni János Szomjúság című regényében egy szerelem kibontakozása, megélése; a házasság szentesítette családdá érés folyamatát követhetjük nyomon, a két fiatal és barátaik hátterével. Berta Zsolt Recept című könyvének egyes novelláiban a megtartó családi kötelékek a nagyszülőkig vezetnek vissza, Petra Soukupová Eltűnés című elbeszéléskötetében pedig a gyerekek szempontjából olvashatunk a családtagok közti ellentétekről, a mégis megmentő szeretet szálairól.
Szentmártoni költői prózájában egy szerelem története tárul elénk, amit kirakósként levelekből, emléktárgyakból állít össze a felkért kívülálló. „A fénnyel mintha zene is érkezett volna, s utólag megesküdött rá, hogy a napporban virágszirmok is lebegtek súlytalan, mint Éva körül a Teremtés hajnalán.” (Az alku) Így jelenik meg a választott nő, s nem csak a férfi választ, de a nő is: „Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbent, mi hiányzott neki annyira az elmúlt években. Mire szomjazott úgy. Az, hogy a világot lehet másképp is látni, mint amilyen, mint amilyennek elsőre tűnik. S ő is lehet más, ő is láthatja magát olyannak, amilyennek csak a szíve mélyén érzi…S tudta, hogy ezt csak a Fiú képes megadni neki.”(Készülődés) A három tagúra bővült családnál: „Az apai büszkeség: Hogy ezentúl több, mint egy idegen. Apa. Apa végre.” (Alámerülés) Sorra következnek a környezetünkből is jól ismert nehézségek, konfliktusok: együtt élés a szülőkkel, albérlet, a társas magány próbatétele. Mégis mindvégig érezzük, a két ember egymásra találása nem véletlen, s nem csak a gyerek köti őket össze, akinek a szeretetében tovább folytatódik a család: „talán ő is így kullogott a nagyanyja mellett annakidején. Nem emlékszik, de így lehetett” (Alámerülés) Megtartó az a közösség, amiben most már ők is családként szerepelnek: „A férfi családja egy évben háromszor ült össze, hogy megünnepelje a feltorlódott születés- és névnapokat. Ők most, hogy végre volt saját kuckójuk, magukra vállalták a karácsonyi vendéglátást.” (Csoportkép) Családi összejövetel leírása zárja a történetüket összeállító férfi befejező monológját is, az idős író lánya és fia érkeznek az unokáival. A szeretetteljes légkörben a megírt történetből átlépő anya és lány valóságosan és átvitt értelemben is átfénylenek az alkonyban. (Kerti parti, A fénycsokor-lány)
Berta Zsolt Recept című novelláskötetében a nagyszülők példája, életereje hat nem csak a következő nemzedékre, hanem az unokákéra is. A nagyapa ifjúkorából visszaidézett történet szerint a hadifogság mélypontjáról a szülőföld, a balatoni táj felidézése segített visszatérni. (A víz) Az elhanyagolt szőlőt ismét gondozni kezdi a család, amikor rádöbbenek arra, nem pusztán ingatlanról, hanem többről van szó, s végül úgy döntenek, hogy pénzre váltás helyett megpróbálják őrizni a nagyapai örökséget. (Nagyapa szőlője) A címadó novella megragadó történetében a már önálló  háztartást vezető felnőtt korú gyermek kér telefonos segítséget egy egyszerű feladat megoldásához a szülőtől. Ilyenkor a szülő mosolyog a felnőtt gyerekén és készségesen válaszol. S elkövetkezik a pillanat, amikor ez az egyszerű kommunikáció elérhetetlenné válik. Meseszerű elbeszélésekben a vágyott család jelenik meg: egy fiatal, tehetséges, de szegény sorú férfi kéziratot ígér a nagy nevű kiadónak a világválság éveiben. Barátnője a kezdő írót választja a gazdag kiadó helyett, feleségül megy hozzá és kitart mellette, bár a történelem viharai folytonosan beleszólnak életükbe, s a kézirat befejezése is kétségessé válik. (Előleg) Egy virág sétálni kezd a lakásban az anya szerint, aki egy különleges virágot kapott ajándékba férjétől. A szirmait a lakás különböző pontjain elhullató növény az anya halála után újra „sétál”, valószínűsíthetően az őt szerető férjnek köszönhetően, aki így próbálja életben tartani felesége emlékét. (A sétáló virágfa)
Petra Soukupová elbeszéléseiben a gyerekek a főhősök. Az „Eltűnt” című kisprózában az edző apa gyermekei sportkarrierjét tartja élete kiteljesedésének, s nem akarja tudomásul venni, hogy fiai más utat járnának. A tragédiák mintha sorszerűen következnének, mert az anya megértő ugyan, de gyenge ahhoz, hogy az apával szemben kiálljon, s a nagyobb testvér is terrorizálja a kisebbet.
Az „Egy kis időre” című történet kiskamasz fiú főhőse küzd az iskolával, a nagymamával, aki a nővérét szereti jobban, a nővérével, aki „véletlenül” a padlóra szórja kedves hajómodelljeit. Apját nem ismerte, már évek óta csak egy ajándékba küldött pulóver, ami rá emlékezteti. Itt is az édesanya az, aki megértő és a szeretetére mindig számíthat. A felbukkanó apa próbálja magához venni a fiát, de életvitelébe nem tudja beilleszteni a gyereknevelést, s minden igyekezete ellenére a fia megszökik és eltűnik „kis időre”. Végül a fiú hazamegy az édesanya házához, ahol a nővére mégis vigyáz a játékaira, s megfőzi a kedvenc ételét, a nagymama pedig megbeszéli a külön élő apával, hogy inkább közös programokat szervezzenek a fiával. Ebből a második történetből díjazott forgatókönyv is készült. Érezhető benne az szeretet, ami végül felülkerekedik ott is, ahol nem teljes a család, de mindenki igyekszik a másik igényeit is figyelembe venni. „Tavasszal  apuval párszor elmegyünk focimeccsre. Nyáron anyuval és Pavlinával elutazunk a tengerpartra, az a nagy kékség és a fehér hajók… ajándékba hoz nekem egy szuper biciklit… Állandóan bringázom. Amíg le nem esik a hó. És amikor elolvad, bringázom tovább. Egyszer eltekerek a városig, amelyhez közel lakik a nagymama. Ha már ott vagyok, eltekerek hozzá. Ebédet főz nekem. Megvárom a desszertet is, kakaós piskóta ribizlilekvárral.”
/Szentmártoni János: Szomjúság. Budapest, Magyar Napló kiadó, 2016., Berta Zsolt: Recept – zónaregények. Magyar Napló kiadó – FOKUSZ Egyesület, 2016., Soukupová, Petra: Eltűnés. Budapest, Napkút kiadó, 2016./

 

Illusztráció: Hegedűs J. és családja (ismeretlen szerző fényképfelvétele, 1926)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás