D. Molnár István: Lengyelbarátok Debrecenből (1.)
(A hétről hétre jelentkező, lengyel tematikájú sorozat bevezetője D. Molnár Istvántól)
A Tisza István Tudományegyetemen, a mai Debreceni Egyetem elődjén már az 1930-as évek közepén – amint az Fórián Éva nyelvésznek tanulmányából a későbbiekben majd kiderül – elkezdődött a lengyel nyelv oktatása. Az egyetem vezetésének érdeme, hogy a világháború harmadik évéig, 1941-ig lehetséges volt. Amíg a Lengyelországot megszállva tartó Németország, illetve a hazánkban erősödő német befolyás engedte. Utána a Varsóból ide menekült, 1939-1950 között Debrecenben Kelet-Európa történelmét tanító, Varsóból ide menekült Divéky Adorján professzor, a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok első neves kutatója tartotta ébren a lengyelek iránti érdeklődést.
A Lengyelországban 1956 nyarán történtek és a forradalmi Magyarországnak nyújtott lengyel segítség akkor nem hangoztatott hatására Dombrovszky József, akinek – mint a neve is utal rá – voltak lengyel ősei, hamarosan elkezdte oktatni a lengyelek nyelvét. Ez lett a legnépszerűbb az orosz szakos hallgatók körében az akkori Szlavisztikai Tanszéken, majd Intézetben, pedig ott, ha nem is egy időben, féltucatnyit meg lehetett ismerni.
E bevezető szerzője Debrecen már-már elfelejtett testvérvárosában, Lublinban, a Maria Curie-Skłodowska Tudományegyetemen szerzett lengyel szakos oklevelet. 1974-től lengyel nyelv és irodalom szakon is lehetett tanulni. Kezdettől volt anyanyelvi lektor, a következők többsége pedig Lublinból jött. Néhány évvel később már itteni diplomások is részt vettek a képzésben. 1984-ben létrejött a Lengyel Nyelv és Irodalom Tanszék, amelyet ezeknek a soroknak papírra vetője vezetett, és 3 évig a Szlavisztikai Intézetet is irányította. A tanszék oktatói létszáma csak ekkor bővült hatra, ami akkor is alacsony volt más, nem sok hallgatót képző tanszékekéhez képest. 6 monográfián kívül kiadtunk 4 lengyel tárgyú egyetemi jegyzetet. Hasonlók a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen sem készültek. 4 debreceni nemzetközi konferencia anyaga külön-külön kötetekben olvasható. Mégis Budapesten van szükség 2 lengyel tanszékre?
Debrecenben, az ország második legnagyobb városában 2012-ben az egyetem vezetése a szak iránti kis érdeklődésre és a takarékosságra hivatkozva megszüntette az akkor már Nagy László Kálmán docens (CSc), sokáig egyben intézetigazgató vezette tanszéket. Azóta, és ez kivételes helyzet nem csak itt, a Szlavisztikai Intézet egyetlen orosz tanszékből áll. Hallgatói 2 féléven át tanulnak lengyelül, azért is, mert más szláv nyelvet régóta nem oktatnak. Hosszú szünetnek bizonyuló idő után, 2018-ban – nyilvánvalóan ideiglenes megoldásként – 2 éves, képesítést nem adó lengyel minor szakot indítottak, amelyet csak néhány teljes képzésű bölcsész szak hallgatói vehetnek fel. A kapott egyetlen állást Fórián Éva tölti be. Rá hárul a munka oroszlánrésze, ugyanis 5 fő óraadóként oktat: Budapest és Debrecen között ingázó polonisták és más szakos helyi, lengyelül nem tudó tanárok, akik többségének különböző vezetői funkciói is vannak. Egy tárgy oktatása még a 2. évfolyamon is magyarul folyik.
A hallgatók száma századunk elején nem bizonyította az érdeklődés gyengülését. Másrészt nemcsak az ELTE-en, hanem több városban, így a katolikus egyetemen is vannak kis, sőt „mini-szakok”. A 2000-ben 3 egyetem és 4 főiskola egyesítésével létrehozott Debreceni Egyetem jelenleg a legszélesebb képzési palettával büszkélkedhet. Van nemzetközi tanulmányok szak, közösségszervezés, pedagógia, politikatudományok, pszichológia, neveléstudomány, andragógia, szabad bölcsészet, szociális munka, szociológia, szociálpolitika, esztétika, filozófia és kulturális mediáció. Van anglisztika és amerikanisztika, német, francia, olasz tanszék, valamint holland, ahol anyanyelvi lektor is tanít. A magyar szakosok oktatásában vesz részt a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék, amely finn és észt lektort is foglalkoztat.
A magyar-holland, magyar-finn és magyar-észt hivatalos viszonnyal összevetve szorosabb az, ami minket a lengyelekhez fűz. Köztudott, hogy ezredéves szoros kapcsolatokkal, egymás segítésének tényeivel van dolgunk, amelyek nemcsak államokat, hanem nemzeteket vittek közel egymáshoz. A közismert történelmi kötelékeken kívül azt is figyelembe kellene venni, milyen értékei vannak a lengyelek szellemi életének. Földjükön született Kopernikusz, évtizedekig ott élt a kétszeres Nobel-díjas Maria Skłodowska, férje után Curie és Józef Rotblat Nobel-békedíjjal elismert fizikus. (Olyan tudósokat, akik csak külföldön elért eredményeiknek köszönhették a díjat, nem említünk. Nálunk a hasonlókat magyarként szokás számon tartani. A magyar humán értelmiségieknek illene tudniuk 3 lengyel földön született, legalább részben lengyel származású íróról, akiknek művei angolul vagy németül jelentek meg és lengyel témákat is választottak. Ilyen Joseph Conrad, azaz Józef Konrad-Korzeniowski, valamint a Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer és Günter Grass.)
Élete nagyobb részét a 19. században a három szomszédos nagyhatalom által megszállt Lengyelországban, orosz területen élte le Fryderyk Chopin, vagyis Szopen, akinek művészete a lengyel zenében gyökerezik. (Kortársa, Liszt Ferenc nem beszélt magyarul, mégis honfitársunknak tartjuk.)
Közép-Kelet-Európában csak lengyel írók érdemeltek ki egynél több Nobel-díjat: Henryk Sienkiewicz, Władysław Reymont, Czesław Miłosz, Wisława Szymborska és Olga Tokarczuk. Tanulságos a hasonló irodalmi sajátosságok összevetése. Erre most a Debrecenben élő Czövek Ágnes (PhD, 2008) vállalkozott.
A világháborúk között alkotó Stanisław Ignacy Witkiewicz formaújító dráma- és regényíró 5 színpadi műve olvasható Drámák c. magyar kötetében (1973), régebben néhányat be is mutattak különböző színházaink. A Belzebub szonáta (1925) csak nemrég talált fordítóra, pedig szerzője ezt írta műve szövege elé: „Történik a XX. században Magyarországon.” Az abszurdnak nevezhető, szórakoztatva komoly darab főhőse Szentmichályi (!) István, aki a „tiszta zene” megalkotása érdekében Belzebubbal szövetkezik, és vele száll alá az „Ős-Buda-Vár” mulatóra emlékeztető pokolba. Szerepel benne Fajtcsacsy Hilda budapesti „démoni” operaénekesnő, az ártatlan, ám férfiszívtipró Cseres Krisztina, Szakályi báró, a megye legjobb lövésze és a származására büszke, sznob anyja. Egy dél-amerikai figura a Szilvia hajóval érkezik, ami a Csárdáskirálynőt juttatja eszünkbe. A dráma központi gondolata máig aktuális: az egymást kizáró esztétikai és erkölcsi értékek közötti választásra kényszerülő ember tragédiája.
Egy ígéretesen indult kezdő írónő, Katarzyna Tkaczyk hazai felfedezése kezdő műfordítónak, Fazekas Mártának, szintén volt tanítványunknak köszönhető. A lengyel „fantasy-szerző” Húsvétkor c. elbeszélését az Olvassunk tárcát! irodalmi blogon az ő átültetésében lehetett elolvasni.
A világszerte nagyra értékelt, a legrangosabb díjakkal elismert lengyel filmművészetet nem csak Andrzej Wajda neve fémjelzi. A legjobb filmek szorosan kötődnek mind a nemzeti irodalomhoz, mind a távoli és közeli történelemhez. Volt hallgatónk és munkatársunk, Szíjártó Imre (habilitált doktor) ennek tudatában írja tanulmányait. Ezúttal a Szolidaritás szervezet vezéréről, a rendszerváltoztatás főszereplőjéről, a Nobel-békedíjra (1983) méltónak talált Lech Wałęsáról készített filmekről.
A rendszerváltozás értelmi szerzőjének a száz éve született lengyel pápát, II. János Pált tekintjük. Megválasztásának ötlete az Amerikában született elnöki tanácsadónak, a lengyel Zbigniew Brzezińskinek köszönhető.[i] Joggal állítjuk, hogy a lengyel történelem, különösen a 19-20. századi, fontos ismereteket és a jövőt illető tanulságokat kínál nemcsak a magyaroknak, hanem más nemzeteknek is. Mint Mirosław Szumiło lublini egyetemi oktató írta, a száz évvel ezelőtt a szovjetek ellen vívott varsói csatának nem tulajdonítunk olyan jelentőséget, amilyet érdemel. Ezt már 1931-ben felfedezte Edgar Vincent d’Abernon brit diplomata. A lengyel kutató tanulmánya befejezésében – és ilyesmi ma már ritkán fordul elő – Lenin 1920-as véleményét idézi: „A lengyel háború a legfontosabb fordulópont volt nemcsak Szovjet-Oroszország, de az egész világ politikájában is. […] Ott, Európában minden elfoglalható volt. De Piłsudski és lengyeljei példa nélkül álló, gigantikus csapást mértek a világforradalom ügyére.”[ii]
A mostani idős magyarok az 1960-70-es években szabadabb szellemi légkörének köszönhetően szívesen jártak Lengyelországba az ifjúsági klubok, a jazz, mások, a legtájékozottabbak pedig a kísérletező színház vagy a modern képzőművészet kedvelőiként. Máig ismerős Jerzy Grotowski vagy Tadeusz Kantor neve, ahogy Sławomir Mrożeké is, akinek darabjait talán minden magyar színházban játszották. Az 1980-as években sokan kísérték aktív figyelemmel a lengyel ellenzéki megnyilvánulásokat és az alternatív művészetet, akik pedig, nem kevesen, tanultak lengyelül, a „földalatti”, szamizdat kiadványokat.
Remélhetőleg csak a jelenlegi fiataloknak kell bizonyítani, hogy régiónkban a lengyelek jártak élen a szocializmusnak nevezett rendszer lebontásában. Azóta kevésbé figyelünk egymásra. Mintha elfelejtettük volna a számos testvérvárosi kapcsolatot, sorukban az élet sok területére kiterjedő Lublin és Debrecen közöttieket. Talán azért is, mert az 1956-ban onnan küldött vér és egyéb segítség nyomában szövődött kötelékről évtizedekig nem lehetett említést tenni?
Akik az egyetemi szakok indítását kezdeményezik, nem gondolnak egy nagyon is gyakorlati szempontra: a szláv nyelvek rokonságára. Aki a negyvenmilliónyi európai lengyel nyelvét megtanulta, egészen jól érti a többi nyugati szlávokéit, a szlovákot és a csehet. Ha ismeri a cirill betűket, az ukrán és a belarusz, vagyis fehérorosz nyelv megértésével sincs sokkal több gondja, mert használói évszázadokig egy államnak, mindegy, hogy gyakran nem ugyanannak a lakói voltak. Az orosz nyelv sincs igazán távol a lengyeltől. Még a déli szláv nyelveken írt szövegekből is sokat meg lehet érteni bármelyik nyugati szláv nyelv alapos tudása birtokában.
A gyorsan gyarapodó Debrecennek indokolt ambíciója, hogy központja legyen egy olyan régiónak, amely nemcsak 4 északkelet-magyarországi megyét foglal magában, hanem – fontosnak tartva a magyar kisebbség sorsát – Erdély és Ukrajna egy részét, valamint Kelet-Szlovákiát is. Ez a régió Kárpátalján összeér a 3, tartomány méretű vajdaságból álló kelet-lengyelországi régióval, amelynek központja a Debrecennél jóval népesebb Lublin. Határos Ukrajnával, Belarusszal és Litvániával, ahol lengyelek százezrei élnek. Mind szellemi, mind turisztikai és kereskedelmi szempontból hasznos lenne a két régiónak az együttműködése, amit megkönnyítene a lengyel nyelv tanulása.
Az együttműködés szorosabbá tétele a kölcsönös érdeklődés erősítését kívánja meg. A Maria Curie-Skłodowska nevét viselő, a Természettudományi, a Műszaki, az Orvostudományi, a Lublini Katolikus Egyetem, valamint a Vállalkozási és Közigazgatási, a Közgazdasági és Innovációs Főiskola és a Katonai Repülői Főiskola sokféle együttműködési lehetőséget, cserekapcsolatot kínál a Debreceni Egyetemnek. Érdemes lenne megújítani a néhány évtizede még szoros színházi, múzeumi és más kulturális kötelékeket. Ehhez is megvannak a személyi adottságok. 2 volt tanítványunk egyike, a lengyel őseit számon tartó Bódor Edit igazgatja a legnagyobb városi-megyei művelődési intézményt, az elmúlt évben első ízben létrehozott helyi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke pedig Rácz Tibor, akinek az anyja lengyel.
A diplomát adó, kezdetben 3 éves lengyel alapképzést olyanok végezhetnék eredményesen, teljes állásban vagy óraadóként, akik hallgatóink voltak, itt szereztek tudományos minősítést, sőt rövid ideig dolgoztak is a lengyel tanszéken.
Közülük való az egyetemi-nemzeti könyvtár munkatársa, Dr. Juha Enikő. Öccse Juha Richárd szobrász, akinek számára meghatározóak a magyar-lengyel kapcsolatok. Bem-domborműve Debrecenben látható, az ’56-os témájú Pesti srác c. szobra pedig egy lengyel nagyvárosban áll.
Az eredményes együttműködéshez és a hallgatói utánpótláshoz is kellett, hogy az 1970-es évek közepétől századunk elejéig folyjon a lengyel nyelv oktatása az egyik gimnáziumban. Mivel ezért elismerést nem kapott, megérdemli, hogy megemlítsük a tanár nevét. Palchuber Károly francia-orosz szakos diplomát szerzett. Az egyetemi futballcsapat kapusaként, cserekapcsolat keretében járt Lublinban. Az ott tapasztaltak arra ösztönözték, hogy lengyelül is megtanuljon, sőt felsőfokú nyelvvizsgát tegyen.
Az azóta megváltozott világban azt tartjuk lehetségesnek, hogy a 3 északkeleti megyeszékhely egy-egy középiskolájában összegyűjtve az érdeklődő tanulókat, valamint Hajdúszoboszlón legyen lengyel nyelvoktatás. Ezt igényelné a régióba, főleg annak fürdőibe és a Hortobágyra látogató lengyelek tavalyig növekvő száma – remélve, hogy a 2020-as évi járvány nem ismétlődik meg.
Gyakran szokás hangoztatni a V4-ek együttműködésének jelentőségét, különös tekintettel Lengyelországra. Ennek fontos eleme lenne a 3, majd 5 éves lengyel nyelv és irodalom szakos képzés – a város és vidéke iránt elkötelezett erőkkel. Azokra a Debrecenben végzett polonistákra is gondolva, akiket a képzés félbehagyott doktori tanulmányaik befejezésére ösztönözne. Különösen, ha belátható időn belül újjáalakulna a Lengyel Nyelv és Irodalom Tanszék. Többen próbálunk tenni ezért.
[i] D. Molnár István: Költő, drámaíró, egyházfő és rendszerváltó – 40 éve választottak lengyel pápát. Magyar Napló, 2018/10, 11, 12. sz.; Gati, Charles (szerk., Jimmy Carter előszavával): Zbig. Zbigniew Brzeziński, a stratéga. Budapest, 2014..
[ii] Szumiło, Mirosław: A varsói csata 1920. Rubicon, 2020/8. 4-11.
Illusztráció: “Lengyelbarátok”
Ezek is érdekelhetik!
Petro Maha: 302 perc →
ENDER ARAT: TÖRÖKORSZÁG − MAGYARORSZÁG →
Bánfai Zsolt: „Az ösvények gyaloglással jönnek létre” →
