Jamagucsi Szango: Szeretők
山口 サンゴ
恋人
– modern no dráma –
Szereplők:
Kakegava Hideo, szamuráj hadvezér
Szacsiko, a felesége
Igava Joszuke, Kakegava beosztottja
Josiko, szolgálólány
A Pók
ELSŐ FELVONÁS
A színpadon a vakaszai vár hálószobáját látjuk. A helyiség közepét egy futon-ágy[1] foglalja el, amelyben egy férfi és egy nő fekszik. Mindketten alszanak.
Kórus: Hosszú évek óta tartanak a véres háborúk, hogy eldőljön, ki lesz végül az új sógun. Kakegava Hideo, a vakaszai vár ura több hónapja vonult el Tojotomi Hidejosi[2] zászlaja alá, hogy leigázzák Sikoku[3] szigetén a Csoszokabe[4] klánt. Messzi a férj, egyedül maradt az asszony. Magányában, az éj sötétjében vigasztaló szavakat talált, melyek felszárították az egyedüllét könnyeit.
Furcsa alak jelenik meg a hídúton, testhez álló, fekete ruhát visel. Arca is el van fedve, a homlokán nyolc fehér gyöngyszem egymás mellett. Ő a Pók. Egészen a site oszlopáig jön, ott megáll.
A Pók: Milyen buták is az emberek, milyen könnyen felejtenek! Tudják, hogy megbántani valakit lehet tettel, szóval, gondolattal. De azt elfeledik, hogy támogatni a másikat lehet tettel, szóval és gondolattal. A tett és a szó elvész a távolságban, de a gondolat határtalan.
Lassan körbesétálja a fekvőhelyet, karjait az alvó alakok felett kitárja.
A Pók: Egy asszonynak nem az a kötelessége, hogy támogassa a férjét minden körülmények között? Nem ennek kellene megjelennie tetteiben, szavaiban és gondolataiban is? Lám itt ez a nő, aki csak önmagát látja a történésekben. Mérgem fogja őt észhez téríteni.
Lassan kisétál a szobából. Amikor a hídútra lép, a feleség, Szacsiko, hirtelen felül.
Kórus: Ébrenlétbe rántja a nőt egy hirtelen fájdalom. De hová is döfődött a Pók fullánkja? A testbe? Vagy inkább a lélekbe?
Szacsiko: Ébredj, kedvesem, az éjszaka hangjai furcsa üzenetet hoztak.
Igava Joszuke: Mi nyugtalanít, szerelmem? Csak a tenger felől fújó szél rázza a fák ágait.
Szacsiko: Nem, ez valami más. Bennem szólalt meg valami.
Igava: Csak nem félsz? Az urad mindig futárt szalajt előre, ha hazafelé tart.
Szacsiko: Ezt jól tudom. De most hirtelen rádöbbentem, hogy mit is cselekszem. Elárulom a férjemet.
Igava: Ne fogalmazz így. Nem árulsz el te senkit, csupán vigaszt találsz. Amikor karomba zárlak, enyhül fájdalmad, amit a magány osztott ki rád.
Szacsiko: Valóban, de a fájdalom ez esetben emlékeztet arra, hogy van kiért aggódnom. Ó, milyen buta is voltam! Figyelmen kívül hagytam azt az embert, akinek hálával és hűséggel tartozom.
Igava: Biztosan rosszat álmodtál, és még látomásaid szörnyképei mondatják veled ezeket a szavakat.
Szacsiko: Pont fordítva. Eddig álmodtam magam a társaságodban boldognak, egyedül boldogtalannak. Ennek a kapcsolatnak azonnal véget kell vetnünk.
Igava: Mi ütött beléd? Hiszen olyan szép éjszakáink voltak! Hála a titkos járatoknak, észrevétlenül találkozhattunk.
Szacsiko: Tévedsz, vékonyak a papírfalak, ha én meghallom a cselédek sutyorgását, ők is hallhattak minket.
Igava: Ne törődj vele. Ha férjed visszajön, kérni fogjuk az elválasztást, és elmegyünk innen. Az én feleségem leszel.
Szacsiko: És mi ez, ha nem a legsúlyosabb árulás? Nem tehetjük azt, amit szeretnénk, feladataink. kötelességeink is vannak. Kérlek, távozz. Többet ne találkozzunk.
Igava nehézkesen feltápászkodik, megigazítja hálóruháját, majd a zenekar mellett a kirido-gucsi, a színpadmélyi tolóajtón keresztül távozik.
Kórus: Igaz hát, amiről sokan sugdolóztak a falak tövében, megosztja ágyát Kakegava asszonya a jóképű kamarással. Van, aki a nőnek ad igazat, és irigyli Igava szerencséjét, és vannak, akik nem akarnak a pletykáknak hinni. Mi lehet rosszabb háborús időkben, mint a megosztottság?
Szacsiko: Vége hát. Magamhoz tértem az álomvilágból. Vagy inkább magamra ébredtem? Eh, mindegy. Hideg fürdőt veszek, és kakasszóig a szentélyben fogok imádkozni. Férjem visszatértéig böjtöt tartok.
Kórus: A nekünk szánt út végig ott volt a szemünk előtt. A megbocsátás a Buddhák gyakorlata. De nem túl késő mindez?
A hídúton Josiko, a szolgálólány tűnik fel. Egészen az ágyig megy, segít Szacsikónak felkelni, elrendezi úrnőjén a hálóruhát, összehajtogatja az ágyneműt.
Szacsiko: Honnan sejtetted, hogy jönnöd kell?
Josiko: Asszonyom, a jó szolgáló látja úrnője gondolatait.
Szacsiko: Az Istenekre! Miket tudhatsz te rólam!
Josiko: Ó semmi különöset, amit más ne tudna…
Szacsiko: Elmegyek a fürdőházba, felfrissülésre vágyom.
Josiko: De asszonyom! Még nem fűtöttem be!
Szacsiko: Nem baj, a hideg víz jobban észhez térít… Zúg a fejem… mindenféle gondolatok kergetőznek benne… azt sem tudom, hogy kicsoda is vagyok valójában… Kérlek, hozz utánam valami egyszerű ruhát, utána imádkozni szeretnék a szentélyünkben.
Amíg Josiko az ágyneművel foglalatoskodik, ismét megjelenik a Pók. Egészen a szolgálólány mögé lopakodik.
A Pók: Érzed a lepedőn a férfi szagát? Jól ismered őt, jóképű szamuráj, és gazdag is. Miért kellene neked szolgálólányként élned, ha úrnő is lehetnél egy tehetős ember feleségeként? Csábítsd el, lépj Szacsiko szan[5] helyére!
A Pók megfordul, és távozik.
Kórus: Szövi már hálóját az árnyékban élő ragadozó. És az emberek belegabalyodnak erős, ragacsos fonalaiba, a sötétségből sodort gondolataink, mint erős, ragacsos fonalak.
Josiko: Ezt az illatosítót felismerem, egyedül Igava kamarás használ ilyet. Nicsak, hiszen itt is felejtette az apró dobozkáját! Azt hiszem, lesz hozzá néhány szavam.
Az összehajtogatott ágyneművel együtt távozik a hídúton.
MÁSODIK FELVONÁS
Igava Joszuke szobájában vagyunk. A férfi a kórusnak háttal, egy ülőpárnán foglal helyet, bal keze alatt egy könyöklő van, arra támaszkodik. Láthatóan gondolataiba mélyed, nem veszi észre a hídúton keresztül besurranó Pókot. A lény körbetáncolja, amíg beszél.
A Pók: Fáj a lélegzetvétel is, ugye? Megsértették érzéseinket, megsértették magát a férfit. Ó, hogy milyen közel van egymáshoz a szerelem és a gyűlölet! Egy aranyból készített gyűrű két vége csupán, könnyedén csap át egyik a másikba. De hogyan is állhatna bosszút egy büszkeségében megbántott szerető urán és annak asszonyán?
Igava: Úgy képzeltem, az idők végezetéig játszhatjuk játékunkat, és nyerhetek enyhülést Szacsiko ágyában, de az a buta nő félre lökött, akár egy koszos macskát. Nem kellett neki a szerelmem? Rendben. Nézzük akkor, mit fog szólni, ha haraggal közelítek felé.
A Pók: Ez az! Ne hagyd kihunyni a lángot! Tápláld képzeleteddel, akár a szerelmedet.
Amint a Pók a hídútra lép, megjelenik szemben Josiko. Igava elé lép, térdeplő ülést vesz fel, és meghajol.
Josiko: Bocsásson meg nagyuram, hogy merészelni zavarom, de furcsa dolgokat tapasztalok az úrnőm körül.
Igava: Emeld fel a fejed, had’ lássam az arcodat, és mesélj, milyen furcsaságokra gondolsz.
Josiko: Az az érzésem, hogy az úrnőm nem tölti egyedül mostanában az éjszakákat.
Igava: Vigyázz a szavaidra, szolgáló! Akár az életedet is vehetném ilyen vádak hallatán!
Josiko újra a földig hajol.
Josiko: Elnézést, kamarás úr, de bizonyítékom is van.
Igava: Hm. Így más a helyzet. És milyen bizonyítékra tettél szert?
Josiko: Egy kis szelencére, amiben a férfi az illatosítóját tartja. Apró, lakkozott dobozka, aranybambusz-berakással.
Igava: Sokaknak lehet ilyen szelencéjük.
Josiko: Drága holmiról beszélek. És az illat ritkaságszámba megy. Csak egy férfit ismerek, aki ilyet használ.
Igava: Értem… És mi az ára a hallgatásodnak. Húzd ki magad, úgy felelj.
Josiko: Háború van, ki tudja, mit terveznek az Istenek. Várjuk ki a megfelelő alkalmat, és szerezzük meg a várat. Te, mint kamarás, mindent és mindenkit ismersz, szót fogadnának neked az emberek, a katonák. Szacsikót hűtlenség vádjával félre lehet állítani, engem pedig elvennél feleségül.
Igava: Csinos az arcocskád, már felfigyeltem rád korábban. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy ágyasommá teszlek. Szépségednél csak pimaszságod nagyobb. Lehetetlent kérsz.
Josiko: Nem azt mondtam, hogy most azonnal lépjünk, hanem várakozzunk, akár pók a hálójában. Az alkalmas időben hozzuk meg a döntéseinket.
Igava: Rendben van. Este megbeszéljük a részleteket. Várlak a hálószobámban. Az illatszert tartsd meg biztosítéknak.
Josiko meghajol, és távozik.
Kórus: A terv elkészült, a csapda nyitva áll. Az áldozat nem is sejti, hogy mi készül ellene. De vajon mit szólnak mindehhez az Istenek?
Igava is távozik, a vaki oszlopa elé egy tacsi[6] állványt helyeznek el karddal együtt, mellé egy szamurájsisakot tesznek. A tájékozódási oszlopra egy faágat erősítenek, mivel most már Sikoku szigetén vagyunk, Kakegava Hideo harci sátrában. Kakegava éjszakai köntösben jön be a hídúton keresztül, helyet foglal az ülőpárnán, és a könyöklőre dől.
Kakegava: Hiába szellőztettem ki a fejem, felkavaró gondolatok uralják még mindig az elmémet.
Kórus: Hegyeken, folyókon, tengereken át repült az érzés, szállt a gondolat. Vakaszából egyenesen Sikokura. Az egyedüllét magányossága beleharap a lélekbe.
Kakegava: Hirtelen rám tört a magány. Csak nem történt valami rossz odahaza? Remélem, nem érte baj az asszonyomat. Igava, közeli vazallusom jól vigyázta minden alkalommal családomat. Most mégis bizonytalanság gyötör. Dareka![7] Hozzatok nekem szakét! De gyorsan, és langyos legyen!
A Pók jelenik meg a hídúton, kezében lakkozott tálcát egyensúlyoz, rajta egy szakés kancsó és egy pohárka.
A Pók: Hozom már mérgezett italod, nagy vezér. Ez elkergeti majd démonaidat.
Kakegava helyéig megy, tölt neki a szakéból, majd a tálcát kancsóstul leteszi. Megfordul, és lassan kisétál a színpadról. Amíg el nem éri a hídút végén lévő fölemelkedő függönyt, beszél.
A Pók: Ezt szeretem a legjobban: amikor nem nekem kell erőszakosan mérget szúrnom az áldozatomba, hanem elvégzi ezt helyettem ő maga. Hány embert láttam, akiknek fején ott aludt egy nagy pók, és nem is tudtak róla!
Kórus: Pihenj inkább, hadvezér, holnap nagy ütközet vár rád.
Kakegava: Ez jól esett. Mintha csitulna rossz előérzetem.
Kórus: Tiszta fejjel menj a csatába.
Kakegava: Múlik bizonytalanságom, kellemes meleg árad szét bennem. Na még egy pohárkával!
Kórus: Gyakorold a mértékletesség erényét, szamuráj!
Kakegava: A holnapi győzelemre emelem a csészét! Utána szabadságot kérek, hazalovagolok és dinasztiát alapítok!
A színpad elsötétül, kiviszik a kardot és a sisakot, a tájékozódási oszlopról eltávolítják a faágat, ismét a vakaszai várban vagyunk, Igava szobájában. A kamarás a párnán ül.
Igava: Valahogy vissza kell szereznem attól a pimasz szolgálótól a dobozkámat. Ha ágyasnak jó egy ilyen sehonnai, azért feleségnek jobbat akarok. Kész is a tervem. Ha Kakegava hazajön, méreggel végzek vele, az özvegyét így nyíltan elvehetem. Egyetlen dolgot kell addig megcsinálnom: visszavenni az illatszeremet!
A hídúton feltűnik a Pók, de nem jön el a színpadig.
A Pók: Jól haladnak a dolgok. A bábuk táncolnak. Azt képzelik, hogy meseszép mozdulatokat találtak ki, valójában én mozgatom otrombán végtagjaikat. A Kakegava klánnak leáldozott.
HARMADIK FELVONÁS
A vaki oszlopa mellé egy apró asztalkát helyeztek, melyen tükör áll. A tükörrel szemben, a hídútnak háttal Szacsiko fésülködik.
Szacsiko: Egy hete már, hogy kiadtam Igava kamarás útját. Azóta minden hajnalban felkelek, hideg fürdőt veszek, és a szentélyben imádkozom a Buddhákhoz, hogy bocsássák meg a bűnömet, tisztítsanak meg, és újra láthassam férjemet. Remélem, mire az uram hazatér, kellő tisztelettel és tisztasággal tudom majd fogadni.
Kórus: A kamarás azonban egyre követelőzőbb. Nem akarja a viszony végét.
Szacsiko: Igavától szabályosan félek. Modora egyre durvább, mások előtt sem szégyell fenyegetni. Ezért egy mérgezett pengéjű tőrt rejtettem el a fésülködő asztalkámba, hogy meg bírjam védeni magam, ha erőszakra vetemedne.
A hídúton Kakegava szelleme bukkan fel, egyszerű köntös van rajta, hosszú haja kibontva, kezében bambuszfurulya.
Kakegava: Sokáig bolyongtam a szellemvilágban, mire kiutat találtam egy ködös hajnalon. A szelek repítettek át Avadzsi szigete fölött, majd Szeccu tartományban kellett várakoznom a következő jó szélre. Megtanultam bambuszfurulyán játszani, de csupa szomorú dal jut az eszembe. Az élő emberek furulyám hangját süvítésnek hallják, pedig annyira szívesen mesélném el nekik szomorú sorsomat.
Amikor a színpadra lép, megfújja a hangszert, amely panaszosan felsikolt. Szacsiko felkapja a fejét, és a szellemalak felé fordul.
Szacsiko: Ki merészel ilyen késői órán a hálószobámba lépni?
Kikapja a tőrt a szekrényke fiókjából, és a ruhájába rejti.
Kakegava: Én vagyok az, valamikori férjed árnya. Elbúcsúzni jöttem hozzád, feleség.
Szacsiko: Micsoda? Mi történt, drága férjem? Miért nem térsz vissza hozzám hús-vér alakban, hogy át tudj ölelni karjaiddal?
Kakegava: A te imáidnak köszönhetem, hogy utoljára láthatlak még. Ha te nem imádkozol annyit, akkor örökre elnyelt volna a sötétség.
Szacsiko: Meséld el utolsó napjaidat!
Kakegava: Egyik este valamilyen megmagyarázhatatlan szomorúság telepedett rám, magány és féltékenység egyszerre. Rád gondoltam, a hálószobánkra, a sok szerelmes ölelésre. Úgy tűnik, megérezhettem halálom közeli óráját. Ezért szakét kértem, és addig ittam egyik kancsóval a másik után, míg szép arcod vonásai el nem tűntek az ital gőzében, és elájultam.
Kórus: Milyen nehéz egy hősies szamurájnak saját gyengeségéről beszámolnia! Szánalmas egy panaszkodó férfi!
Közben megjelenik a hídúton a Pók, de nem lép be a színpadra.
Kakegava: Másnap reggel alig tudtam lábra állni. Nagy nehezen rám adták a páncélomat, és felsegítettek a lóra. Aztán kiadtam a parancsot a rohamra, de nem is sejtettem, hogy merre van az ellenség. Amikor körbevettek, és lándzsákkal szúrták át a testem, fájdalom és megkönnyebbülés áradt szét bennem. Hős katonáim mentették ki a testemet, így Csoszokabe harcosai nem bírták levágni a fejem.
Szacsiko: És mikor történt mindez?
Kakegava: Hat napja, kora reggel…
Szacsiko: Hat napja, kora reggel. Milyen különös véletlen! Hát hiába imádkoztam akkor hajnalban! Az Istenek mindig benyújtják a számlát.
A Pók: Úgy ám! Mindenért fizetni kell.
Kakegava: Az égiek szeretete legyen veled, drága feleségem. Jobb férjet érdemeltél volna és gyerekeket. Talán a következő életünkben több boldogságban lesz részünk!
A szellem megfordul, és lassú léptekkel elhalad a hídúton a Pók mellett, aki csak ekkor lép a színpadra. Szacsiko a földre borul…
A Pók: És most elszabadulnak érzések és gondolatok. Egyik mozdítja a másikat. Az egész őrült káosznak egyetlen értelme van: én.
Szacsiko: Mindenről én tehetek, ezt könnyű belátni. Nem voltam az uram mellett szívvel-lélekkel. Elhagytam őt, és a magányossága miatt ivott azon az éjszaka. Amikor én magamhoz tértem, ő révületbe került. Késői volt a megbánásom. Nem maradt más lehetőségem, mint hogy apácának állok. Holnap magamhoz kéretem a városi szentély apátját.
Ismét Igava szobájában vagyunk. A Pók a fuvolás oszlopához sétál, és csendben leül. Igava a Kórusnak háttal az ülőpárnáján foglal helyet. Josiko futva jelenik meg a hídúton. Igava előtt törökülésbe ül, semmi jelét sem adja tiszteletnek.
Josiko: Itt a jel, kedvesem, futár jött Sikokuról. Kakegava nagyúr elesett a csatában.
Igava: Micsoda!? Ez szörnyű!
Josiko: Nem, nem az. ez a jel, amire vártunk. Most már csupán Szacsiko úrnőt kell eltennünk az útból, és mi leszünk Vakasza új urai!
Igava: Értelek. Valóban ezt beszéltük át éjszakákon át. Akkor még ma cselekedni fogunk, gyorsan. Gyere át hozzám rögvest vacsora után. Adok neked egy jó kis mérget, és elmondom, hogy mit csinálj.
Josiko: Rendben, kora este itt leszek nálad.
Felpattan ültéből, és elsiet.
A Pók: Most jöhet akkor az áruló elárulása. Az összes történésből ezt szeretem a legjobban. Úgy képzelem, ilyenkor a Buddhák is kérdőn felvonják szemöldöküket.
Igava: Helyes, siess csak hozzám, megkapod este megérdemelt jutalmadat, egy döfést a szívedbe, mivel végezni akartál az úrnővel. A méreg ott lesz majd a ruhád ujjában, mint bizonyíték. Így újra Szacsiko kegyeibe férkőzhetek.
Kórus: Eltelt a vacsora ideje, a madarak aludni térnek, kékesszürke az alkonyi ég. A szobákban meggyújtják a mécseseket, sokan a holnapi nap gondolataival fekszenek.
Josiko jelenik meg újra a hídúton.
Josiko: Itt is vagyok, ahogy kérted. Add a mérget, és mondd, hogy mit tegyek.
Igava: Te bolond! Mit képzelsz, miket mondanának az emberek, ha férje halála után Szacsiko asszony is az árnyékvilágba költözne? Azonnal kiszagolnák, hogy mi állunk a történtek mögött, elpártolna tőlünk mindenki, és hamar hóhérkézre kerülnénk.
Josiko: Nem értelek. Az ígérted, hogy feleségül veszel. Az ígérted, hogy valami nagyszerű mérget adsz nekem.
Igava feláll, Josikohoz lép. Bal kezében egy üvegcsét tart, jobbjában az övéből előhúzott kését. Amikor baljával átnyújtja a mérget, jobbjával leszúrja a szolgálót.
Igava: Itt a méreg, amit neked szántam, egy pontos döfés a szívedbe. Aki egyik urát képes elárulni, az megteszi később a többivel is.
Az üveget a szolgálólány ruhájába rejti.
A Pók: Ezt magam sem csinálhattam volna szebben. Igazán aljas tett, amire a kamarás készül.
Igava: Őrség, hozzám, gyorsan! Szörnyű összeesküvést lepleztem le!
Elsiet a hídúton keresztül. A pók marad.
Kórus: Megfontolt emberek meggondolatlanul cselekszenek, ilyenkor a gyűlölet, a szerelem, vagy a kapzsiság bocsát hályogot elméjükre. Hogyan is képzelhette a komoly férfi hírében álló kamarás, hogy egy vérből nyert szerelem életképes lehet? Aminek vér az alapja, azt hamarosan felfalják a férgek és a vadállatok.
Közben behozzák a már ismert fésülködő asztalt a vaki oszlopa mellé. Szacsiko vele szemben ül. A Pók a fuvolás oszlopától a tájékozódási oszlophoz sétál.
A Pók: Mi is lehetne szebb, mint egy érzelmekben gazdag befejezés! Dőljön el hát mindenkinek a sorsa. Amire éveken keresztül készül az ember, az pillanatok alatt semmivé foszlik, és kőbe vésett szavak porladnak el a kiszámíthatatlan jégviharában.
A színpadmélyi tolóajtón keresztül Igava jelenik meg a zenekar mögött. Amikor belép, csak akkor szólal meg.
Igava: Szacsiko! Ugye tudod már a hírt? Meggondoltad magad? Mi lehetnénk a vakaszai vár új urai.
Szacsiko lassan fordítja a fejét Igava felé, mintha álmot látna. Közben a Pók Szacsikhoz megy, körülötte táncol a párbeszéd alatt, mintha súgná neki a kérdéseket, a válaszokat.
Szacsiko: Hát nem érted? Mindez csupán megerősített elhatározásomban, nem tántorított el. Én láttam jól a dolgokat, én tértem vissza a valóságba. Még mindig azt képzeled, hogy ketten közös jövőt építhetünk?
Igava: Igen, mint özvegyet hivatalosan is feleségül kérhetlek a gyászév letelte után. És mindez a miénk lenne.
Szacsiko: Te bolond! Tisztában vagy azzal, hogy mik vagytok? Roninok[8], semmi más. Tojotomi kormányzó úr már régen kijelölte ennek a várnak az új urát. Ilyen háborús időkben gyorsan cserélnek gazdát a birtokok. Állandóan akad valaki, akit jutalmazni kell, egy ilyen haláleset kapóra jön.
Igava: Akkor elmegyünk innen, van elég pénzem, és elvihetünk bármit, amíg az új gazda meg nem érkezik. Kellesz nekem, Szacsiko, az életedet is az imént mentettem meg.
Szacsiko: Az életemet? Hogyan? Hiszen az már régen oda van!
Igava: A szolgálód meg akart mérgezni. Elárulta nekem az egyik éjszaka. Méreg volt nála ma este, amikor a szobámba jött. Méreg, amit neked szánt.
Szacsiko: Még ki sem hűlt a lepedőmön a helyed, amikor te már másik nővel vigasztalódtál. Ezt nevezik ám szerelemnek, kamarás uram! És Josikóval mi történt?
Igava: Dühömben leszúrtam. A méreggel teli üvegcse ott van a ruhájában.
Szacsiko: Gyorsan át is vizsgáltad?
Igava egészen közel lép a térdeplő ülésben helyet foglaló Szacsikóhoz. Jobb kezét az asszony vállára teszi, és alaposan megrázza. A Pók az asszony mögé áll.
Igava: Ej, asszonyi beszéd ez! De majd rögtön eszedre térítelek!
Szacsiko kikapja a mérgezett tőrt a ruhájából, és hasba szúrja Igavát.
Szacsiko: Pusztulj innen, te semmirekellő! Szegény férjem holtteste még haza sem érkezett, és te máris az özvegyét akarod az ágyadba vinni?!
Feláll, megrázza hosszú haját, tébolyultan imbolyog a helyiségben, a Pók végig ott sürög-forog körülötte.
A Pók: Zárjunk le mindent, fejezzük be! Asszony, legyen tiéd a végszó!
Szacsiko: Ennyi borzalom után már az apácák között sem lelhetek megnyugvást. Öltem közvetve és közvetlenül. Bűnös lelkemnek nincsen feloldozás. Minek ekkora teherrel élni?
A mérgezett tőrrel nyakon szúrja magát, és összeesik.
Kórus: Egy hete még pillangó-létről álmodtak az ebbe a várba bábozódott emberek. Most nem többek, emlékek csupán.
A Pók: Vér! Mennyi vér! Végre jóllakhatom!
VÉGE
[1] Futon ágy: egy feltekerhető, puha matrac, amit a padlóra terítenek ágy gyanánt
[2] Tojotomi Hidejosi: Japán egyik hadura volt, komoly szerepet játszott az ország egyesítésében.
[3] Sikoku: Japán egyik fő szigete Kiusu, Honsu és Hokkaido mellett.
[4] Csoszokabe: Erős szamuráj család, az egyesítés ellen volt, Sikoku nagy részét uralták.
[5] szan: Tiszteletteljes megszólítás, férfinak, nőnek egyaránt mondják.
[6] tacsi: csatában használt nehéz kard, amit élével lefelé a páncélt körbefogó övre akasztottak fel.
[7] dareka: szó szerint „valaki”. Az úr ezt kiáltotta, ha azt akarta, hogy szolgálói közül valaki megjelenjen.
[8] Ronin, ejtsd ronyin: Gazdátlan szamuráj, akinek az ura meghalt, vagy a klánját feloszlatták. Kereshetett magának új gazdát, de csak ritkán fogadták be az ilyeneket.
Illusztráció: A pók (クモ) – (fh. Tsuchigumo Sōshi, Harunobu)
Ezek is érdekelhetik!
Lukáts János: AZ ÖREG WILL →
Pekár István János – Szabó Benedek: A Fiumei úton →
Jamagucsi Szangó: A szarvasagancsos sisak →
