Késik a mondat? (Sebeők 65)
•
Sebeők János, barátunk, egykori szerkesztőtársunk ma 65 éves.
Szeretett édesanyja, Sebők Éva halála után 11 évig elhallgatott. Ezalatt csak – kérésünkre – a Napútnak adott négy alkalommal egy-egy téma-formálta írást. Néhány napja megszólalt:
⇒https://www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/sebeok-janos-megnosult-edesanya-vegakarat/mmj8we5 .
Telefonban olvasóink számára születésnapján három mondatot üzent:
“Csak egy szóval mondd, s meggyógyul az én lelkem.”
Csak egy mondatot írj, s jelen lehetsz a köztudatban.
A mondat késik, és jelen vagyok a köztudatban.
Várjuk a mondatot, János, szülessen lassan, majd a többi. Nagy terveknél álltál meg 2012 karácsonyán, bárha lenne erőd újra legalább kicsi részét tető alá hozni…
Évfordulóján tiszteletére újraközöljük azt a jelentős esszét, amely az irodalomtörténetileg fontos első számunk első írása volt. (Hogy tőle – magától értetődő volt; sorrendben Teller Ede és Babics Imre követte. A mindig tematikus folyóirat induló összeállítása a természettel foglalkozott. (A szerkesztőség)
•
Sebeők János: Naptánc
A Nap útja az égen. Burával fedni le a cukrot szokás úgy, miként a sík Földet a fél éggömb fedi. Fejkörzés, helybenfutás. Pekinget reggelente megszállják az úgymond egészségesek. Tornáznak mind. A Nap látszólagos útja az égen, óh… Nem is oly rég a Föld parancsolt még neki. Kelj föl, és járj! – mondta. Feküdj le, és aludj! Katonaság. Drill. A kört azóta sem négyszögesítették, a kocka mégis mekkorát fordult. Ma már nem táncoltatható meg a Nap. Nem táncol úgy, ahogy mi fütyülünk neki. Egy Fatimai Napcsoda kell ahhoz, hogy táncra keljen, amúgy a Föld szolgálja. Körülötte kering. Akár egyiptomi Napkultusz is kisülhetett volna a jó öreg lengyelből, neve Kopernikusz. hogy mégsem így lett, arról Newton, Darwin és Hubble tehet. Centrum Áruházak. Irány: a centrum. A robbanás epicentruma. Szívem közepe. Közepütt. A kultusz középre igazodik. Newton a vonatkoztatási rendszereket, Darwin az élővilágot, Hubble a belátható Kozmoszt fosztotta meg epicentrumától. Kopernikusz ezért aztán sohasem ért el Kairóba, de a sivatag sivatag maradt. Igazodni nincs többé hová.
Porszem ember, a sivatag te vagy. Az ember óriás lesz, állították szovjet tudományos ismeretterjesztők, Iljin-Segal, óriás porszem. Porszemek vagyunk, s mint a guano, vastagon – egy öngyilkos sínfeszítőtől idéztem – mint a guano, vastagon, befedjük az oázist. Homokszemről énekel Balázs Fecó. Homokvihar dühöng a Planétán: ötmilliárd homokszem alatt nyög a dzsungel. A kisebbségi komplexus olykor így hat. Ember, vajon ki lehetsz, ha nálad kisebbségi komplexus és nagyzási hóbort egyképp hódításhoz vezet?
Mondják: az ember a természet része. S én úgy hallom, mintha azt mondták volna: az ember mindenek fölött. Protagorasz szerint az ember mindennek a mértéke. Mindennek mértéke az ember. Lenin szerint mindent az emberért. Emberarcú szocializmus Dulek szerint. Vajon része-e a természetnek az ember? „Növeli, ki elfödi a bajt.” Vajon nyugtatgathatjuk magunkat e szállóigeszerű közhellyel?
Ki tudja, mi az ember. Ki tudja, mi a természet. A nagy Fogalmak, akár a fekete lyukak, mindent elnyelnek. Sokértelműségük semmiszerű, s a hétfátyoltánc, a belső naptánc e fogalmak körül vég nélkül folyik. Ahhoz, hogy puszta jól csengés helyett jelentsenek is, némi konkrétummal kell megszentségteleníteni őket. Prüszkölnek, pfujolnak, köhögnek ilyenkor persze, hisz értelmetlenségük oda, én mégis vállalkozom rá. János evangélista – már csak a névrokonság okán is – majd segít. Ő írta: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istenné’ volt, és Isten volt az Ige.” Szerintem az ember az, akinél van a tudat, s az ember a tudat. Ez lehetővé teszi, hogy egy biológiai faj, akinél a tudat, erre mint alibire hivatkozvást tökéletes uralmat valósítson meg afölött, aminél nincs a tudat. Aminél nincs a tudat, az a természet.
Természet az, ami ember nélkül történni akar. A természet folyamatos ellenérdekeltség, és nem külső környezet. Ami a nem gondozott kertben, a be nem vetett parlagföldön történik, az a természet. És ez a természet mindinkább az ember uralma alá kerül. A kozmikus természet ugyanakkor ma is meghódíthatatlan. A természettörvények fölött ember nem uralkodhat, így értelmezve kétségtelenül a természet része. Hidrodinamika nélkül nincs bősi gát, molekuláris genetikai ismeretek nélkül nincs génmanipuláció. Természet helyett ezért szerintem célszerűbb bioszféráról beszélni. Valójában a bioszféra válik napról napra emberarcúbbá. Statisztikák kimutatták, hogy a Föld összes növényi biomasszájának kb. 40 százaléka ma már közvetlen emberi célt szolgál. A szárazföldek jelentős része közvetlenül vagy közvetve az emberi tevékenységnek van alárendelve, s a humanizáció kérlelhetetlen erővel folytatódik tovább.
A humánum biológiai, ökológiai valósága nem más, mint ökoholocaust. Társadalmunk kozmikus profilja változatlan. A természet felé a társadalmilag szervezett ember fajgyűlölő rabszolgatartóként viselkedik. Fajgyűlölő, hisz lába nyomán fajok milliói pusztulnak ki – a mostani ökosoah csak a dinoszauruszok kipusztulásához mérhető -, s rabszolgatartó, hisz a természetet ingyen dolgoztatja. Ki fizet a tehénnek a tejért, Mizo, Mizo? S a zöld színtesteknek ki fizet az oxigénért, fűre lépni tilos? S vajon ki fizet az őserdőnek a szabadalmaztatott génszekvenciákért?
Nemhogy az őserdőnek magának, de az őserdőben lakó törzseknek sem fizet az ember, s ember alatt most metaforikusan a hatalomra jutott ember értendő. Who Ownes Nature – ki birtokolja a természetet? – kérdezi a Time 1998. november 30. száma. Jó kérdés. Én is ezt kérdezem. Addig, amíg a természet az ember birtoka, s nem rendelkezhet valamiképpen önmaga felett, s önrendelkező lévén nem lehet az ember méltó, egyenjogú partnere, nincs kiút a gazdasági válságból.
Célszalagot szakítani készül az emberiség. Az van ráírva erre a célszalagra, hogy 2000. Ideje volna e nagy szakítással együtt átlépni egy eleddig soha át nem lépett határt: a fajhatárt. Fajunk határait. Az emberi világ határait. Az egoista, öncélú, narcisztikus humánum határait. S ha az ember mint afféle divinális Jánosi allegória az, akinél a tudat van, s az ember a tudat, akkor nyilván e fordulat csak egy új tudat által kísérelhető s kísérthető meg.
Szent, teremtő önkívületre van szükség. A szellem kreatív, szerzetesi forradalmára. Lemondásra és produktivitásra. A köldök nem lehet középpont többé, a sivatag nem lehet követendő cél. Nézzetek rám, s vegyetek rólam példát: itt áll előttetek a huszonegyedik századi, alázatos Laokoon, ki magára engedi – kígyók helyett – a liánokat, s nem kíván megküzdeni velük.
(⇒http://www.naputonline.hu/naput-kiadvanyok-arhiv/naput_1999/1999_01/003.htm)
Illusztráció: Sebeők 65
Ezek is érdekelhetik!
Barna Júliára emlékezünk →
Kovács Ilona (1948-2024) →
Mátyás B. Ferenc (1943–2024) →
