Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének
•
1.
Síma a tó, haloványkék párák függönye libben
s rózsaszinű-violás rajt’ a Badacsonynak az árnya.
Nézem a nappali fény arany oszlopait, hogyan állnak
Tartva a menny ívboltozatát. Falikép a valóság!
2.
Zöldes a víz, de a dupla bazaltu Fonyód fele kékebb.
Izzó abroncs a horizont, távolba fehérszik.
Szigliget öble fölött van a hármas túfahalom, hol
túl vizenyős réten s jegenyék csucsain is – a vár áll.
3.
Még idelátszik a Szent György mellöl a kúpalakú hegy,
a bányáktól megsebzett, finom ívü Gulács épp.
Nézd, ám szép sürü sás-pilláid elé tenyered tedd,
oly nagy a fény. Eluszó cetek a hegyek, érzed, előlünk…
4.
A Balatonpart: irkafödélre ha kacska vonalkát
húzok, siklóz játszi vitorlák árbocos árnya
csillámló vizeken, s nád cirma simál, ha
méltón szembe dicsérem s zengem a habjai selymét.
5.
Lámpafüzér-Somogyország: gyúlnak a fények a túlsó
parton s kél a sötétkékes korom-égre a csillag.
Hogyha a Hold fölezüstlik, kékes szürke tavon kél –
illuminátora, nézem a fényhidakat korom éjjel.
6.
Ősz az öbölben – képcime, jaj, versben muzsikál, s még
Akkor, Piktor uram, akkor is ámulom én
Szőlők rozsdalevél rőtjét, Tomaj öble karéját
Kéklőn, pince előtt négy diadém aranyát!
7.
S mentek a többiek is már: pásztor, Mária, József,
ment nagyapámnak a hosszu fehér ümögében apám, ment,
szíve fölött míg birkabekecs melegélte az úton.
És hó hullott. S nem bántotta, hogy ő csak egy angyal.
8.
Fenn kőbörcök alatt som s csipke piroslik a bokrán
Harmatcsepp görg gyöngyösödő szép águ agancson.
Örsnél lenn ma is úgy kéklik a tó, mint permetezőkád,
Lásd, a túlnani löszpiramis lila árnya vizen mint Ring.
9.
Itt állnak a reggeli ködben az őszi tükék mind.
Vetkőző jegenyék karcsu alakja aranyban,
Villanydrótokon egyre csupán gyülekeznek a fecskék,
Végig a parton ritkábban kattog vonat el már.
10.
Jő a szüret, mert megcsiripolta a sok seregélycsőr
a lugasunkon mézesedő szemü saszla gerezdjét.
Sajtáron s kármentőn szárad a barna diópác,
s Nap tüz a pince előtt nagyapám fölemelt poharán át.
11.
Édesapámmal a hévizi tóba ahogy meritőzünk
mintha a Gangá lótusza volna – s hindu zarándok
én meg apám – egy tündérrózsa: mi, ringatag élők
ég s föld közti habokban, megszabadulva a súlytól.
12.
Nincsen ilyenkor békakurutty, se tücsök szava. Nagy csönd
a parton, nem zörg lekaszált nád, jég muzsikál csak.
Még a sirály is a messzi szeméttelepen guberálgat.
Nincs teli puttony ide – alma, cseresznye, barack sincs.
13.
Szép volt édesapámmal a séta a jég tükörén – ott
lelnem egész Balatonra a léptem-alatti-üveg közt.
Szürke iszapban aranylik a nyaklánc, korhad a nádtorzs,
már aluvó hal, aprópénzek ezüstje, szögesdrót…
14.
Fínom nádtöreket rak a part fövenyére a hullám.
Mentatöveknek az illata árad a szürke bazalton
Messzifutó sinekig, hol nyárfaligetke ezüstlik.
És mólók közelébe csak a jegenyék sora áll őrt.
15.
Permetez édesapám. Mésztejbe keverve a gálic,
Oldatuk akvamarinkék fürtökön és a tükéken.
A szórófej akárha varázsvessző hegye volna:
Festi, de festi cikázva fölébem a játszi szivárványt.
16.
Csónakból horgászott – messze bedobta az ólmot.
szürke e fém, mint téli vizek szine lenni szokott csak.
Mert nem húzta ki mind nehezékét, hát emezért nem
libben a tájék párás fátyola innen odébb már.
17.
Hullám s hullám – nyáron emitt derekamra locsódott,
hogyha Fonyódról jött a hajó s kikötött Badacsonyban.
Most is e helynél állhatok épp, de fölötte a jégen.
Hol hal édesen alszik a talpam alatt az iszapban.
18.
Görgeni alkonyi Nap, jaj, fönn a hegyen mikoron fog
Oly magasan, hogy áttüzesítse a szürke bazaltot?
Görbül a kék, halovány horizontnak a pántja körénk, hát
Összehuzom, lásd, téli kabátom a három elem közt.
19.
Addig is én fütyörészve kopálom a mandula-héjat.
Jő a tavasz, hisz metszik a szőlőt Szigligeten.
Teljen a tél és hozzad a szőlő-illatu tested.
Végtelen ég sem ijeszthet a csillag-fürtü lugasban.
20.
Még emlékszem, az ősszel is őzek jártak – az ácsolt
nyurga vadászlesek alján – inni gyanútlan a tóra.
Ámde a félig elolvadt jégtáblák tetejére
bátran is állhatok, onnan a barka-virágot elérem.
21.
Itt van a szőleje Bérczy-családnak. József, az orvos
állt Okowangónál, krokodilnak látja a vulkánt.
Éngem is elnyel, szürke-dudor-szem alá kerülök, majd
gyomra emészt, de bazaltja se zúzza a versemet össze.
Illusztráció: Hableány-kikötő (Egry József)
Ezek is érdekelhetik!
B. Mihály Csilla: Átkarollak újra (versek) →
Halmai Tamás: A TŰ FOKA (versek) →
Hegedűs Gyöngyi: lassan három →
