Vörös Viktória: Mennyi erdő

72 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023
ISBN: 978-615-6180-59-9

eredeti ár: 1990 Ft
webshop ár:
1 600 Ft + 350 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás:

A lírai közvetlenség többnyire a költő személyére irányul. Sorsára, kapcsolataira, szeretteire (ellenségeire), nemére, saját élete fordulópontjaira – melyben mi, befogadók önmagunk zűrzavaros életére, félelmeire ismerhetünk. De Vörös Viktória költészetében kitágulnak az én hagyományos határai: a személyesség kimozdulni látszik a jól megfogható biográfia, a „sors” keretei közül, és szinte feloldódik a természetben és a művészetben. A panteizmus Isten és a természet határait mossa össze… ezt a Vörös Viktória-féle feloldódást, fáradhatatlan mozgást és átváltozást, már-már ovidiusi értelemben vett metamorphosest vajon hogyan nevezzük el? Ez a költői világ nem is írható le a repülés, az utazás vagy a sodródás képei nélkül. Minden áradni kezd ebben a csodálatosan életteli költészetben: a lepkék, a madarak, a szavak, a képek, a táncmozdulatok, az ígéretek, az idézetek, a folyók, a hullámok… A sors hol betűvé, hol képpé, hol ágas-bogas fává, hol mitológiai szörnnyé változik, de követ minket, mint valami csupafény árnyék, hűséges barát. A versbeli én úgy beszél másokról, úgy „árad” szüntelen, hogy közben összetéveszthetetlenül személyes marad. És ezt a fegyelmezett, mégis folytonos kavargást, egyszerre égi és földi zengést megerősíti a boszorkányos ritmus, a versek pompás zeneisége is.

Bánki Éva

Ízelítőül kínáljuk olvasóinknak a költő második kötetének két versét:

Uszadékfa

Neki megadatott a szabadság
tágasságban a végtelen
ahogy karja ága
lába gyökere
elszakította kötelékeit

Erein hullámok rajzoltak irányt
de ha megpördült
más lett a rajzolata
akár a tengeri sün
kivirágoztak rostjai

Ki nem érezte tenger lüktetését
visszagördülőt a folyamba?

Tenger erdeje
rajta zöldül
Virágmintás törölköző
nagyanyám rojtos kendője
ahogy integet
állva a kapuban
„hová nem indul ez a szeleverdi?”

Szporádok

Azért a tárgyak
tőlünk válhatnak valódiakká
Csukd be szobád ajtaját
és eltűnnek körvonalai

Csak lopakodva léphetsz vissza
különben cseppfolyós lesz az idő
Kilincsre ragad tenyered
mintha jeges korlát lenne

Az óvatosság sosem árt
ha elhagysz tereket
bevillan egy másik Erdőntúl és
beszippant az idővákuum

Hirtelen egy lapos tetőn találod magad
ahol a négyórai mazsolás kuglóf
Szporádokig visz kék tengeren
és beszélhetsz görögökkel ahogy mindig akartad

Nem hiteken múlik
csak színekből összecsúszó horizonton
hogy most kezded utad
vagy leomlasz és bevégezed