Ábrahám Júlia: Öt nap varázslat, azaz MOST FESZT Tatabányán
•
Igen, a színház varázslat. Egyetlen előadás is elvarázsol, de egy négy napos színházi fesztivált /március 20-tól 24-ig végig nézni, hát az már igazi varázslat! Tatabányán, a Jászai Mari Színházban, immár tizedik éve tart ez a varázslat, amit Crespo Rodrigo igazgató álmodott meg a vidéki, a független, és határon túli színházak bemutatkozási lehetőségeként. Ebben az évben a videófelvételen beküldött 60 előadásból az eddigiekhez hasonlóan öt monodrámát és öt stúdió színházi előadást válogattak be a végső, nyilvános előadásokba. Versenyen kívüli csemege volt Bán Zsófia monodrámája Pelsőczy Réka rendezésében, az El! Karádyáda, Fullajtár Andrea gyönyörű drámai előadásában, akinek az énekhangja megtévesztésig Karády-hang.
Lubickoltam öt napig a színházi élményben. De nemcsak én, hanem az értő és érdeklődő csodálatos tatabányai közönség is. Apróságnak tűnik, de nem az! Volt olyan monodráma-előadás, /Ady és Adél/ amire másfél nap alatt minden jegy elkelt. A többi monodrámára sem lehetett három nap után jegyet kapni. Lehet, hogy ezeket a darabokat érdemes lenne a színháznak vendégjátékra visszahívni.
Szívem szerint mind a tizenegy darabról részletesen írnék, de ez még egy online folyóiratnál sem lehetséges, ezt fájó szívvel kell belátnom.
A szakmai zsűri: Dohy Balázs rendező, dramaturg, Molnár Zsófia szerkesztő, kritikus, műfordító és Zsurzs Kati színművész volt. A közönségzsűri három tagját az összes előadásra bérletet váltott nézők közül sorsolták ki.
A fesztivál elsőként bemutatott előadása, amely a Legjobb stúdiószínházi előadás elismerést kapta: Szophoklész: /Kreón/ Antigoné címmel volt jelölve. Fordította: Csiky Gergely. A Tér 12 Kulturális Egyesület előadása, rendezte: Viktor Balázs.
Szophoklész újraértelmezett Antigonéja, vagyis nem! A színlap szerint: Szophoklész: /Kreón/ Antigoné. Már itt sejthetjük, más a cél. Persze Szophoklészt senki nem kérdezte meg. Antigoné mint volt címszereplő ebben a darabban egy bizonytalan, félénk, reszkető, vibráló kislány, de reszketve is temet, kész a halálra. Kreón a rendezői koncepció szerint egymagában is „betölti” a darabot, ha lassan is, de rájön, hogy a birodalomban van nép is, és hangja van, – ez remek ötlettel a közönség lett, – és a népet nem lehet leváltani. Az itt-ott elszólt nem éppen nyomdaképes kifejezések ellenére, vagy éppen ezért/?/ voltak a mai valóságra utaló áthallások. Előadás díszlet nélkül. Adhatnám ezt a címet is, mert semmi más nincs a színházteremben, mint székek a nézőknek, és az általuk bezárt ívben áll egy 25×25 cm-es, másfél méter magas, átlátszó műanyagból készült szövegtartó állvány, amin nincs szöveg, de van Kreón, aki félelmetesen magasodik fölé. Van persze Iszméné is, aki először nem mer Antigoné mellé állni temetés ügyben, majd megbánja kijelentését, és csúszik, mászik, fetreng Antigoné előtt, végül hátra bukfencet is csinál, de ezzel sem tudja meggyőzni nővérét. A modern értelmezés és nyilván anyagi okok miatt is négy színész nyolc szerepet játszik ebben a modernizált változatban, jelmeztelenül, hétköznapi ruhákban. Antigoné és Iszméné is nadrágban ingben, vagy dzsekiben stb. Ha rendesen figyel a néző, reméltem, meg tudja különböztetni őket. Pallagi Melitta, aki feltűzött, itt-ott elszabadult szőke fürtökkel, elsősorban Antigonét játssza, ugyanezzel a /nyilván saját hajjal/ mikor Haimón, Antigoné szerelme, és egyben Kreón fia, mikor Teiresziász a vak jós, aki remekül közlekedik vezető segítsége nélkül, és mikor Hírnök. Pájer Alma Virág mikor alakítja Iszménét, és mikor az Őrt, akit itt Samunak neveznek. Sipos György „csak” Kreón, Bánki Mihály „csak” Karvezér, Kar nélkül.
Legjobb monodráma előadás elismerést a Született: Wágner Emese című darab kapta, a MaNNa Produkció, a Szentendrei Teátrum és a Füge Produkció előadása. Előadta: Szalontay Tünde, rendezte: Szenteczki Zita, dramaturg: Zsigó Anna.
Ebben az esetben az elismerést egyszerre kapta a színművész Szalontay Tünde, és a szerző, aki részben szintén ő maga, de vannak vendégszövegek is. A közönségtalálkozón /amely minden előadás után volt, és amelyen majdnem mindig minden néző ott maradt/ kiderült, hogy a darab a művésznő saját életéről szól. A nézők néma csöndben nézték, hallgatták a „vallomást”, hogyan tudja meg mondatfoszlányokból a fiatal lány, hogy amit érez a családjában, az idegenséget, az nem kényszerképzet, valóban idegen, ő csak egy örökbefogadott gyermek. Hogyan kutatja az igazságot, az igazi anyját, faggatja saját fogantatásáról, mely szégyenben, de nem az anya szégyenében, ám bűnös tettel történt. Közben átlényegülten, mint színház a színházban szerepet is játszik, majd ismét gyökereit kutató gyermek, táncol, zenél, s ez alatt a rétegesen rajta levő fehér ruhákból minden „szerep” után levesz egyet, mint óriási terhet, hogy a darab végére, amikor megszabadul a származása rejtélyétől, ott álljon a maradék egy szál egyszerű fehér ruhában Ő MAGA, született Wágner Emese, a már megismert titkok terhével, és játssza az utolsó szerepét mint színésznő, de megszólal előadás közben a telefon, a lánya hívja, és ő az előadást megszakítva, „…bocsánat mindjárt visszajövök” kimegy… mert ő ANYA és hívta a gyermeke… és nem számít az előadás sem. Mert neki, a színésznőnek, a gyermeke mindennél fontosabb. Finita, la comedia… a néző még várja, hogy visszajöjjön, de néhány pillanat és rájön, ez volt a darab befejezése. A korona a történeten! És egy megérdemelt „Legjobb monodráma előadás” díj!
Ebben az előadásban mértéktartóan ötvöződött a modern eszköztár /fények, hangok, mozgás, vetített háttér alkalmanként a klasszikus előadási stílussal. Jó volt hallani a szép, tiszta beszédet, a mozgásoknál, a visszafogottságot. A színész és a rendező nem kirívó truvájokkal akarta felhívni magára a figyelmet, hanem a bensőséges játékkal, átéléssel, ami maradéktalanul sikerült is.
A Legjobb alakítás különdíját a Kutyabaj című előadásban a három férfi főszereplőt alakító László Gáspár, Hajdu Péter István és Kuttner Bálint, a rabsors megjelenítésében nyújtott összjátékáért megosztva kapta.
Samuel Bailey színművét fordította és rendezte: Horváth János Antal.
A darab a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület közös produkciója.
A darab története: három fiatal srác a börtönben. Különböző karakterek, egy hőbörgő, túlmozgásos, fenyegetőző, de végül gyáva. Egy macsós, de tényleg veszélyes, ő keveset beszél. A harmadik, a tutyimutyi, szélnek sem ártó, akit mindenki lenéz, erőtlennek hiszik. De ő van benn gyilkosságért. Itt benn senkit nem akar bántani, az őt provokálónak egy két szorítással megmutatja az erejét. Fenyegetően szép szál fiúk 180 és 190 centi feletti magasságból néznek le a 153 cm. alacsony nevelőnőre. Ez a szerep Csonka Szilviáé. Övé a legnehezebben alakítható figura. Legyen parancsoló, elnéző, szigorú, bátor, távolságtartó és megértő, és minden pillanatban lássa benne a néző a visszafogott, leplezett félelmet, hisz amikor bemegy a három erőteljes fiú cellájába, akik már kiéheztek a nőre, mintha az oroszlán ketrecébe menne. De ő győz. Legyőzi a fiúkat és meggyőz minket nézőket. Akkor is így van ez, ha a díjat a fiúk kapták, mert ők játszanak egy csapatban. Grace, Csonka Szilvia a másik csapat.
A közönség zsűriben Béndek Lászlóné nyugdíjas pedagógus, Mező Eszter ügyvezető és Veszelka Anikó látszerész mester képviselte a nézők véleményét.
A Közönségzsűri díját a Jókedvvel, bőséggel című produkció kapta, az aktuális társadalmi kérdésekre a humor eszközeinek felhasználásával reflektáló, rendkívül szórakoztató, mégis mélyen elgondolkodtató előadásáért: indokolta döntését a zsűri.
Írta és rendezte: Fábián Péter, a színészek improvizációjának beépítésével. A győri RÉV Színház előadása.
Groteszk helyzet. Itt ül a közönség, néz egy fesztivált, ahol díjakat osztanak végül. És itt egy színmű, amely egy szavalóversenyen való zsűrizésről szól. Aprócska betekintés, hogyan születik a döntés. Ki lesz a továbbjutó. A tárgy: a Himnusz szavalása. Mondják, dalolják, nyögik, böfögik a versenyzők a videó felvételen. A zsűri a Covid idején karanténban nézi a felvételeket, őket senki nem látja, de kikövetelik a pogácsát, a sört, a kólát, az öltöny viselését a zsűritagoktól. „… b… meg, mit akarsz senki nem lát minket!” – bődül el a rosszul öltözött zsűritag. Dönteni kell. Vita, veszekedés, sértegetés, kirohanás, berohanás, patkányfialás a vécében, kispatkányok agyonverése, hivatkozás ott nem ülő személy szakértelmére, végre a négy zsűritag háromra csökkenti az esélyesek számát, de csak egy juthat tovább. Aztán bejön az egyik és közli P. lesz a győztes. „Micsoda, ő szóba sem került!” Mire a másik: „X telefonált. Ez lesz a győztes!” Fiúk, ennyi volt!
A zsűri férfi tagjait Árvai Péter, Bársonyosi Dávid, Balla Richie, a (tanár)nőit Kiss Tünde személyesítette meg.
A valóságos fesztivál végén pedig döntött egy, azaz két valóságos zsűri. Kedves Közönség! Ezt add össze!
De nem mehetek el szó nélkül a többi előadás mellett sem! Valójában mindegyik értéket képviselt, ilyet, vagy olyat, kisebbet vagy nagyobbat, a zsűri döntésétől függetlenül.
Nekem az egykor Tolnai Klári temérdek díjjal kitüntetett színművész által énekelt dal jut eszembe: „…mert a boldogság, a boldogság az igazi nagy siker,/amíg élsz, a tapsot nem felejted el…”
Igen, a taps! Mérce, díjaktól függetlenül. Esetleg ez az igazi KÖZÖNSÉGDÍJ? Fül kell hozzá, mérőműszer a decibelek megállapításához, stopper a hosszúság megállapításához, és lélek az egyéb rezgések és áramlások észleléséhez.
Ezen a fesztiválon a legkitörőbb, legintenzívebb, leghosszabban tartó és legtöbbször újra és újra vastapsba torkolló tapsot Török Viola rendezésében a marosvásárhelyi Spectrum Színház Poór Lili Díjas színművésze, Farkas Ibolya kapta, aki Tatár Rózsa Cédrus Nívódíjas monodrámáját, az Ady és Adél, „lázálmok” az életünkből, Léda monodrámáját játszotta. Mit játszotta?!! Élte! A művésznő, vagyis Léda, mindvégig egy kanapén ül, halálos betegen, de amikor visszaemlékezik az ifjúságára, az Adyval töltött évekre megfiatalodik, vagy éppen összeomlik, szárnyal, nyer és veszít. Néhány levél, néhány kalap, egy vállkendő… és Léda életre kelt, mert a művésznő született Léda, ebben egyetlen pillanatig sem lehetett kételkedni. Visszaidéz egy kort, miliőt, személyiségeket, a közönség másfél órán át lélegzet-visszafojtva minden rezdülését vette. Már csak azt játszom, ami nekem tetszik. Léda az enyém, mondta a közönségtalálkozón a 85 éves művésznő.
Nem kis színészi teljesítmény volt az Ülj Közelebb Produkció, József Attila Szabad-ötletek jegyzéke monodráma, Sütő András előadásában. A rendkívül nehéz szöveg megtanulása is színészt próbáló feladat, hát még az eljátszása! Ráadásul Sütő András a rendezésből is kivette a részét Serfőző Krisztina mellett. Ismét egy „egyszerű” közegben, asztal, szék, látványosságok nélküli esszenciális előadást láthattunk. A taps? Hosszan, vastapssal.
Még egy monodráma: A Monarchia utolsó hóhéra voltam. Gerhard Dorfer-Anton Zettel drámája, fordította és rendezte Bodonyi József. Játszta: Stenczer Béla. Hóhérnak lenni nem vidám elfoglaltság, de ezt is lehet emberségesen művelni, vallotta Lang József Császári és Kir. Ítéletvégrehajtó, akinek a temetésén becslések szerint tízezren vettek rész. Hát ő mesélt, /azaz Stenczer Béla színművész/ az életéről. Hittünk neki, mert olyan élethű volt, majd szép csendben meghalt egy padlásszobában. Taps!!! Vastaps.
Kellene lenni egy ötödik monodrámának, de ez nem az. Önarckép bábbal, Pánczél Kata előadása bábok, fények, kivehetetlen suttogások, és bájos gyermeki mosolygás. Mindez Anna Margit festményeinek hatására. Nem kerestem erőnek erejével az előadás “üzenetét: csak átadtam magam a látványnak. Gyermek lettem újra, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház előadása alatt, melyet Palocsay Kisó Kata rendezett.
Férfi és nő 4x – Négy találkozás, négy történet a buszmegállóban, egymástól teljesen függetlenek, csak a buszmegálló köti őket össze. Semmi különös bennük, ha csak az nem, hogy abszolút idegenek jobban megnyílnak egymásnak, mint az ismerősnek. Várnak egymástól valamit, ismerős mozaikot vélnek felfedezni a másik életében, reménykednek egy kialakuló kapcsolatban, de hirtelen megjön a busz! Pont úgy, mint az életben. Játsszák: Mészöly Anna, Simon Zoltán. Írta és rendezte: Rusznyák Gábor. Az Összpróba Alapítvány előadása.
Megy az „életverkli” a Dehogy van jól-ban. Négy különböző foglalkozású ember, egyetlen munkahelyen, bezárva önmagába, önként, sokszor pedig a másik semmibevétele által. Aztán mintha történni akarna velük valami… vagy mégsem…? Különös… nem… csak olyan, mint az élet. Írta és rendezte: Kovács Dániel Ambrus, játszották: Jankovics Péter, Messaoudi Emina, Chován Gábor, Ficzere Béla. A Neptun Brigád és a Füge Produkció előadása.
Élmény volt ez a fesztivál! Kedves Jászaisok, jövőre, veletek, ugyanitt!
Illusztráció: MOST FESZT 2024
Ezek is érdekelhetik!
Végh Tamás: „Hogyan érzi magát a lélek mostanában?”* →
Vasi Szabó János: A csodák konvergálnak Cinnabarban →
Szaló Péter: Átmozduló léthatárok* →
