Lukács András: Te meg én (versek)

Vers hozzád

Veled lennék az álmaidban.
Utaznék a képzeletbeli tájakon.
Veled lennék napközben is.
Utaznánk együtt a vonaton.
És ha egyszer ez a vonat a semmibe
vész, akkor kellesz nekem, babám, hogy
hírt vigyünk a többieknek: ilyen szerelemről
álmodik a világ.
Lennék bérc, fa, csillag, Hold, nap vagy bármilyen
égitest, csak hogy vigyázzam lépteid, levegőt adjak
neked.
Lennék én az Isten, ki kertet rendezne be neked, és
lennék Jézus, ki hetvenhétszer megbocsátana.
De most csak én vagyok, vágyom lépteidre, és ha
meghalnék, száz Istent küldenék, hogy vigyázzon rád,
így lenne szép újra, és tiszta a világ.

Szombat reggeli gondolatok

A létezés bonyolult.
Isten megkérdőjelezhető.
De ha ez így van, akkor meg
fogok halni?
Van valahol egy másik világ?
Ezt írom be magamnak a számítógépbe,
majd lezárom a billentyűzetet és Istent
kérdőre vonom?
Minek a teremtés, ha az ember így elaljasodott?
Isten gonosz, ha ilyen csúnya századot, csúnya
világot teremtett.
Belém hasít a fájdalom, hogy egyszer elrohadok,
a csontig hatol valami tiszta élet ígérete.
Másnap tombol a nihil, nihil
a buszokon, ahogy köhögnek, nihil a lelkekben, nihil
a hétköznapokban, nihil a szerelemben, mindenhol, mindenütt.
Így hát ez a vers is nihilista, de valamit tud, valami jót, valami
szépet. Háborúk, szép hétköznapok, mennyei pillanatok között
gondolkodom és beleveszek a néma hétköznapokba.
Néha megmutatja magát az Isten, de aztán eltűnik, deizmus, ateizmus
teizmus keveredik a fejemben, aztán vége és újra csend.
Újra csend a buszokon, a villamoson, a hétköznapokban, a szerelemben,
születésben, mindenhol, mindenütt csend.
Nem tudjuk, mi zajlik a világban, hiszen nem értünk semmit.
A nem értés keveredik és lehúz, majd elaltat.
Hol leszünk holnap? És milyen lesz a holnap?

Megtisztulás

Hívlak, elveszett gyerekkor, hol vagy?
A fiú áll az utcán, lehorgasztja fejét, a távolba
mered, valamit keres ott.
Akkoriban a szépre vágyás lobogott a szemében.
Később valahol elveszett benne a gyerek.
Előtte kísértések, mögötte a múlt, amit már
megölt. Melyik énje fog újra elveszni?
Valahol a zsebeiben kotorászik, és megtalál
egy képeslapokra nyomott szívet, de már
megfakult a jel. Eltűnt a szép gyerekkor?
Nem. Ha sokan akarjuk, nem tűnik el.
Így ballagott lent a Széll Kálmán téren egy nap.
A távolból integető kezek.
Ez az újjászületés.

Te meg én

Gyémántszíved bennem dobog,
befont hajad vállamhoz ér.
A tócsában mossuk arcunkat,
aztán éjjel a Hold a takarónk.
Szögesdrótkerítéseken járunk
nappal, majd virradatkor minden
kisimul.

Idővers

Nem voltak régi szép napjaink.
Megállíthatatlanul zuhog az idő folyója.
Minden nap elhagyjuk énünket.
Az énünk egy idő-rengeteg. Valahol
meglátlak. Felszáll a pára, és egymásban
mossuk arcunkat. Odakint virágok bólogatnak
és hívnak, eljössz velem egy másik világba?
Valahol tegyük le időterheinket, és megszabadulva
a régmúlttól, szelíden robogjunk be a nyárba.