Vas Dávid: Templomi csendélet
A fagyott fakapu rideg vaskilincse lassan,
és nehezen nyílik meg. Nem mindenkinek,
csak sokaknak. Szelektálnak a századok.
Éppen így prédikál a kiábrándult atya.
Már a kezét sem fogja a szentelt aqua,
a szomjat rég nem oltja, a szívet sosem mosta.
Elöl a térdeplőn koptatott farmerek a lelkek.
Nem a gyakorlat tette, gyárilag tettetnek.
A sorok között olvasva bűnösök, ha betegek.
Nincsen pontifex, csak magunkat menthetjük meg.
A hallgatást szétszaladó rózsafüzér szakítja fel,
míg a megbánás hátul fekszik megtörten,
koldusnak öltözve. A képmutatás arcon köpte.
Közben a gyóntatófülkéből kiszűrődnek a könnyek,
ahogy karmával karmolják a kilincsbe: Repetitio
est mater studiorum. A tanulság és az önreflexió.
A reményt feltételek láncán vezeti a dogma,
s a téli templompadokba csak elviselni jár a hit.
A szeretet csendé lett, mindig a csendé volt, lesz.
*
Vas Dávid a 2025-ös Cédrus-pályázat közlésre választott szerzője
*
Illusztráció: Rembrandt
Ezek is érdekelhetik!
Baka Györgyi: Távol tűnt, Múló időmben →
Vihar Judit: Öt haiku →
Szatmári Fischer Teréz: Haikuk (és fotók) →
