Karsai János: A bosszú

Úgy tartják, ha valamit igazán el akarsz rejteni a sógunátus, vagy a császár kíváncsi tekintete elől, a legjobb, ha a Sikoku szigetén lévő Tosza tartományt választod. Ennek a régiónak is egy távol eső városában, Szukumoban történt az eset. Ez a terület több emberöltő óta az Oucsi család fennhatósága alá tartozott, akik rendet és békét kívántak alattvalóiknak. Történt, hogy Eiroku második évében (1559) egy Sibata Hidekacu nevű kelmefestő tizennégy éves lányával a nagy kirakodóvásárra igyekezett. Ilyen eseményeken rendszeresen felbukkantak különböző garázda elemek is, de ezen a vidéken ez nem volt jellemző.

Jól ment a bolt, sok kendőt és festett textilt sikerült eladniuk. Hazafelé menet a rosszhírű Rokujó fogadó mellett vitt el az útjuk, ahol tiltott szerencsejátékkal is foglalkoztak. A három fickó pont akkor lépett ki az épületből, amikor a kelmefestő és leánya elhaladtak a bejárat előtt. Ittasak voltak, s eleget veszítettek ahhoz, hogy másként keressenek vigaszt. Áldozataikat egészen a Kanamori ligetben álló Kannon szentélyig követték. A kerítés tövében a férfit megölték és kirabolták, a lányt mind a hárman megerőszakolták. Nevetve távoztak, hiszen mind a hárman szamurájok voltak, és ezekben a polgárháborús időkben sokat értek a jó harcosok.

Azonban a lány, Sibata Kuni, nem hagyta annyiban. Három évig a fővárosban tanult, elsajátította az olcsó teaházak kiszolgálóinak viselkedését. Majd tanulmányozta a különböző pusztakezes és fegyveres harcművészeteket. Húsz is elmúlt már, mire visszatért szülővárosába. Több mint egy évet áldozott a nyomozásra, de sikerült megtudnia, hogy apja halálát a két Katagiri testvér, Jositacu és Josimune, valamint Itó Jukitora okozta.

Ekkor lépett munkába. Minagava O-Cuju álnéven a Rokujó fogadóban helyezkedett el. Nem számolta, hogy hány férfi fizetett neki az örömért, mert ezt az örömöt ő nem ismerte. De végre megjelent egy este Katagiri Josimune, s együtt mehettek fel az emeletre, egy csendes lakosztályba. Sok volt a szaké és sok volt a zene, a nevetés. A férfi a hátán feküdt, levette minden ruháját, ekkor ült az ágyékára a lány. Josimune lehunyta szemét, hogy minél jobban áramolhasson csontjaiban a kéj, ám egy forró és égető érzés volt az utolsó, amit e világon érezhetett, amikor a gésa kőrisből faragott hajtűjét a szemgödrébe döfte, egészen az agyáig.

Itó Jukitorát három hónap múlva lepte meg a Kanamori ligetben. A szamuráj részeg volt, mint a csap, kardját sem tudta előhúzni, amikor nyakába fúródott a körisfa hajtű. Katagiri Jositacu megrettent, sosem mozdult ki az Oucsi erőd falai mögül fegyveres kíséret nélkül, tudta, mi vár rá. Aprócska agyában felrémlett az évekkel ezelőtt elkövetett bűntett, félt a megtorlástól.

Sibata Kuni ekkor taktikát váltott. Hamarosan sikerült a a kastély konyháján elhelyezkednie, pucolta a zöldségeket és mosogatott, és közben figyelt. Hamarosan tisztában volt az emberek mindennapos mozgásával, ki mikor hova tart. Azonban sosem tudott olyankor elszabadulni, amikor becserkészhette volna utolsó áldozatát. A véletlen sietett a segítségére

Egy szeptemberi este nagy vendégsereg jött össze Oucsi Kacumicu tiszteletére. A Kocsi kastélyból hozattak gésákat, akik közül az egyik belázasodott az út alatt, nem állhatott a vendégek rendelkezésére. Nem tudni hány emberen keresztül jutott el a hír Oucsi úr fülébe, hogy van egy lány a konyhán, aki egész szépen tud táncolni, ismeri néhány klasszikus költő versét, és még a kotót is tűrhetően pengeti. A nagyúr utasítására letette a főzőkanalat, egy félreeső kamrába sietett, ahol már várták a kunyhójából elhozatott ládák. Egy szobalány segítségével elkészítette a sminkjét és felöltözött, hajába a kőrisfa hajtűket szúrta.

Jól sikerült a mulatság, az ismeretlen gésára nem lehetett panasz. Bár kissé darabosnak tűnt a mozgása a többiekéhez képest, bája és szellemes társalgása sok kellemes percet hoztak a társaságnak. Úgy tűnt, maga Kacumicu, a házigazda kapott kedvet hozzá. Vajon mi lehetett rosszabb Kuninak? Hogy a család irányítója és parancsolaja nevetgélve, szakétól bűzösen tapogatja? Vagy az, hogy mosolyogva kell italt töltenie a meghívottak között ücsörgő Katagiri Jositacunak?

Amikor a vendégeket szélnek eresztették, Oucsi úr minden játékosságot félretéve az ölébe vonta a lányt.

– Csak egy percet kérek nagyuram, engedd meg, hogy kissé rendbe szedjem magam – mentegetőzött, és kisietett a teremből.

Apja gyilkosát csaknem a szálláshelye előtt érte utol. Éppen a várfal tövében vizelt, amikor mögé lépett.

– Sok évvel ezelőtt megöltetek egy családapát és megerőszakoltátok a lányát. Azt akarom, hogy tudjad, mielőtt meghalsz: semmi sem marad büntetlenül – azzal átdöfte a férfi nyakát. A hajtűt letörölgette egy papírdarabbal, majd – mint aki jól végezte a dolgát – visszasietett a várakozó ünnepelthez. Út közben egy kevéske illatosítót tett magára.

– Megállj! – dörrent Kacumicu hangja, amikor a helyiségbe lépett. – Ki vagy te egyáltalán?

– Nem értem, nagyuram…

– Öreg róka vagyok, számos csatában jártam már. Érzem rajtad a vér szagát.

A lány letérdelt és meghajolt ura előtt, úgy mondta el történetét. Oucsi sokáig mérlegelte a hallottakat, a szaké gőze egy pillanat alatt kiröppent a fejéből.

– Tehát te ölted meg három jó katonámat. Ez igen érzékeny veszteség ezekben a polgárháborús időkben. Ezért minden féle képen büntetést érdemelsz. Viszont kiválóan szerepeltél az este folyamán, így jutalom is jár neked. Büntetésed és jutalmad ugyan az lesz tehát: személyesen engem fogsz szolgálni, mindig mellettem lesz a helyed. Elkísérsz útjaimon, mint egyszerű gésa, de közben figyelsz, megfigyelsz, információkat gyűjtesz. Fontos, hogy kikkel kötünk szövetséget. És állandóan vigyázol az életemre, ez legyen fő feladatod. Megkóstolod az ételemet, az italomat. Most elmehetsz. Holnap reggel közlöm döntésemet, akikkel szükséges.

Csupán ennyi ez a történet, melyet bárki elmesélhetett volna. Ám érdemes megjegyezni, hogy az Oucsi család szerencsecsillaga magasan ragyogott a béke beköszöntével.

Illusztráció: Szépség késsel (Tomioka Eisen 富岡永洗)