Egy régi emlék (Simek Valéria versei)

Egy régi emlék

Az asztalon vászonabrosz
az ünnep kedvéért.
Közepén egy csorbult pohárban
lila jácint-illat.
A konyha földje
öntözéssel cifrázva, hogy
kisebbre fogja a port.

Vadribizke

A vadribizke fekete
szemével őrzi kerted
jázminillatát.

A bomladozó parton
felfogott ruhájában áll,
mint a szakadékba tekintő
asszony.

Szétnyitott ujjakkal motoz
múló tegnapok közt a szél.
A bőre húzott szoknya
zsebében két szem dió zörren.

Az idő görnyedt csendjében
földig hajolva, savanykás
ízben sárgul a birs.

Te leülsz a sámlidra
vadribizke kerítésed elé,
vasárnapi pihenésre.

Ünneplő kötényed öledben
félrehajtod, két kezed
közé zárod a múló időt.

Télidőben

Egy nyaláb fát hoztál be.
Mellényedre tapadt hó-
darabkákat kotrogatod lefelé.
A földes szoba mohó szomjúsággal
nyeli, mint a kiszáradt ajkú ember.
Végig simítod magadon a kötényt,
s az asztal sarkára hámozod
a ráncos héjú almák fonnyadó
illatát.

Látogatóban

Augusztus vége volt már,
tarisznyádból szőlőfürtöket,
dinnyét raktál az asztalra,
mint zöldellő szénaboglyát
a rét közepén.
Unokáid száján cuppogott
az édes és savanykás íz.
Arcukon maszatos foltok,
szemeikben huncut tekintet.

Érkező

Tudod, azt hiszem, hogy
minden érkező autóval Te
jössz a házunk előtt.
De lassan továbbmennek,
mint a nappalok és éjszakák.
Én csak várok a télből a
tavaszra, majd a nyárra,
hogy simogassa hátam a
Nap éltető melege.
Intézkedjen a túl korán
elültetett magok ébredéséről,
hogy mozduljon meg, a föld
fölé dugják ki fejüket.
Vízért, napfényért, melegért
esedezve, hogy örömöm
legyen érkezésükben.
Ha már Te nem jössz.