Wehner Tibor: A TERMÉSZET IGÉZETÉBEN (Anti Szabó János szobrász-, festő- és grafikusművész mű-világa)

A gödöllői művésztelep történetét feldolgozó, és az itt megszülető művészet jellemző jegyeit tárgyaló eszmefuttatások emlékeznek meg arról, hogy a településen tevékenykedő művészek „Megújulásért a természethez fordultak, de a nagybányai kortársaikkal szemben fő céljuk nem a tájábrázolás új festői útjainak a kimunkálása volt, hanem a természettel való szoros kapcsolat kialakítása, a természetes életmódon alapuló új életelvek megvalósítása.”. A tájképekben rejlő finom szimbolikus utalások kapcsán az elemzők megállapították, hogy azokat „…inkább a választott témák, mint a stilizált forma vagy a színek hangulati értéke közvetíti.”/1. Vissza- visszatérő motívumaik a fák, a különböző állatok és a virágok voltak. E törekvés egyik legszebb megnyilvánulása Körösfői-Kriesch Aladár Liliomok című képe, melyen a „közelről nézett, aprólékosan megjelenített kertdarab ’allegorikus-metaforikus’ értelmet nyer.”/2. E művészeti körben lelhetjük meg az Anti Szabó János szobrász-, festő- és grafikusművész alkotásai által reprezentált szellemiség eredőit, határozhatjuk meg a művész törekvéseinek helyét, és jelölhetjük ki a tradíciókat vállaló és továbbépítő alkotói szándékainak irányultságát. A természetre való koncentráció, a közeli nézőpont, az aprólékos megjelenítés, az allegorikus-metaforikus vizuális beszédmód párhuzamokat, közvetlen rokonságot jelez az elődökkel. Anti Szabó János művészete azt tanúsítja, hogy milyen meghatározó, milyen mély és jelentős, messze hangzó a múlt századelő gödöllői alkotóinak munkássága által teremtett örökség. És egyszersmind azt is, hogy a jelenkori művészetben szervesen ehhez a művészeti ideához kapcsolódó művészi munkásság, a napjainkban már a valóságosan és esztétikai vonatkozásokban is magányosan kifejtett, a magyar művészet hangos és viharos hullámveréseitől távol megszülető művészet milyen korszerűnek és aktuálisnak ítélhető.

Az alkotó viszonylagos elszigeteltségéről, az elismerő fogadtatást jelző visszajelzések hiányáról árulkodik a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon meglehetősen szűkszavú Anti Szabó János-lexikoncímszava is./3. Ebből csupán az tudható meg, hogy az 1942-ben Ikerváron született művész 1970 és 1975 között végezte tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakán, ahol két szobrász, Laborcz Ferenc és Illés Gyula volt a mestere. A Gödöllőn letelepedő, a Remsey-művészcsalád tagjává váló, a szobrok és formatervek mellett illusztrációkat is készítő alkotó ezután, az ezredforduló előtt és után is csupán néhány önálló tárlatot rendezett műveiből, majd a gödöllői önálló fellépéseket követően a közelmúltban, 2016-ban két művésztársával Belgiumban mutatkozott be. A lexikon életművet taglaló irodalomjegyzékének rovata azonban üres: szerteágazó, több ágazatban és műfajban kifejtett alkotói tevékenysége méltó kritikai visszhangot nem kapott. Azonban a figyelmes művészetkedvelő regisztrálhatta, hogy fokozatosan eltávolodott az alkalmazott ágazatoktól, munkásságában a grafikai és a festészeti munka erősödött elsőrangúvá, s a hallatlan gondossággal kidolgozott grafikai műveivel és festői kompozícióival 1998-tól, mint a társaság alapító művésze rendszeresen szerepelt a Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállításain, jelezve, hogy műtermében – a kezdeti arculattervek, illusztrációk, szobrok, játszótéri plasztikák, valamint a formatervezői munkásság jegyében született munkák – amely keretében hajók és lakókocsik terveit dolgozta ki –, továbbá játékokat követően – folyamatosan készülnek az autonóm művészi eszményeit tükröztető kompozíciók is. Az 1980-as és a 2020-as évek közötti időszak, vagyis negyven esztendő termését mérlegelve elsősorban a grafikai, valamint a festészeti kompozíciókról kell megemlékeznünk, amelyek munkásságának karakteres, a gödöllői szellemiséggel áthatott vonásait reprezentálják: a természetre, a kizárólagosan a természetre koncentráló, realista szellemű, a szecesszió formajegyeit hordozó alkotások által.

Anti Szabó János alkotói figyelmének fókuszában a fák, a gyökérzetek, a virágok, a madarak, a kis állatkák – mint a Vörös könyv, a kihalás által veszélyeztetett állatkák gyűjteményének illusztrációi gyanánt megjelenített Haragos sikló, a Háromcsíkos egér vagy a Kereknyergű patkósorrú denevér – állnak, szervesen illeszkedve azon tus tollrajzokként, akvarellekként, akvarell-tempera-képekként megszületett munkákhoz, amelyeknek a természetrajzi hitelesség és az esztétikai szépség csillogtatása egyszerre erényük. Mindezt minuciózus művészi tökéllyel, fantasztikus műgonddal, a részletek gazdagságának gondos kimunkálásával interpretálja a művész. Hol egy-egy motívumra – néhány szálból álló virágcsokorra, valamely madárra – koncentrál kompozíciójában, hol a képmező teljes felületét szövedékszerűen teljesen kitöltő, a horror vacui-érzés felkeltését szolgáló képáradást tár a befogadó elé: a motívumok zuhataga lebilincselő. E műnemben kulcsmű a Kilátás az ablakból című nagyméretű tollrajz, amelyen kivételesen fel-feltünedeznek ember-alkotta objektumok, jellegzetes gödöllői épületek, illetve épületrészletek is – bár maga az ember itt sem jelenik meg –, de amelyen az uralkodó képelem változatlanul a természet: a burjánzó lombkorona, amelynek ágai-levelei közül mindenütt madarak és állatkák, baglyok, gyíkok bukkannak elő, az egyszerre valóságos és meseszerű atmoszféra élesztőjeként. Külön felhívhatjuk a figyelmet, a mű jobb sarkában rejtőző, a természeti zsongást óvatosan figyelő kis bogárra, amely képelemzési kísérleteinkben akár a klasszikus alakos kompozíciók staffázs-figuráinak kis teremtményeként is minősíthető. Mint a többi, közelről szemlélt, a részletek gazdagságát feltáró, az isteni természetet megjelenítő kompozíció esetében, itt is a realitás és a fantasztikum villódzik, indukál finom feszültséget, s a valóság és a képzelet metszetében megjelenített motívumok a bensőséges, lírai emóciók megszólaltatói.

A természet-tematika a jelenkori művészetben már egyáltalán nem trendi, de sohasem volt aktuálisabb, mint napjainkban: a természet veszélyeztetése, a válságjelenségek a híradások központi értesülései és fenyegetései. Amiként a műgond, az időtlenségnek készülő, az évszázadokra szóló anyagi és technikai kivitel igénye is már a múlté: valamifajta torz fejlődés-eszmény jegyében, mint mindenen, a műalkotásokon is eluralkodott az átmenetiség, az ideiglenesség állapota, de a józan ítéletalkotás nem lanyhuló kényszere arra int, hogy a gyorsan múló jelenkor művészi dokumentumainak a múlt és a jövő érdekében a maga anyagiságában, a maga művészi valójában fenn kell maradnia. Értékeinket, korjelző művészi dokumentumainkat meg kell őriznünk, az általuk megfogalmazott mondandókat meg kell fontolnunk. Ezért tekinthetünk elismeréssel és csodálattal Anti Szabó János három-négy évtizeddel ezelőtt, majd az ezredforduló utáni években alkotott, a természet tisztelete és szeretete által inspirált, a természet szépségeinek igézetében készített, a klasszikus műalakítás elvei szellemében, tökéletes technikai kivitellel interpretált, aprólékos műgonddal kidolgozott alkotásaira. A hétköznapok lehangoló problémáit, kihívásait egy-egy percre elfeledve merüljünk el hát bátran a művész ablakából megnyíló látványt rögzítő panorámakép, a dús lombkorona madarai és állatkái által benépesített mikrovilág idilli közegében, vagy a Haragos sikló pikkelyeinek festői érzékenységében, az évszázados fagyökerek kibogozhatatlan, vad burjánzásában. Anti Szabó János művészi természet-képei, üdítő és felszabadító erejű képi összegzései az önértékeken túlmenően ahhoz is ösztönzéseket adhatnak, hogy szakmai tökéllyel kivitelezett műveinek szakmai konzekvenciáit megvonva a teljes életmű számbavételére, összefoglalására is mielőbb sort kerítsünk. Mert ez az életmű nemcsak Gödöllő, hanem a magyar művészet, a magyar festészet és grafika, és a most rejtve maradt alkotások révén a szobrászat, a formatervezés történetében is rendkívül fontos, különös értékeket csillogtató jelenség.

Jegyzetek

/1. Gellér Katalin-G. Merva Mária-Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920. Gödöllő, 2003. Gödöllői Városi Múzeum. 1920. 11. p.

/2. Gellér Katalin-Keserü Katalin: A gödöllői művésztelep. Budapest, 1987. Corvina Kiadó. 109-110. p.

/3. Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, I. kötet. A-G. Budapest, 1999. Enciklopédia Kiadó. 72. p.