Királyi ajándékok (Bulla Márta versei)

Gondolatok főpróbája

A legtöbb, amikor már nincs indulat,
a szavak legyökereznek,
béklyót vernek az egekbe.
Már nem vagy sehol,
már nem vagyok sehol,
az érzékelésben.
A semmi sem jónál
a semmi sem rosszabb.
Szétszakadó vonalak hátán
vonaglik a gondolat.
Emészti magát ezer irányba
és bezáródik önmagába.

Királyi ajándékok

Vörös anyaölben,
világlátó nagy szemeivel,
kicsiny lénye
bölcsek adományában,
megmártózik.

Már sejti, hogy a Mágusok eljövetele
a jövendölés beteljesedésének kezdete:
oltárán majd elégeti tömjénjét,
hogy világosodjon a lélek
és mirhával kent teste
sírjából emelkedjen…
Az illatokat belélegezve felsír
és mi együtt sírunk vele, mert
mi is sírunk, amikor megszületünk.

Imádkozunk, hogy királysága
arany fényében úgy növekedjék, mint
táltos ereje a mesében és az igazságban,
Benne újjászületve örömre leljünk.

Nuraghe

Tornyok lebegnek a tájban,
ezer évek kőhalom délibábjai…

Építői tisztelték a rendező elvet,
a szellem erejével kerítettek maguknak teret,
kérték az áldást a tovább élésre.
Vastag falai közt az ember
védhette magát ismeretlen lények és
a még ismeretlenebb félelem ellen.
Mint pásztorok a subát,
úgy húzták magukra a kő burkát.

Perzselő ereje a Napnak
Istenükhöz égette őket.
A vibráló melegben, verejtékben
arany gabonáját, olaját,
szőlő nektárját rejtették magtárba,
kóborló cseppeket tereltek mederbe és
hintettek velük életet, halált.

Kútba nézve szerét ejtették a szépnek:
a bénát altatták járásra,
a homályosakat művelték tisztánlátásra,
a lelkeket buzdították elmélkedésre,
a szellemeket űzték a nekik való helyre és
az időt két kézzel vetették mindenre.

Bőségben laktak ők, gazdagon,
hancúroztak szerelemben,
testek nedvében fürödve.
Titok párájában szültek világra
sarjakat édes örömre, harcos halálra.
A vakság kórsága és mi egyéb
formálta lét-kamrájukat lakhellyé,
hulltak a porba, kapaszkodtak az életbe.

Már nem látom, de füstök szállnak,
viszik ezer évek gondját,
Nap porlasztja, eső mossa el
a nyomokat a tájban és
szelíden teríti szét az emlékek hadát.
Már látom, hogy e tornyok kőomladékai
fogható labirintusai a létezésnek és
elfojtott lélegzetük, halk nyögésük
égbe hulló, sajgó üzenet.

Szentjánosbogarak

Ösvényeken röppenő, fényt eresztő
kicsiny világító testek az éjben,
hosszú születésben rövid életű,
megannyi csillag apró pontjai.
Az öröm óráiban bársonyos fényetek
nem vakít el, a teremtésből eredtek.
Nem tudjátok, hogy simogattok és
mi magunkhoz énekelnénk benneteket,
hogy befoghassuk csöppnyi tüzeteket.
A balga szüzek kárán üzenitek, hogy
lámpásunkba még több fényt fakasszunk, mert
az égi menyegzőre csak az juthat be, ki, mint
szentjánosbogár lélekből sugárzik szerényen.