Magyar Miklós: Maurice Utrillo, aki Montmartre lelkét örökítette meg

Maurice Utrillo 1883-ban született Suzanne Valadon egyetlen gyermekeként. A montmartre-i festő és több neves művész modellje és szeretője, egyedülálló anyaként nehezen tudta felnevelni Maurice-t, aki iskolakerülő volt, és már gyerekkorában inni kezdett. Miután 1904-ben először elmegyógyintézetbe került, egy orvos azt tanácsolta Valadonnak, hogy terápiaként tanítsa meg fiát festeni. Utrillo az anyjától kapott képeslapokról kezdett festeni, és hamarosan rátalált művészi elhivatására. Több száz festményt készített, többnyire Montmartre közvetlen környezetét ábrázolva. A Belle Époque-nak nevezett időszakban (1890-1914) Montmartre sok művészt vonzott dombtetőn való elhelyezkedése és a párizsi adózás alóli mentességének köszönhetően. Megőrizte rusztikus hangulatát, és a 19. század végére a bohém Franciaország művészeti központja lett. A „vieux Montmartre”-ról (a régi Montmartre) készült képeslapok rendkívül népszerűek lettek, és sok vidéki vagy külföldi képzeletében Montmartre lett a tipikusan párizsi, sőt jelképesen francia negyed. A Montmartre festője, Maurice Utrillo egyik napról a másikra híressé vált, és a legjobban eladható francia festők közé került. Jelentőségteljes, hogy Utrillo soha nem festette meg a Montmartre lábánál elhelyezkedő tipikus helyeket, mint például a Moulin Rouge-t. Ehelyett a Montmartre-domb ikonikus szórakozóhelyeit örökítette meg, különösen a Le Lapin Agile-t és a Moulin de la Galette-et. Ez utóbbi sok szempontból a Moulin Rouge ellentéte volt. A kis táncterem Montmartre utolsó fennmaradt valódi malmában működött. Közönsége kevésbé volt divatos, inkább a munkásosztályból került ki. Az alábbi képen Utrillo nappal ábrázolja a tánctermet, fákkal körülvéve, hátulról szemlélve. Kihagy minden utalást az éjszakai eseményekre, így a malom inkább tűnik egy falusi gabonaőrlőnek, mint szórakozóhelynek.

Utrillo: Moulin de la Galette Montmartre-on

Ez a fajta ábrázolás Vincent van Gogh Montmartre-on készült képeit idézi, amelyeket 1886 és 1887 között festett, amikor a Rue Lepic-en lakott. Van Gogh és Utrillo festményei hasonló témákat dolgoznak fel, és mindkettőjükre hatott az impresszionizmus képi világa. Van Gogh közismerten érdeklődött a helyi paraszti közösségek és a vidéki tájak iránt, ami nyilvánvaló Montmartre falusias elemeinek ábrázolásában is. Utrillo valószínűleg hasonló vonzalmat akart kifejezni, mint Van Gogh.

Van Gogh: Le Moulin de la Galette

A kritikusok gyakran dicsérték Utrillo spontaneitását. Waldemar George szavaival élve „egy autodidakta művész, aki úgy fest, mint ahogy a madár énekel”. Utrillo „naiv” stílusa mögött azonban komoly tudatosság rejtőzik. Festményeinek többsége a régi Montmartre-ot ábrázoló képeslapgyűjteményéből származó reprodukciókra épült. Roland Dorgelès író megjegyezte, hogy Utrillo sohasem érezte elég hűnek az alkotásait. Megszámolta a kőből rakott sorokat, gondosan reprodukálta az udvarokat és a házak homlokzatait. Valóban, festményeinek részletessége összevethető a korabeli képeslapokkal. Ezt igazolják Mimi Pinson házának fótói és Utrillo festményei a fotók alapján.

Mimi Pinson háza képeslapon

Utrillo: Mimi Pinson háza

A házat Utrillo hóesésben is megfestette.

Utrillo: Mimi Pinson háza hóesésben

Mimi Pinson nem valóságos személy, Alfred de Musset tollából született, egy 1845-ben írt elbeszélésben, amely a Le Diable à Paris című kiadványban jelent meg. Musset novellájában egy szegény, fiatal lány szerepel, aki egy padlásszobában él, és akibe beleszeret egy bohém költő, Eugène. Ez a bájos, gondtalan, nyomorúsága ellenére is életvidám nő nagy népszerűségre tesz szert, és neve dalokban, operettekben, filmekben is visszaköszön. Ő a ’grisette’ (egyfajta szegény, de életvidám, kedves és nagylelkű varrólány vagy kalaposlány) archetípusa. Az 1924-es La Maison Bernot című festmény szintén a Rue de Mont-Cenis utcán található. Utrillo ezt az utcát több alkalommal is megfestette. A bal oldalon látható egy sötét épület „Bernot” felirattal – ez utalás La Maison Bernot-ra, egy szénkereskedőre, aki olcsó szénrögöket (boulets Bernot) árult a szegény lakosságnak. Ez az üzlet nem szerepel sem más festményein, sem a korabeli fényképeken, így feltételezhető, hogy Utrillo ezzel a szegények életkörülményeire kívánt utalni, különösen a szénhiányos időszakokban. Öt nőalak látható az utcán. Az arcuk nem egyéni, ruházatuk inkább régi időket idéz, mint a korabeli divatot. Négy nőt hátulról látunk, egy szembejön. A középső, kék szoknyás nő seprűt tart, és talán szemetet vagy lombot söpör össze, közben beszélget a mellette állóval. Ez egy tipikus falusi jelenet.

A Bernot-ház korabeli képeslapon

Utrillo: A Bernot-ház

A kritikusok nagy jelentőséget tulajdonítanak a képen alig kivehető plakátnak, amit Utrillo a jobb oldalon lévő fakerítésre festett.

A plakát

A plakát szövege: A Montmartre-i Szabad Kommuna – Nagygyűlés. Napirendi pont: Jules Depaquit polgármester-diktátor beszéde. Ez utalás a szervezetre, amelyet néhány művész alapított a Le Lapin Agile kabaréban 1920. április 11-én. Vezetőjük Jules Depaquit karikaturista és költő volt, aki kikiáltotta Montmartre függetlenségét. Ez nemcsak szatirikus gesztus volt. A szervezet célja a Butte falusias, munkásnegyedi karakterének megőrzése volt.

A Sacré-Cœur Utrillo vásznain

A Sacré-Cœur története a párizsi kommünnel kezdődik, amely két hónapon keresztül irányította Párizst, mígnem a francia kormány csapatai erőszakkal leverték. A felkelés 1871 márciusában kezdődött Montmartre-on, ezzel a területet „lázadónak” bélyegezve. A templom építése 1875-ben kezdődött, de csak 1919-ben szentelték fel. A magaslaton, Párizs legmagasabb pontján álló római katolikus bazilika szimbolikusan a kormányzat hatalmát hirdeti. A templom egyben a forradalmárok „bűneinek lemosására” is szolgált. Utrillo azon kevés művészek közé tartozott, akik lelkesedtek a templomért. A LIFE Magazine egyik cikkéhez készült fényképen büszkén pózol kedvenc épülete előtt.

Utrillo a Sacré-Cœur előtt

Utrillo kedvenc módszere az volt, hogy a templomot egy keskeny utca, például a Rue Cortot vagy a Rue Saint-Rustique végében jelenítette meg. A Sacré-Cœur és a Rue Saint-Rustique című, 1919 körül készült festményen a nézőt behúzza egyik kedves kis utcájába, ahol hagyományos kávézók és borozók sorakoznak. Utrillo nagy figyelmet fordított az előtér régi épületeinek megjelenítésére. A templom csupán emlékeztetőként szolgál, hogy a néző Montmartre-on jár.

Utrillo: A Sacré Cœur és a Saint-Rustique utca

Maurice Utrillo Montmartre-ja nem csupán egy hely, hanem hangulat, emlék és érzés. Vásznairól egy letűnt világ köszön vissza, a macskaköves utcák némasága, a fehér falak mögé rejtett történetek, a domb csendes méltósága. Bár azóta sokat változott Montmartre, Utrillo képei megőrizték számunkra azt, amit talán már csak az ő szemén keresztül láthatunk újra: a költészetet a mindennapi utcákban.

Illusztráció: Montmartre, Place du Tertre (M. Utrillo)