Mondd meg nékem, merre találom…

tx2

február 18th, 2026 |

0

Tornai Xénia

    A Végtelen szült.
    Szárnyam leér a porba,
    hát visszavágyom.

    1968 óta élek ideát. Az embertest fogságában is érzem: testvéreim a füvek, a fák, a csillagok. A Mindenség húrjai összekötnek minden létezőt. Életem 2020-ig terjedő, leghosszabb szakaszában látszólag földi dolgok foglalták el figyelmemet: magyar-angol szakos tanári diplomát szereztem, nyelvet tanítottam, családot alapítottam. Neveltem a fiamat. A háromdimenziós tér és a rejtélyes idő gyermeke lettem.

    2020 márciusában a koronavírus a négy fal szorításába kényszerített, de ezzel egy időben megnyílt előttem a lélek mélysége. És hosszú évtizedek némasága után felfakadt bennem a vágy: mindent kimondani. Megragadni az érzést, a gondolatot. Működés közben tetten érni a világot. És a bennem keletkezett érzetet rögzíteni. Azóta keresem a szavakat a megfoghatatlanra. Mert amit kiejtek, papírra vetek, azt megteremtem. Általam válik örökké. Örökíthetővé.

    Verseket írok. A vers – út a lélek számára egy másik lélek felé. Már itt, e földi világban. Szeretném megmutatni, hogy milyen ez az ellentétek harmóniájára törekvő, fájdalmában is csodálatos létezés.

    Mi más célja lehet egy költőnek?

    *

    Eddig megjelent két verseskötetem:

    A Mindenség húrjai (Rím Könyvkiadó, Budapest, 2022)

    Ideát (Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2024)


    Feltöltötte:

    Napút Online adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás