Tornai Xénia

A Végtelen szült.
Szárnyam leér a porba,
hát visszavágyom.

1968 óta élek ideát. Az embertest fogságában is érzem: testvéreim a füvek, a fák, a csillagok. A Mindenség húrjai összekötnek minden létezőt. Életem 2020-ig terjedő, leghosszabb szakaszában látszólag földi dolgok foglalták el figyelmemet: magyar-angol szakos tanári diplomát szereztem, nyelvet tanítottam, családot alapítottam. Neveltem a fiamat. A háromdimenziós tér és a rejtélyes idő gyermeke lettem.

2020 márciusában a koronavírus a négy fal szorításába kényszerített, de ezzel egy időben megnyílt előttem a lélek mélysége. És hosszú évtizedek némasága után felfakadt bennem a vágy: mindent kimondani. Megragadni az érzést, a gondolatot. Működés közben tetten érni a világot. És a bennem keletkezett érzetet rögzíteni. Azóta keresem a szavakat a megfoghatatlanra. Mert amit kiejtek, papírra vetek, azt megteremtem. Általam válik örökké. Örökíthetővé.

Verseket írok. A vers – út a lélek számára egy másik lélek felé. Már itt, e földi világban. Szeretném megmutatni, hogy milyen ez az ellentétek harmóniájára törekvő, fájdalmában is csodálatos létezés.

Mi más célja lehet egy költőnek?

*

Eddig megjelent két verseskötetem:

A Mindenség húrjai (Rím Könyvkiadó, Budapest, 2022)

Ideát (Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2024)