Mondd meg nékem, merre találom…

Próza

október 23rd, 2018 |

0

Mészáros József: A ceglédikanna

 

Az elsős gyerekek egymás szavába vágva hencegtek, hogy nekik milyen tök jó cuccaik vannak.
Mindegyikük túlszárnyalta az utolsó hencegőt, így elég színesre és változatosra sikeredett a lista. Az egyik be sem fejezte, a másik már vágta is rá: az semmi!
Talicskás Feri csak hallgatott és hallgatott. Ha azzal kellett volna dicsekednie, hogy mije nincs otthon, akkor már régen belevágott volna a többiek szópárbajába és mondta volna:
– Nincs anyám.
Nem mondta, mert az nem érdekes. Meg erre nem mondanák a többiek: Hűha! Az emelős, billenős, helyben forgó, távirányítható, a hidat is érzékelő, és ott automatikusan összecsukódó, kétéltű toronydaru, az igen. Az tök jó! Feri belekeseredett a nagy hallgatásba, és megszólalt:
– Figyeljetek! Amikor hazamegyek, bekapcsolom a Kossuth rádiót, és onnantól én vagyok a bemondó.
A többiek megálltak, mint hajómotor a tenger közepén. Döbbenten meredtek rá.
– Mííí? Hogy csinálod? Hazudsz! Hülye! Nem igaz! Kis genyó! ­­­­­­
– Bizonyítsd be, Kuka Marci! – kiabálta a hangadók egyike.
Talicskás Feri kezdett bajban lenni. A toronydarut nem követelte senki, az hihető volt. De az ő rádiózásának tudományát látni, hallani akarják, mert az csoda. És ami csoda, az hihetetlen. Az osztálytársak annyira követelték az igazságot, hogy szorult helyzetében gondolt egyet:
– Nem bánom, gyertek, megmutatom, de titok. Nem beszélhettek róla senkinek. Ha megtudja valaki, akkor apu bajba kerülhet, mert azon keresztül szokott éjszaka rádiózni, mint a háborús filmekben.
– Megígérjük! – harsogták a többiek.
– Szerencsétek van, mert apu ma nincs otthon. De nem jöhettek be, csak kintről az ajtó elől hallhatjátok. Mert ha kitudódik, akkor aput elviszik a rendőrök, engem meg a gyámügyesek.
Talicskás Ferit társai átölelték, és már nem a sor végén ballagott hazafelé. Házukhoz érve inge alól kiszedte a nyakába akasztott kulcsot. Mutatóujját – mint egy felkiáltójelet – a szája elé tette, majd az ajtót belülről bezárta. A többiek kint, feszült csendben várakoztak. Bentről egyszer csak meghallották Feri hangját. Olyan volt mintha egy üres pincében visszhangozna:
– Kossuth rádió, Budapest! Kedves hallgatóink, időjárásjelentés következik: Hazánk felett tiszta az égbolt, néhol fátyolfelhős, eső nem várható. Kedves rádióhallgatók! Áramszünet miatt adásunkat megszakítjuk, később folytatjuk.
A fiúk tomboltak a csodától. Feri is ragyogott a boldogságtól, mert tudta, hogy most már a banda első sorában fog menetelni. A fiúk megértették, hogy itt olyan titokról van szó, amit nem szabad kikotyogni.
Másnap az iskolában még a kertész bácsi is megtudta, hogy Talicskáséknak titkos rádióadójuk van, és kémkednek. Az óraközi szünetekben már a lányok gyűrűje is körbevette Ferit.
A hír az igazgatóhoz is eljutott. Ő úgy gondolta, utánajár a dolognak. Megnézi ezt a kémrádiót, hogy a hidegháború után miről beszélnek ezek a gyerekek. Még a bolond felnőttek is pusmognak. Így aztán az egyik este beállított Talicskásékhoz:
– Erre jártam, gondoltam, akkor már bekopogok az öreg diákomhoz és a mostanihoz.
Feri érezte, hogy itt a vég. Pedig ő csak azt akarta, hogy neki is legyen olyanja, ami a másiknak nincs.
Mert a nincstelenség az nem hír.
Az apja és a vendég a régi időkről beszélgettek. Hiszen a nagyapjuk közös brigádban aratott. Feri feszengett, majd egy óvatlan pillanatban kisurrant a nyulakhoz, mintha ilyen későn még etetni kellene őket. Közben az asztalra bor is került. Koccintáskor az igazgató észrevett a kályha mögött egy ceglédikannát:
– Te! Hát neked még megvan nagyapád ceglédikannája? Emlékszel? Ebben vitték magukkal a bort vagy a vizet.
– Télen csak bort. Nagyon szerették, mert bádogból vagy alumíniumból készült, és nem verődött le, mint a konyhai zománcos kannák. De a gőzösön a mozdonyvezetők is ebben tárolták az ivóvizüket.
– Vagy bort!  És te?  Mit tartasz benne?
– Semmit, igazgató úr! A gyerek játszik vele. Mindig beleharsogja, hogy „Itt a Kossuth rádió!” És mondja, mondja, míg meg nem unja.
– És milyen büszke lenne rá az anyja.
– Ha élne.

 

Mészáros József a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Alumínium ceglédi kanna

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás