Mondd meg nékem, merre találom…

Dráma

április 17th, 2019 |

0

Pruzsinszky Sándor: Farkasok órája

 

(Színmű  egy  felvonásban)

 

Szereplők:

 

Áron                                       (aki  Avram  Iancu  népvezér szerepét játssza)

Kriszta                                    (aki Farkas Johanna szerepét játssza)

Szilárd                                    (aki Farkas Tamás ügyvéd szerepét játssza)

Dan                                         (aki Axente felkelővezér szerepét játssza)

Tamás                                    (aki Buteanu felkelővezér szerepét játssza)

János                                      (aki Dobra felkelővezér szerepét játssza)

Jutocsa                                   (aki Hatvani  őrnagy szerepét játssza)

Csaba                                     (aki Murgu szerepét játssza)

Pali                                         (aki Balcescu szerepét játssza)

Gecse                                     (aki Urban ezredes szerepét játssza)

Marion                                   (aki Florea  szerepét játssza)

Attila                                      (aki Gazsi szerepét játssza)

XXX                                         (aki Török bányaigazgató némaszerepét játssza)

(Felkelők és honvédek)

 

Játszódik Marosvásárhelyen, 1990. márciusában, illetve Erdélyben, 1848-49-ben.

 

1.

                                               (1990. március. A marosvásárhelyi rádió székházában. A magyar adás munkatársai Áron hangjátékának, A farkasok órájának felvételét készítik. Mikrofonok előtt ülnek, hátul sötét ablak, fölötte jelzőlámpa. )

ÁRON                                     Készen vagytok?

KRISZTA                                  Nagyjából.

ÁRON                                     Tudja mindenki a szerepét? Behunyt szemmel is?

DAN                                       Én mindig nyitva tartom, Áron. Hisz’ ismersz.

ÁRON                                     Tudom, Dan.  Te mindig igyekszel tisztán látni a dolgokat…De most csak egy számít: a figyelem…Tehát figyelem! Felvétel indul! (int az ablak felé, a kis piros jelzőlámpa kigyullad)  Adásban vagyunk!

 (Áttűnés)

                                                           .                                                                                                                                            2.

(1848. március, Marosvásárhely. Avram Iancu lakása. Az ebédlőasztal mellett ülnek: Balcescu, Buteanu, Dobra és Axente)

BUTEANU                               (kikiált a konyhába) Soká főzőcskézel még, Avram?

BALCESCU                              Avram átkozottul sokoldalú! A fazék mellett is éppoly ellenállhatatlan, mint a szónoki emelvényen.

IANCU                                     (hangja a konyhából)  Meglepetés készül, uraim…

AXENTE                                  Nekem aligha. Ismerem az ízlését.

(Bejön Iancu, gőzölgő üstöt hoz, leteszi az asztal közepére)

IANCU                                     Szegedi halpaprikás. Szóljon, aki már ismeri. Az dupla adagot kap.

BALCESCU                              Ki ne ismerné? Aki egyszer evett, nem felejti.

AXENTE                                  Nekem ugyan nem kell!

BALCESCU                              Már Ovidius megmondta az Ars amatoriában:  ételből, nőből sose csinálj elvi kérdést.

AXENTE                                  Ovidius nem élt magyarok között.

DOBRA                                   Csak Augustus császár alatt. Ami, ha lehet, még rosszabb.

AXENTE                                 Száműzték is a szülőföldjéről.

(Iancu előjön a konyhából, kezében egy fazék, leteszi az asztalra)

IANCU                                     A zsarnokok mindenütt egyformák… Tessék, vegyetek..

(Vesznek a fazékból, esznek, Axente kivételével)

BALCESCU                              Mit gondoltok, testvérek, soká kell még tűrnie a világnak őket?

AXENTE                                  Ha csak rajtam állna, egy napig se már!

IANCU                                     Ami Pesten, a Pilvax-körben történik, az igazán nagyszerű és sok reménnyel kecsegtet…

AXENTE                                  (Iancuhoz)  Te bízol a magyarokban, Avram?

BALCESCU                              A bécsi forradalom után csak napok kérdése, hogy ott is felkeljen az ifjúság.

BUTEANU                               Szerintem is… Ami meg ott történik, nem marad nyom nélkül itt, Erdélyben sem.

AXENTE                                  Eddig, ami Magyarországon történt Mohács óta, mindig a románok kárára történt… Hogyhogy ti ezt nem látjátok, testvérek?

(Felpattan a baloldali ajtó, és Hatvani siet be)

IANCU                                     Ni csak, a Hatvani Imre! Lekéstél a halpaprikásról, tudsz róla?

HATVANI                                (lelkesen)  Bánja a fene most a halpaprikást! Idefigyeljetek! (újságot ránt elő, lobogtatja)

AXENTE                                  (ellenségesen) Ott az én adagom –  befalhatod…

IANCU                                     Történt valami?

HATVANI                                Bécs után Pesten is kitört a forradalom, testvérek!

(Mind felpattannak, Axente kivételével)

HATVANI                                Eltörölték a cenzúrát! Kiszabadították Táncsicsot és Murgut is –a ti román Táncsicsotokat… Metternich elmenekült!  (Iancu, Buteanu és Balcescu összeölelkezik)

TÖBBEN                                 Éljen Táncsics! Éljen Murgu!

BALCESCU                              Jól jegyezzétek meg a mai napot: eljött a szabadság és a testvériség órája — Erdélyben is!

ÍANCU                                     Adja Isten, hogy így legyen! Hogy oly tartós legyen, mint a főn-szél a havasokon!

BUTEANU                               Erre iszunk, testvérek! (koccintanak, isznak, Axente kívételével)

AXENTE                                  (lefelé  fordítja a poharát az asztalon) Csak a torkotokon fenn ne akadjon…

(Áttűnés)

                                                           3.

(A rádió stúdiója. A társulat tagjai körben ülnek egy hosszú, ovális asztal körül)

ÁRON                                     Azt hiszem, eddig jól ment minden… Jól mondtátok a szöveget, csak így tovább. (Csend)  Van valakinek kérdése?

TAMÁS                                   Örülök, hogy elmondhatom, Áron. Igazán jó ötlet az új stúdiót ezzel a darabbal avatni fel… Épp ez kell ide, március idusára! Okulásul, a szabadság, testvériség első óráira… Isten bizony, elérzékenyültem!

ÁRON                                     Ez jó jel — épp ez volt a célom! (Dan jelentkezik) Dan?

DAN                                        Én Axentét játszom – ez így nagyon rendben van, hisz’ román vagyok… De nem látom indokoltnak, hogy ez a fickó eleve ennyire fújjon a magyarokra… Ebből az első jelenetből csak azt látjuk, hogy ez az alak kilóg a sorból. Mert ezek  a fiúk mind barátok és iskolatársak voltak, és egyként örültek a pesti forradalomnak… Akárcsak mi most együtt  a Csau bukásának!     

TAMÁS                                  Úgy bizony! Buteanu, akit én alakítok, azt kérdi valahol egy magyar barátjától: „Nem értem, mi bajunk nekünk egymással? Ma láttam a piacon egy levágott véres ökörfejet. A románok azt mondják: a magyarok szokása ez, a placcra kitenni, a magyarok meg, hogy a románoké… Ez lenne minden?”

PALI                                        Jó, jó. De hogy állunk a szürke farkasokkal?

ÁRON                                     Miféle szürke farkasokkal?

PALI                                        Ne tégy úgy, mintha nem tudnád… Ha szülővárosom nevét a táblán csak románul látom, az nekem szürke farkas. Ha román szomszédom azt látja netán felírva, mégoly apró betűkkel: „fogorvos”, így, magyarul, már üvölt benne az ő ordasa.

JUTOCSA                                Amondó vagyok, a továbbiakban lehetőleg tartsuk a szánkat, különben nem beszélhetünk szabadon. (Többen pisszegnek)

ÁRON                                     Akasztófahumor! Ezt ugye csak poénnak szántad?

JUTOCSA                                (Palihoz) Láttál-e már, Pali,  mézgába ragadt pillangót?

PALI                                        Ne beszélj nekem, testvér, rébuszokban! Nem vagy te szekus…

JUTOCSA                                Nem hát: pillangó vagyok,- s épp azon, hogy a mézgára – az igazság kimondásának gyönyörűségére – rászálljak.

ÁRON                                     Ne károgj, Jutocsa!  Ahogy egykor a dinoszauruszok, ugyanúgy eltűnnek majd a minket kínzó szürke farkasok is. Én ebben biztos vagyok. (kis szünet) Különben mivel foglalkozol, hogy még mindig ennyire borúlátó vagy?

JUTOCSA                                A temető falánál van egy nagy kő – azt szoktam leköpdösni….Két méterről már a legyet is eltalálom…De ha nem jön a forradalom, a fejemet verem szét rajta.

DAN                                        Mi juttatott ide, barátom?

JUTOCSA                                Az ökörfej. Egy viccet meséltem a piacon, mely az ökröt kapcsolatba hozta „a Kárpátok géniuszával.”

DAN                                        Akkor örülhetsz, hogy köpködhetsz. A viccért halál járt.

ÁRON                                     Úgy bizony. A szerencse kegyeltje vagy, Jutocsa, hogy élsz! Legjobb, ha így fogod fel…(Gecséhez) S te, Gecse? Osztálytársam a hetedikben? Még ott vagy az irodalmi lapnál?

GECSE                                     El vagy maradva, Áron! Évek óta utcaseprő vagyok.

ÁRON                                     Utcaseprő, te?  Az osztály legjobb tanulója?? Aki kormány- kitüntetést kaptál, mert lefordítottad románra a Toldi szerelmét?

GECSE                                     Épp azért… Egy irodalmi vénájú pecsétnyalónak úgy rémlett, hogy a nagyszájú cseh vitéz, akit Toldi miszlikbe vágott, egy kormányhivatalnokra hasonlít.   

ÁRON                                     Azt hihetnénk: ez is, meg az a régi történet is, amit épp  előadunk, csak egy bomlott agy meséi… Pár év múltán csak bámulunk majd rajtuk: ilyen is lehetett?. (megszólal egy csengő) De munkára, szaporán! Mindjárt újra adásban leszünk…(kigyullad a felvétel piros lámpája)

(Áttűnés)

BEMONDÓ  HANGJA              Kedves hallgatóink! Folytatjuk műsorunkat… Önök a Farkasok órája című történelmi hangjátékot hallják…

 

(Abrudbánya, 1848. április vége. Farkas ügyvéd irodájában az íróasztalnál ül Farkas, előtte áll Iancu,  Dobra, Buteanu, Axente)

ÍANCU                                     Professzor úr, hadd mutassam be a Nemzeti Komité tagjait: Dobra úr, Buteanu úr, Axente úr és jómagam.

FARKAS                                   Hogyhogy Nemzeti Komité?

IANCU                                     Román Nemzeti Komité: ez lesz a románok felelős kormánya.

FARKAS                                   Avram, maga kiváló jogász,  a tanítványom is volt… De vesszek meg, ha értem… Magyarországnak már van felelős kormánya, s az Pesten székel.

BUTEANU                               De az nem a mi kormányunk, románoké.

FARKAS                                   Az Magyarország minden nemzetiségének kormánya.

AXENTE                                  Minket, románokat kutya se kérdezett.

FARKAS                                   Ha nem vágnának ilyen komoly képet az urak, azt hinném: csak egy tréfa az egész.

IANCU                                     Nem tréfa, professzor úr! Ez itt a kiáltványunk a román nemzethez. (Farkas elé teszi) Önnél akarjuk letétbe helyezni. Egyben felkérnénk, képviselje a Komitét a kormány előtt.

AXENTE                                  (Iancuhoz)  Tudod jól, hogy nem értek ezzel egyet.

IANCU                                     (Axentéhez)  Ne okoskodj, Axente! Én megbízom Farkas úrban, akinek kitűnő kapcsolatai vannak.

FARKAS                                   (olvassa a papírról)  „Milánó, Párizs, Bécs és Pest forradalmai után  legfőbb ideje, hogy a román nemzet is felszabaduljon az elnyomás alól” – ezt hogy értik?

ÍANCU                                     Szó szerint, professzor úr.

FARKAS                                   Az áprilisi törvények meghozták a jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, politikai jogegyenlőséget, uraim.

BUTEANU                               Ez kétségtelen.

AXENTE                                  A magyaroknak, igen. Az erdélyi Diétán viszont, mint köztudott, a nagykutyák, a földesurak a hangadók, akik egytől-egyig magyarok… Hát nem sietnek életbe léptetni ezeket a törvényeket! Azt gondolják: „mi magunk között, a tiszta szobában majd megcsináljuk a szép új világot, de a románok, a piszkos bocskorukkal, maradjanak csak kint az istállóban!”

FARKAS                                   Köztudott, hogy elhatároztatott az Unió: Erdély és Magyarország egyesülése…

DOBRA                                    Nem kérünk belőle!

AXENTE                                  Ennél még az is jobb, ha Erdély császári igazgatás alatt marad!

FARKAS                                   Ez nonszensz, uraim!  Miért akarják maguk ezt?

IANCU                                     Professzor úr ne tudná? A magyar törvények a románt nem ismerik el politikai nemzetnek. De a császár igen!

FARKAS                                   A fenébe is, maguk a császártól várják a felszabadulást?

AXENTE                                  Az uralkodó kijelentette: a románokat is megilleti az önrendelkezés joga.

DOBRA                                    Autonómiát, saját közigazgatást akarunk. Mindenütt, ahol többségben vagyunk.

FARKAS                                   Önök, uraim, rettentő tévedésben vannak: a császár, aki a király is, már szentesítette Erdély unióját…Hogy támogathatná akkor a románság kivételét? Ez képtelenség!

AXENTE                                  Mármint a bozgoroknak – akarom mondani: a magyaroknak.

IANCU                                     Nézze, professzor úr, e hó harmincadikára összehívtuk Balázsfalvára  a román nemzetgyűlést. El fogja fogadni ezt a programot, ez bizonyos. S akkor…

(Abbahagyja, mert bejön Johanna, kezében tálca, étellel megrakva. Megáll, Iancura néz) 

FARKAS                                   Ne zavarj most, Johanna, tárgyalás van, láthatod. Mindjárt végzünk.

(Johanna kimegy)

FARKAS                                   Egy szó, mint száz, uraim, nem képviselhetem ügyüket. Ez képtelenség.

DOBRA                                    (Iancuhoz)  Hallod, Avram?  Azt mondja: képtelenség.

IANCU                                     (Farkashoz) Megtudhatjuk, miért?

FARKAS                                   Törvénytelen eljárásban nem vehetek részt. Kérem önöket, verjék ki a fejükből ezt. (visszaadja a kiáltványt)

AXENTE                                  Minek is jöttünk ide? Egy bozgor ügyvédhez?? Csak te lehetsz ilyen naiv,  Avram!

IANCU                                     Ne képzelje, professzor úr, hogy koldulni fogunk a jogainkért! A román nemzet elég erős ahhoz, hogy harcban vívja ki a szabadságát… Isten önnel, uram!

(Mind felállnak, hideg fejbólintással kisietnek. A kiáltvány ott marad az asztalon.)

FARKAS                                   (kiszól)  Johanna!

JOHANNA                               (be)  Hívtál, apa?

FARKAS                                   (odaadja  a kiáltványt)  Kérlek, vidd ezt a förmedvényt Iancu után. A z uradalmi bíró háza a Kálvária-domb mellett. Annak a fia ez az Avram. (kis szünet) De elpirultál, mi lelt?

JOHANNA                               Forró volt a leves, apám.

(Johanna ki, kezében a papírtekerccsel)

FARKAS                                   (fejcsóválva néz a lány után)  A leves? Vagy inkább Avram Iancu tekintete? …

                                                                       5.

(Ugyanott, folytatólag)

ÁRON                                     (int a felvételvezető  kisablaka felé, a piros  lámpa elalszik) Tíz perc szünet. Amíg bemondják a híreket.

SZILÁRD                                  Tetszett a játékom?

ÁRON                                     A kelleténél visszafogottabb  voltál. Mintha félnél kimondani,  amit közben gondolsz –  tanító létedre, Szilárd.

SZILÁRD                                  Egy éve már, hogy nem vagyok tanító.

ÁRON                                     Hát mi vagy

SZILÁRD                                  Szarszippantó. Mióta kiengedtek a sittről. (kis szünet) Ne sajnálj, megélek belőle. Jobban, mint azelőtt, a tudomány papjaként.

ÁRON                                     Akkor mi a problémád a szöveggel?

SZILÁRD                                  Alighanem húzni kéne belőle. Csak néhány apró, mérges fogacskát…

ÁRON                                     Fogacskát?

SZILÁRD                                  Megmártózva az idők szennyében, elnehezültek a szavak. Agyonnyomják a lényeget. Épp azzal, hogy néven nevezik azt is, ami megnevezhetetlen.

ÁRON                                     No lám! Nálad is születik a cenzúra… Szívósabb, mint konyhában a svábbogár! Csak tegnap töröltük el, de mára, ha hagyjuk, újra átdugná torkos fejét a lelkünk zavarán. Ez megengedhetetlen!  Barátaim, szokjátok meg: immár nem kell félnetek semmitől! Egyszer végre nevén kell neveznünk a dolgokat!  S mikor, ha nem március idusán? (kis szünet)  Köszönöm, hogy egyetértünk! Most menjetek, levegőzzetek. Tíz perc szünet.

(Mind kimennek, csak Áron, Dan és Kriszta marad)

ÁRON                                     Ti még nem is ismeritek egymást. Ő Dan, őskori barátom, ő meg Kriszta, a menyasszonyom.

DAN                                        (kissé gúnyosan vigyorog)

ÁRON                                     Mit  somolyogsz? Olyan hihetetlen?

DAN                                        (felszisszen Kriszta kézszorításától) Au! Kemény a szorításod, szép menyasszony!

KRISZTA                                  (indul kifelé)  Tíz perc múlva visszavagyok.

ÁRON                                     Hová mész?

KRISZTA                                  A nénikémhez. Elfeledted, hogy itt dolgozik, a székházban? Csak üdvözlöm, és jövök.

(Kriszta kimegy)

DAN                                        Gratulálok. Nagy egyéniség a menyasszonyod.

ÁRON                                     Honnan tudod?

DAN                                        Csak rá kell nézni. Buzog benne az önállóság. Az a típus, aki bármikor tud találni egy nénikét…

ÁRON                                     Megfogadtuk egymásnak, hogy nem leszünk féltékenyek.

DAN                                        Akkor nem véletlenül játssza Johannát, a közös szerelmünket.

ÁRON                                     Valóban, cimbora… Jól érzékeled, hogy – bár az ellenkezőjét mutatja —  igazából Axentét is perzselgeti  ez a láng.

DAN                                        Lehetek őszinte? Ezt csak te találtad ki. A forrásokban semmi nyoma.

ÁRON                                     Fütyülök rá! Johanna különös figurája nálam  igencsak fontos jelképe a  sorsközösségnek.

DAN                                        De szépen mondtad, Áron pajtás! Ezt már a suliban is szerettem benned… Ezt a kisfiús lelkesedést.

ÁRON                                     Majd megismered közelebbről, s igazat adsz nekem: Krisztában van valami ebből a Johannából, akinek későbbi sorsáról semmit sem tudunk.

DAN                                        Sose értettél a nőkhöz, testvér. Ezért is buktak rád, már a gimiben is.

ÁRON                                     Úgy beszélsz, mint aki réges-rég megnősült.

DAN                                        Már el is váltam.

ÁRON                                     Hiába, mindig gyors voltál mindenben.

DAN                                        Te meg, megbocsáss, kissé lassú.

ÁRON                                     Lassú?

DAN                                        Ezt a darabot a forradalmunk másnapján kellett volna sugározni.  Megkönnyezték volna — magyarok, románok, egyként.

ÁRON                                     Azt hiszed, most már – három hónap múlva – nem fogják? Már nem aktuális?

DAN                                        Nem élsz, pajtás, a való világban… Álmokat forgatsz a fejedben, már a gimiben olyan voltál, mint valami homunkulusz egy távoli bolygón. Mindig messziről érkezel.

ÁRON                                     Most valamennyien messziről érkeztünk. Pedig van, aki az utca másik oldalára se ment át.

DAN                                        No, ti azért messzebb szaladtatok. Egész Pestig.

ÁRON                                     Nyomomban volt a Szekuritate. Sejtették, hogy én vagyok e darab szerzője….

DAN                                        Mindannyiunknak a nyomában volt, Áron! Mégse szöktünk.

ÁRON                                     Mi lenne, ha inkább a szerepeddel foglalkoznál?

DAN                                        Mi baj a szerepemmel?

ÁRON                                     Túl hideg fejjel játszod Axentét.

DAN                                        Te hogy játszanád?

ÁRON                                     Több fájdalommal – csak az lehet ilyen kegyetlenül tiszta, akiben túlteng a fájdalom.

DAN                                       Egymás orra alá dörgölni régmúlt fájdalmainkat… Rögtön vettem, hogy ezért írtad ezt a darabot…

ÁRON                                     Elolvastad végig? Azt is, amit még nem adtunk elő?

DAN                                        Átfutottam.

ÁRON                                     (rosszallóan) Átfutottad… És mit szólsz hozzá?

DAN                                        Provokatív mű. Sokan azt fogják hinni: csak kitaláltad.

ÁRON                                     Minden szereplője, eseménye valóságos.

DAN                                        Valóban.

ÁRON                                     Hát akkor?

DAN                                        Épp ez a baj.

ÁRON                                     Ez minden?

DAN                                        Majdnem.

ÁRON                                     Ne kímélj! A barátom vagy. Mi hibádzik? Rajtad a sor.

DAN                                        Látszik, hogy nem tanultál elég filozófiát.  Ama óriásokról például, akik a félelem suttogására nőnek ki a földből.

ÁRON                                     Kinőttek. Múlt időben. Mert a fejük már elgurult.  A gyerekek labdáznak vele a grundon. Nem fognak nőni tovább.

DAN                                        Reméljük.

ÁRON                                     Biztos vagyok benne.

DAN                                        Én nem.

ÁRON                                     Húzni kéne? Te is azt mondod?

DAN                                        Á, dehogy. Ha lenyelsz valamit a valóból, a nyakad köré tekeredik.  De ha nem, akkor is. (mosolyogva nézik egymást) Nincs megoldás.

ÁRON                                     Mindig ilyen sejtelmes voltál. Ez a legjobb tulajdonságod…

DAN                                        Román tulajdonság. Azt leplezzük vele, hogy mi igazából realisták vagyunk. Két lábbal a földön. (kis szünet) Ti meg kissé fellengzősek.

ÁRON                                     Lehet. Mert mi, magyarok, szeretjük feldíszíteni, ami fáj.

DAN                                        Mi több: egyenest hivalkodni azzal, ha sorscsapás ér.

ÁRON                                     Na, jó. Egyezzünk ki döntetlenben. Hogy aki meghallgatja a darabot,  tanulhasson belőle, tudva, hogy ezek a dolgok soha többé nem fordulhatnak elő…(Kis szünet)  Különben meg NEKED írtam.

DAN                                        Éreztem ezt.

ÁRON                                     Azért el ne bízd magad… Miért ír az ember? Hogy ha torkán akad a történelem, felköhögje. Hogy ha önmagával nem tud elég goromba lenni, teremtsen valakit, valakiket, akiknek keményen odamondogathat.

DAN                                        Erről jut eszembe: a Nemzeti Megmentés Tanácsa ismeri a művedet?

ÁRON                                     Egyenest ők javasolták.

DAN                                        Petre  Roman?

ÁRON                                     Éppen ő.  És téged is. (éllel) Szaktanácsadónak.

DAN                                        Petre régi ismerősöm.

ÁRON                                     Ez jó. Akkor duplán be vagyunk biztosítva….

DAN                                        Azt mondják, újabban rövid az emlékezete.

ÁRON                                     Ez butaság.

DAN                                        Ne nézd le a butaságot, Áron! Hatalmas erő. A történelem motorja.

(Hirtelen üvegcsörömpölés hallatszik)

ÁRON                                     Hát ez mi volt?

DAN                                        Szerinted?

(Áron az ablakhoz szalad, kinéz)

DAN                                        Mit látsz?

ÁRON                                     Tüntetnek. Vagy kétszázan-háromszázan. Betörték a bejárati üvegajtót. Az öklüket rázzák felém.

DAN                                        Az öklüket? (felnevet) ”A történelmet azok a dolgok alakítják, amiket az emberek többsége nem ért meg”… Szerinted ki írta ezt a szép mondatot? Te! A disszertációdban.     

ÁRON                                     Szépen meg is kaptam a fegyelmim miatta, hogy tudománytalan vagyok.

(Beszalad Jutocsa)

JUTOCSA                                Ettől tartottam… Odalent embertömeg! Azt követelik, állítsuk le az adást.  

ÁRON                                     Ne félj, nem tudnak bejönni. Az őrség bezárja a kaput.

JUTOCSA                                Szóljunk az igazgatónak.

DAN                                        Nincs igazgató.  Csak most írták ki a pályázatot a posztra.

ÁRON                                     (Danhoz) Gondolom, te megpályázod.

DAN                                        Már megpályáztam.

ÁRON                                     A román adásét, gondolom.

DAN                                        A magyarét.

ÁRON                                     Én  is.

(Meglepetten egymásra bámulnak)

.ÁRON                                    Gratulálok.

DAN                                        Én is neked. Szorítok, hogy sikerüljön.

ÁRON                                     Ne udvariaskodj! Te fogod elnyerni! De meg is érdemled: román létedre nemcsak a nyelvünket, a lelkünket is tökéletesen ismered. (melegen) Igazi kakukkfióka vagy. A legjobb értelemben.

DAN                                        Te se udvariaskodj. Ha van igazság, neked kell megkapnod…

ÁRON                                     A céda igazság, amit minden sérelem magáévá tesz – hol is szerepel ez? Horatiusnál?

DAN                                        Te mivel motiváltad a pályázatodat?

ÁRON                                     Épp ezzel a darabbal.

JUTOCSA                               De mintha tudtad volna, hogy Dan  lesz az ellenlábasod…  Ezért adtad neki magyarfaló  Axente szerepét… Ha így van, ügyes húzás volt.

ÁRON                                     Magad vagy a gyanakvás, Jutocsa.  Rágja lelked a kétely. Hogy lehet így élni? Ha lesz időnk, én leszoktatlak erről..

JUTOCSA                               Attól tartok, nem lesz… (Kirohan)

(Odalentről ideges, elmosódott hangok)

ÁRON                                     Talán csak meccset akarnának hallgatni, helyettünk..,

DAN                                        Akkor miért nem kapcsolnak át?

ÁRON                                     Te is tudod, hogy nincs elég helyi csatorna. A miénkre a Vatra Romaneasca  is igényt jelentett be.

DAN                                        Szeretném, ha ez kettőnk közt maradna.

ÁRON                                     Ne félj, ott a kapuőrség is. Nem nyitják ki nekik…

DAN                                        Nyilván – mert már elszeleltek… Vak tyúk is talál szemet.

ÁRON                                     Ne légy kishitű, Dan!

DAN                                        Mindig kishitű vagyok. Ennek köszönhetem, hogy nem rúgtak ki az egyetemről…

(Kigyullad a piros lámpa)

ÁRON                                     (Kikiált)  Fiúk, lányok, ide gyorsan! Egy perc múlva adásban leszünk!

(Áttűnés)

6.

 (Abrudbánya, 1848. október. Iancu szobája. Johanna és Iancu egymás mellett fekszik.)

IANCU                                     Gondoltad volna?

JOHANNA                               Hogy mi ketten…?

IANCU                                     Amikor bejöttél apád irodájába, rögtön arra gondoltam… (nem folytatja)

JOHANNA                               Mire?

IANCU                                     Hogy a saját szemem néz vissza rám. (kis szünet)

JOHANNA                               (éllel)  Egy magyar szem.

ÍANCU                                     Ugyanolyan szomorú, mint az enyém.

JOHANNA                               Apám szerint a szemek mindig csalnak. Nem szabad hinni nekik.

IANCU                                     Engem nem tévesztenek meg.

JOHANNA                               Mert mindegyikről az jut eszedbe: gyűlölöd a magyarokat…

IANCU                                     Te is magyar vagy, nem?

JOHANNA                               Anyám román volt.

IANCU                                     Meghalt?

JOHANNA                               Én öltem meg.

IANCU                                     Te??

JOHANNA                               Azzal, hogy megszülettem.

IANCU                                     (melegen) Te szegény.

JOHANNA                               Ezért nem szeret az apám.

IANCU                                     Aki magyar.

JOHANNA                               Mert az anyámat, aki román volt, annyira szerette… Miért van az, hogy a szerelem annyi fájdalommal jár? Hogy egyik felem utálja a másikat?

IANCU                                     Talán Isten büntetése.

JOHANNA                               Ő nagyon messze van. Jobb dolga is akad annál, hogy a mi villongásainkkal törődjön.  Az se zavarja, ha a pópáitok azzal tüzelik a népet, hogy a magyarok ritkítása isteni parancs…

IANCU                                      Meglehet.

JOHANNA                               Milyen közömbösen mondod ezt. Szinte unottan.

IANCU                                     Miről beszélsz?  (simogatja a lány haját) A fekete szemed, a sötét hajad: akár a lószőr…Nem szabadna bevallanom, hogy szeretlek…

(Kopogás az ajtón)

HANG                                     Nyisd ki, Avram!

IANCU                                     Itt vannak.

JOHANNA                               A Komité?

IANCU                                     Siess, kapd magadra a ruhád! És bújj el ott hátul.

JOHANNA                               Elbújni? Nekem nem szokásom.

IANCU                                     Most mégis arra kérlek – a Komité tagjai nem láthatnak meg itt.

(Johanna, kezében a ruhájával,  el, a szín sötét hátterébe)

(Iancu a bezárt ajtóhoz lép, kinyitja. Bejön Axente, Buteanu és Dobra)

IANCU                                     Üdvözöllek, testvérek! Jöjjetek beljebb. Van fejlemény?

AXENTE                                  Nekem lett igazam: visszadobták, mint egy rongyot.

IANCU                                     Mégis, mit mondott a főispán?

BUTEANU                               Hogy  a kormány elutasította a tervezetet. Nincs autonómia. Nincs román nemzetőrség. A román nem politikai nemzet.  (kis szünet)

IANCU                                     Mi lesz most?

AXENTE                                  Ezt te kérded? (éllel) A románok vezére? A havasok hercege?

DOBRA                                    Hagyd ezt, Axente. Nem kellenek az ilyen kérdések.

AXENTE                                  Még ma kiadod a felhívást a népfelkelésre.

IANCU                                     Gondoljuk át még egyszer! Nem túl korai ez?

AXENTE                                  Ha visszakozunk, hiteltelenné válunk. Kutya se fog hallgatni ránk.

IANCU                                     Rendben. Kezdődjék a toborzás! Egyszerre itt is, meg Havasalföldön is.

AXENTE                                  (Iancuhoz) Természetesen te leszel a főparancsnok!

DOBRA                                    Terád  hallgat a nép – és a határőrezred is.

IANCU                                     (Axentéhez)  S ha mégis visszalépnék? A te javadra?

AXENTE                                  Hiba lenne. Mindenki becsapva érezné magát. A nép azt gondolná: nem vagy jó román.

IANCU                                     Ostobaság. Miért gondolnák?

DOBRA                                     Bozgor ügyvéd kezébe akartad letenni az ügyünk képviseletét!

BUTEANU                               Ha elvállalja, jól jártunk volna… Kitűnő ember, nekem is tanárom volt a jogakadémián.

AXENTE                                  Ez az, amit nem fogunk nagydobra verni… (kis szünet) Szóval?

IANCU                                     Kihirdetem a népfelkelést, a Nemzetőrség felállítását!

DOBRA                                    Ez a beszéd, Avram!

AXENTE                                  Hatezer ember áll készenlétben. Puskával, fokossal.

IANCU                                     Találkozunk egy hét múlva, Balázsfalván.

BUTEANU                               Isten legyen velünk!

(Megölelik egymást és kisietnek)

(Iancu bezárja mögöttük az ajtót)

(A háttérből Johanna jön elő, felöltözve)

JOHANNA                               Ez őrület!

IANCU                                     Igen: ez őrület.

JOHANNA                               Apám azt mondja, mind megbolondultatok.

IANCU                                     Csak ennyit értene az egészből? Csalódtam benne.

JOHANNA                               Rólad azt mesélte: nem volt nálad tehetségesebb hallgatója.

IANCU                                     Ő meg a legkedvesebb professzorom volt.

JOHANNA                               Akkor miért nem hallgatsz rá?

IANCU                                     Nem érted te ezt. A román nemzet, rab álmából ébredve, felemelte fejét.

JOHANNA                               Akárcsak a magyar.

IANCU                                     A románt én képviselem. A megalázottakat.  Kisemmizetteket. Élőket és holtakat.

JOHANNA                               A holtakat is, Avram?

IANCU                                     A holtakat is. Tudd meg: én magam vagyok a kerékbe töretett Horia és Closca.

JOHANNA                               Jaj, ne is mondd… De apám szerint az új törvények nektek is meghozzák a szabadságot.

IANCU                                     Nekünk nem a ti szabadságotok kell, hanem a magunké!  A mi álmaink mások… Mélyebbek és őszintébbek. A Dél keresztjéről szólnak, a nagy latin Anya őserejéről, akit a hódítók a földbe döngöltek, mégis föltámadott a Kárpátok ölén.

(Távolról a havasi kürt hangja hallatszik)

JOHANNA                                Mi volt ez?

IANCU                                     A havasok szívdobbanása. (Egyre több kürt szólal meg)

JOHANNA                               Szép. Félelmetes. Még sose hallottam…

(Johanna a férfi vállára borul)

IANCU                                     Hogy ver a szíved! Félsz?.

JOHANNA                               Félek.

IANCU                                     Itt vagyok melletted.

JOHANNA                               Csinálj velem, amit akarsz… Csak apámat  ne bántsátok.

IANCU                                     Senki se fogja bántani, ha nem szegül ellenünk.

JOHANNA                               Istenem.

IANCU                                     Egy nemzet elfoglalja méltó helyét a Nap alatt – ez neked oly rettenetes, te gyöngyvirág??

JOHANNA                               Florea mesélt a dák ősanyáról…

IANCU                                     A kis cselédetek?

JOHANNA                               …Aki megátkozta ezt a földet… Te tudod, miért?

IANCU                                     Mert vátesz volt, akárcsak a ti álmodó Emesétek. Előre látta, hogy elveszik majd tőlünk: előbb a rómaiak, aztán a magyarok.

JOHANNA                               Apám szerint mindez épp fordítva van.

IANCU                                     Nem hallottál a ti szökellő csodaszarvasotokról? Aki idevezetett titeket hazát foglalni?

JOHANNA                               Avram, én nem vagyok okos. Nem értek ezekhez a dolgokhoz.

IANCU                                     Akkor hogy mersz engem lehurrogni?

JOHANNA                               Csak azt tudom, hogy te jó ember vagy.

IANCU                                     Honnan veszed?

JOHANNA                               Nem olyan, aki mások halálát kívánja. (kis szünet) Óvakodnod kéne  Axentétől!

IANCU                                     Igazán ?  Kértem én tőled tanácsot?

JOHANNA                               Félek attól, ami történni fog.

IANCU                                    Honnan tudod, mi fog történni, szépség?

JOHANNA                               Ó, én mindent megérzek! Dédanyámat megégették, mert boszorkány volt.

IANCU                                     ( az ablakra mutat) Látod ott, Topánfalva felett azt a sűrű ködöt? Mihelyt felszáll, vörösre festi majd a lángoló nap a völgyet. Holnap ott fog megszületni az első független román prefektúra… De a fénye elűzi majd a félelmedet – téged nem érhet baj! Te hozzám tartozol.

JOHANNA                               S a többiek?  Az apám? Florea? Nem lesz bántódásuk? Szabadok lesznek?

IANCU                                     Szabadok, ha mondom!   (újra hallani a havasi kürtöt a távolból: hármas kürtszó) De most mennem kell. Ez nekem szólt.

JOHANNA                               Veled megyek.

IANCU                                     Mondom: nekem szólt. Engem hívnak.   

JOHANNA                               Oda, ahol már vöröslik a hegyek csúcsa?

IANCU                                     Holnap este visszavárlak. Itt leszel, Gyöngyvirág?

JOHANNA                               Szerinted?

(Iancu búcsút int és el. Áttűnés)

                                                                       7.

(1990. február. Dan kis lakásában. Kissé szegényes, kopott értelmiségi lakás: könyvespolc, asztal, fafaragásos székek, széles ágy, hímzéses takaróval.  Az ágy mellett és a sarokban is könyvek halmaza. A falon két festmény reprodukciója: Balcescu és Kossuth, valamint egy falióra, amelynek állnak a mutatói. Jobbra falépcső vezet valahova. Bejön Dan, Áron és Kriszta.)

ÁRON                          (Danhoz)  Tetszik a fészked. Hangulatos. Mindent beborítanak a könyvek. Amiket sose fogsz teljesen elolvasni és megérteni. Szeretem az ilyesmit. S ez a grádics? Hová vezet?

DAN                            A padlásra. Háromszáz év halott lim-lomjai közé.

ÁRON                          Kíváncsi lennék, mik azok.

DAN                            Majd egyszer, ha lesz időnk, fölmegyünk, és leverjük a port. De nem lesz sok köszönet benne.

ÁRON                          (nézi a képeket) Balcescu és Kossuth. A két nagy álmodó.

DAN                            A  padlásról hoztam le…Már kezdték megrágni  őket az egerek.

ÁRON                          Igazán szép tőled.

KRISZTA                      És az óra? (nevet)  A bolhapiacon vetted?

DAN                            A góbé, akitől vettem, azt mondta: Causescu palotájából való. Azért állt meg.

ÁRON                          Halandzsa. De tetszik a gondolat: 1989. december 22-én megállt a zsarnokság  órája.

DAN                            S a gyűlöleté? Vigyázz, testvér: annak még mutatója sincs. Ti ezt Pesten nem érthetitek.

ÁRON                          Miért mondasz ilyesmiket nekem? Azt akarod, belesüljek Avram Iancu szerepébe?

KRISZTA                      Mert nem könnyű szerep, annyi szent: egy ember, akinek kifelé mást kell mutatnia, mint amilyen legbelül.

ÁRON                          (megcsókolja Kriszta nyakát) Ugye tudod, hogy imádom a nyakad okos vonalát?

KRISZTA                      (odébb húzódik) Kérlek, ne itt, Dan előtt.

DAN                            (Áronhoz) De miért ne? A darabodban mint Axente a szerelemben is vetélytársad  vagyok, még ha titkolom is… Te írtad így! Nem lehetsz féltékeny saját magadra.

ÁRON                          Néha bizony elfog a kétely, szerencsés választás-e, hogy én magam játszom Avram Iancut?

DAN                            Igenis, szerencsés. Iancu számára a valóság kihívása – a románok vezérének lenni a magyarok ellenében – nem volt nagyobb annál a kihívásnál, amit egy magyar lány szerelme jelentett.

ÁRON                          Ez csak okoskodás… A személyiségében benne volt az a lehetőség, hogy fellázad a saját vezéri szerepe ellen is. Avramnagy lázadó volt, aki még a lázadó-szerep korlátai ellen is lázadt.

DAN                            Visszautasította a császári kitüntetést… Öreg korában felcsapott a szegények ügyvédjének… Akár hősnek is tarthatnánk… Te persze, szíved szerint, inkább tömeggyilkosnak neveznéd.

ÁRON                          Iancu maga is áldozat. A szerepé, amely, mint a csiriz, ránk ragad, és fogva tart, Talán ezért érzem azt, hogy végzetes álarcba bújtam.

KRISZTA                      Áron, Áron… Csak nem mentél át most hirtelen kétfarkú kutyába? Amelyik nem tudja eldönteni, melyik farkát csóválja? A szimpatikust vagy inkább az igazit?

DAN                            (évődve) Áron nem az az ember, aki megijed a saját árnyékától. Legfeljebb elbújik benne,

ÁRON                          Főleg, mert akkor ugrana a pályázat is… Végképp te nyernéd az igazgatói stallumot.

DAN                            Ekkora előnyt tényleg nem adhatsz nekem… Aki sokkal nagyobb riválisod vagyok, mint gondolnád.

ÁRON                          Sokkal nagyobb? Mint ahogy megírtam? Ezt hogy érted?

KRISZTA                      (gyorsan közbeszól) Meddig fogtok még kötözködni? Én ennék végre valamit. Megéheztem a felvétel alatt.

DAN                            (eltűnik, de rögtön vissza is jön, konyhai kötényben)  Rántotta jó lesz?

KRISZTA                      Utálom a rántottát. Nem tudtad?

ÁRON                          Honnan tudta volna? Korábban nem ismertétek egymást…(hirtelen gyanúval)  Vagy  mégis?

DAN                            Látásból.

ÁRON                          (Krisztához)  Kriszta! Ezt mintha elfelejtetted volna elmesélni nekem…

KRISZTA                      (Áronhoz) Te mutattál be neki. Elfeledted?

DAN                            (Krisztához, gyorsan)  A sört szereted?

KRISZTA                      (dühös) Nem én.  Ahogy egy férfin se a konyhakötényt.

ÁRON                          Tévedsz, Kriszta. Ez itt Danon nem kötény.

KRISZTA                      Hanem?

ÁRON                          A szárnya.  

KRISZTA                      (Danhoz, nevetve) Repülni is tudsz?

DAN                            Mert most azt játszom, hogy Áron vagyok. (Kezével szárnymozgást  utánoz) Együtt lebegek veled a Föld felett. A múltak ködös tájain suhanunk, mi ketten… Egy szárnycsapással a mérhetetlen űrbe jutunk…(körbe forog) Találkozunk a holtakkal, mert azt álmodjuk, hogy fölébredünk, százhetven évvel ezelőtt…(eltűnik a láthatatlan konyhában)

ÁRON                         De furcsa ma ez a Dan! Ilyennek még sose láttam.

(Dan visszajön, egy tálcán italt és poharakat hoz)

DAN                            Csak papramorgót találtam. Igyunk a sikerre, Áron!

(Koccintanak, isznak, Kriszta és Áron a torkához kap, krákog)

ÁRON                          Mi ez, Dan? Meg akarsz fojtani?

DAN                            De barátom! Elszoktál Pesten a cujkától? Ismered a mondást: az első kupicában a barátság lakik…

ÁRON                          S a másodikban? Maga az ördög, igaz? (hirtelen rossz érzése lesz, felpattan) Megyünk, Kriszta!  Ma este még jelenésünk van, tudod…

(Felcsörren a telefon az asztalon, Dan fölveszi)

DAN                            (A telefonba) Egy történelmi játék, Gambra úr… Igen, a Nemzeti Megmentési Front megbízásából…Régmúlt eseményekről…Példázat arról, mennyire veszélyes a sovinizmus,,, Köszönjük, Gambra úr! (leteszi) 

ÁRON                          Ki volt az?

DAN                            A megyei rendőrfőnök. Azt üzeni neked, hogy nincs veszély… Csak néhány becsiccsentett járókelő verődött össze, de figyelnek rájuk.

ÁRON                          Úgy látom, rám még jobban… Honnan tudta Gambra úr, hogy épp itt vagyok, tenálad?

DAN                            Tőlem nem.

ÁRON                          Persze, hogy nem. (Nevetnek, kissé kínosan) Akkor holnap. Jöhet adásba a harmadik rész. Isten áldjon. Vigyázz magadra!

(Áron és Kriszta el. Dan áll egy darabig, kezében az üres pohárral, majd indulatosan földhöz csapja)

(Áttűnés)

                                                                          8.

(1848. október vége. Farkasék házában. Farkas ügyvéd sietve egy nagy bőröndbe rámolja a holmikat. Messziről újra hallani a havasi kürtöt)

FARKAS                                   (kikiált)  Florea! (nincs válasz) Florea, nem hallod?

(Besiet Florea)

FARKAS                                   A füleden ülsz?

FLOREA                                  A kürtöt hallgattam.

FARKAS                                   Igen? És mit sugall neked ez a kürt?

FLOREA                                  Tudja azt az ügyvéd úr, nálamnál jobban.

FARKAS                                   Kérlek, hozd be a másik utazóbőröndöt is.

FLOREA                                  Messzire utazik az úr?

FARKAS                                   Csak innen el! Te is velünk jössz. A családhoz tartozol.

FLOREA                                  Biztos ebben az úr?

FARKAS                                   Itt laksz velünk, tizenkét éve, kislánykorod óta.

FLOREA                                  De már felnőttem.

FARKAS                                   Az én szememben nem fogsz felnőni. Mindig az a kis mezítlábas maradsz.

FLOREA                                  Nos hát, ideje, hogy felébredjen…

(Florea kisiet)

FARKAS                                   (maga elé) Ez is megbolondult.

(Bejön Johanna)

FARKAS                                   Te meg hol voltál az éjjel?

JOHANNA                               Muszáj erre válaszolnom, apa?

FARKAS                                   Eddig nem volt titkunk egymás előtt.

JOHANNA                               Majd egyszer megtudod.

FARKAS                                   (csomagolás közben) Miféle válasz ez?

JOHANNA                               Csomagolsz?

FARKAS                                   Tedd azt te is. A kisbőrönd már oda van készítve a szobádba.

JOHANNA                               Én nem megyek innen sehova.

FARKAS                                   Csak Kolozsvárra. A sógorékhoz. Ott biztonságban leszünk.  Remélem, nem tart soká.

(Florea be, hozza a bőröndöt)

FLOREA                                  (mutatja a helyet a bőröndön) Egy egér húzta meg magát benne. Itt, ni.

FARKAS                                   Mi lett vele?

FLOREA                                  Agyoncsaptam.

FARKAS                                   (Johannához) Ez történne velünk is, ha itt maradnánk.

FLOREA                                  A maga helyében én maradnék.

FARKAS                                   Nem kívánnék egérsorsra jutni – a saját házamban.

(Florea ki, közben megint megszólal távolról, de már egyre halkabban a havasi kürt)

JOHANNA                               Iancu kijelentette: nem lesz bántódásunk.

FARKAS                                   Te nem tudod még, mit jelent ez a lárma.

JOHANNA                               A te fülednek lárma. Az enyémnek zene.

FARKAS                                   A Horia lázadásakor is ez szólt. Az eredmény, mint köztudott, vérfürdő. Felperzselt kúriák, meggyalázott lányok, asszonyok. Egytől-egyig magyarok. (kis szünet)  Nem csomagolsz?

JOHANNA                               Én  maradok.

FARKAS                                   Velem jössz, azt mondtam. És Florea is.

JOHANNA                               Én meg, hogy maradok.

FARKAS                                   Nem képzeled, hogy itt hagylak? A felbőszített csőcseléknek kiszolgáltatva?

(Florea jön be: izgatott, a szeme ragyog)

FLOREA                                  Iancu van itt!

FARKAS                                   Ne engedd be! Mondd, hogy már elutaztunk.

(Iancu jön be)

FARKAS                                   Avram, higgye el, hogy…

IANCU                                     (közbevág) Johannáért jöttem.

FARKAS                                   A lányom velem marad.

ÍANCU                                     (éllel) Elutaznak? Itt hagyják a süllyedő hajót?

FARKAS                                   Johanna megbetegedett.

IANCU                                     (gúnyos) Igazán?

FARKAS                                   Az orvos fürdőkúrát írt elő.

IANCU                                     A közelben is van gyógyfürdő.

FARKAS                                   Ha megengedi, a lányom mégis inkább Kolozsvárott…

IANCU                                     (hidegen) Nem mennek sehova.

(Johannára pillant, jelentőségteljesen. Egy román felkelő siet be, valamit Iancu fülébe súg)

IANCU                                     A saját érdekükben, professzor úr.

(Iancu, a Felkelővel együtt kisiet) 

FARKAS                                   (Johannához)  Mit szólsz ehhez? Foglyok vagyunk a saját házunkban! És hogy nézett rád ez a haramiavezér??

JOHANNA                               A tanítványod.

FARKAS                                   Szép kis tanítvány… Attól tartok, szemet vetett rád.

JOHANNA                               Képzelődsz.

FARKAS                                   Akárhogy is, mi most villámgyorsan elutazunk innét. Siessetek csomagolni. Már megrendeltem a delizsánszot… egy óra múlva…

(Farkas kisiet)

FLOREA                                  Csodálatos ember!

JOHANNA                               Iancura gondolsz?

FLOREA                                  Álmomban vele voltam… S utána felboncoltam a szívét.

JOHANNA                               (megborzong)  A szívét? Ijesztő álmaid vannak, hallod??.

FLOREA                                  Tudni akartam, mi lakozik benne.

JOHANNA                               És megtudtad?

FLOREA                                  A szíve egyik fele  mérges lángokkal tele..

JOHANNA                               (mulat rajta) Netán még sisteregnek is?

FLOREA                                  Ne kérdezze, mi van a másik felében.

JOHANNA                                (mosolyog)  Nem kérdezem. Úgyis elmondod.

FLOREA                                  Ha elmondanám, az  végzetes lenne kisasszonyomra.

JOHANNA                               Akkor már jobb, ha titokban marad..

FLOREA                                  Nem fogja megúszni… Egy éjjel eljön majd magáért.

JOHANNA                               (mosolyog)  Gondolod?

(Felszakítják az ajtót: Axente és Dobra bejön)

DOBRA                                    (Axentéhez) Megint ez a magyar ringyó.

FLOREA                                  Johanna nem magyar.

AXENTE                                  Csak ringyó? A kettő ugyanaz, nemde?

JOHANNA                               Tűnjön innét!

AXENTE                                  Hűha! Mint a tigris… Ölni tudna a szép szemével…

FLOREA                                  Az édesanyja román volt. Nem tudtátok?

DOBRA                                    De az apja!  Az hol van most?

JOHANNA                               Csomagol.

AXENTE                                  Csomagoljon csak. Iancu parancsára lefoglaljuk a házat, a Komité főhadiszállásának.

(Előjön Farkas)

FARKAS                                   Tiltakozom! Ehhez végképp nincs joguk.

AXENTE                                  Háborúban állunk, uram.   A Komité kimondta a hadiállapotot…

Önt a román nemzet elleni összeesküvésért hadbíróság elé állítom.

JOHANNA                               Jóságos ég!

FARKAS                                   Miféle összeesküvés?? Tiltakozom! Hol a bizonyíték?

DOBRA                                     Átkutattuk az íróasztalát… Na, mit gondol, mit találtunk? (papírt vesz elő, lobogtatja)  Ez itt Beszterce-Naszód  vármegye  főispánjának levele önhöz, melyben jelentést kér  a Román Nemzeti Komité tagjairól és más hangadókról. (vigyorog) Ez csak valami, nem?  Ügyvédi szemmel is, igaz?

FARKAS                                   Honnan veszik, hogy én e levélre válaszoltam is?

AXENTE                                  Ön volt olyan könnyelmű, hogy másolatot csinált — professzor úr! (újabb papírt vesz elő)  Tessék, itt van. Szerepel rajta az összes prefektusunk neve. S a népi légiók kiszemelt parancsnokai. Szép, alapos munka! Elismeri, hogy ez itt az ön írása?

FARKAS                                   Elismerem. Kötelességem volt, hogy…

JOHANNA                               Apa!

AXENTE                                  Már csak egy tanúra van szükség… (Florea orra alá dugja a papírt)  Olvasd, te lány, a neveket!

FLOREA                                  Nem tudok olvasni, uram.

AXENTE                                  Akkor azt erősítsd meg, amit hallottál. Hogy elismerte: ő írta ezt a listát.

FLOREA                                  Boldogasszony napján, a mángorlóval megütöttem a fülemet… Azóta igen  rosszul hallok vele.

AXENTE                                  A jobb, vagy a bal füleddel, te??

FLOREA                                  Hát… amelyik most az íráshoz közelebb van.

AXENTE                                   (magából kikelve ráordít)  Szedd össze magad, te tyúkeszű! A lista alapján szállta meg a katonaság Mihálcfalvát!  Összeterelték a falu román lakosait, és sortüzet lőttek – tucatnyi jó román lelte halálát! Emiatt a firkász miatt!  Ettől se javul meg a füled??

FLOREA                                  Hogy javulna? Még lüktet is hozzá, ha üvöltöznek a közelében.

AXENTE                                   Hazudsz! Látszik rajtad, hogy minden szót jól hallottál!

FARKAS                                   (közbevág) Hol az a hadbíróság?

AXENTE                                  Az én vagyok

FARKAS                                   Egy  személyben?

AXENTE                                  A Nemzeti Komitét képviselem. Vagyis a román nemzetet. Kimondom az ítéletet: halál! Indok: összeesküvés a román nép ellen. Azonnal végrehajtandó! (előveszi pisztolyát) Álljon a falhoz! (a falhoz löki Farkast) Nem kell meggyónnia, úgyse bocsát meg az Isten semmit.

JOHANNA                               Úristen!  (apjához lép, átöleli)

(Bejön Iancu és Buteanu)

IANCU                                     Mi folyik itt?

AXENTE                                  Halálra ítéltem. Mint a román nép ellenségét.

IANCU                                     Azonnal tedd el a fegyvert.

AXENTE                                  Rosszul teszed, Avram, ha…

IANCU                                     Nem érted? Ez parancs. (kiszól)  Őrség!

(Bejön két felkelő)

IANCU                                     (Farkasra mutat) Letartóztatom. Vigyétek, zárjátok az irodájába!

(Kivezetik Farkast)

JOHANNA                               Vele megyek. (Indul ő is)

ÍANCU                                     A kisasszony marad. 

DOBRA                                    Ez az első parancsod, ami nagyon nem tetszik. Nemrég még azt mondtad: a magyaroknak vérrel kell fizetni a miháncfalvi sortűzért… Elárulnád, mi történt?

BUTEANU                               Csak annyi, hogy  Avram a törvényesség talaján áll.

AXENTE                                  (Iancuhoz)  Láttam, hogy nemrég valami fülest kaptál… Hallhatnánk mi is, mi volt az a roppant bizalmas hír?

IANCU                                     Mindjárt megtapasztaljátok. (Dobrához) Menj, Dobra, emeljetek sáncokat.  Őrjáratozzatok egész éjszaka, a templom tornyába megfigyelőt.

(Dobra kimegy)

BUTEANU                               Támadás várható?

IANCU                                     Fennáll a lehetősége.

AXENTE                                  Az ügyvéd nyilvánvalóan közönséges kém. Nagy könnyelműség életben hagyni.

IANCU                                     Rendes bíróság fog dönteni felette.

AXENTE                                  Észnél vagy,  Avram? Itt tartanál egy ellenséget? A főhadiszálláson? Aki mindent tud rólunk? Olvastad, mit jelentett rólad? „Iancu olyan, mint tigrisek között a medve: ellenállhatatlan, de nehézkes. Csalétekkel  könnyen tőrbe csalható”. S én sejtem is, ki a csalétek… (Johannára néz)

IANCU                                     Hosszú volt a mai nap. Holnap határozunk mindenről, a légióról is. Én addig (Johannára néz) — a titkárnőmmel előkészítem az ülést. Menjetek.

AXENTE                                  (gúnyosan) A titkárnőddel…

(Axente és Buteanu kimennek)

IANCU                                     Tigrisek közt a medve. Találó, mi?

JOHANNA                               Lenne egy kérésem.

IANCU                                     Mi?

JOHANNA                               Engedj be apámhoz.

IANCU                                     Minek?

JOHANNA                               Ha egyszer úgyis a foglyod vagyok…

IANCU                                     (Át akarja ölelni)  Ne beszélj így! Tudod, hogy szeretlek…

JOHANNA                               Jót mulatott Axente… Mikor jön el az idő, amikor nyíltan is vállalni fogsz engem?  

IANCU                                     Nézd, aki népvezér, az…

JOHANNA                               (közbekiált)…az már nem is ember??

IANCU                                     (mosolyog) Milyen szigorú most az arcod! Mint valami papnőé…

JOHANNA                               Isten áldjon! (Indul kifelé)

IANCU                                     Hová mész?

JOHANNA                               Megyek megkeresni téged.

IANCU                                     Azt képzeled, több példányban létezem?

JOHANNA                               Állítólag Balázsfalván már faragják a szobrodat.

IANCU                                     Igen? S mit mondanál neki, ha netán találkoznál vele?

JOHANNA                               Azt mondanám: „Eddig tetszettél nekem – mert nem tetszettél magadnak. De ez már nem érvényes”.

IANCU                                     Fogalmad sincs az ügyünkről… Nem tilthatom meg a népnek, hogy tetsszem neki… Maradj velem, kérlek!

JOHANNA                               Ha nép lennék, nekem is nagyon tetszenének az olyan mondatok, hogy „A magyaroknak vérrel kell fizetni Miháncfalváért”.

IANCU                                     No, kezdesz végre  megérteni.

JOHANNA                               De nem vagyok a nép. Csak egy lány, aki retteg a haláltól.

IANCU                                     Könnyű neked. De én ott álltam ötvenezer igazságra éhes, bosszúszomjas paraszt előtt… Mit kellett volna mondanom? „Menjetek haza, feküdjetek le szuszogni a kecskebőr dunyhátok alá?” Azon nyomban megköveznek…

JOHANNA                               Miért nem bújtál el? Az lett volna a legnagyobb jótétemény.

IANCU                                     (nevet) Elbújni? Mekkora gyerek vagy te még! Csak beszélsz, beszélsz… Mégsem értesz semmit. (melegen) Lehet, hogy ezért vagy oly kívánatos…(Meg akarja csókolni, de a lány kitér előle)                                                                                                                                                                          JOHANNA                               Éjszaka üvöltött a csend. Valami szörnyűség történhetett.

IANCU                                     (kis szünet) Dobra és Axente emberei lerohanták Zalatnát, Felvincet , Nagyenyedet, Kőrösbányát, Marossárpatakot, Abafáját.

JOHANNA                               Teremtő Isten… Ezt súgták a füledbe az  imént?

IANCU                                     A halottak száma ezer és kétezer között. Az enyedi kollégium megsemmisült a tűzben. (kis szünet)

Gondolom: most gyűlölsz.

JOHANNA                               Menjünk innét! Meneküljünk!

IANCU                                     Ha menni akarsz – menj. Nem tartalak vissza. (kis szünet)

JOHANNA                               Veled maradok.

IANCU                                     Tudtam, hogy szeretsz.

(Odakintről kürtszó harsan.)

IANCU                                     A  havasiak  küldöttei. Fogadnom kell őket, ugye, megérted?….

(Iancu kisiet. Johanna az íróasztalhoz lép, kihúz a másik oldalán egy titkos fiókot, és kivesz belőle egy pisztolyt, majd a ruhájába rejti)

(Ekkor jön be Farkas, az íróasztalhoz lép és kihúzza ugyanazt a fiókot)

JOHANNA                               A fegyvert keresed?

FARKAS                                   Lelövöm ezt a móc kutyát.

JOHANNA                               A legjobb tanítványodat?

FARKAS                                   Ez maga az ördög! Nem láttad a pisztolyt?

JOHANNA                               Nincs már ott.

FARKAS                                   Megtalálták? Ezt is? A rohadékok.

JOHANNA                               Én találtam meg, apa.

FARKAS                                   Add csak ide.

JOHANNA                               A kútba dobtam.

FARKAS                                   Miért, te bolond?

JOHANNA                               Bújj el a kertben. A tárolóban, a krumpliszsákok mögé. Ott aligha keresnek.

FARKAS                                   És te?

JOHANNA                               Engem ne félts. Majd érted megyek, ha alkalmas.

FARKAS                                   Majd? Miért nem most, te őrült? Amíg nincs itt.

JOHANNA                               Ő mindig velem van.

FARKAS                                   Ő?

JOHANNA                               Nem találtad még ki?

FARKAS                                   Avram Iancu a szeretőd? (kis szünet) A véreskezű? Nem hiszem el!

JOHANNA                               Ha behunyom a szemem, felizzik a helye, ahol utoljára láttam.

FARKAS                                   Ez életem legsötétebb napja.

JOHANNA                               Ma ébredtem tudatára: ki is vagyok én.

FARKAS                                   Nemzetáruló! Az én lányom!

JOHANNA                               Anyám nemzete ujjong, apám nemzete átkozódik – ne tudd meg, milyen érzés.

FARKAS                                   Jó is, hogy kútba dobtad azt a pisztolyt. Ha nálam lenne, főbe lőném magam…

JOHANNA                               Inkább siess – a krumpli mögé!

FARKAS                                   (keserűen felnevet) A krumpli mögé? Talán bújjak is alá, mint egy vakondok? Én, az aranyokleveles ügyvéd? A jogakadémia professzora?

JOHANNA                               Mindig azt mondtad a beszédeidben: „Tudjátok, egy nap eljő az ítélet napja…” Hát itt van.

FARKAS                                   Az Armageddon! A fölégetés, szétszóratás… De milyen bűnökért, Uram??

(Farkas eltűnik, Johanna a díványra roskad, arcát kezébe temeti. Aztán egy lövés durran. Visszajön Iancu)

IANCU                                     Gratulálok. Sikerült megszöktetned.

JOHANNA                               Te lőttél rá? Csak nem…?

IANCU                                     Ne félj. A levegőbe lőttem.

JOHANNA                                Tudtam, hogy jó ember vagy.

IANCU                                     De elfogatóparancsot adtam ki ellene.

JOHANNA                               Amit, remélem, holnap reggelre visszavonsz.

IANCU                                     (a földre néz) Nincs szükségem súgóra.

JOHANNA                               De miért nézel a földre?

IANCU                                     Nehéz az arcom, mint a kő.

JOHANNA                               (megsimogatja Iancu arcát) Az arcod barna és napszagú. A bajszod fecskefarok, s azt kívánja: a fészke én legyek…

(Nézik egymást, majd némán összeölelkeznek)

(Bejön Florea, szétrebbennek)

FLOREA                                  Bocsánat, ha rosszkor…

JOHANNA                               Dehogyis, Florea. Teríts nyugodtan. Vacsoraidő van.

(Florea  két személyre terít, kirakja az ételeket, de ideges, összekoccantja a tányérokat, leejti az evőeszközt)

IANCU                                     Ideges vagy, Florea.

FLOREA                                  Fölakasztották a Török urat.

JOHANNA                               Mi?? A bányaigazgatót?

FLOREA                                  Mikor odaértem, még rúgkapált a lába.

IANCU                                     Axente?

FLOREA                                  Piros-fehér-zöld  zászlót találtak nála.

IANCU                                     Elmaradt egy brosúrával a marha… Nem volt annyi esze, hogy legalább a császári lobogót dugja ki??

(Johanna felpattan és kirohanna, de Iancu eléje áll)

IANCU                                     Kérlek, maradj!  Kivizsgáltatom és…

(Johanna odébb taszítja és eltűnik)

IANCU                                     (maga elé)  Erős nő a szeretőm…Istenemre, az ő kezéből elfogadnám, bárhogy is szólna, az ítéletet.  

 

(Kintről lárma, kiáltozás hallatszik)

(A lárma felerősödik, egy-két lövés hallatszik, Axente, Buteanu bejönnek)

IANCU                                     Mi van odakint?

BUTEANU                               Magyarokra vadászik a tömeg… Puskával lőnek rájuk! Ezt nem tűrheted meg, Avram!

AXENTE                                 (Buteanuhoz) Ne rémüldözz, kiskatona, ezek csak díszlövések! Urban ezredes tiszteletére.

IANCU                                     Hát megjött? Már épp ideje volt.

(Urban jön be)

URBAN                                   (Tiszteleg)  Ön Avram Iancu?

IANCU                                     Személyesen.

URBAN                                   (Enyhe gúnnyal) Köszöntöm a hegyek hercegét.

IANCU                                     Üdvözlöm önt Auraria Gemina prefektura székhelyén.

URBAN                                   (kissé gúnyos) Nocsak…Mint a Római Birodalomban?…Szívélyes üdvözlet Puchner tábornoktól! Erdély katonai parancsnoka hétezer puskát, lőszert, húsz ágyút küldött velem önöknek.

IANCU                                     Hálás köszönettel vesszük, hogy őfelsége ennyire magáénak érzi felkelésünk ügyét. Úgy vélem, Ausztria császára a román nemzet legőszintébb barátja! (kis szünet) Éppen ezért… (megáll)

URBAN                                   Éppen ezért?

IANCU                                     Éppen ezért fel kell tennem önnek egy kérdést, ezredes úr.

URBAN                                   Hallgatom.

IANCU                                     A balázsfalvi kiáltvány után arra kértük őfelségét: jogi aktussal ismerje el a románok politikai jogait s a prefektúrák függetlenségét a magyar kormánytól.

URBAN                                   Amennyire én tudom, e koncepció őfelsége legmagasabb pártfogását élvezi, s a tárgyban mihamar ülésezni fog az Államtanács is…

IANCU                                     Puchner tábornok úr, legelső üzenetében, a román többségű prefektúrák függetlenségét nekem kész tényként említette….

URBAN                                   Talán a tolmácsolás pontatlansága okozhatta e kis félreértést…

BUTEANU                               Ez azért mégis furcsa… Őfelsége pontatlan tolmácsai!

IANCU                                     (Urbanhoz) Nincs szükségem tolmácsra, uram… Tökéletesen értek s beszélek németül…Miért nem velem tárgyalnak?

URBAN                                   (lekezelően) Nézze, megértjük, hogy türelmetlen… Hisz végtére is mint néptribun, vagy inkább afféle kvázi-államfő, ugyebár, teljhatalmat akar…

IANCU                                     Téved, ezredes úr! Nekem, ha ügyünk győzelemre jut, semmi hatalom nem kell… Egyszerű vidéki tanító leszek vagy ügyvéd…

URBAN                                   (gúnyos) Mily megható! Ön tehát az új Cincinnatus… Átengedi az elnökséget, mondjuk,  Axente úrnak? Vagy Buteanu úrnak?

IANCU                                     Az még odébb van. Utolsó feliratomban már azt is felajánlottam, hogy a prefektúrák közvetlenül őfelsége fennhatósága alá tartozzanak… De mindmáig nem kaptunk választ.

URBAN                                   Őfelsége meg kívánja várni a hadi helyzet javulását… S ehhez önöknek is katonai csapást kéne mérniük a magyarokra.

AXENTE                                  Hamarosan az egész Érchegységet és Máramarost birtokba vesszük.

URBAN                                   Ha így lesz, nem fognak csalódni a legfelsőbb jóakaratban!

(E pillanatban ágyúlövéseket hallani)

URBAN                                   Mi ez?

KIÁLTÁSOK:                          A magyarok… Támadnak a magyarok!

URBAN                                   Nem erről volt szó, prefektus úr! (tiszteleg)…Uraim… (sarkon fordul és kisiet)

BUTEANU                               Lelépett. Őfelsége legmagasabb jóakaratával együtt…

AXENTE                                  Hogy beszélsz, Buteanu? Mintha a Kossuth beépített ügynöke volnál…

(Ágyúlövések, berohan Dobra)

DOBRA                                     Felvinc felől jönnek – az őrszemek szerint két dandár, de nem kizárt, hogy két egész ezred.

IANCU                                     „Nem kizárt” – ez neked jelentés?

DOBRA                                    Sajnálom… Axente irányítja a hírszolgálatot.

BUTEANU                               Már, ha ráérne — a civilek likvidálása közben…

AXENTE                                  (Iancuhoz) Civil ruhás honvédek voltak köztük…

(Beszalad egy Felkelő, Johannával))

FELKELŐ                                 Bekerítenek! Már csak Topánfalva felé szabad az út!

IANCU                                     Visszavonulás, gyorsan!

BUTEANU                               Én fedezlek — add alám a határőröket!

AXENTE                                  (Iancuhoz)  Nehogy már… Megbíznál egy rossz románban? Kossuth titkosügynökében?

IANCU                                     (Buteanuhoz) Vedd a határőrőket… Tartsd a topánfalvi utat, amíg lehet…(a többiekhez) Gyerünk, testvérek – Johanna, Florea, ti is!

JOHANNA                               Én maradok.

FLOREA                                  Én megyek. (Elbizonytalanodik)  Azaz hogy…Veled maradok.

JOHANNA                               Menj csak, Florea!  Ne szakítsd szét a szívedet.

IANCU                                     (Johannához) Velünk jössz! Megparancsolom.

JOHANNA                               Ne tedd, szerelmem.

IANCU                                     (hisztérikus) Mit akarsz? Visszavedleni magyarnak?? Főbe lövesselek?

JOHANNA                               Lövess csak! Az a kő, amely arcodat lehúzza – nekem a szívem helyére csúszott. Oly keménnyé tette, hogy lepattanna róla a golyó.

(Kialszik a piros fény)

(Áttűnés)

9.

(Idő: 1990. március. Dan szobája. Dan az asztalnál ül, olvas. Kriszta jön be)

DAN                            (felugrik)  Na végre!

KRISZTA                      Nagyon vártál?

DAN                            Nagyon. (átölelné a lányt, de az eltartja magától)

KRISZTA                      Lassan a testtel!

DAN                            Odavagyok érted! Ahogy régen…

KRISZTA                      Annak vége. Te is tudod. Elfogadtad.

DAN                            De veled játszani! Ez a helyzet… Őrület!

KRISZTA                      Ez csak játék. Nem a valóság. Magad mondtad.

DAN                            Velem jössz? A bemutató után?

KRISZTA                      Veled? Hova?

DAN                            Akárhova. Magyarországra. Angliába. A világ végére.

KRISZTA                      Lelépni? Ki elől? Mi elől?

DAN                            A szürke farkasok elől..

KRISZTA                      Neked újabban kényszerképzeteid vannak.

DAN                            Itt settenkednek körülöttünk. A szemükben, a mozdulataikban. Ismerem őket. Máris túl sokba került nekünk a szabadság. Valakiknek fizetni kell érte.

KRISZTA                      És Áron? Vele mi lesz? (kis szünet)

DAN                            Majd keresünk neki odakint valakit.

KRISZTA                      (éllel)  Milyen konstruktív vagy! Akárcsak annakidején! Amikor Pesten, a fesztiválon beszerezted magadnak azt az egyszer használatos kóristalányt… Két szobával arrébb a miénktől…

DAN                            Azt mondtad, megbocsátottad.

KRISZTA                      Csak visszaminősítettelek baráttá. (Kis szünet)

DAN                            Visszaveszlek, Kriszta!

KRISZTA                      (nevet) A hős Axente! Csak a szád jár… Meg sem merted Áronnak mondani, hogy mi nemcsak látásból ismertük egymást, de az ágyban is.

DAN                            Ennek most vége, Kriszta! Még ma megteszem…

KRISZTA                      Isten ments! Tönkre tennéd a bemutatót… Kinyírnád az egész társulatot.

DAN                            Na, jó.  A befejezésig várok. De mihelyt leadtuk, elé állok és…

KRISZTA                      (leinti)  Nagy botorság volna! Nem érnél vele semmit. Csak a barátságtok lenne oda. A legértékesebb barátság.

DAN                            Inkább csapjuk be őt közösen? .

KRISZTA                      Nem csapjuk be. Őt választom. Másodszor is. (kis szünet)

DAN                            Te szándékosan kínzol engem. Isten bizony, szándékosan! Épp úgy, ahogy a darabban azt a rémes Axentét.

KRISZTA                      Ne keverd össze a szerepet a valósággal!

DAN                            (Kiáltva)  De én a valóságban is szerelmes vagyok beléd! Még jobban, mint annakidején… Nem vagy képes ezt felfogni??

KRISZTA                      Van benned egy kép, amely az én vonásaimat viseli, de az már nem én vagyok. ..Nyugodj meg, Dan. El fog múlni.

DAN                            Bevallom, már-már azt érzem, mint Axente: gyűlöletet.

KRISZTA                      Valahol azt olvastam, hogy a gyűlölet is szeretet, csak álruhában.

DAN                            (lehiggad, izzadó homlokát törli)  Álruhában? Ahogy Áron darabjában? Csupa álruhás szerető? Jaj, de vicces… Olyan ez a darab, akár a Pandora szelencéje… Ha kinyitjuk…kisétálnak belőle… (nem folytatja)

KRISZTA                      Kisétálnak? Kicsodák?   

DAN                            Tudod te azt.

(Bejön  Áron, Attila kíséretében)

ÁRON                          Bemutatom Attilát: ő fog beugrani a Gazsi szerepében.

ATTILA                        (izgága alkat, és zavarba hozza a Krisztával találkozás) Halihó, kezicsókolom…(kezet akar csókolni Krisztának) Nagy megtiszteltetés ez nekem! Hogy Kovács Kriszta művésznővel együtt fogok fűbe harapni a következő jelenetben…(nevetnek) A múltkor láttam magácskát meghalni abban a Caragiale-darabban…Mondja, hogy kell halottnak lenni színpadon?

KRISZTA                      Jó kérdés! Én rossz halott vagyok. Még öt percig is nagy erőfeszítés nekem mozdulatlanul feküdni… El kell dugnom a kisujjamat, mert folyton mozogni akarna.

ATTILA                        A dzsinn az oka, csókolom. A rossz szelleműnk. Az mindig megtalálja az emberen a kényes pontot, hehe…

ÁRON                          Jól van, Attila… Köszönöm, majd együtt vigyázunk arra a rossz dzsinnre!

Neked is szorítunk a sikerhez!

ATTILA                        Köszönöm, köszönöm! (szertartásos, egyben tréfás meghajlással el)

DAN                            Fura egy figura. Lefogadom, hogy népszínművekben játszott…

KRISZTA                      (Áronhoz)  De te nem ezért jöttél most ide… Van valami rossz hír?

ÁRON                          Képzeljétek, telefonált a Megmentési Front megyei elnöke… azt kéri, halasszuk el kicsit a folytatást.

KRISZTA                      Kicsit?

ÁRON                          Csak pár nappal. Amíg a kedélyek lenyugszanak.

DAN                            Na, tessék. Itt a dzsinn…

KRISZTA                      És te? Te mit feleltél erre?

ÁRON                          Hogy  megbeszélem veletek.

DAN                            Igaz, nincs igazgatónk még.  Nem dönthetsz egymagad. (kis szünet)

ÁRON                          Szóval? Mit mondjak neki? Elhalasztjuk?

KRISZTA                      Még mit nem!  (Kis szünet, Dan hallgat)

ÁRON                          Dan?

DAN                            Hát… nem is tudom…át kell gondolni ezt…

ÁRON                          (Krisztához) Mit szólsz ehhez?

KRISZTA                      Dannak most fontos dolga van: birkózik.

ÁRON                          Mit csinál?  Kivel?

KRISZTA                      (éllel) „Lenn, a lenső lélek úton”: Axentével.

ÁRON                          (Danhoz)  Értelek, testvér. Ha rajtad állna,  te most szépen átmennél láthatatlanba, s úgy járkálnál, kocsmáról-kocsmára, protest songokat dúdolva.

DAN                            Mondanék valamit, Áron… ha van még egy percünk…de ne vedd zokon, ha őszinte leszek és…

ÁRON                          Erre most nincs időnk… Én is a halasztás ellen szavazok! Tehát, kettő az egyhez: folytatjuk!  Adásban vagyunk, felvétel indul! (Áttűnés, kigyullad a piros lámpa)

10.

(Idő: 1849. január. Farkasék háza, a szobában minden szétdobálva, az asztalon egy szétnyitott térkép)

(Jahanna és Florea egy-egy széken ülve fülel a kinti harci zajra, lövöldözésre)

FLOREA                                  Hát megjöttek a magyarok…

(Felszakítják az ajtót: Hatvani őrnagy jön be, az adjutánsa, Gazsi  kíséretében)

HATVANI                                Hatvani népfölkelő őrnagy vagyok… Elpucoltak a – (gúnyosan) – a rómaiak…Kikhez van szerencsém?

JOHANNA                               Farkas Johanna.

HATVANI                                Csak nem a kormánymegbízott úr lánya? (Floreára) Hát ez a fehérnép?

JOHANNA                               Florea, a barátnőm.

GAZSI                                     Fogadjunk, hogy román a kicsike!

JOHANNA                               És akkor mi van?

GAZSI                                      (Hatvanihoz)  Én azért megmotoznám.

FLOREA                                  Tessék: van nálam egy bicska. (Előveszi és indulattal az asztal lapjába vágja)

GAZSI                                      Látja, őrnagy úr?  Ezeknek még a pincsije is veszélyes.                              .

HATVANI                                Amelyik kutya ugat, nem harap. (körülnéz) Ez volt annak a magyarfalónak a főhadiszállása?

GAZSI                                     (fintorog) Le se tagadhatnák: érzik még a medveszag… Különben azt susogják, egy helybéli magyar lány volt a szeretője a haramiának!  Őrnagy úr szerint lehetséges ez?

HATVANI                                Kizárt dolog, Gazsi. Bizonyos, hogy csak pletyka. Ilyen időkben nem fordulhat ilyesmi elő. (körülpillant) Nincs a házban valami harapnivaló, kisasszony?

FLOREA                                  Tüstént hozom. Már terítve is van. (Kisiet)

HATVANI                                (Tölt magának és Gazsinak az asztali üvegből) Terített asztallal vártak a haramiák… Ilyen a Hatvani-szabadcsapat híre, mi, Gazsi? Proszit! Arra, hogy visszavettük Abrudot!

GAZSI                                      Mit Abrudot? Az egész Érchegységet…

(Egy honvéd belöki az összekötözött kezű Iancut)

HONVÉD                                 Jelentem: elfogtuk a vezért!

HATVANI                                (kedélyesen) Hát megvagy,  te  jó tanuló? Nevetni fog, kisasszony: Iancuval iskolatársak voltunk a jogakadémián… Együtt lelkesedtünk a szabadságért és a testvériségért.

IANCU                                      Mi most is azért harcolunk…

HATVA NI                               Mi talán nem?

JOHANNA                               Egymás torkának szegezett késsel?

HATVANI                                (Iancuhoz) Nemsokára a pokolban főzheted a halpaprikást, ugye, tudod?

IANCU                                     Ne aggódj – ott is téged kínállak meg először.

HATVANI                                Hogy volt képed március idusán velem együtt Táncsics és Murgu  kiszabadulását ünnepelni??

IANCU                                     Ha március 15. után képesek lettetek volna meghallani a mi hangunkat is, nemcsak a magatokét üvölteni, nem fajultak volna idáig a dolgok.

HATVANI                                Zalatnán véres a sár… Kit akarsz te még meggyőzni?

GAZSI                                     Majd a statáriális bíróság előtt megmagyarázza. Ha lesz rá ideje… (Johannához) A kisasszony ismeri ezt az embert?

JOHANNA                               Csak… csak látásból.

HATVANI                                Kegyedet nem bántalmazta?

JOHANNA                               Hajam szála se görbült.

GAZSI                                     Nem is erőszakolta meg senki? Amúgy móc módra, ahogy szokták? Alig hihető.

HATVANI                                Gondolják át ezt, kérem. A vallomásuk hadititok marad.

FLOREA                                  A vallomásunk?

HATVANI                                Reggel, a rögtönítélő eljárásban. Önök tanúsítani tudják, milyen gyilkos parancsokat adott ki ez a szörnyedék.

JOHANNA                               Floreának rossz a balfüle. Két méterre se hall.

GAZSI                                     De a kegyedé hibátlannak látszik.

HATVANI                                Johanna! Számítunk a terhelő vallomására.  Figyelmeztetem, ez hazafias kötelessége. (Gazsihoz) A foglyot zárjátok addig a cselédszobába. (Johannához) A tiszteket a vendégszobába szállásolom el.

(A honvéd elvezeti Iancut)

JOHANNA                               (Floreához)  Hozd már a vacsorát a tiszt uraknak.

(Florea és Gazsi el)

HATVANI                               Hihetetlen, hogy egy ilyen szép lány, mint kegyed, karcolás nélkül megússza ezt a mócdúlást! Mondja: mi a titka?

JOHANNA                               Értem a lelküket.

HATVANI                                Lelkük? Ezeknek?? Olyanok, mint a Messmer gépemberei. Magnetikus masinák.  Csak azt tudják, amit a pópáik beléjük plántáltak: a gyűlöletet. Csak összetörni lehet őket, hajlítani nem, mint a rossz gépeket. Kegyed nem így látja?

JOHANNA                               Én csak embereket látok – és mind boldogtalan. Boldogtalan ország.

HATVANI                                Kegyed különös lány.

JOHANNA                               Csak azt mondja meg: apámat látta-e? Azt se tudom, él-e még? (kis szünet)

HATVANI                                Nem beszélhetek. Hadi titok.

JOHANNA                               Akkor csak bólintson. Kérve kérem! Ebből is tudni fogom.

HATVANI                                (kedélyes) Bólintok én, hehe…már, ha csókot kapok…  

(Bejön Florea, nagy tálcán hozza az ételeket. Jelentőségteljesen néznek egymásra, mielőtt a lány eltűnik jobbra, a vendégszobában)

HATVANI                                (más hangon) Remélhetem, hogy velünk vacsorázik?

JOHANNA                               Csak üljenek le a tiszt urak, mindjárt jövök én is.

(Hatvani bemegy jobbra, a vendégszoba ajtaján)

(Johanna a szín bal sarkába megy. Előveszi a pisztolyt és a levegőbe lő, majd a fegyvert a ruhájába rejti)

(Hatvani és Gazsi beszalad)

HATVANI                                Valaki lőtt!

JOHANNA                               Én is hallottam.

GAZSI                                     Jelentem: balról jött a lövés.

JOHANNA                               Pontosabban: a kertből.

(Hatvani és Gazsi, fegyverrel a kézben, balra el)

(Johanna eltűnik a középső ajtó mögött, majd visszajön Iancuval)

JOHANNA                               Gyorsan! A ház mögé, a verembe!

IANCU                                     Verembe?

JOHANNA                               A krumplis zsákok mögé!

IANCU                                     A  krumplizsákok…a halhatatlan krumplizsákok!

(Iancu balra  el, Johanna a fegyvert az ágy alá dobja)

(Visszajön Hatvani és Gazsi)

HATVANI                                Senki sincs a kertben… Vajon ki lőhetett?

GAZSI                                     Hát ez elég ijesztő.

(Bejön a honvéd)

HONVÉD                                 Jelentem: baj van. Eltűnt a fogoly. Valaki levette róla a lábbilincset. (mutatja a kezében)

HATVANI                                Ezért az a valaki felelni fog.

(Odakintről újabb lövés. Két honvéd betámogatja a sebesült Buteanut)

GAZSI                                     Itt van hát az a valaki.

JOHANNA                               Megsebesültél, Buteanu?

BUTELEANU                           Ne törődjön velem.

JOHANNA                               (lerántja Buteleanu kabátját, a férfin ing helyett a román zászló, mely  csupa vér) De hát el fogsz vérezni, ember! (kendőt vesz elő és kezdi bekötözni a férfi mellén a sebet)

BUTEANU                               A zászlót…a zászlót hagyja  rajtam…azt akarom…abban lőjenek agyon…

GAZSI                                      Ne reménykedj, fickó. Akasztás lesz. Nem számítasz katonának.

HATVANI                                (Johannához) Ezt a haramiát is ismeri?

JOHANNA                               Ne nevezze haramiának! Buteanu  a barátunk.

HATVANI                                Barátunk??

JOHANNA                               Szembeszállt  Axentével… Az értelemhez appellált…Nem rajta múlt, hogy az indulatok…

HATVANI                                (Buteanuhoz)  Az értelemhez apellált? Milyen rendfokozatban tette ezt, uram?

BUTEANU                               Mint Avram Iancu egyik helyettese.

GAZSI                                       Á! Farkasban a fehér!

HATVANI                                Mint a Hatvani-népfölkelő ezred statáriális bíróságának elnöke, kimondom az ítéletet Buteanu úr felett: kötél általi halál! Azonnal végrehajtandó!

JOHANNA                               Tanúvallomást akarok tenni!

HATVANI                                Parancsot adtam az exekúcióra!

GAZSI                                      Halpaprikás a pokolban… Gyerünk! Vigyétek!

(Két honvéd közrefogja Buteanut, és kimennek)                            

HATVANI                                Még hogy a kibékülés híve volt? Tudna erről mesélni a két tucat honvéd, akinek életébe került, hogy ez az ember oly makacsul védte a topánfalvi utat…

JOHANNA                               (maga elé) Csak az ördög akarhatta, hogy számodra ne jusson hely a krumplis zsákok mögött.

HATVANI                                Mit motyog, kisasszony?

JOHANNA                               Mikor meghalt anyám, a tenger zúgását hallottam…Ahogy most is, igen… Valahányszor meghal valaki a közelemben, hallom a hullámokat…

HATVANI                                (Gazsihoz) Jó érzés, hogy ezt is rendbe tettük, nemde, Gazsi?

GAZSI                                     Korántsem, őrnagy úr… Ki segítette Avram Iancut a szökésben? Vérbeli gerilla akció! Tisztáznunk kéne ezt is, ha nem akarjuk hagyni, hogy a hátunk mögött…

(Lövés dördül a közelből, Gazsi összeesik)

HATVANI                                Mi ez??

(Berohan egy honvéd)

HONVÉD                                 Őrnagy úr, visszajöttek! Bekerítettek!

(Megint és egyre erősebben hallani a havasi kürtöt)

(Florea be, letérdel Gazsi mellé, feltépi az ingét)

FLOREA                                  Szívlövés. Csak Axente tud ilyen pontosan lőni.

MÁSIK HONVÉD                     (be) Már az alvinci templomnál vannak! Nem bírjuk tartani…

(Lövés dördül, II. Honvéd is a földre rogy)

FLOREA                                  (felsikít)  Isten, segíts! Csak most az egyszer…

JOHANNA                               Bújjunk össze, Florea…(magához öleli a lányt)

HARMADIK  HONVÉD                       (be) A határőrezred is! Felperzselik a falut! Adjon parancsot a kitörésre!

HATVANI                                Mindenki a főtérre! Kiürítjük a falut, és kitörünk, Torda felé!  (Johannához) Jöjjenek maguk is, gyorsan, gyorsan!

(Hatvani és a III. Honvéd kirohannak)

JOHANNA                               (Floreához) Menj csak, ha akarsz… Én maradok.

FLOREA                                  (reszket)  Még sose féltem ennyire…

JOHANNA                               A tieidtől, Florea?

FLOREA                                  Ismerem őket. A bosszújukat. Még a fákon, köveken is…

(Berohan a III. Honvéd, kifulladva, alig tud beszélni)

III. HONVÉD                            Lelőtték! Lelőtték… az őrnagy urat is… Mire várnak?? Siessenek!

(III. HONVÉD ki)

FLOREA                                  Mit tehetünk mi itt?

JOHANNA                               Csak egyet: tartjuk az eget.

FLOREA                                  A lyukas eget…Mi, gyenge nők.

JOHANNA                               Amíg téli álomba nem dermed a világ…

(Hirtelen Farkas Tamás jelenik meg, Murgu kíséretében, aki kezében irattáskát tart)

JOHANNA                               Apám! Honnan kerülsz elő?

FARKAS                                   Egyenest Szegedről. Kossuth biztosa vagyok. Nem tudtátok?

FLOREA                                  S ez az úr itt?

FARKAS                                   Eftimie Murgu, Kossuth követe. Maga a Megváltó! Mert most senki sem hozhatna örömtelibb hírt, mint ő.

FLOREA                                  A Megváltó? (gyorsan keresztet vet) Jaj nekem – már félek ettől a szótól.

JOHANNA                               Létezhet ilyen hír? Épen maradt valahol egy város? Fél napra elfelejtettek egymás torkának esni az emberek ?

MURGU                                  (kivesz a táskájából egy összegöngyölt papírt) Higgyék el: nagyszerű, ami történt. Ha hiszik, ha nem: itt van a kezemben a megvalósult szabadság, egyenlőség, testvériség.

JOHANNA                               A Holdról beszél, uram?

MURGU                                  Erdélyről beszélek. A békekötésről. Minden román és minden magyar között. Az a neve: „Projet de pacification”  Köttetett Szegeden, öt nappal ezelőtt. (kigöngyöli) Ez az, látják? Itt van rajta Kossuth és Balcescu aláírása… Erdély és Magyarország föderatív állammá alakul – tudják, mit jelent ez? Béke – örök időkre.

JOHANNA                               Örök időkre?

FLOREA                                  Úgy hangzik, akár a szentmise.

JOHANNA                               Kár, hogy Avram Iancu nem tud erről.

FARKAS                                   Te viszed meg neki a hírt.

JOHANNA                               Én?

FARKAS                                   Elkíséred hozzá Kossuth követét.

JOHANNA                               Menjünk.

11.

(Idő: 1990. március 15. Johanna, búcsút intve, elindul Murguval. Eltűnnek a színről, amikor megint csattanás, üvegcsörömpölés hallatszik.

ÁRON HANGJA                       Mi történt?

CSABA HANGJA                      Segítség! Fejbe dobták Krisztát! Az utcáról, egy kővel! Az ablakon át!                                                                                                                            

(Áron  előrejön a takarásból)

ÁRON                                     Álljunk meg!  Az adást megszakítjuk…(A piros lámpa kialszik)

(Áron, Csaba és Dan behozzák az ájult, véres homlokú Johannát. A többiek riadtan szaladnak oda)

CSABA                                    Gyorsan, a mentőket! S a feje alá tegyetek valamit… Nehogy megfulladjon  a vértől.

MARION                                 Szegénykém. (Felpárnázza Kriszta fejét a szövegkönyvvel) Itt a szövegkönyv, a fejed alatt… jó vastag… Legalább van valami haszna is…(közben megszólal a mentőautó szirénája)

(Áttűnés, kis ideig még távolodva halljuk a szirénát)

                                                                     12.

(A szín: Dan lakása. Kriszta bekötött fejjel, lehunyt szemmel fekszik Dan pamlagján. Föntről nyikorgó léptek hallatszanak. A rozzant falépcsőn egyenként lejönnek a halottak:  Buteanu,  Török, Gazsi, Hatvani és a két honvéd, kezükben egy-egy kis mécses. Megállnak a kis szobában a pamlag, vagyis Kriszta mögött. Balról bejön Áron és Dan. )

DAN                            Még nem tért magához.

ÁRON                          Csak alszik.

DAN                            Jó, jó, de meddig?

ÁRON                          Míg föl nem ébred magától.

DAN                            (megfogja Kriszta kezét) Alig van pulzusa.

ÁRON                          Persze, mert annyi altatót kapott, hogy egy lónak is elég lenne.

DAN                            Még most is alig akarom elhinni. Hogy alig három hónappal a megszabadulás után…

ÁRON                          Ne óbégass.

DAN                            …Hogy ez lehetséges… Hogy megtámadják a Rádiót… (kezét tördeli)

ÁRON                          Inkább azért imádkozz, hogy Kriszta felépüljön.

(Kriszta kinyitja a szemét)

DAN                            Hurrá, kinyitotta a szemét!

ÁRON                          Jobban vagy, Kriszta?

KRISZTA                      Eljöttek a halottak… Itt vannak mind , mögöttem.

DAN                            A halottak?

KRISZTA                      Kezükben az emlékezés mécsese – úgy néztek rám, mintha bolond volnék! Mintha nem látnátok őket!

ÁRON                          Senki sem áll mögötted…

DAN                            Úgy éljek, Kriszta, senki.

ÁRON                          Kissé zavart még a fejed…

DAN                            Ami nem csoda… Vagyis nagyon is érthető.

KRISZTA                      S a mécsesek? Nézzétek, hogy lángolnak a lelkek!

(A halottak két kézzel magasra tartják a mécseseiket, a lángokat lobogtatja a lépcsőfeljáró felől jövő légmozgás)

DAN                            (Áronnak, halkra fogva) Már vizionál…Ez orvosi szempontból rossz jel.

ÁRON                          Nincs itt senki, csak mi hárman, Kriszta… Csak a lemenő Nap fényét látod lángolni a falon…

DAN                            Törődj bele a valóságba, s nem lesz semmi baj.

ÁRON                          Hogy élni tudj, szerelmem. (Simogatja Kriszta arcát)

DAN                            (Kriszta homlokára teszi kezét) A homloka szinte lángol a láztól…

ÁRON                          Rég be kellett volna vitetni a sürgősségire! (gyorsan tárcsázza az asztali telefonját)  Halló, Krízisosztály??

 (Áttűnés)

                                                                           13.

 (Idő: 1990. március  17.  A kórház folyosóján. A társulat tagjai a kórterem ajtaja előtt csoportosulnak)

GECSE                                     Hallottátok, mi történt? Tegnap, mialatt mi a Rádióban voltunk, a főpostán röplapokat osztogattak. 

PALI                                        Meg a sütődében. A zsömle mellé.

MARION                                 Meg a mosodában. A szennyes ruha mellé.

JUTOCSA                                Meg a tömegben, a Rádió előtt. A Cuvintul Liber cikkét… Hogy az RMDSZ-ben létezik egy háromlépcsős terv  Erdély  Magyarországnak juttatására…

JÁNOS                                     Ezt én akkor hallottam, amikor fel akartak gyújtani egy gyógyszertárat, mert egy sánta ember azt kiabálta, ott csak magyarul szolgálnak ki…

SZILÁRD                                  Ismerem azt a sántát: cukorkát és szentképeket árul a Kultúrpalota előtt. (rövid csend).

GECSE                                     Mit mondanak az orvosok?

MARION                                 Nem tért még magához?

DAN                                        Mesterséges kómában tartják.

MARION                                 Hogy a méreg felszívódjék az agyból.

GECSE                                     Méreg? Miféle méreg, te?

CSABA                                    (jelentőségteljesen)  Hát  A MÉREG.. Nem világos?.(hallgatnak)

TAMÁS                                   Azt mondják, hat halott lett tegnap. Magyar is, román is… Tudjátok: a vasdorongok…(hallgatnak)

JUTOCSA                                Mikor mondanak végre már valamit??

(Kinyílik a kórterem ajtaja. Egy orvos kerekes ágyon kitolja Krisztát: a fején a kötés, szeme nyitva, egyik kezén az infúzió)

ÁRON                                     (odalép az ágyhoz) Kriszta… hogy érzed magad?

ORVOS                                   Éber kómában van, azért van a szeme nyitva. De nem valószínű, hogy most bárkit is felismer.

MARION                                 Beszélni szabad hozzá?

ORVOS                                     Sőt. Jó hatással lehet az emlékezés receptoraira. Megbocsátanak… (Visszasiet a kórterembe, melynek ajtaja becsukódik mögötte)

DAN                                         Látsz engem, Kriszta?

ÁRON                                     Persze, hogy lát! Micsoda kérdés ez? Csak szólni nem tud.

DAN                                        Nem érted te ezt, Áron.

ÁRON                                     Mit nem értek, Dan?

DAN                                        Most megbüntet engem.

ÁRON                                     Marhaságot beszélsz, azt tudod?

DAN                                        A hallgatásával.

ÁRON                                     Mi??

DAN                                        Nekem szól a hallgatása.

ÁRON                                     Miért szólna neked?? Nem látod, hogy engem néz? Folyamatosan rajtam a tekintete!

GECSE                                     Bolondok vagytok? A hallgatásán vitatkoztok? Amikor élet s halál között lebeg?

DAN                                        (ráordít Gecsére)  Fogd be a szád, Gecse!  Annyi eszed sincs, mint egy sündisznónak!

(Kriszta hirtelen felül az ágyban)

ÁRON                                     No, csakhogy magadhoz tértél!

DAN                                        Végre!  Mondd, hogy megbocsátasz!

ÁRON                                     (Danhoz)  Téged most is csak ez foglalkoztat, mi? Amikor…

KRISZTA                                  (Áronhoz)  Megjöttünk, AVRAN.

ÁRON                                     Áron vagyok. Ez most a valóság, szerelmem.

KRISZTA                                  (bámul)  Miféle Áron?

ÁRON                                     A játék véget ért, Kriszta!

KRISZTA                                  Játék? Miféle játék?

ÁRON                                     Mondom: ez most a valóság. Balesetet szenvedtél.

KRISZTA                                  S az üzenet? Fontos üzenetet hoztunk neked… ugye, Murgu? Hol van Murgu? Nem látom Murgut…

CSABA                                     (odalép az ágyhoz) Itt vagyok.

KRISZTA                                  Mutasd meg neki. Mutasd Avramnak. Az egész világnak, hogy béke! Vége a testvér-háborúnak. Örök időkre! (kis szünet) Hol van?

CSABA                                    (zavarban)  Most épp…nincs nálam…

KRISZTA                                  Elvesztetted?  (sírva) Jaj!

CSABA                                    (kínban)  Megyek…megkeresem…(gyorsan kimegy)

KRISZTA                                  (visszahanyatlik a párnára)  Avram Iancunak…a  szerelmemnek…aki letagadott az imént…neki is alá kell írnia…vagy érvényes anélkül is?

DAN  és ÁRON                        Érvényes! Persze, hogy érvényes!

KRISZTA                                  (behunyja a szemét)  Biztos ez?

TÖBBEN                                 Érvényes! Annak kell lennie, Kriszta!

ÁRON                                     (a közönséghez) Most szóljon, aki szerint nem az!

 

(Gyors függöny)

 

Illusztráció: Avram Iancu (Barbu Iscovescu festménye, részlet)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás