Lukáts János: De, hiszen ez Berlin!
(abszurd-groteszk)
Mottó:
„Húsz ember esett foglyul egy turisztikai ballonon,
amit az erős szél dobált húsz percig Berlinben.”
– Nappal van most, vagy éjszaka?
– Nappal, ezek itt viharfelhők.
– Emelkedünk, vagy zuhanunk?
– Egy helyben állunk.
– De okos maga, hogy mindent tud!
– Én vagyok a léghajó parancsnoka.
– Parancsnok! Maga a jegyszedő.
– Szálljon ki, ha nem tetszik.
– Ki is szállnék, hogy magát ne lássam. Meg ezeket a…
– Mi van magával, hogy így kötözködik? Három napig szava se volt!
– Itt aludt részegen a sarokban.
– Kerek léghajónak nincsen is sarka! Ühehe!
– Három napig, mi az, hogy három napig?
– Hát akkor szálltunk fel a Bodeni-tónál.
– Uramisten! És merre felé repülünk?
– Nyugatnak…
– Hát akkor: Allons! Enfants de la Patrie…
– Vagyis: keletnek…
– Hát akkor: Szajúz nyerusímüje…
– Fogja már be…! Északnak tartunk.
– Akkor pedig: Völ-Völker, höret die Signale…
– Elhallgasson már, maga szélkakas!
– Három napig forgószélben, az lehet akár ezer kilométer erre vagy arra…
– De lehet, hogy alattunk még mindig a Bodeni-tó…
– Egy léghajó három napig hogy bír el ennyi embert?!
– Hányan vagyunk ide összezárva?
– Húszan, amikor beszálltunk, megszámoltam.
– Csak voltunk húszan…
– …tizenöt, tizenhat, tizenhét…
– Engem már számolt!
– A többi hová lett?
– Volt, aki leszállt útközben.
– Mert leszálltunk útközben?
– A léghajó nem, csak ő…
– Uramis… Hogyan?
– Mutatom…
– Megunta?
– Szédelgett?
– Mondjuk: kiszállt… mint egy madár.
– Ott repült a kismadár. Ühehe!
– Maga „szállította le”, parancsnok?
– Én csak jegyszedő vagyok.
– De ha húsz volt, és most csak tizen…izé, akkor az nem egy utas.
– Ketten voltak, civakodtak.
– Inkább szerették egymást, összeölelkeztek. Úgy könnyebb repülni.
– Az akkor is csak tizen…izé.
– A harmadik a férj volt, vagy a feleség. Vagyis a féltékeny…
– Azt hitték, földközelben vagyunk, csak egy karnyújtás a jövő…
– És maga hagyta?
– Hagyta? Ő biztatta őket.
– Maga ezen vigyorog, vagy zokogni készül?
– Nem mindegy?
– Szeretem tudni, mire számítsak észak és dél között a glóbuszon, X méter magasban.
– Maga, ugye földrajztanár?
– Oszlik a köd, fölkelt a szél.
– Föl- fölkelt a szél a léghajóban…
– Magát is utánuk vágom!
– De, hiszen, ez Berlin! Nézzék, Berlin!
– Imádom Berlint!
– Utálom Berlint!
– Berlin, ugyebár…
– Mi maga, útikönyv?
– Most látom csak, hiszen maga…
– Igen, az vagyok, na és akkor?! Gondolja, hogy maga különb ezzel a…
– Széttöröm a pofádat, te…
– Kibelezlek, te…
– Kapitány, forduljunk vissza a felhők közé, ott legalább nem láttam egyiket sem.
– Szégyen, egy léghajón, ahol a közös baj…
– …az összezártság…
– …ahol inkább segíteni, mint a testvéreket…
– Ez nekem nem testvérem, sőt…
– Ez nekem még csak nem is…
– Egyik jobbra, másik balra…
– Maga engem ne akarjon beskatulyázni, maga nyikhaj kis jegyszedő.
– Jé, maga nő? Most látom csak…
– Hát, maga se férfi különösebben…
– Minek jött Berlinbe?
– Én csak a tóparti partyra mentem, fene gondolta… De mi köze hozzá?!
– Esetleg odalenn, Berlinben…
– Kapitány, ezt dobja ki, pimasz!
– Tudják, hogy már csak tizenöten vagyunk?
– Egyik előrement a levéllel, hogy érkezünk és hogy várjanak. Ühehe.
– Istenem, ott a Kuhdamm.
– Az a Zoo, maga a Kuh!
– Ez mi volt?
– Micsoda mi volt?
– Nem hallja, maga süketfajd?!
– A betyár berlini anyjukat, ezek lőnek!
– Ránk. Ne lőjetek! Nye sztrelajtye!
– Ezt nem értik, maga ökör.
– Sztálingrádnál értették.
– Az keletre van.
– Ezt fogtam, de francos forró, köpjön a markomba, szép kisasszony!
– Nesze, pimasz! Mi ez?
– Egy gépfegyvergolyó, nem látott még ilyet?
– Én egy békés nép gyermeke vagyok!
– Azok jobb célpontok, nem mozognak annyit.
– Golyót fogott?
– Naná, a zsebemből húztam elő!
– Ha a ballont eltalálják, végünk van!
– Ez olyan kapitányi duma, hogy a saját fontosságát…
– Akkor valamennyi súlyt ki kell dobni a léggömbből. Például…
– Én magára szavazok.
– Nagy súly leszek én magának.
– Majd egyesült erővel.
– Viribus unitis. És a túlsúly röpül…
– Berlin üzent…
– Már megint?
– Ez itt jött be, a léghajó alján.
– Meglőni egy gondolát – elég csúnya gondolat.
– Kifelé a fűzfapoétával… Úgy!
– Mi ez a sistergés?
– Talán fuvolaszóló…
– A ballon… a gáz… a végzetünk.
– Ne keltsen több zavart, van elég!
– Ott a szakadás, ha azt a lyukat befogjuk, földet érhetünk.
– Aztán hogy fogjuk be, nagyokos?
– Majd én fölmászom és befogom, én vagyok a parancsnok.
– Emberek, szökni próbál! Van fönn egy pótléghajó, azt akarja elkötni!
– Rángassátok vissza, a lábánál fogva.
– Esztelen barmok, éppen elértem a szakadást. Összefogom, hallgassák, már nem illan a gáz.
– Ne hallgassuk, provokátor!
– Ő rendelte meg a lövöldözést is. Odarendelte a BTK-tévét meg az XYZ-tévét.
– Mit ért maga ahhoz, látom, hogy a KGB-tévé, én dolgoztam…
– Persze, a KGB-nek, lökjétek ki ezt is!
– Süllyedünk?
– Naná, szárnyalunk!
– Nézzék már, ez meg lezuhant magától! Ott kígyózik lefelé, de mókás!
– Magától, persze. Ketten rángatták a lábát, mégis lezuhant.
– De mintha most nem sziszegne a ballon.
– Elviszi a hangot a szél.
– Meg lent nagy a lárma, lesik, hogy lezuhanunk-e vagy sem.
– Nézze már, az ott nem egy fogadóiroda? Ott, a Spree-parton, mindjárt a Goethe-szobor mellett. Eh, tudja is maga, ki az a Goethe!
– A horgonyt le kellene dobni, hátha beleakad egy toronyházba.
– Akkor legalább a villám is belénk vág.
– Aki a sodronyt fogja, abba.
– Nincs horgony, balfékek. A kapitány még az Alpok fölött elvágta, mert akadályozta a szabad repülést.
– Hazudik, biztos ő vágta el! És most a kapitányra keni.
– Arra a derék emberre, aki az életét…
– El ne kezdje siratni!
– Ő már lent van, benyakal egy grosser Berlinert, és fogad ránk, hogy lezuhanunk.
– Megnyeri!— Sodródunk, már nem is látom a Kuhdammot. Mert éppen alattunk van, ott a géppuskafészek, de most ne hajoljon ki, ha kedves az élete! Ugye, mondtam!
– Hányan maradtunk? Már elég az egyik kezem…
– Integessen a másikkal, ha szabadulni akar tőle!
– Igaza volt. De, látják, az anyag megmarad.
– Az meg, csak a szellem vész…
– Na, még ez a filozófus hiányzott.
– Valaki szóljon végre valamit. Nekik, oda, hogy mi vagyunk, és érkezünk. Hozzájuk, Berlinbe!
– Tudják, azért lőnek.
– Szóljon maga, maga akart lenni a kapitány.
– Én soha, maga akart.
– Rendben, én vagyok a kapitány!
– Én vagyok a kapitány!
– Rendben: mi vagyunk a kapitányok.
– Akkor ez most: szabad esés!
– Akkor ez most: összezártak zuhanása!
– Fogjuk meg egymás kezét!
– Ne fogja le a kezemet! Hiszen van egy nagy fegyverünk…
– Hol, maga őrült!
– Itt: a léghajó.
– Hát akkor: a nyakuk közé, egyet-kettőt agyonnyomunk.
– Rajta, léghajó!
– Hurrá, zuhanunk!
Illusztráció: Berlini látkép (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
Zatyko-Zana Annamária: Aylides (részlet) →
Tatár Rózsa: Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből →
Pavlovics Zsófia: Jean Anouilh Antigoné című drámájának elemzése →
