Bertha Zoltán Napút-díjas
Ebben az esztendőben – a járvány miatt különböző helyszíneken és időben – két Napút-díjat adott át a Cédrus Művészeti Alapítvány nevében Szondi György elnök-főszerkesztő. Jankovics Marcell után a 2020. évi másik Napút-levelet és -érmet Bertha Zoltán vette át kedden a Duna Palotában.
Laudált: Toót-Holló Tamás.
(Az eddigi kitüntetettek: Lászlóffy Aladár, Mohás Lívia, Katona Tamás, Erdélyi István, Radnóti Zsuzsa, Lászlóffy Csaba, Kiss Anna, Doncsev Toso, Szepes Erika, Bertalan Tivadar, Druzsin Ferenc, Szentmártoni Szabó Géza, Suhai Pál.)
A díjat – Mészáros Róza képzőművész illetve Tóth Sándor éremművész alkotását – utoljára ítélte oda a szerkesztőség.
A minden szétszóratással szembeni megmaradásakarat szószólója
Idézetszőttest szövő laudáció Bertha Zoltán Napút-díjához
Van Bertha Zoltánnak egy egyre inkább a saját képére formált műfaja. Amivel a magyar irodalom patrióta szellemű alkotásairól megszerzett tudását is a maga képére formálja. Szinte műalkotássá nemesítve adva tovább mindazt, amit a leírt sorokban a magának érez. S amit maga által megidézve is, maga is a magyar megmaradás szolgálatába helyez.
Ahogy Nagy László írta csodálatos versében: lehet káromkodásból katedrálist építeni. Bertha Zoltán szintetizáló erejű, legújabban született tanulmányai pedig azt bizonyítják: lehet az idézetek szövegbe szövéséből olyan szőttest készíteni, ami hét világra szól. Természetesen a szerves műveltség adta tudás jegyében: a magyar lélek metafizikai teljességének elérését értve hét világ és a hétrendbéli út fogalma alatt.
Napút-díjat kapni ugyanis annyi, mint hét világra szólni. Hét határon túl lenni pedig a magyar őshagyományban annak varázslatos kifejezése, hogy valaki ismeri a nyitatlanul nyíló aranykapukat – és át tud bújni rajtuk.
Átjutva a dimenziókapukon. Ahogy a meséinkben a naphéroszok is teszik. Magukra kozmikus arányokat öltve.
Földközelben és csillagközelben járva. Ahogy Bertha Zoltán – laudációm vezérlő gondolatait kiváltó – legutóbbi nagy tanulmányai tanúsítják.
Mert szent ez a föld – ahogy azt a Néző Pont kulturális folyóirat 2020-ban megjelent 100. mellékfüzetében olvasható Bertha Zoltán-tanulmány üzeni, miközben a magyar föld lírai metaforáját és metafizikáját kortárs költők verseit alapul véve is kibontja.
S mert nemzet él a csillagokban – ahogy azt a Napút folyóirat szintén 2020-as első, Mi magunk című tematikus számában közölt Bertha Zoltán-tanulmány címe mondja, mi több: hirdeti – a hirdetés szónak nyilván a legnemesebb értelmében.
Ég és Föld. Ezek azok a keretek, ahol Berta Zoltán irodalmi értékeket szintetizáló tudása jelenleg jár.
Idézetek egész tengerét hullámoztatja, s erre, ha csak a formára figyelnénk, akár azt is mondhatnák, hogy a posztmodern intertextualitás eszmeiségét veszi alapul – ha történetesen a posztmodern lényege nem az irónia-kultusz lenne, a patrióta elkötelezettségű irodalom hozzánk sokkal közelebb álló pátosz-kultuszával szemben.
Figyeljünk viszont ezekben a tanulmányokban ne csak a formára, hanem a lélekre is. Arra, ahogy ezek az idézetek, s az ezeket az idézeteket magukhoz szólító irodalomtörténészi felismerések és fejtegetések: lélektől lélekig érnek. Ha az a lélek persze a magyar lélekből lelkedző lélek.
Az Ég és a Föld kegyelmébe ajánlott Bertha Zoltán-idézéseket mivel lehetne hát másként ünnepelni, mint a hozzá – a kiváló festő édesapa szellemi öröksége miatt is közel álló – szerves műveltség kereteit felhasználva?
Fogadjuk hát el ennek az ünnepnek a keretéül az Eget és Földet, mert vele teljes nézetazonossággal vallhatjuk: szent ez a föld, s nemzet él a csillagokban.
S ha ezt megtettük, fogadjuk el azt, hogy őseink örökségének jegyében ezt nem lehet másnak tekintenünk, mint az Ég és Föld Menyegzőjének. Egy örök magyar ünnepnek, amelyet a népmeséink végén rendre visszatérő lakodalmak is megidéznek.
Elfogadva azt, hogy Bertha Zoltán mostanában már ott jár a kutatásaival, ahol a számára utat mutató magyarságeszmény is jár. Égen és Földön. Hét határon túl. S még a túlonnan is túl.
S ha már lakodalom, akkor lakjunk lakodalmat. S ha már úgyis lakva ismerjük meg egymást, lakjuk be magunkat Berta Zoltán Eget és Földet idéző sorainak magyar léptékű otthonosságába.
Legyen hát akkor ez a laudáció úgy ajándék, ahogy ősi lakodalmakat lakva ajándékozhatunk. Három tételben. Előbb a Föld erejét megidézve – ahogy Bertha Zoltán idézetszőttesei is továbbszövik ezt az érzést. Aztán az Ég erejét megidézve. Aztán az Ég és a Föld Menyegzőjének lakodalmát lakva – úgy, hogy ezen az égig érő úton végül már mi magunk legyünk a létra.
I. tétel: Szent ez a föld – ajándék Bertha Zoltánnak, abból szemezgetve, amit ő nekünk ajándékoz
Itt is lakva ismerjük meg egymást. A szent földön – a saját hazánkban.
Ahol a föld megtart és elenged. A föld odaköt és elküld, átölel vagy szárnyakra bocsát, átszellemített erőt ad, majd visszahív. Kitárul, mint a mag és betakar, mint a hó. A föld megszül és talán feloldozva magába fogad; mert élet és halál személyszerű, emberalkatú foglalata – fogalmazza meg szívhez és földhöz szóló gondolatait Bertha Zoltán a Néző Pont mellékfüzetében. Utat mutatva ezzel magának is, nekünk is azon a hétrendbéli úton, ahol “megnyílik a föld szüléskor (…) A vajúdásban kitágul a völgy: az erős medencecsont” (Serfőző Simon: Vajúdás).
Ahol Bertha Zoltán Reményiket idézve is felismerteti velünk, a saját földünk annyira a személyes kincsünk, hogy megszemélyesítve is hozzá fordulhatunk: „Alkonybanyúló, fekete szántás, Őstelevény Te, szomorú barázdás, Ki rejted, őrzöd a jövő életet: Szenteltessék meg, Föld, a Te neved”. (Reményik Sándor: Föld).
Ahol Bertha Zoltán Oláh Jánost idézve arra is ráeszméltet minket, hogy az anyaföld, a földanya, a szülőtáj, a megszentelt matéria porát hordozzuk és annak porává leszünk: „Megtér szó a szóhoz, por a porhoz, elemészt a föld, nemcsak hordoz”. (Oláh János: Vitorla vagy).
Ahol Bertha Zoltán Csoóri Sándort idézve segít ráeszmélni nekünk arra is, hogy a föld és a föld hatalma titokzatos, varázslatos, az emlékezés és a jövősejtelem szubjektivitásával örökké áthatott létminőség: „itt, földközelben, még az emlékezet is hatalmasabb. De jó, hogy lent maradtam: az életem itt el nem avulhat soha, szeret engem a por, a földi árnyék, a hant hűsében zenélő bogár” (Csoóri Sándor: Földközelben).
II. tétel: Nemzet a csillagokban – ajándék Bertha Zoltánnak, ismét abból szemezgetve, amit ő nekünk ajándékoz
Mert itt is lakva ismerjük meg egymást. Az égi hazában – ami mindig ott él fölöttünk a magasban.
Ahová a magyarságnak mindig van átjárása, mert a csillagok mindig utat mutatnak a számára – veszi alapul Bertha Zoltán a magyarság nemzettudatának, fölerősítendő identitásérzetének a spirituális, értékszemléleti, metafizikai távlatait is megalapozva Ady egyik patriotizmusról című írását, jelezve: „A magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára” (Ady Endre: Vallomás a patriotizmusról).
S mindezzel számot vetve: a megmaradás záloga a helytállás; mindig és mindenütt, a szellem jelzőfényeitől, mi több: az égen ránk ragyogó csillagoktól vezérelve.
Csoóri Sándor Bertha Zoltán által hangsúlyosan idézett megállapítása szerint „magyar az, aki az érdekei ellen is magyar akar maradni! A kérdés tehát nem faji, ahogyan sokan értelmezni szokták és szeretik, hanem filozófiai és erkölcsi.” Hol van ez a nemzet, az ilyen nemzet? – kérdezik gúnyosan Németh László Apáczai-drámájában, s a válasz is elhangzik: „a csillagokban”. S valóban. Ha már máshol nem is: ott mindenképp – hívja fel a figyelmet Bertha Zoltán.
III. tétel: Ég és Föld Menyegzője – ajándék Bertha Zoltánnak, megint csak abból szemezgetve, amit ő nekünk ajándékoz
Ha lakva – mi több: égi lakodalmat lakva – ismerjük meg egymást: egyszerre fájdalmas és lélekemelő saját szülőföldünk tudatára ébredni. Ez a fájdalom és ez a lelki felemelkedés azonban mindig köt és összeköt – hívja fel a figyelmet Bertha Zoltán, utalva arra, hogy ez köt össze a bennünk és a fölöttünk lakozó örök értékekkel. Jókai Anna szép szavával: „föld és ég között kapaszkodóban”.
Hogy égi menyegzőkön lakodalmat lakva is evidenciává szilárduljon Reményik igazsága: „Magyarok voltak Magyarország nélkül, / Magyarok vannak Magyarország nélkül, / Magyarok lesznek Magyarország nélkül. / Mert az országnál mélyebb a magyarság, / Mert test az ország és lélek a nép”.
Ha viszont igaz Reményik igazsága, akkor ez egyben azt jelenti, hogy igaz a Tompa László-vers üzenete is: “Ég és föld közt végtelenhez végtelent fűz a kötél” (Tompa László: Ég és föld közt).
Mert ha a test az ország és a lélek a nép, akkor arra is magától értetődően utalhatunk, hogy a magyar őshagyomány szerint a lélek révülés közben bármikor utazni indulhat. S a lélek útja a táltoshit szerint mindig a magasba – a hét magas égbe vezet.
S ha már a magyar lakodalmat lakva a föld és az ég között vagyunk kapaszkodóban, akkor Weöres klasszikussá nemesedő sorai is újult erővel üzennek nekünk: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” (Weöres Sándor: A teljesség felé).
Ilyen az az ünnepi kép is, amit Bertha Zoltán Vitéz Ferencet idézve fest elénk: „Összeöleljük a földdel az eget – mint a templomok húsvét vasárnapon” (Vitéz Ferenc: Jegenyék dala).
S ilyen az az ünnepi kép is, amit Bertha Zoltán Bata Jánost idézve tár elénk: „Hazánk az ég, és hazánk a föld, ott, ahol e kettő egybeér – égbe a föld és földbe az ég” (Bata János: Istenről, hazáról, szerelemről).
Ez már az Ég és a Föld Menyegzőjének szinte megzabolázhatatlan, tombolóan gyönyörű szakasza: ahol úgy állunk bele az áldomás ünnepébe, ahogy beleáll az ünnep örömtől kozmikus felfordulásában égbe a föld és földbe az ég.
Hogy lakodalom meglakása után az ünnep múltán már azzal az ősi bölcsességgel vessük bele magunkat az ítéletre váró mindennapokba, amit Bertha Zoltán Oláh János “igézetes tájrajzait” idézve ajánl a figyelmünkbe. Már magával a mágikus költői realizmus esztétikumával feltöltekezve: „Alattam a föld, fölöttem az ég, mintha ugyanegy ítéletre várnánk” (Oláh János: Öreg gyümölcsös);
Igen. Ugyanegy ítéletre várunk, ha alattunk a magyar föld, s fölöttünk a magyar ég.
Egy mélységesen igazságos ítélet pedig ezennel már megszületett: Bertha Zoltán a Napút-díj viselésére érdemesíttetett.
„A szélességet az ég derekán keresztűl méltán nevezhetjük tehát Napútnak” – írta Fazekas Mihály, Bertha Zoltán Debrecenjének szülötte.
Azt a szellemi tágasságot is méltán nevezhetjük hát a Napút-díjasok sajátjának, amelyet Bertha Zoltán a magáénak érezhet.
Most éppen a díja tiszteletére velünk együtt egy lakodalmat is meglakva. Az Ég és a Föld Menyegzőjét is magunkhoz szólítva.
Szólítsuk hát magunkhoz sokszor még őt, Bertha Zoltánt is. Az ő kiváló tanulmányainak veretes sorait csakúgy, mint azokat a jeles szerzőket, akiket ő a figyelmével kitüntet.
Mert Bertha Zoltán érdeklődése igenis kitüntető.
Hiszen ne tagadjuk: mi, akik a magyar megmaradásakarat szószólóinak szegődtünk, mindig ugyanegy ítéletre várunk.
Nem tehetvén mást, mint amit a Bertha Zoltán által szintén megidézett Ferenczes István lírai énje is kinyilvánít. Arról szólva, hogyan is vagyunk mi az Ég és a Föld Menyegzőjéről megtérvén, s nem mondhatván mást, mint hogy: „Föld és ég között karom kitárom, Előtted lengek árván, Istenem”. (Ferenczes István: Gozorú).
Toót-Holló Tamás
Az ünnepelt
Az átadás
A laudáló
Fényképek: Fucskó Miklós
Illusztráció: Fucskó Miklós fényképeinek felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Két költőnő, két verseskönyv, közös bemutatóest (Meghívó) →
Kettős könyvbemutató | Meghívó →
Kettős könyvbemutató | Meghívó →
