Széles Klára: Sokágú irodalmi levél…
…Balla Zsófiának, újév, új kezdet alkalmából
Drága Zsófi,
akinek ős-adósa vagyok, még a kolozsvári Széchényi tértől kezdve, és Cs. Gyímesi Évával közös látogatásunk, barátságunk óta! Majd a Te-készítetted keszthelyi interjú óta szintúgy. Most meg immár sokszorozott adós, férjed: Báthori Csaba révén (akit teljesen különálló fonálon kiváltságosan Nagy Költőnknek és Műfordítónknak tartok), – s aki még Náladnál is nagyobb adósává tett: megtisztelt pirulásra késztető, ki-nem-érdemelt dedikációival ékes köteteivel, – s különösen izgalmas interjú-életregényével: SZÓ SZERINT MINDEN, I.- II. (Báthori Csaba – Füleki Gábor társszerzők; Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp. 2020.) -, s “még folytatnám…”, és nem is unnád!
Nem véletlen, hogy a JAT nevében is először Neked felelek, ám Tverdota Györgynek is rég készül bennem egy részletesebb “munka-levél”. De most egyelőre a JAT-nak is Általad üzenem meg, ami József Attilával kapcsolatos legutóbbi hír, kis hír talán az irodalmi nagyvilágnak, de nekem nagy boldogság: most érett meg mindhárom unokám arra, hogy karácsonyra mindhármuknak egy-egy József Attila Összes-t adhassak. Más-más színű könyvjelzővel illettem azokat a verseket, amelyeket saját magam Nekik ajánlottam – . Nagyon jó volt látni, hallani, hogy mind őszintén nagyon örültek a kötetnek.
A legnagyobb és legkedvesebb, zenében testvér: ifjabb korában zeneszerzőként is működött, cimbalom, zongora szakos fiú-unokámnak, aki már diplomázott, s most kutató-vegyésznek készül, csoportjával már külföldi folyóiratban is publikáltak (szerves kémia, gyógyszer- és rák-kutatás), – tehát Neki még saját kötetet is mertem adni -, persze, József Attilával foglalkozót, hiszen szakdolgozatom, majd kisdoktorim óta Ő az első és utolsó, fő – “szívem-csücske”. Ez a kisdoktori akkor első róla írott könyvemmé fejlődött, amely “minden szervem óra”, József Attila költői motívumrendszeréről, Gyorsuló idő, Magvető, 1980., címmel jelent meg. (Ez elég vékony és – ,,külső” olvasók szerint, – tűrhetően “olvasmányos” is. Csak persze alig-alig, tulajdonképpen nincsen is már példányom belőle. Le kéne xeroxoznom, ahogy tettem már más munkámmal, kényszerhelyzetben. – Lehet, hogy megérdemelne egy második kiadást? Először jutott eszembe efféle, – talán nem is hiú – gondolat, Vajda János kismonográfiámmal kapcsolatban kérdeztek még rá erre, szakmabéliek.)
Legnagyobb fájdalmamra már aligha teljesülhet a téma folytatása, bekerekítése, amelyen folyamatosan dolgoztam, amíg fatális balesetem, betegségem meg nem akadályozta – , abba nem hagyatta velem ezt, s általában minden igazi kreatív munkát. Így megmaradt álomnak az itt, nálam szétszórt kézirat-kötegekben, darabokban heverő befejezetlen munka. Írom legalább az álmot, – a folytatást, melynek címsora is a fenti címadó versszak-sor folytatása lenne:
“…mely csillagokhoz igazítva jár…”, – József Attila motívumrendszeréhez – az életmű egészében –
A kettő, a megvalósult és a tervezett között, több, idetartozó elméleti tanulmányt írtam. (Maga az egész egy elméleti koncepció): VAN-E ÉRTELME A MŰÉRTELMEZÉSNEK? – HA IGEN, MI AZ?, Panem-McGraw-Hill, Bp.1996. (Szintén ez a Kiadó, engedélyemet kérve, interneten is megjelentette.) Ennek a munkának nagydoktori értekezésként elfogadása a MTA-n a három opponensnek – Fónagy Ivánnak, (akkor Párizs) Kertész Andrásnak (Debrecen), és Tverdota Györgynek (Budapest) köszönhető. Valamint a vita során, majd az irodalomtudományi bizottságban pozitív álláspontot képviselő Kenyeres Zoltánnak, Dobos Istvánnak, Dávidházi Péternek, Szegedy-Maszák Mihálynak… (bocsánat, ha kihagyok neveket).
Ennek az elméleti koncepciónak a folytatása, “rögzítése”, kikerekítése is folyamatosan alakult, kísért tovább. Gyakorlatilag a “mindennapi” következetes kritika-írásban, egyes írókról írt tanulmányokban (magában abban, hogy kiket választottam ki, hogyan és miért), – előtérbe állítva a méltatlanul elhanyagoltakat, elfelejtéssel fenyegetetteket. – Közbevetve: Cs. Gyímesi Évával közösen szerveztünk egy konferenciát is: FELTÁRATLAN ÉRTÉKEK A MAGYAR IRODALOMBAN címmel Budapesten és Kolozsváron. Elemi félreértések kísérték, sajnos. (Holott ennek eredeti és sugallt lényege az, amit tulajdonképpen egyik tanulmánykötetem gyűjteményként valósít meg, egyben elméleti háttér-megfogalmazással, elvi állásfoglalással: “Hálás utókor?”, Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2000. Most, hogy újralapozom, látom, hogy a kötet lezárása óta még számos idetartozó tanulmányt publikáltam. – Itt is bővített, újrakiadás lenne esedékes? Tartoznék (tartozom) vele utókorunknak. Egyébként jellemző, s magától-adódó, hogy a mottó itt is József Attila (“költő… / neve ha van, csak áruvédjegy, / mint akármely mosóporé, / s élete, ha van élte még egy, / a proletár utókoré?!”).
Szóval, ez ez elméleti koncepció pl. nálam éppen a “motívum”-fogalom, “motívum”-kutatás jegyében indult (ld. J. A. 1980), – majd, több, más kritikai vélemény, ítélet kialakítása során, következetesen folytatódott. Közben mintegy természet-adta módon került életembe, gondolatmeneteim kortársi középpontjába az a költő, akit pályája, pályáink kezdeteitől fogva figyelemmel kísértem (még most, halála után is ezt teszem, hagyatéka rendezése kapcsán). Lászlóffy Aladárról van szó. Rendkívül jellemző, hogy legelső leveleinkben közös szakdolgozati tervekként, József Attila emlegetésével kezdtük (mint említettem, saját témám, majd kisdoktori munkám is József Attila volt), majd, amikor megírtam irodalmi levelezésünk alapján, a személyes emlékeket, ennek szintén József Attila-idézet lett a címe. (“LELKÜNKRE ÍGY ÜL EZ A KOR” – Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral – 1956 – 2004, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004. ). Amikor pedig, – szintén Lászlóffy Aladárról – monográfiát készítettem, akkor a fent jelzett “motívum”-elméletet fejlesztettem tovább, gyakorlati, életmű-elemzési formában. Itt a “költői (művészi) MOTÍVUM-RENDSZER, MOTÍVUM-HÁLÓZATOK alapján térképeztem fel és kíséreltem meg ábrázolni is – azokat belső törvényszerűségként tételezve, – az életművet. (“MIT LÁTSZ EGY ÍRÓASZTALON?” – Lászlóffy Aladár világa – Cédrus Művészeti Alapítvány, – Napkút Kiadó, Budapest, 2007.)
Mindezek, s a további háttér-kutatások, tapasztalatok, pályatársak, kollégák, művészek hasonló gondolatai, tapasztalatai alapján – álmodtam, álmodom a legmerészebb, összegező munkát, értekezést, – a nagydoktori folytatását, hasonló szellemben, nem-véletlenül hasonló címen, – hasonlóan gyerekesen, már arcátlan vakmerőséggel:
VAN-E A MŰALKOTÁSNAK BELSŐ TÖRVÉNYE? (TÖRVÉNY-RENDSZERE) – HA IGEN, MI AZ?
MEGRAGADHATÓ, KIFEJEZHETŐ-E? – HA IGEN, HOGYAN?
(Persze, elemi meggyőződésem, tapasztalatom, – melyet szüntelen próbára teszek, tesz az élet, – az, hogy Van. S Igen.)
S ezzel még nincs vége. Legközvetlenebbül, állandóan érlelődik bennem az Aladár-monográfia folytatása, tovább-kiteljesítése. Mivel egész elveszettségem, kút-mélyi betegségem idején is, s azóta is az (tk. Ali) tartja bennem a lelket, hogy özvegyével, Gyöngyikével rendezzük, kiadjuk sorra a posztumusz fennmaradt hagyatékot. Eddig két vaskos kötet jelent meg: A VÉGTELEN KÉSZENLÉT, – Kötetben először közreadott versek – Magyar Napló, 2019. , ill. idén ősszel a másik, a “párja”: a HOMOK SAPIENS, – Kötetben először közreadott esszék -, ugyancsak Magyar Napló, 2020. – Jánosi Zoltán kiadót arra ihlette ez az indítvány, hogy egyben sorozatot indítson és folytasson: “Rádiusz Könyvek” címen. Alié volt az indító kötet, – s az esszéi már a sorozat 10. tagjaként láttak napvilágot. – Sajnos, – s még meg sem lep, – szép, igen szép kötetek és sorozat, csak éppen még az Írók Boltja sem árulja, sőt, nem is tud róla. (Megteszem, ami esetleg tehető…).
Hadd tegyem hozzá mindehhez, hogy az a videó, amit csatoltál (Az alkotó pszichiátriai zavarainak tükröződései), – fantasztikus, félelmetes módon telibe találó számomra. Ugyanis első komoly József Attila-tervem és témám, – amikor még Szabolcsi Miklós kérdezett efelől – ŐRÜLET ÉS ALKOTÁS József Attilánál címet viselt.
Bocsáss meg, – bocsássatok meg, Csabával együtt, akinek közben (még előbb?) kellett volna, kellene, … kell írnom, …ez is bekövetkezik… (Jelenleg Füleki Gábornak írtam szintén kettejüknek szóló üzenetet.
A Te (pláne: Ti!!) múzsai mivoltod, mivoltotok hozta elő ezt a merész álom-levelet, azt, hogy a – ki tudja leendő, vagy sem? 100 éves korom felé haladó éveimben még – talán létrehozhatok valamit a leírtakból.
Már maga a végiggondolás nagy, sosem-remélt élmény volt. Köszönöm!
Jó előjelnek veszem, hogy éppen ma, – végre! – az eddig hiányolt, nem-látott, nagyszerű Bodor Ádámunk szerepel a DIÁ-n!. – Tudjuk, milyen tökéletlen a rendszer, – bár legalább Te, Zsófi, ott vagy! ennek örülök!, de például, hol van Csaba? Egyszóval biztos, a mostani kiegészítéssel is fontos adósságokkal teli… (Apropos, irodalmi, személyes boldogság, s most elfogulttá tehetne: volt férjem, volt/van egyetlen legfőbb szerelmem, egyetlen gyermekem – Papp Ágnes Klára, jelenleg a Károli Gáspár Egyetem, korábban a Babes-Bolyai Egyetem tanára, s szintén irodalomtörténész – apja, s három unokánk nagyapja: Kolozsvári Papp László író, műfordító (1940-2005), posztumusz DIA-tagként beválasztatott. Nemrég emlékkönyv jelent meg róla, s elkezdték második kiadásban megjelentetni – főként az erdélyi, sőt, szorosan kolozsvári regényeit. Első pont a MALOMÁROK, közös házunk, hazánk vidéke, a fedőlapján is ez van. (Kolozsvári Papp László: MALOMÁROK, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2019. Második kiadás). Hát, az a fájó az egészben: nem érhette meg. Itt teljesen egyetértünk nemcsak gyermekeinkkel, hanem a mi válásunk utáni második feleséggel: Kávási Klárával is, akivel megbékélt jó kapcsolatban állunk. Ági meghívta keresztanyának az első (nekem legkedvesebb, szerelmetes Unokámhoz: Domahidy Farkashoz – aki, mint említettem, ma már diplomázott vegyészmérnök), – ő, tehát II. Klára volt az, aki eltemette, igen szépen, Kismaroson.
– – Se vége, se hossza.
Ez igen-igen jó, de igen-igen nagy túlzás is lehet.
Így (most már napok óta írom) –, erőszakkal félbeszakítom.
Hiszen akarva-akaratlan folytatódik bennem.
Miközben, – természetesen – egyre jobban rájövök, mennyire hiányos.
Isten áldja Szondi György Kapitányt, aki így – is – összehozott bennünket, azzal, hogy tk. megteremtette (három ttt?) ezt a műfajt, mely minden eddigi jel szerint közös, új műfaj lesz, az interjú-emlékezés módot (ld. a már említett BÁTHORI CSABA – FÜLEKI GÁBOR: SZÓ SZERINT MINDEN, – Beszélgetés – , /I.-II. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020.).
Mindeme jegyekben kívánok boldog 2021-et! Sziasztok!
Klára
Illusztráció: “Levele érkezett”
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: KAMUTHI KATA – SERÉDI ISTVÁNNAK →
Antal Anikó Zsuzsanna: Kékfestő →
Búzás Huba: Az ember kultúrája értékekre épül →
