Mondd meg nékem, merre találom…

Levél pd3

április 12th, 2024 |

0

Németh Erzsébet: KAMUTHI KATA – SERÉDI ISTVÁNNAK

1645. február 28.
Szolgálatomat ajánlom kegyelmednek édes szerelmes szívem uram. Istentől kívánok minden jókat.
Édes szívem én a sok rettegő szívem félelmét elunva, édeském, hogy hírt nem hallhatok kegyelmed felől, amikor hallok, újabb búsulásban vagyok édes kigyelmedért, még eddig a gyermek hála istennek, békével vagyon, magam bizony igen beteges vagyok, mivelhogy semmit is nem ehetem, amit én kívánok, nem tehetem mindenkor szerét, édes lelkem, bizony ennyi kevés üdőre ugyan felettébb nagy vagyok, édes szívem, az én istenem talán az én sűrű könnyem hullásával való keserves imádságomat hallgatja meg, amint magam kértem, hogy csak adjon Isten, bátor kettő legyen, úgy veszem édes szívem eszembe, hogy nem egy leszen, de amint hát Isten szent akaratja legyen áldott. Édes szívem, én kigyelmednek még két levelénél többet nem láttam, édes szívem, ne gondolkodjék mi felőlünk, mert itt miriggyel nem halnak, meg ott kinn is megszűnt régen, akkor is nem holtanak a mi jószágunkban, mikor én Tason voltam, édes szívem, csak a himlő hagymás becse vagyon itt, a mi jószágunkban, édes szívem, az a szamosszegi jószág még kezemben, de újabb kontraktust végeztünk, mert nem volt mihez ragaszkodjam, nem volt prorogat (meghosszabbítás), aki valamennyit mégis használt volna, noha bizony igen becsületet vitt Kállai György uram, Tordai uram végben, édes szívem, Újhelyi uram is igen becsületesen viselte magát, ma küldtem Tamást újabban urunkhoz, ha ő nagysága valami kegyelmességet mutatna hozzánk, még eddig nem volt, immár Tamásnak második útja oda fel. Édes szívem, elhittem, hogy most is csak hiába való fáradság, költségünk leszen, mostan szent Gergely pápa napja, e napon Lónyai István sem a pénzt nem akarja letenni, hanem hatalmát akarja bírni, akkor is megmondanám kigyelmednek, hogy nem kell felosztani, mert nem lészen jó, édes szívem. Őz Peti Lónyai István uram szolgája lött, kezembe kerüle, megfogtam itt nálam Görcsönyben. Lónyai uram meg akart a szálláson lövöldözni érte Szamosszegen, noha tudom, hogy nem mert volna, mert mi igen felesen voltunk, mivel a jószág oltalmára is mentünk, édes szívem. A kigyelmed lovai igen kövérek, szépek, olyan, mint a bival, úgy meghízott, mint már békével. A kutyák igen dühödnek meg, sokan vesztenek volt tőlük, de meggyógyultanak, de magam a gyermekekkel itthon nem voltam, akkor voltam a Nyírben, bizony igen félünk a kutyáktól most is, mert mindenütt vesznek.
Édeském írjon kegyelmed maga állapotjáról, mégis hadd halljak hírt kegyelmed felől, édes szívem, isten szent kezébe ajánlom kigyelmedet, viselje gondját, igazán dolgát kigyelmednek az mindenható isten.
Kelt Görcsönben Anno 1645. die 28. februarii.
Kigyelmednek szolgál a kigyelmed felesége, míg él
Kamuthi Kata

 

 

A Szentlászlói Kamuthy Balázs és Zeller Angleta Kata nevű lánya azon hölgyek közé tartozott, akik nem ijedtek meg a saját árnyékuktól.  Határozottságáról, bátorságáról szól az alábbi történet.
Miután a törökök 1660-ban elfoglalták Váradot, csapataikkal betértek a Körös és Kraszna mentére, valamint a Szilágyságba is azon címszó alatt, hogy az is Váradhoz tartozik. A váradi pasa bégjeinek osztotta ki a városhoz tartozó falvakat és jószágokat, állítva, hogy az benne van a defterben (török adókönyv). Ily módon nyerte meg Drágot akkor Musztafa bég. Midőn azonban utána akart járni a dolognak, kiderült, hogy azt a területet egy tűzről pattant magyar menyecske, özvegy Serédi Istvánné, született Kamuthi Kata asszony birtokolja, aki az ő bégségéről semmit sem akar tudni. Sőt küldönceit, kik a jövedelmet, az adót követelték, cselédeivel dobatta ki a drági kastélyból, s levelében ezt írta Musztafa bégnek: „Te disznó hitű török! Tudd meg, hogy Drágot, melyhez te jusst akarsz, én bírom őseim érdemeinél fogva: de ha követeléseidnél mégis megmaradnál, tudd meg, ágyam fejénél tartok egy dárdát, melyet őseim hajdan sok pogány török vérével szennyeztek be: én is kész vagyok ezt tenni, csak jelenj meg itt Drágon egyenlő fegyverrel, – aki győztes lesz, azé legyen a falu és a jószág…Addig pedig elégedjél meg az idezárt csekély ajándékkal, melyet előleg gyanánt küld neked Kamuthi Kata, özvegy Serédi Istvánné.” A jámbor Musztafa bég hangosan fölkiáltott és undorral dobta el a csomagban talált ajándékot, ami nem volt egyéb, mint egy szép barnára pirított, szőrös sertésfül. Ez óriási sértés volt, melyet igazhitű muzulmánon elkövetni lehet.  Drág azonban megmenekült…
(Nagyfalusi) Serédi István a család erdélyi ágának leszármazottja. Pályája 1621-ben indul, ekkor lesz Közép-Szolnok vármegye egyik alispánja. 1630-tól pedig Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék főispánja. Felesége hozományaként Doboka vármegyében több igen jelentős birtokot szerzett. 1638-ban már Kraszna vármegye főispánja és fejedelmi tanácsos. 1642-ben Sulyok Istvánnal és Basa Tamással őt küldték a török portára II. Rákóczi György fejedelemmé választásának kieszközlésére. 1643-ban az ország rendjei általa köszönték meg Rákóczinak az országháza építését. 1649. január 28-án II. Rákóczi György a magnificus (nagyságos) címzetűek sorába emelte.
1657-ben halt meg.
A görcsöni templom részére a harangot Serédi István és Kamuthi Kata készíttette.

 

 

Az Ötszáz év – ötven hölgylevél összefoglaló című Cédrus-nívódíjas gyűjteményből.
Ld. még  http://www.naputonline.hu/2017/12/11/nemeth-erzsebet-molnar-borbala-edes-gergelynek-1799/
http://www.naputonline.hu/2018/09/19/nemeth-erzsebet-nok-irtak-levelek-regi-kincsek/
http://www.naputonline.hu/2019/06/15/nemeth-erzsebet-varday-kata-levele-nyary-palnak/
http://www.naputonline.hu/2020/09/07/lorantffy-zsuzsanna-i-rakoczy-gyorgynek/palnak/
http://www.naputonline.hu/2021/04/22/nemeth-erzsebet-grof-markovich-miklosne-levele-karman-jozsefnek/
http://www.naputonline.hu/2022/07/24/nemeth-erzsebet-kun-ilona-bethlen-miklosnak/
http://www.naputonline.hu/2022/12/29/nemeth-erzsebet-bethlen-zsuzsanna-barcsay-abrahamnak/
http://www.naputonline.hu/2023/06/20/nemeth-erzsebet-paczot-judit-doczy-andrasnak/
http://www.naputonline.hu/2023/12/05/nemeth-erzsebet-vachott-cornelia-erdelyi-janosnak/

 

 

 

Illusztráció: levél


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás