Csom István (1940-2021)
Csom István olimpiai bajnok nemzetközi sakknagymester 2021. július 27-én hosszú betegség után életének 81. évében visszatért a teremtőjéhez. Kilenc napja kaptam fiától a lesújtó mondatot; temetése a napokban volt.
Elment a tiszta emberek jelese, gyászoljuk – tisztelte műhelyünket, velünk tartott, ahogy tehette. Főhajtva emlékezem: Szondi György.
Az Erkel-év alkalmából 2010-ben Csom István az évfordulós Napút-számban kora vezető magyar sakkozójának állít emléket – szöveges méltatásban s egy híres játszma elemzésével. Ideidézzük.
Csom István és Portisch Lajos ebből az alkalomból szimultánt adott a hevenyészett magyar írócsapatnak. Hendi Péter tárcanovellában emlékezik vissza az eseményre. (A szerkesztőség)
Csom István
A sakk bűvöletében
Koszorús zeneköltőnk, a nemzeti opera megteremtője születésének bicentenáriumán a tisztelgők sorából nem hiányozhat a magyar sakkozók népes tábora sem. Kevesen tudják, hogy a XIX. század középső évtizedeiben hazánk egyik legerősebb játékosának számított, később pedig vezéregyénisége és gyámolítója a honi sakkozásnak.
Atyjától tanulta meg a játék szabályait. Feltehetőleg pozsonyi diákévei alatt – mikor is a nagynénik vendégszeretetét élvezte – szerezte az első gyakorlati tapasztalatokat. Itt-tartózkodása idején az 1825-ös országgyűlés, a reformkor szellemisége bizonyára meghatározó élményt jelentett nemzettudatának formálódásában.
A muzsikuscsalád többgenerációs öröksége és elsőrendű zenei képzése korán kijelölte életútját. A pesti közönség előtt 1834-ben egy sikeres hangversenyen mutatkozott be, aminek köszönhetően már a következő évben szerződést kínáltak neki és Pestre költözött. 1838 januárjától elnyerte a Pesti Magyar Színház (a későbbi Nemzeti) vezető karmesteri állását. Zenei pályafutása mondhatni ettől kezdve töretlenül kiteljesedik. Három évtizeden keresztül hűséggel maradt a Nemzeti Színház szolgálatában. Méltán írhatta róla 1861-ben Vajda János: „A Kölcsey-himnusz, a Hunyadi, a Bánk bán zeneszerzőjénél akadhat még idővel nagyobb magyar zeneköltő, de nagyobb érdemű alig!”
A kor divatja szerint a társasági élet a kávéházi összejövetelekre koncentrálódott. Erkel sakk iránti vonzalmát kielégítendő gyakori látogatója a Wurm udvar kávézójának, ahol a játékosok és az érdeklődők rendszeresen találkoznak. E helyhez kötődik majd a Pesti Sakk-kör megalapítása. Tehetsége és az újonnan elsajátított elméleti ismeretek birtokában hamarosan kitűnik partnerei közül és a legjobbak méltó ellenfele lesz. Szemtanúja és tanácsadói minőségében közvetve részese a magyar sakk első, feltűnést keltő nemzetközi sikerének. A nevezetes Cafe de la Régence nagy hírű törzsasztala kihívását elfogadva a Szén–Grimm–Löwenthal mestertriász vezette magyar csapat az 1843–1845 közötti levelezési mérkőzésen diadalmaskodott az egyértelmű esélyes francia csapat felett. PEST–PÁRIZS 2:0!
A szabadságharc bukását követő véres megtorlások és a Bach-korszak korlátozó intézkedései szétzilálták a magyar közéletet. A mártírok és az idegen földre menekülni kényszerültek között ott találni a sakkozás híveit is. Grimm Vince, a „Kossuth-bankók nyomattója” a kisázsiai Aleppóban, Löwenthal János Jakab a tengeren túl talált menedéket. Ő később Londonban telepedett le, ahol a sakkélet aktív szervezője és az első angol sakkszövetség titkára lett.
Szén József, az első nemzetközileg elismert sakkversenyzőnk megmaradt hivatalában. Körültekintő, megfontolt döntésre vall, hogy jogi végzettsége és ügyvédi diplomája ellenére levéltárosi foglalkozást választott, ugyanis a nyugodtabb munkakörben magánügyei intézésére, utazásokra több esély kínálkozott.
Az 1851-es londoni világkiállítás kultúrtörténeti érdekessége a westminsteri St. George’s Chess Club által rendezett első nemzetközi sakktorna volt. A meghívottak listáján ott szerepelt honi sakkozásunk erőssége, a „csendes, kifogástalan viselkedésű” városi levéltárnok, Szén József neve is, aki csak Ságody Ferenc polgármester jóindulatú ajánlásának köszönhetően kaphatott útlevelet. Az elismerést érdemlő 5. hely megszerzésével – csak a végső győztes Anderssen ellen vesztett – hálálta meg a bizalmat és „…szerzett nagy dicsőséget hazájának” – írja a Pesti Napló tudósítója.
Az abszolutizmus évei alatt szervezett sakkélet nem lévén, legjobbjaink csak alkalmanként találkoztak. A játékerőben fokozatosan izmosodó Erkel Ferenc és az egyetemi tanár Récsi Emil 1854–55 táján már nemcsak méltó ellenfelei voltak Szén Józsefnek, de jó néhányszor le is győzték mesterüket. Egy-egy ilyen mérkőzés eseményszámba ment és szó szerint szép számú kávéházi nézősereget vonzott. Akkor még kötetlen volt a gondolkodási idő, így egy-egy játszma gyakorta az éjszakába nyúlt.
1857. január 13-án Szén József tífusz következtében elhunyt. Erkel Ferenc koránál, sakkbéli tudásánál és az őt övező nagyrabecsülés és tisztelet okán magától értetődően lép az örökébe és lesz a hazai sakkozás vezére, vezető személyisége. Az elkövetkező két évben őt tartják az első számú játékosnak, bár egyre ritkábban ül asztalhoz. A korabeli feljegyzések szerint az utolsó komoly egyéni mérkőzése 1859. január 22-re datálódik. Pedig voltak csábító ajánlatai. Az 1867. évi párizsi világkiállítás versenyére, majd a baden-badeni elit tornára is kapott meghívást, de zenei elfoglaltságára hivatkozva mindkettőt lemondta. Ha nem is versenyzett, a sakk ügyétől sosem fordult el. Elsődleges feladatának tekintette egy rendszerben működő sakkélet felélesztését.
A politikai helyzet kedvező alakulása, Bach menesztése bátorítást adott a Pesti Sakk-kör újraindításának kérelmezéséhez. 1859 márciusában a Gresham palota helyén álló Európa kávéházban Erkel Ferenc elnökletével ideiglenesen megalakul a társulat. A nagy hatalmú Protmann rendőrigazgató az ádáz sakkcsatákban veszélyt szimatolva nem engedélyezi az egylet működését, így az feloszlani kénytelen. Öt év elteltével gróf Széchenyi Ödön, a neves pártfogó személyes közbenjárásának köszönhetően a Hivatal a megismételt kérelmet már nem utasítja el. 1864 októberében a Velence kávéház ad otthont a Pesti Sakk-kör alakuló ülésének, és 1865. január 22-én, a közgyűlésen megtörténik a tisztikar megválasztása. Érdemeire való tekintettel közfelkiáltással gróf Széchenyi Ödön kap bizalmat és foglalhatja el az elnöki széket, az alelnök Erkel Ferenc lesz. A pikáns helyzet a következő, 1865. november 12-én tartott közgyűlésen oldódik meg, mikor is a távol levő gróf Széchenyi Ödön levélben tagsága megtartása mellett elegánsan lemond posztjáról elfoglaltságára és sakkbeli hiányosságaira hivatkozással. Új elnökké titkos szavazással egyhangúlag Erkel Ferencet választották meg. Ezen tisztségét csaknem 29 éven át, 1893. június 15-én bekövetkezett haláláig megőrizte.
Erkel Ferenc sakkhoz való kötődése egészen különleges. Messze túllépte a kellemes időtöltés, a szórakozás határait, és mondhatni, egész életét végigkísérő, szellemét izgalomban tartó szenvedéllyé vált. A zene rajongói talán joggal kifogásolták, hogy a sakk sok szabad időt rabolt el alkotói tevékenységéből, de mi, a túloldalon lévő sakkbarátok úgy véljük, ez inkább kölcsönhatás, az inspiráció és a szárnyaló gondolatok formájában visszafizetődött. Hisz ő maga mondja: „…miként a sakktáblán a képzelet képzeletet szül, eszme eszmét kerget, elnyom, újból ébreszt, de a nagy hajszában rendet tart az ész.”
Erkel Ferenc–Szén József
Pest, 1855
Királycsel
1.e4 e5 2.f4 exf4 3.Fc4 Vh4+ 4.Kf1 g5 5.Hc3 Fg7 6.g3 Mac Donnel lépése a gyors fejlődés gondolatával. fxg3 7.Kg2 Vh6 8.hxg3 Vg6 9.d4 d6 10.Hf3 h6 11.e5 Kd8 Elvileg ajánlatos a nyíló e vonalról elvinni a királyt, de konkrétan 11…He7 12.exd6 cxd6 13.Be1 Hbc6 14.Hd5 Kd8 kikerülné a bonyodalmakat. 12.b3 Récsi Emil felismerése, mellyel megoldódik a fekete mezejű futó játékba hozatala. He7 13.Fa3 Fd7 14.exd6 cxd6 15.Vd2 Tökéletes a felvonulásterv. Hbc6 16.Bae1 a6 a fenyegető Hb5 ellen, így azonban a b6 mező gyengül meg. Világos minden tisztje ideális helyen van, kezdődhet az akció. 17.d5 He5 18.He4 A d6 gyalog védtelen és Va5+ nyeréssel fenyeget. A közbeiktatás 18…Hxc4 19.bxc4 a megnyíló b vonal miatt még kellemetlenebb a sötét számára. Hc8 az egyetlen védő lépés.
19.Hxd6! Hxf3 A d6 huszár nem üthető, mert 19…Hxd6 20.Va5+ Kc8 21.Vc5+ nyer. 20.Hxb7+!? Objektíve a prózai 20.Kxf3 lett volna a legesélyesebb folytatás, 20… Hxd6 esetén most 21.Va5+ nem nyer fonalasan, de a 21… Kc8 22.Vc5+ Kb8 23.Vxd6+ Vxd6 24.Fxd6+ Kc8 25.g4 utáni végjáték győzelemmel kecsegtet. Például ha 25…f5 26.gxf5 Fxf5 27.Be7±.
20…Kc7 21.d6+ Kb8! Kevésbé jön számításba 21…Kxb7 , mert 22.Fd5+ Kb8 (azonnal veszít 22…Fc6 23, Vb4+ Hb6 24, Be7+ miatt) 23.Fxf3 g4 24.Vb4+ Fb5 25.Fe4 f5 26.Vc5 után jó nyerőesélyesek maradnak.
22.Hc5!! Megdöbbentő vezéráldozat. Kérdés, hogy a sötét király köré szövögetett mattháló kiállja-e a próbát? Sajnos a partiban nem kaptuk meg a választ, így a késői elemzőre hárul ez a feladat. 22…Fc6 Jó lenne tudni, hogyan született meg sötét döntése. A korabeli sakkozók mattot vizionáltak. Néhány évtizede Barcza nagymester hívta fel a figyelmet, hogy lukas is lehet ez a háló. Vizsgálódjunk mi is egy kicsit. Tehát 22…Hxd2 23.Hxd7+ Ka7 24.Fc5+ Hb6 25.Fxb6+ Kb7 26.Fd5+ Kc8 27.Fc5 Vxc2 28.Hb6+ Kd8 29.Ff2 A király megmenekült ugyan, de az állás egyáltalán nem egyértelmű. Változat megadása nélkül az erőteljes 25. Be7 lépést ajánlja Ozsváth András Harcászat 64 mezőn című könyvében. Az egyidejűleg több fenyegetés elhárítása egy külön elemzés témája lehetne.
23.Hd7+ Elterelő hadművelet Fxd7 23…Kb7 24.Vb4+ Ka7 25.Vc5+ Kb7= 24.Vb4+ Fb5 25.Fxb5 Hxe1+ 26.Bxe1 Vxc2+? 26…Vxd6 27.Vxd6+ Hxd6 28.Fxd6+ Kb7 29.Be7+ Kb6 30.Fd3 Fd4 31.Fe4± 26…a5 27.Vc5 Ba7 28.Fc6 Ba6 29.Be7 Bxc6 30.Vxc6 Hxe7 31.Vc7+ Ka8 örökös sakkal döntetlen 27.Fe2+ Ka7 28.Va5! Fd4 a fenyegető 29.Fc5+ ellen 29.d7! Vc6+ Sötét veszítene: 29…Hb6 30.Vxa6+ Kb8 31.Fd6+ után. 30.Ff3 Fb6 30…Vxd7 31.Fc5+ Fxc5 32.Vxc5+ Kb8 (32…Hb6 33.Be7 Bad8 34.Fc6+-) 33.Be4 a5 34.Ve5+ Vd6 35.Vxh8± 31.Fxc6 Fxa5 32.Be8 Hd6 33.Fxd6 Bd8 34.Fe5 Bg8 35.Ff6 Bg6 36.Fxd8
Sötét feladta. 1–0
Alig hihető, hogy ez a parti 155 évvel ezelőtt született. Utánjátszása ma is esztétikai élvezet, ugyanakkor jól példázza halhatatlan zeneköltőnk sakkozói felfogását, hitvallását, amelyet az egykori jó barát Dr. Vidor Zsigmond imígyen örökített meg: „…eszmegazdag pozíciókban, ha látta is a bábok egyedül tőle függő lecserélése mögött a biztos nyereséget, száraz végjátékot nem provokált rovására a szépnek. Mert nem a puszta nyerés vagy vesztés ténye, hanem a küzdés folyásának mikéntje döntött az ő szemében afölött, kinek milyen a sakkszelleme. Igazi sakkszellemet ahol látott, látni vélt jellemet is…”
Erkel Ferenc emléke előtt tisztelegve szeretném ezt a gyöngyszemet közkinccsé tenni.
Csom István
nemzetközi nagymester
Hendi Péter
Ember az emberfelettiben
Baráti társaságban megkérdeztek egyszer egy hölgyet, hogy tud-e sakkozni. Ó, én nem, felelte a kérdezett, éppen csak annyit tudok, hogy hogyan kell lépni. Egy jelenlévő nemzetközi nagymester erre megjegyezte, hogy az nem is kevés, bárcsak ő tudná minden helyzetben, hogy hogyan kell lépni. Erasmus Szabónak ez az anekdota jutott az eszébe, amikor a genfi Öt Ajtóban, ahol egykoriban szokása volt tárcanovellákat írni, azon tűnődött, hogy ennek a mostaninak vajon mi legyen a címe. Talán kiderül a végére, zárta le magában a kérdést. A történetet mindenesetre úgy kellene elmesélni, hogy azt a nem sakkozó olvasók is megértsék.
Tizenegy évvel korábban, drága jó Erkel Ferencünk kétszázadik születésnapja alkalmából Szondi György, a Napút folyóirat főszerkesztője impozáns ünnepséget szervezett. Tekintettel arra, hogy az ünnepelt zeneszerző életében szenvedélyes sakkozó volt, a bevezető program keretében Portisch Lajos és Csom István sakknagymesterek szimultánt játszottak az írók csapatával. A szimultánról elég annyit tudni, hogy azt általában egy (ritkább esetben két) nagymester szokta játszani több résztvevő ellenében. Ha a nagymesterek ketten vannak, akkor egymást váltogatva mennek végig a mezőnyön, ami nem jelenti, hogy kétszer olyan erősek lennének, mint rendesen, hiszen lépéseik eldöntésénél nemcsak az ellenfelek, hanem egymás gondolatait is látniuk kell. Az írók csapatában tizenketten voltak. Vállalván a tizenharmadik ódiumát, Erasmus Szabó szívesen részt vett volna, de sajnálatos módon nem volt olyan gép, amellyel a szóban forgó napon a verseny kezdete előtt Budapestre érhetett volna. Portisch nagymester ellen már volt szerencséje játszani korábban. Egy Pécsett megrendezett szimultán versenyen történt és most nem tudja nem megemlíteni, hogy a nagymester a szomszéd táblánál azzal fogadta el az apja mellett ülő, mintegy tízéves fiúnak a tizedik lépésben (sic) tett döntetlen ajánlatát, hogy: Erre azért édesapádnak nem mondtam volna igent.
A szimultán versenynek a Bolgár Kulturális Intézet adott otthont az Andrássy úton. Amikor Erasmus megérkezett, néhány parti már befejeződött. Erről azok a táblák tanúskodtak, amelyeken már újra felállították a figurákat. Azt is lehetett látni, hogy ki nyert, mert a győztes fél királyát szokás szerint kitették a tábla közepére. A győztesek között nem volt, csak fehér király. Na igen: szimultán versenyen a nagymesterek minden táblán fehérrel játszanak. Nem várta meg a verseny végét, mert a Lotz teremben tartandó esti műsor előtt, még volt valami elintézni valója a városban.
– Hogy végződött a szimultán? – kérdezte már az estét záró koktél partin.
– Állt valahol a tábla közepén egy büszke fekete király?
– Csak az enyém – felelte Szondi –, de nem egyedül, mert előtte ott volt a fehér is.
– Tehát döntetlen?
– Igen… Hanem a parti vége nagyon látványos lett! Mivel a miénk tartott a legtovább, a két nagymesternek akkor már csak velem volt dolga. Ültem a táblánál, ők meg álltak előttem és egymást váltogatva válaszolgattak a lépéseimre. Mintha csak én játszottam volna szimultánt ővelük. Aztán egy idő után felajánlották a döntetlent.
Fizetek, mondta Erasmus Szabó a pincérnek az Öt Ajtóban, miközben arra gondolt, hogy hiszen ez nem volt más, mint ember harca az istenekkel. Ha nem írja meg, ez a történet talán soha nem áll így össze a fejében. És, ha Erkel Ferenc látta mindezt odafentről, alighanem jót nevetett rajta ő is.
Illusztráció: In memoriam
Ezek is érdekelhetik!
Barna Júliára emlékezünk →
Kovács Ilona (1948-2024) →
Mátyás B. Ferenc (1943–2024) →
