B. B. Nala: Szív-virágú ág (tíz vers)
Érintsd meg a vágy levenduláját
Mit tehetnék, hisz dallamként ébrednek a vágyak,
Hajnalon túl, szél ébreszti a levendulákat.
Átélem én halk szavát a szív hangszerének,
Aranyhúron át a lázas ütem napsugarat ébreszt.
Álom-csipke vágyam, mit a Nap sugara átsző,
Szemem téged néz, hisz a hajnali köd oly áttetsző.
Kéklő szirmon oly lázasan tündököl a harmat,
Dalba írom, ám a gyönyör percei elillannak.
Ujjaiddal érintsd meg a vágy levenduláját,
Úgy röppennék, mint aranyszárny a Nap korongján át.
Szívem rád vár, amikor a percek visszatérnek,
Benned élem át táncát a szélben szálló lepkének.
Mely álmok szárnyán megérinti a Nap-birodalmat,
Kéklő szirmon oly lázasan tündököl a harmat.
Álmaimat a Nap aranycsipkéjébe szőtte,
Vágyak útján át értem a levendulamezőre.
Rád gondolva, halk szélként a kék szirmokkal játszom,
Ám elillan a perc tovatűnve lepkeszárnyon.
Ujjaiddal érintsd meg a vágy levenduláját,
Egy perc gyönyörben eleven tűzzé változtattál át.
Dalolnék az örök szenvedélyről
Amikor eljön a varázslat éje,
Üzennék a hajnal csillagának.
Áthatottál vágy nyílvesszejével,
Halk szavak közt lázasan csodállak.
Felszökken az éji láng kísértőn,
Álmokat egyesít sóhajommal.
Lehoznám én a Holdat az Égről,
Hogy a mesét válthassam valóra.
Folyton bűvöl a gyönyörök perce,
Izzó parazsa az éji lángnak.
Szívem tűzzé vált arcodra lesve,
A lelkemben érzem én a lázat.
Hisz te vagy, ki szüntelen csodálok,
Áthatottál vágy nyílvesszejével.
Egyesíteném az éji álmot,
A Hajnalcsillag ékszerével.
A percek üstökösként zuhannak,
Túl az álmon, túl az éj meséjén.
Te vagy dala a vándorutaknak,
Az arcodat szüntelenül nézném.
A teliholdat lehoznám az Égről,
Hisz téged tükröz az éj mandalája.
Dalolnék az örök szenvedélyről,
Mely tűzként lobban a félhomályban.
Vágyam a hajnalok felszálló éneke
Sziklás hegyek közt kél fel a Napkorong,
Szüntelen teérted merengek álmodón.
A vadrózsaszirmokat elsodorja a szél,
Mesém dallá vált a hajnal üzenetén.
Napfény bújócskázik, sziklás hegyeken át,
A nyíló vadrózsára szerelem méhe szállt
Örök imádatom a szél suttogja el,
Megszállottad lettem, ki gondolatban ölel
Vágyam a hajnalok felszálló éneke,
A napsugár húrjai neked meséljenek,
S az aranyszárnyú méh a vadrózsaszirmokon,
Sokszor úgy érzem én; a szél elsodor.
Nem szűnő vágyam, hogy vigyen el feléd,
Áthatsz, mint napsugár a szerelem hegyét.
Hisz csak én tudhatom, számomra mit jelent,
Illat csalogat a völgybe méheket.
Mit szavakkal el nem lehet mondani,
Dallamként csendítik a napsugár húrjai.
Szív-virágú ág
Szerelem-csillag, érintése bársony,
Úgy tündököl, mint harmat a szívvirágon.
Hiszen amikor az arcodra nézek,
Tűzzé válnak a kísértő szenvedélyek.
Vallomásom száll dalként az éjszakában,
Merengő lelkem a gyönyört visszavárja.
Neked mesélek száz csillag vándorútján,
Vágyamat éj-gitár csendítette húrján.
Szív-virágú ág, játéka lett a szélnek,
Halk szavakon át neked mesélek.
Örök szenvedély felcsendülő dalával,
Teérted merengek gyönyörre várva.
Színezüst holdvilág titka az éji harmat,
Kísértő gyönyöre a szívbe zárt szavaknak.
Holdfény csipkéjén át
Magadba foglalsz, akár az ezüstcsipke-hold,
Elvarázsolt éjen át a szerelem-csillagot.
Te vagy nekem az a szó, mely dallamként kísért,
Szív hangszere csendít fel száz varázsigét.
Mit tehetnék, hisz Sorsom az örök bűvölet,
Sugarát szórja a Hold az alvó Föld felett.
Melyet behálóz az álom ezüstcsipkeként,
Vándorutakon halad az ekhósszekér.
Oly lázasan mereng a vágy zarándoka,
Oly gyönyört érez lelkében, mit nem hitt soha.
Dal hangzik a szélben, egy dal, mely végtelen,
Soha nem szűnő vágyam a Hold csipkéje lett
Álmok dalát ébreszti az éji karnevál,
Lázas ütem hangzik, ha az ekhósszekér megáll.
A vágy zarándoka éj és nappal között,
Érzi, hogy számára megállt az idő.
Egy végtelen álmot a szívébe zár,
Hárs virága rezzen a holdas éjszakán.
Elbűvöli százszor az ezüstcsipke-hold,
Az álom-tánc és a szerelmes dallamok.
Éjek gyönyörében szirmot hint a szél,
Holdfény csipkéjén át arcod nézem én.
Mit tehetnék, hisz elbűvölt zarándok vagyok,
Égő lelkemben érzem a varázslatot.
Oly gyönyört érzek, mit nem hittem soha,
Éji szél sodorja a hársvirágokat.
Az aranyhíd, s a forrás
Nem szűnő szenvedélyem aranyhíd varázsa,
A völgy-útra hajló rózsák szirma halványsárga.
Dallá vált, mit a világ meg nem érthet ésszel,
Az álmok virágzó ága szirmot szór a szélben.
Minden vágyam Nap fényében aranyhídra érni,
Álmodozó szívem a gyönyört újraéli.
Táncoló szirmokon át az arcodra lesve,
A szerelem völgy-útját a hajnal ébresztette.
Kék szárnyú madár halkan csendülő dalával,
Álmaim gyönyörében a szavak tűzzé válnak.
Minden vágyam Nap fényében aranyhídra érni,
Elvarázsolt perceimet az álmok kísérik.
Hisz az idő múlása számomra észrevétlen,
Imádatom örök lángot kelt a Nap tüzében.
Életemből feláldozok minden egyes órát,
Nap tüzében megcsillan az aranyhíd, s a forrás.
Hiszen az én szenvedélyem elmondhatatlan,
A halványsárga szirmot a szél magával ragadta.
Az idő múlása számomra észrevétlen,
Tiéd a völgy, mit a madár vágy dalával ébreszt.
Arany lepkeszárnyak, lázas ütemek
Hársillatú reggel, szerelmes zeneszó,
Száz szirmot a szél a völgyekre szór.
Vallomást ébresztve, halk szavakon át,
Nap tüzes sugara kelti a homályt.
Nevedet suttogja a hársillatú szél,
Érzem újra, s újra a gyönyör utolér,
Vágy dallamát kelti fel a kora nyár,
Arany lepke táncol a Nap sugarán.
Szirmot hordozó szél a reggeleken,
Örök vágyam halkan suttogja neked.
Hiszen Nap sugara kelti a homályt,
A hajnal meséje dalként szól tovább.
Szüntelen meséli, hogy rólad álmodom,
Felszárad az eső a hársvirágokon.
Halk sóhaj lesz vágyam a sors ígéretén,
Üzenetet hordoz arany lepkeként.
Terólad mesélnek a napsugarak,
Hajnalok szelében szirmot bontanak.
Arany lepkeszárnyak, lázas ütemek.
Úgy bűvölsz, mint a hársillatú reggelek.
Mesék baldachinsátra lebben
Amikor az arcodra nézek, vágyam megvallom szavak nélkül,
Meséje Nap formájú ékszer, a hajnalok Ege oly kéklő.
Eldalolnám örök szenvedélyem, hisz a szívembe írva a mondat,
Hajnali órán merengek érted, a vágy tüzét felszabadítottad.
Neked adom a Nap medalionját, álmom csillaggá vált a tükrén,
Dal hangzik a hajnali órán, tűzszárnyakon mesékbe szöknék.
Én végtelen utakon járok a szerelem sivatagában,
Egyetlen perc gyönyörre várok, mit a szél egyesít dalával.
Számomra a hajnali álom, akár a Nap formájú ékszer,
Amikor arcodat csodálom, a dallamokat ébreszteném fel.
Hogy valljam meg vágyam Szerelmem, szívem titka egyetlen mondat,
Mely dalként hangzik a tűnő percben; vallomást írnék a homokba.
Vágy szaggatja szívemet folyton, hisz áthatod szenvedély nyilával,
Dalként csendül a vándorúton a soha nem szűnő imádat.
Te lettél a sorsom csodája, mesék baldachinsátra lebben,
Az ébredező félhomályban szél játszik a homokszemekkel.
Amikor az arcodra nézek, megvallanám én szavak nélkül,
Tűzsugárrá váló szenvedélyek, szárnyon röppennek a napfényből.
Lágyan cseng a forrás
Szerelem madara a szélnek üzeni,
Ha virágok nyílnak a vágy ösvényein,
Olyan a tűnő perc, akár a Nap,
A cseresznyeágak szirmot bontanak.
Te vagy számomra a Sors üzenete,
A lágy szirmokat felkapják a szelek.
Madár dalolja az ösvényeken át,
Halkuló szelekben üzenete száll.
Úgy bűvöltél el engem, akár a Nap,
Álmok aranyhídján téged vártalak.
Merengő gyönyörben, hajnal idején,
Táncoló szirmok útján jött el nekem a fény.
Valóra vált, mit vágy madara dalolt,
Végtelen Egekre csalva a Napot.
Sugara áthatja az aranyhidakat,
Lágyan cseng a forrás a hegyek alatt.
Szitakötőtánca a szélnek
Álmom csipkéje az aranyködnek,
Vágy szitakötői röpködnek.
Napfényben csillog kéklő szárnyuk,
Virágzó ösvényeken járok.
Szüntelen elbűvöl az illat,
Te vagy gyönyöre álmaimnak,
Szitakötőtánca a szélnek,
Aranyködön át lopva nézlek.
Álmot ébreszt a virágzó ösvény,
Nap felé szállnék szitakötőként.
Hogy sorsomat neked adhassam,
Egyesülve a tűzsugarakkal,
Örök vágyamat vallanám meg,
Száz szó az aranyhúron át cseng.
B. B. Nala a 2021-es Cédrus pályázat közlésre kiválasztott alkotója
Illusztráció: सरस्वती
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
