Kovács katáng Ferenc: Népdaléneklés, versmondás, olvasás, jószívűség
*
a nagymama
mintának tervezhetne engem
falvédőre
(Prelude)
*
Kovács katáng Ferenc: „Nem mondhatja el senkinek / otthon, kiket illet / mert összefüggéseiért fejbe verik / elmondom hát mindenkinek / csillag szavát / kinevetnék meg se hallanák // kik nem akarják tudni / hogy kik az őseik / milyenek lesznek / az utódaik” (részlet a Revolver c. kötet Negyedik nap után című verséből).
Milyenek e nehezen értelmezhető kor emberei? Ön például hogy emlékszik az őseire? Kiknek vérét, génjét, gondolatvilágát hordozza/nevelgeti magában?
Domokos Johanna: Az otthonom számomra egyik legtitokzatosabb tanítás. Olyan rejtett, finom szálakon szaladnak, bomolnak ki gyerekkorom búvópatakjai, olyan lényegi tanításokat fedezek fel folyamatosan családi, helyi, székelyföldi lelki-kulturális kódjaimban, mely nemcsak személyem megértésében segítenek, hanem azon túl is mutatnak. Olyan otthonból jövök, hol anyukám könyvtárában nővök fel (ő szovátai könyvtáros, és a város egyik meghatározó kultúraközvetítője az 1970-90-es években). Apukám mérhetetlenül sok játékos, környék-, és Erdélyt járó időt tölt el számos tehetséggel megáldott bátyámmal és velem. Népdaléneklés, versmondás, olvasás, jószívűség, gyerekekre való mérhetetlen odafigyelés és szellemi utunk támogatása; anyai nagyapa, és mindkét oldali nagybátyák asztalos műhelyei, nagyanyák, nagynénék varrottasai, kaszáló és kerti munkák mellett ott vannak a három éves koromtól kezdődő angol órák, a 10 éves koromtól hozzá társuló német magánórák, a Veér Győző fogorvos helyi dzsúdóórái és Kőrösi Csoma történetei, vagy akár a Gazda József, Jakabos Ödön, Király László költő nagybátyám és kortársainak anyukám által szervezett estjei. Antal Margitka néni Bécsben végzett lelkész és férje, az 1956-os események folyományaként több éves börtönbüntetésben részesülő Antal Sándor otthonában nemcsak németül tanulunk a bátyámmal, hanem a világirodalmat és keresztény értékrendet is. A konfirmálásomra hosszan tartó egyéni oktatásban készítenek fel úgy, hogy az egész valóban a felnövés lelki utazása, a szeretet áramoltatásának nemcsak tanítása, hanem megélése. E körülmények között engem már tizenévesen érdekel a performance-művészet, melynek műfajáról nem is tudok. Ám a játékosság, a művészi formabontás, az alkotás öröme lüktet bennem, még akkor is, ha olykor ezzel a környezetem furcsállását vívom ki.
KkF: Hogyan tudta kamatoztatni a talentumait a szerteágazó felsőfokú tanulmányai során?
DJ: Felsőfokú tanulmányaim megkezdése után fél évre véget ér a romániai diktatúra, és az a mérhetetlen tudásszomj, alkotni vágyás mind formát (egyetemi és művészi keretek között) és szabad utat nyerhet. A megnyílt határoknak köszönhetően a kolozsvári magyar-angol szakos tanulmányaimmal párhuzamosan uralisztikát és altajisztikát tanulhatok Szegeden, és mindkét helyen bekapcsolódhatok a fiatal írók áramába. Isztambuli és finnországi (Turku, Helsinki, Joensuu, Oulu) ösztöndíjaim alatt tanulmányaim mellett naponta járhatok kulturális eseményekre, és itt is megtalálom a saját magam szervezte hallgatói művészi események megszervezésének lehetőségét. Akármint ösztönösen gyermekkoromban, húszas éveim elején is nem a kiveretett utakon való járást művelem, hanem annak a belső indíttatásnak adhatok formát és önthetek beléjük lelket, melyek egymásután belülről pörögnek kifelé. Huszonöt éves koromban megismert, majdani férjem ebben mind gyönyörűbben lesz társ, és az otthoni tágasabb tér lelke átemelődhet, és másoknak is megnyilvánulást felkínáló kutatói és művészetszervezői vándorutunk medrébe. Bizonyára már születtek leírások a századforduló pezsgőbb, szabadabb szellemi és művészi létformáiról, melyet még nem árnyékol be ennyire a bürokrácia, az egyetemi oktatók leterhelése, a művészi élet anyagi ellehetetlenítése és a világi helyzet.
KkF: Az alkotói s a kutatói érdeklődés elég korán és párhuzamosan indult az életében. Ehhez csatlakozott idővel a családalapítás, a gyermeknevelés. Felmerült-e valaha is Johannában, hogy valamelyik mellett letegye a voksát?
DJ: Olyan zenekari összhangban élt és él a család, a kutatás, az alkotás, a belső út bennem, hogy soha nem kell(ett) bármelyikről lemondani. Kívülről voltak olyan beszólások, melyek vagy a kutatás elhagyását, vagy az írásról való lemondást pártfogolták, de belső hangzat oly erős (volt), hogy nem lehetett elbizonytalanodni. Most így utólag még jobban értem, hogy mennyire kellene támogatni a fiatalokat, hogy életútjaikat, sokszoros elhivatottságukat megvalósíthassák. Én azt a korszakot úgy éltem meg, hogy nagyon kevés mentorálásban volt részem, de a magammal hozott, csontomba, lelkembe szövődő földi és égi minták tudtomon kívül is védtek és segítettek. Olykor azért meg-megjelent a külső felkérő és támogató kéz. Egyed Péter filozófus-író kért először verset tőlem, Péntek János nyelvész bátorított induló kutató utamon, Szondi György támogatta költői kiteljesedésem, Sepsi Enikő kutatói elhivatottságom, Susanne Hecht a német-nemzetközi fordítói laboratóriumom létrejöttét.
KkF: Első verskötete 1994-ben jelent meg Prélude címmel. Hogy emlékszik vissza a versek születésére, a kiadás előkészületeire, s arra a pillanatra, amikor kézbe vehette az első példányt?
DJ: A formai és nyelvi kísérletezéssel játszó verseimet rendbontó kivitelezésű kötetben szerettem volna megvalósítani, de az első változatát a nyomda elrontotta, és egy második változatot hoztunk létre. Itt már nem az akkori installációs műveimen is megjelenő zsákvászon lett rápréselve a fedőlapra, hanem Enyvári Péter grafikai rájátszása e textúrára. Belül viszont megmaradt a bordó betűkkel csörgedező verspatak, melyet olykor egy-egy rövidprózai alkotás szakított meg. Már itt is latin, olasz, török, angol kódváltás található a költői nyelvezetben, leképezve azt a nyelvi sokszintűséget, mely gyerekkorom óta kísért, és egyetemi tanulmányaim majd kutatói pályám során tovább árnyalódott. Ebből nő ki majd a többnyelvű kísérletezést sajátosan kifejtő Exil(e), Elixi(e)r (2012) angol-német-magyar verses kötet, valamit a nyolcnyelvű levélregény, W Punkt (2016).
KkF: “Miközben napok, hónapok telnek, nem másodpercek” (Prelude, 16. o.). Eltelt bizony négy év, mire Marosvásárhelyen megjelent a Zárt kánon (Mentor Kiadó, 1998), egy újabb verskötet. Miben más ez, mint az előző?
DJ: E négy év alatt befejeztem két egyetemen a tanulmányaimat, elkezdtem mindkettőn oktatni, miközben doktoráltam. Ekkor ismerem meg férjem, költözünk át kisebb helsinki tartózkodásunk után a megszülető kisfiunkkal Berlinbe. Folyik a költészeti, fotográfusi, és performance-kísérletezés. Ezek szellemében a Zárt kánon kötet eredeti terve egy konceptuális kötet lett volna, de nem láttam erre lehetőséget. Az ezt a kötetemet (a formabontó verstérképet, 2001) is kiadó Mentor kiadónak is kötöttek voltak a lehetőségei, így lett az a négyzet alakú kötet a megoldás, melynek borítóját Vály Sándor médiaművész tervezte, és egy skóciai labirintus alaprajza. E kötet eredeti vázlatát viszont épp egy éve ismét elővettem, továbbírtam, és remélem a jövőre megjelenő verstrilógiámban ez középső darabként helyet talál. A rend szívdala c. tervezett kötet önálló, középső egységeként a Szívpiros átjáró címet viselő rész még mindig nem a teljes formai bravúrjában fog megjelenni, de avantgárd misztikus hangja érezhető lesz (Lector kiadó, 2023). Az 1998-as kötetben viszont már megtalálható ennek előképe.
KkF: “Az avantgárdra jellemző játékosságot és útkeresést találunk Domokos Johanna költészetében. Azért nem tekinthető mégsem avantgárdnak, mert nem az eszközök és/vagy szokatlanság, újszerűség mámora serkenti, hanem az, hogy kifejezze a sokszor szavakon túlit is. Ehhez a leírt szöveg tördelésétől, néha át- és kihúzásától, akár részben vagy már-már teljes eltakarásától sem riad vissza. Így a játékosságnak olyan útjaival kísérletezik, ami nem a mesterkélt formabontásra törekvő, hanem a tétova és töprengő ember sajátja. Az ember belső univerzumait kívánja feltárni, vagy legalábbis bepillantást adni oda: lírája a legjobb értelemben vett személyes líra – nem exhibicionizmusból, hanem a soha be nem fejezhető megismerés vágyából fakad.”, olvashatjuk Csáji László Koppány Trendbontó könyvajánló című írásában (http://www.naputonline.hu/2020/05/28/csaji-laszlo-koppany-trendbonto-konyvajanlo-ii-resz-domokos-johanna/)
Az idézet utolsó szavaiba kapaszkodva kérdem, a megismerés, az újjágondolás, az átadás vágya milyen arányban tölti be napjait?
DJ: Mint aki nemcsak a külső megismerés, a tudás, hanem a belső felfedezése, a megélés felé is fordul, igénylem az elvonulást. Ugyanakkor igyekszem közösségben gondolkodni, irodalmi és kutatói munkáimba társakat bevonni. Egyetemi oktatásom során is igyekszem felajánlani a kurzus tematikájához kapcsolódóan a múló és a múlhatatlan nézőpontjait, hogy ebben a formáit gyorsan átíró korba be és belőle ki is lássunk. Ugyanakkor szeretek a múlékonyban is körülnézni, benne kísérletezni. Ilyen kísérletezés a tudomány és művészet összekapcsolása. Ennek jegyében kísértem végig néhány nemzetközi kutatócsoport kutatását a Bielefeldi Egyetemen, és hallgatókkal, kollégákkal együtt tudományos performance-okkal kísérleteztünk. Másképp, de szintén ezen a vonalon született meg a 2014-es New York-i konferenciára tett látogatásom költői naplója, mely a Revolver c. kötetemben jelent meg (2018).
KkF: Mint filmbarát, mint évtizedeken át Filmklubokat szervező és vezető különösen kíváncsi lennék arra, hogy a Kísérlet valahol c. kötetének ajánlása miért éppen Szörényi Évának szól? A harmincas, negyvenes évek magyar filmüdvöskéjének vagy a hazájából Amerikába menekült töretlen hazafinak? Személyesen is találkoztak talán?
DJ: A Kísérlet valahol c. kötet első darabjai még Berlinben születtek, performance-ok szövegei voltak, és a Los Angeles-i tartózkodásunk alatt fejeződött be. Az utóbbi helyen ismertem meg az 1956-os események miatt emigrált színésznőt, ki többször is ellátogatott az általam alapított UCLA Magyar Klub estjeire, melyeket jelenlétével, versmondásaival megtisztelt. Gyönyörű volt megélni, hogy számára is mily életben tartó az irodalom és színház. Egyben azt is lehetett látni, hogy az általa megélt «nulla pont», azaz az 1956-os események, egész életére feltette a mércét és a viszonyítási pontot. Minden apró történő ezzel mérettetett meg az életében.
KkF: A Kísérlet valahol végére érve nekem úgy tűnik, hogy e kötet csupa rejtőzködő kettősséget lebegtet: egyszerre lenni idegenben és otthon, egyidőben kint és bent, együtt és egyedül, alkotni és befogadni/kísérletezni. Jól látom ezt? Vagy ahány olvasó, annyi értelmezés?
DJ: Igen, ahány olvasói, de szerzői olvasat, annyiféle befogadás van. E kötetben folyatom, és egyben fokozom a verszenei kísérletezést, azaz a vers belső orkesztrikus zengésének kottázását. A kötet ki nem írt alcíme, hogy szimfonikus költemények. Az ilyen hangzatnak, valóban ahány hallgatója, annyi sokhangzatú értelmezése van. Egy olyan életszakaszban íródik e mű, amikor bomlik, teljesedik ki az élet. Gyerekek születnek, álmok valósulnak meg gyakori utazások, költözések közepette. Nagyon sok új helyzet, nagyon sok improvizáció, rengeteg szép. Amikor az ember megéli, hogy minden nyelv az anyanyelve, és e bolygó szívmagassában a karjai közt, valami nagyon megváltozik.
KkF: “…a modern ember könnyedén, könnyelműen lemond élete értelméről: a Szeretet és a másokért élés szívet melengető gyönyörűségéről. Aztán, végleg magára maradván, fulladozik a maga-teremtette üres buborékban, kizárva magát nemcsak az evilági boldogságból, hanem a túlvilági vigaszból is. Nem érzékeli, hogy az Égsátor fölötte is ragyog.” írja Komoróczy Emőke, az irodalomtudomány kandidátusa A hétköznapi élet misztikája című tanulmányában Johanna kétnyelvű, magyar és német mesekönyvéről. (http://www.naputonline.hu/2022/01/04/komoroczy-emoke-a-hetkoznapi-elet-misztikaja/) Az égsátor története (Koinónia Kiadó Kolozsvár, 2009) rövid, varázslatos gondolatok tárháza, s a közbenső oldalakon Vály Sándor lenyűgöző, színes illusztrációi. Jól gondolom, hogy leginkább a felnőttekhez szól az író, s talán a képzőművész is?
DJ: Ez egy költői mese, mely egyben akár képzőművészi albumnak is tekinthető. A verset a kép, a képet a vers szolgálja, kíséri. Vály Sándor művésszel, akivel az 1992 október 23-i Helsinki Magyar Nagykövetség fogadásán találkoztam, sok vonalon dolgoztam együtt. Ő nagyon jól ráérzett a szövegeimet kísérhető képiségre, zeneiségre. Mint fönnebb megjegyeztem, Sándor tervezte a Zárt kánon borítóját, illusztrálta a Kísérlet valahol c. kötetet, de még a Prélude idején is ott volt. Ő kapcsolt össze Enyedi Péter grafikus mesterével, valamint néhány finnországi felolvasásomon ő zenélt. Ez egy máig egymást kölcsönösen inspiráló, alkotói, baráti kapcsolat. Az égsátor története illusztrátoraként Sándor, szerintem, sikeresen «földelte le» az üzenetet, miközben megtartotta a légiességét is. Ez egy, a magyar mesék nyelvezetén megírt történet, melyből kimaradnak viszont a történet apró eseményei, csupán a gótikus ívek láthatóak. Azok az ívek, melyeket Komoróczy Emőke oly finoman tár fel a költészetemről írt elemzésében. Vály Sándor után Lőrincz Gergely vette át a köteteim kivitelezését. A most készülődő, Dukay Barnabással közösen komponált zenei-költői művünk (Az Imádott) művészi megalkotójának is őt kértem fel.
KkF: A fenti mesekötetből idézek: “A birodalom összes lénye boldogan élt, és ki-ki könnyedén ügyelt arra, hogy együttérzésben, szeretetben, türelemben, jóindulatban tarthassa saját otthonát. A hirtelen, gonosz gondolatok hamar megszelídültek, s jót nevetett, aki ilyesmit vett magán észre, s igyekezett több ilyen lelki magot el nem vetni”.
Kérdésem a fenti sorok kapcsán: egy “birodalom” boldogulásából következik-e az otthon boldogsága vagy épp ellenkezőleg? Távolodunk-e vagy közeledünk az eszményi külső-belső békeideáltól?
DJ: E mű egy belső birodalom leírása. Az érzeteket követi le, a külsőtől csak elindul, és a látványt csupán annyira használja, hogy valami olyan konkrétságot adjon, ami pici szigetéül szolgálhat a gondolat leszállásának. A mesés, költői nyelvezet elővarázsolja a belső végtelent, mellyel való szavakon túli ismerkedés a nagyon is földi és valóságos boldogságunkhoz elengedhetetlen. Ehhez minden időkben, bármilyen korban közeledni lehet, még most is, amikor egyre kevesebb békediskurzus folyik körülöttünk.
KkF: Komoróczy Emőke a korábban említett tanulmányában alapos, apró részletekre is kiterjedő elemzést írt – sejthető, ez egy megírás alatt álló monográfia váza – Johanna eddigi életéről, irodalmi alkotásairól, kutatási területeiről. Rám, a kíváncsi olvasóra az maradt, hogy alámerüljek a Johanna szövegtengerbe, s egy-egy gyöngyszemmel – levegőhiánytól gyötörten – felbukkanva, a napsütésben szikrázó Oslo-fjord havas peremén – zsákmányomban gyönyörködve – kérdezősködjem. A Napút folyóirat kagylóhéja is rejt havonta egy-egy gyöngyszemet Káva téka füzetek címmel, s a 146. számában épp Johannáét. Szólna néhány szót erről a különös alkotásáról? (Míra D. Bái: ú.n. 2020)
DJ: Mírára életem egyik legnehezebb időszakában leltem. Kívül csupa krízis, trauma, mélyrepülés. És ebben az egyik legszétszedettebb állapotban felcseng a belső tűzöröm finom, megtartó fonala. E mentén, újra életet lehelve magamba átfésülhetem, összegezhetem korábbi és épp adódó szemlélődéseim megéléseit. Még nem is ismerem igazán e hindu misztikus nő életét, költészetét, amikor megírom a ciklust, és akinek nevébe középre beékelem iniciáléimat. Azaz a Míra D. Bái D-je az angol joy ‘öröm’ jelentésű szó magyaros kiejtés szerinti leírását jelzi, azaz a Dzsoj szót. Annál nagyobb örömmel fedezem be a kötet lezárási folyamatában Bangha Imre és Déri Balázs 1997-es könyvét, mely a terebess.hu, valamint az epa.oszk.hu oldalalakon olvasható, Távollét – Mirá hercegnő misztikus versei és legendája. Ez viszont segített abban, hogy a kötetnek a végső formáját megadhassam, és a kötetet, mint a XVI. századi misztikusnő Míra belső életútja lehessen.
KkF: A Napút folyóirathoz még egy igen szoros kötelék fűzi Johannát. Szerkesztője volt a Szívem, te szívem. Női misztika különszámnak. (http://www.naputonline.hu/wp-content/uploads/2015/12/Naput-216.pdf)
Nem biztos, hogy minden olvasó tisztában van azzal, hogy milyen összetett és bonyolult akció szükségeltetik ahhoz, hogy az ötletből kész lapszám legyen. Beavatna bennünket ebbe a folyamatba?
DJ: Nemcsak költői kísérletezéseimben vált fontossá e téma felülvizsgálása, hanem világirodalmárként is szemléltem a kortárs költészetek misztikus hangjait. E során feltűnt, hogy a magyar irodalom számos olyan kiváló alkotóval rendelkezik, aki ilyen irányú alteregóval kísérletezik. Közben misztika- és ritualitáskutatásba is belemélyedtem, ugyanakkor a Míra-kötetnek kiadót kerestem. Rideg Zsófiával mindezekről beszélgetve, megszületett az ötlet, hogy kiadvány készüljön belőle. Különös öröm volt a Napút tematikus számaként a kettős lehetőség, hogy a válogatást a kötetem kísérje. A számot annak az Enhéduanna sumér holdisten papnő versével kezdjük, aki egyben a világirodalom legelső, név szerint ismert költője. Terjedelmes és fennmaradt költészetéből eleddig magyarul nem jelent meg fordítás. Meg kell említenem, hogy Komoróczi Emőke majdnem harminc oldalas kritikája olyan csodálatosan tekinti át e tematikus számot, mellyel a női misztika ívének kidolgozott vázát mutatja. Hatalmas élmény számomra Emőke nőies értekező prózája.
Nemcsak hihetetlen beleérzéssel feltárja a szerkesztés mögött rejlő koncepciót, hanem nagy szeretettel fel is tudja mutatni tárgyát. Megbecsülhetetlenül nagyszerű ajándék az ő kritikai munkássága a magyar szellemiségnek.
KkF: A cím nélküli versek kedvelői biztosan fölöslegesnek tartják a vers előtt álló, kövérrel szedett sort. Ilyeneket például: Csínja / Mersze; Tánc om / Dal om; Égi, testek / Égestek; Jóban hűvös / Jó, ha hűvös; Kedv / Szer; Meg- / Kiváltás; Földi variációk / Égi boltozaton…
Kell-e a jó bornak a cégér? Vagy rossz a kérdés, és másfelől kell megközelíteni Johanna címadó “gesztusát”?
DJ: A kötet darabjai abba a formai játékba mennek bele, hogy nincs egy eredeti, hanem a vers címével együtt egyből két változatban, mint kvázi fordítás születik meg. Ráadásul ki is találok egy hindu alfabétummal beemelt harmadik címet. Erre a kettősségre/szentháromságra, és e mellett a különféle fordíthatóságra, megnevezhetőségre utalnak a címek. Ez a kompozíciós elv a kötet címébe is beemelődik, emiatt benne az ú. és n. betűk. Ezeket a rövidítéseket is sokféleképpen oldozhatjuk fel. A második oldalon megadott «Úgynevezett» szintén erre a többnevűségre utal.
KkF: Kedves Johanna, számos helyen olvasható, hogy a számi kultúra s annak női képviselői, tolmácsolói, alkotói iránt mély elkötelezettséget érez. Ennek egyik remek példája az ön által létrehozott 2017-es számi drámaantológia és a 2020-as számi versválogatás. Nils-Aslak Valkeapää-nek (és még számos északi írónak és politikusnak) a nyilatkozataiban többször is megfogalmazódott: a számik hangja önmagában alig hallható, de más őslakos népekkel összefogva egy nagy és erős közösséget alkotnak, akikre már odafigyel a világ. Haladunk-e ez irányba?
DJ: Kevés olyan kisebbséget ismerek, akik ennyire sikeresen politizáltak az elmúlt évtizedben. A természeti népek közül a számik majdnem az egyetlen, akiknek sikerült jelentős változást felmutatni. Kiknek hona jelenleg négy ország területén található (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország északi részén), és körükben hatféle számi nyelvet beszélnek és olykor írnak. Ezek a számik megértették, hogy nemcsak otthon kell elmondani a történetük, hanem a természeti népek diskurzusában is a nagyvilágnak. Az Ön által említett Valkeapää, kinek Északi Tanács Díját elnyerő kötetét lefordítottam (Nap, édesapám, 1997), az első jelentős és nagy eredményeket felmutató World Council of Indigenous People (1975-1996, Természeti Népek Világtanácsa) szervezetnek induló hat évében a kulturális koordinátora. Sarah Margret Oskal írónőjük, performerük – akitől mind a Szerencsefia 2016-os drámaválogatás, mind a Csak a csöndnek engedelmeskedni című 2020-as versantológia tartalmaz írást –, nemrég azt nyilatkozta, hogy hatékonysága érdekében üzenetét a film nyelvén és angolul feliratozva mondja el. Csupán a netre kell feltennie alkotását, és egyből letölthető és érthető a világ bármely pontján, miközben nem kell bíbelődnie az egyre nehezebben található kiadóval, majdani fordításaival.
KkF: Vannak helyek, amelyek meghatározóak az ember életében. Számomra ilyen például az egyik kötet végén olvasható kiadói tájékoztatás: (Napkút Kiadó Kft. 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. mfsz. 29.). Ebben a korábbi (pénzügy)minisztériumi épületben voltam a Műszaki Egyetem hallgatójaként kollégista, majd röviddel a végzés után egy évet dolgoztam ott, mint az egyetemisták kupálódásáért felelős “kulturális AtyaÚristen” (Sándor György humoralista keresztelt el így), s ezalatt épp´ abban a szobában laktam, ahová évekkel később Szondi György főszerkesztői asztala került… Találhatók-e Johanna igen mozgalmas, világvándor életében is ilyen emlékezetes, mesés egybeesések, helyszínek?
DJ: Talán nem annyira helyek, mint témák és emberek jelennek meg egészen különös módon az életemben. A számik mindenképp kísérnek utamon. Az Akateeminen Kirjakauppa (Akadémia Könyvesbolt) hatalmas helsinki könyves üzletbe tett 1992-es első látogatásomkor szembejött velem Valkeapää verseket és dokumentumfotókat tartalmazó kötete, mely elindított erre az azóta is tartó műfordítói, kutatói kalandra. Családommal Los Angelesbe való kiköltözésünk elején egy norvég fesztiválon ott találom magam Észak-Amerika egyetlen számi folyóiratának standjánál (Báiki), vagy bielefeldi visszaköltözésünk után nemsokára a kétlaki Anna Katariina Holmérusszal hozott össze a sors, aki befogadott számi művész. Ugyanakkor kísérnek a többnyelvű költők is. Mikor utána néztem, hogy hány százaléka a föld lakósságának 4+ nyelvű, ami az én környezetemben nagyon gyakori, ledöbbentem, hogy ez nagyon kevés százalék. Kétnyelvű ugyanakkor több mint a fele az emberiségnek. Emiatt is nagyon örültem annak a lehetőségnek, mely egyik beszélgetésből a másikba ívelve egyszer csak előttem termett: a többnyelvű szerzők kiadása. Tzveta Sofronieva, Jennifer Kwon Dobbs, Sarah Margrethe Oskal, Inger-Mari Aikio, Rajvinder Singh többnyelvű műveit tolmácsolhattam a német olvasóközönség felé.
KkF: Fodor Ákos hagyatékában olvasom: Ólomévek és / pillangópillanatok / – nagyjából ennyi. (Summa) Johanna életében mennyi ez az ennyi?
DJ: hosszú csendek / gyors változások / s valaki szívdobogásának egyhangúsága írtam a Napút / Sonnenreise kétnyelvű verstérképemen. Engem ez az ‘egyhangúság’, jobban mondva az egyenletesség érdekel. Az Angyal válaszol-ban ez az üzenet így hangzik: Az öröklét titka ez: / legyen minden tetted, / hited, gondolatod, szereteted / egyenletes. / Minden lanyhulás: / haldoklás, elmúlás. / Minden renyhe szünet: / halál, önkívület. / Minden bűnbánat, / újraindulás: / gyógyulás, feltámadás.
Illusztráció: Domokos Johannáról
Ezek is érdekelhetik!
„A vers – bár belőlem születik – mindig előttem jár” (Baka Györgyi-nagyinterjú) →
Halmai Tamás: Egyik szirom után a másik…* →
Rainer Maria Rilkéről (III/3) →
