Niillas Holmberg: Mezítláb (részlet)
Domokos Johanna
Szomszédaikból, hódítóikból a számik (kor. lappok) világa antropológiai vonásukkal, tárgyaikkal, hétköznapi kultúrájukkal, hitvilágukkal, nyelveikkel, énekes kultúrájukkal és egyéb sajátosságaival, kincsével a szokatlanság és furcsaság érzését váltotta ki. Évszázadokon keresztül hódítóik kódexei, szomszédjaik nyelvhasználata lekicsinylően kezelték őket. A területeiket bekebelező hatalmak nem a tanulás, a felfedezés kuriózumával közeledtek hozzájuk, hanem a meghódításuk lelkiismeret-furdalás nélküli végrehajtásához szükséges tudatlansággal. Így a hagyományos, északi zord feltételek között is önfenntartó számik bölcsessége megcsorbult a magukat civilizáltnak nevezett kultúrák asszimilálása alatt. Ám az elmúlt évszázadban nemcsak a számiknak lehetetlenült el a földhöz, vízhez, szelekhez, égbolthoz, állatokhoz, növényekhez kötődő bensőséges viszonya, hanem a civilizált társadalmak is hatalmas válságba jutottak. A számi költők többsége e több évtizedes folyamatra határozottan figyelmeztetett minket. Költészetük nemcsak saját tragédiájukról, hanem az antropocén emberiségéről is szól. Vajon azért nehéz ezt meghallani, mert már nem rendelkezünk mély természeti és közösségi kötődéssel, vagy posztmodern, poszthumán lírai kondicionáltsággal rendelkezünk? Esetleg kevesen vannak, akik még ki tudják mondani ezeket az üzeneteket?
Hogyan állíthatjuk vissza az embernek a földhöz, a természeti világgal, de egymással szembeni alázatát, meghitt viszonyát? Hogyan korrigálhatjuk a tudat és a tudás csapdáit? Sőt, hogyan göngyölíthetjük vissza egy újabb kiindulópontig a messzire futott, szerteszét ágazott, az ember által maga és környezete létezését ellehetetlenítő útjait? Erről a lokális és globális metanoiáról mélázik el 2008-ban megjelent Juolgevuođđu (Mezítláb) című, számi nyelvű kötetében Niillas Holmberg[1]. A 28 évesen publikált, sorban a hatodik kötetével a szerző nemcsak interkulturálisan, hanem intrakulturálisan is boncolgatja az eltolódott érték- és erőviszonyokat. A kötet öt ciklusa mindegyikében visszatérő motívum a gyarmatosítót jelképező Cipész, ki inasaival szorgalmasan dolgozik, hogy a szégyenlett meztelen lábakat elrejtse, a föld érdességét finom lábbelivel kifogja, de főképp, hogy elfeledtesse a Földanyához való közvetlen kapcsolatot. Az ügy költői perre vivődik, a szerző a hamleti kérdést teszi fel: legyenek, vagy ne legyenek a számiknak (az embereknek) jogai? A tárgyaló felek erővonalai között ide-oda ingadoznak a csordájától elkóboroló, rénjeit őrizetlenül hagyó kutyák, valamint a kizsákmányolókhoz átpártoló, azaz farkassá váló rokonok. E feleket ellenpontozza a karosszékében ringó nagymama, ki már túlvilági partok felé tart; az egyre ritkuló csérek, melyek nevét a politikai aktivisták jelölésére is használják; a még megszülető gyerekek, kiknek füle falevélre emlékeztet, valamint az ökoszisztéma kilengéseiben egyensúlyozó nyírek.
Amit meztelen lábunk érintene, EANA, azaz a föld, a kötet főmotívuma. E szó etimológiailag és fonetikailag is közel áll az eatni, ’anya’ szóhoz, mellyel maga a Föld, és az a viszonyforma, melyen a költő róla és hozzá szól, feminin jelleget ölt. Az sem véletlen, hogy Holmberg számára is legfontosabb számi költőelőd, a kéttucatnyi nyelvre fordított Nils-Aslak Valkeapää (1943-2001) legutolsó művének a címe épp: Eanni, eannážan, azaz Föld, édesanyám[2]. Hogy ki kit tehet korrupttá, a föld az embert, az ember a földet, mi egymást, de végül is mi a föld, és mi mit teszünk birtoklása, kizsákmányolása érdekében – mindenik ciklusban visszatérő téma.
A szöveg esztétikai megnyilvánulása nemcsak a számi költészet, hanem a kortárs líra igazán eredeti hangja. Ezen, új szavakat is gyártó nyelvköltészetnek sikerül egybeolvasztania a nyelv elemeit, a nyelvtani fogalmakat, tudományos meglátásokat a természet tetteinket kiegyensúlyozni igyekvő fáival, virágbölcsességével, állatsegítőivel. A mély összefüggéseket felfejtő nyelvköltőnk, Nillas Holmberg olyan figyelemköltő is egyben, aki meditatív módját választja a világgal való viszonylatának. Nem hiperaktív, agresszív hatásvadász költészetet művel, hanem magában nyugvó, több síkon párhuzamosan szemlélődő, több síkot párhuzamosan szemléltető poézist. Fekete lapokon, fehér krétavonallal illusztrált könyvével Holmberg, aki egyben traumaköltő is, olyan poétikai, spirituális és filozófiai hagyományokat vonultat fel, mely a gondolati líra legnagyobbjaival rokonítja (ld. Eliot, Bernstein, Tranströmer, Pilinszky). Ilyenfajta poézis napjainkban ritkuló jelenség.[3]
[1] Lappföld/Szápmi finnországi részén született számi író-költő, jojkaénekes, performer weboldala: http://niillas.com/ (2022.08.22)
[2] Nils-Aslak Valkeapää számi költő, jojkaénekes, perform Beaivi, áhčážan (1989, DAT) kötete l. magyarul: Nap, édesapám (1997 QED, 2001 Mentor), ford. Domokos Johanna
[3] További ajánlott olvasmányok: Szerencsefia. Kortárs számi drámák (2018, Napkút). Csak a csöndnek engedelmeskedni. Kortárs számi költőnők antológiája. (2020, L’Harmattan/Károli). Mindkét kötetet ford. Domokos Johanna, Csáji Koppány László, Németh Petra, Tamás Ildikó, Tillinger Gábor.
Niillas Holmberg: Juolgevuođđu / Mezítláb (2018, DAT)
-részlet-
Itt az idő mezítlen talppal földre szállni.
Megérinteni a dob hártyáját, mely
emberbetűkkel díszes
—————————————fortissimo
Törődöm-e annyit a földdel
mint a rajta járókkal?
A szeretet széles, mint egy tangóharmonika.
Földet és magot enni úgy
———hogy a gyomorban hússá váljon.
Egészen más dolgokat is elsajátítani.
A kutatás kimutatta, kevesebben terítenek magukra fekete leplet
ha anyanyelvüket jól beszélik.
Réges-régen
mikor egy francia dualista
megjelent a piactéren, mindenki
odasietett, hogy megcsodálja a cipőjét
A föld és a róla szóló Beszéd
nem tudom kérdés nélkül hagyni
vágyakozásuk újból egyesítheti-e
a széttépett sziámi ikreket?
Ideje elindítani a pert
Hamletnek rá kell kérdeznie: legyenek
vagy ne legyenek jogaink.
Tisztelt esküdtszék, tisztelt bíróság, tisztelt hölgyeim és uraim
úgy vélem, hogy a vizet mégiscsak
a patak folyása mentén kell meríteni.
Észrevétlen soha nem lepett meg az alkony.
—Gyerekként eggyé váltam a nyírfák villámágaival
bújócskázás közben néhányunkat fények emlékével
—pillantottak meg.
A hallgatag nagymama
———hintaszékében finoman ringatózik
——————-a hang evezőcsapásra emlékeztet.
—————————-Tudja, mi történik – minden csapással
————————————-közelebb és közelebb sodródik a bárka …
—————————-Meséljél valamit, szólok, de ő fáradt
——————-ágyba bújik, mint a partról felszálló
———éj köde.
Megrakom a tüzet, hintaszékébe ülök
———a bárka meleg, Isten
——————–Ige.
Fordította: Domokos Johanna
Illusztráció: a kötetborító felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Daniel Kehlmann: A nap alatt →
Fenyvesi Ottó: Kortárs horvát költők 2. rész →
Nicolas Bouvier: Világunk járása (részlet) →
