Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika nadas1

március 13th, 2023 |

0

Vörös Viktória: Bukott angyalok Nádas Péter regényéből

(Rémtörténetek, Jelenkor, 2022)

 

np2

 

„Az idő úgy belevetemedett itt a térbe, hogy minden testet mértéktelenül elhajlított és elváltoztatott.” (84. o.)
„…mit kezdjen a tudatába beáramló idomtalan szövegtömeggel.” (240. o.)
„Édesanyám hogyan beszél énvelem.
Hogyan beszélnék, a számmal beszélek, ahogy nálunk mind beszél.” (136. o.)

 

A három nőszereplő köré írt regény három nőtípust bont ki Nádas Péter Rémtörténetek – regény című kötetében. Ez a három regényalak: Várnagy Teréz gazdálkodó, napszámosa, a „bolond” Pásztor Róza és Mírák Piroska pszichológushallgató.
A név nélküli Duna-menti településnek már a térviszonyai is sajátosak: minden kapcsolódó hely konkrét (Dömös, Vác, Pentele, Földvár, Szekszárd), csak éppen szereplőink vidéki lakhelye nincs nevesítve. Egy-két tájszó (buckák a szőlősorok; derekak a gerendák közti, ház hosszát jelölő terek), illetve a mesterségek kapcsolódásai (pék, kovács, révész, ács) szintén a Duna-tájat jelölik ki mint helyszínt. Ezeknél azonban fontosabbak a földrajzi ismeretlen „fehér foltot” kitöltő belső monológok, illetve a narrátor közvetítésével megismert tudattartalmak. A térélmény fontos lenyomatai ugyanakkor végig jelen vannak: Róza fűtetlen kamrája, a déli forróságban elviselhetetlen szőlőhegy, a vendégeknek előkészített hűs tornác, az uterusnak (!) nevezett sekrestye mint az őszinte szembenézés, illetve a zsalugáteres Bolog-ház mint a családi erőszak titkolt helye, valamint a kavicsos Duna-part a cselekmény zárlatában.
Az újszülötteknek nincs gyerekkoruk a műben. Ezért nincs, nem is lehet benne öröme Teréznek, mivel ő a létfenntartás feladatát kapta, miután szülei elűzték törvénytelen gyerekével, Elemérrel együtt otthonról; gondoskodó, „etető”, nem teljesedhet ki az anyai szerepben. A beszéde ezért is torz, míg Róza alig szól, nevetni nem tud, és elveszik tőle a csecsemőit. Mindkét nő úgy dolgozik, akár a gép, de Teréz már hetven felett jár, megfáradt.  Rózát epileptikussága védi egyedül a bántásoktól: „állatember” – erős, szívós, termékeny. A víz lesz a sorsa, mint Misikének, akinek nincs teste, csak szellemi léte van (sakkozik, filozofál, Piroska beszélgetőtársa).
Élettörténetek hullámoznak, folyóvá szélesednek – nemzedékeket és történelmi korokat fognak át Nádas Péter prózájában. A történetszövés során a marginalizálódó rétegek beszédmódja lesz az autentikus: a primer érzelmi reakció a szövegeket trágár szólavinává változtatja, az ösztönszintű kimondást téve egyedül érvényessé a regény első felében, Teréz és Róza megismerésekor, a későbbiekben átváltanak pszichologizáló, majd filozófiai tematikára Mírák Piroska és Imre, majd Misike megjelenésével. Megdöbbentő hatású ez a kettősség a nyelvi regiszterben: „…a hatóság […] mégis inkább úgy csinált, mintha nem tudná, mire megy ki e játék, ez az egész kibaszott benedictio.” (248. o.)
A két, különböző nemzedékhez tartozó lányanya sorsa – egymás groteszk tükörképeként –, a kiközösített Teréz és a bolond Róza története rajzolódik ki a nyelvi „sárszifon”-nal kezdő szövegfolyamban először. Számos értelmezési lehetőséget bont ki a tágas szövegtér: ilyen Várnagy Teréz Banyává torzított neve, a bolond Róza rontást hozó vigyora a faluban, azután magányukban egymásrautaltságuk, a „terézkedés” (érzelmi azonosulás) elutasítása az idősebb részéről minden hasonlóságuk és kiközösítettségük ellenére. Ez az első rémtörténet. Sem az ösztönös („bestiális”) Róza, sem a tudatosan tervező, gazdálkodásában gyarapodást mutató, de a jelenben már megfáradt Teréz nem tudja megélni, beteljesíteni anyaságát, így éppen azt veszítik el, amit a legfőbb életcéljuknak tartanak: a kapcsolódás lehetőségét törvénytelen gyermekükhöz, csecsemőikhez.
A regény több női mellékszereplője a polgári réteghez tartozó (deklasszálódott, kitelepített vagy disszidáló) érvénytelen létmód képviselője. Ez a rémtörténet egy másik szála. Ortvay Hella, a meggyilkolt művésznő mint szellem visszajár kísérteni Teréz (valamikor szobalánya) portájára, egy másik tér- és idősík megidézésével (Pest és Argentína). A „nyomorék” (arculcsapásszerű ez a beszédmód!) Misike anyjával, Fabiusné  Bellamy (a maupassant-i Bel Ami torzult változata) Margittal egy magát ápolói szerepre kényszerítő anya kerül a történetbe.  Várnagy Teréz portáján vendégeskednek, barátnőkkel zsúroznak – látszatjólétben, tele élethazugságokkal. Ezek az árnyéktörténetek ellenpontozzák a falusi sorstörténeteket, erősítik azok érvényességét.
Állandó a blaszfémia a szövegben, mivel átkot hordoznak az asszonyok, a törvénytelen gyerekek vállalása miatt kirekesztettek: „Egyetlen nagy bűne miatt őt  [Terézt – V. V.] egész életére ne szeressék.” (418. o.) Összeomlásuk és az önfeladás elleni hadakozásuk már-már hősies. Kik is valójában ők? Egyetlen sorsfordulattal – a szüléssel – életükben anyák lettek, és ettől kezdve nincs, csak jelenük: tartamuk van. Örökkévalók lettek, istennők, mumifikált fáraófeleségek, csillagképek Ovidius Metamorphoseséből – bukott angyalok.

 

 

 

Illusztráció: ‘Friss könyvpászta’ (fotó forrása: Nádas P.  FB-oldal)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel betcio betcio giriş betcio güncel giriş alobet alobet giriş alobet güncel giriş jojobet jojobet grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet holiganbet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet grandpashabet Holiganbet Meritking

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás