M. Lezsák Gabriella: „Nekem a sors fényképezőgépet adott a kezembe”
•
A Kunkovács Lászlóról pár hete megjelent vaskos életrajzi kötet[*] borítóján nem maga az etnofotográfus, hanem egy idegen arc néz vissza ránk kérdőn. Egy hetyke, huncut szemű alföldi pásztorember.
Belül, a borítófülön egy idézet olvasható Kunkovácstól: „Az vagyok, amit kiteszek a falra. Tehát a képeimmel azonos…” És valóban úgy van, hogy Kunkovács László teljesen önazonos a képeivel. Minden egyes felvételbe belecsempészi önmagát. Hogy hogyan csinálja, nem tudom, de az alföldi gémeskútban, vagy az altáji sziklarajzban is ott van. És ott van a könyve címlapján is. Szinte hallani, ahogy mondja: Azt hiszed, be tudsz zárni egy dobozba, vagy, hogy belém látsz? Nem, a felszín csak egy máz, az én lelkem szabad és kiismerhetetlen, de azért csak próbálkozz!
A Magyar Művészeti Akadémia kiadásában megjelent életrajzi kötet első a sorban, már ami a „próbálkozásokat” illeti. Nagy Károly Zsolt, a kötet szerzője maga is vizuális antropológiával foglalkozik, vagyis szakmabeliként írt könyvet a 81. életévét taposó „mesterről”. Bizonyára lesz még több kötet is idővel. Ez a mostani azonban szilárd alapként szolgálhat a későbbiek során is, hiszen a benne szereplő életrajzi adatok, alkotói állomások, ha nem is elsőkézből, de „tűzközelből” származnak, azaz hitelesnek mondhatók, a munkásságot taglaló értelmezések pedig szintén „átmentek” a „mester” rostáján.
A vizuális antropológia hazai megteremtőjét, Kunkovács Lászlót személyesen is ismerem. A 90-es évek második felében a sztyeppei kőemberekről készült képeiről tartott előadást, és a közönség, köztük én is, érdeklődve hallgattuk. Igazán üdítő volt, ahogyan a „hátizsákos expedíciók” során készült alkotásaival színt, életet hozott a száraz, egyetemi előadások közé. Méltóságteljes pompájukban ábrázolta az éppen akkor tanult eurázsiai török népek monumentális sírépítményeit, de mégis valami sokkal több volt bennük a megörökített pillanatnál.
Azóta már tudom, hogy minden nagy művészt a szakralitás, az Isteni erőktől való megérintettség tesz igazán nagy művésszé. A szakralitás jelenléte egy művész munkásságában azonban olyan kegyelmi állapot, ami nem jár akárkinek, csak a kiválasztottaknak. Kunkovács László is ilyen kiválasztott. Megszállottan kereste azokat a hazai és eurázsiai témákat, amelyekkel a magyarság és a magyarral rokon keleti népek hagyományos műveltségét mutathatta be. Ízelítőül néhány cím a képek témáiból: „Kunok Magyarországon, ótörök kőemberek, pásztoremberek, hagyományos halászat, táltoserő, ősépítmények, a Mongol-Altaj kazakjai, élő agrártörténet, varázslatos Dél-Szibéria, Sziklavésetek Belső-Ázsiában”. Témáinak szakrális jellegét csak a szakavatott szem veszi észre, amihez nem elegendő a fotóművészeti kurzus, hanem komoly szakmai tudás szükséges. A 90-es évek második felében Somfai Kara Dávid turkológus-etnológus volt az útitársa, akinek köszönhetően olyan eldugott helyekre is eljuthatott, ahol még eredetiben örökíthette meg az autentikus népi vallásosság rituális szertartásait, vagy az évezredek óta ugyanúgy élt mindennapi életet. Az azóta eltelt három évtized alatt Kunkovács László kiváló fotóművészből elismert etnofotográfus lett. Címeit és kitüntetéseit hosszan lehetne sorolni: többek között elnyerte a Nemzet Művésze címet, a Kossuth- és Balogh Rudolf-díjat, 2010-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja. A „Kunkovács jelenség” azonban annál jóval összetettebb, mintsem, hogy az elismerések alapján megítélhető és megérthető lenne. Vagy, hogy be lehetne skatulyázni. Nagy Károly Zsolt is erre világít rá, amikor a „Kunkovács jelenség” megértésére is kísérletet tesz a könyvében. 
Hogy ez sikerült-e neki, a leendő olvasókra bízom, egy azonban bizonyos: a kötetben is helyet kapott legszebb és legkifejezőbb képei sok mindenre tanítanak. Tanít minket, régészeket is, hiszen élővé teszi azt a kultúrát, amit a föld alól kiásunk. Ennél is lényegesebb azonban, hogy önmagunk, emberi létünk megértéséhez is nagyon fontos fogódzókat kapunk általuk. Mindezt úgy, hogy nincs ömlengés és mellébeszélés, csak a csönd van és a nyitott lélek, a gondolatok már jönnek maguktól.
Bizton állíthatom, hogy több szakma számára is alapmű lesz ez a könyv. Ezen túlmenően azonban azoknak is érdemes elolvasni, akik a magyarság és a magyarral rokon keleti népek ősi műveltségére kíváncsiak. A kötet képeit nézegetve pedig nemcsak a régmúlt idők valóságához, hanem a jelen és a jövő megértéséhez is közelebb kerülhetünk.
[*] Nagy Károly Zsolt: Kunkovács. MMA Kiadó, Bp., 2023. 318 oldal, 256 színes és fekete-fehér kép
Illusztráció: Könyvméltató
Ezek is érdekelhetik!
Stancsics Erzsébet: Kaiser László születésnapi verseskötetéről* →
Erdélyi Z. János: A barna szavak tündére* →
Végh Tamás: „Hogyan érzi magát a lélek mostanában?”* →
