Titus Calpurnius Siculus I. eklogája
•
Szentmártoni Szabó Géza
Immár 46 esztendeje lapul a fiókomban…
Immár 46 esztendeje lapul a fiókomban az a műfordításom, amelyet még egyetemista koromban készítettem az Európa Könyvkiadó és az MTA Ókortudományi Társasága által 1977 tavaszán meghirdetett, jeligés műfordítói pályázatra. A határidő 1977. szeptember 1. volt. A latin szak jeles tanárának, Adamik Tamásnak (*1937) a javaslatára, Calpurnius Siculus I. eclogáját fordítgattam a nyári szünetben, szüleim lakhelyén, Békéscsabán. Pályázatomat 1977. augusztus 30-án, ugyancsak Békéscsabán adtam postára. Október 16-án az Eötvös József Kollégiumban kaptam kézhez a táviratot, amelyben az állt, hogy „a görög–latin műfordítás pályázaton dicséretben részesült. Szívesen látjuk az Ókortudományi Társaság 1977. okt. 14-én, du. fél 6-kor tartandó felolvasó ülésén, a Magyar Tudományos Akadémia Kistermében, Roosevelt tér 9, 2. emelet.”
A pályázati eredményekről a Népszabadság (október 20,) és az Élet és Irodalom (október 29.) adott hírt. 110 pályamunka (68 vers-, 42 prózafordítás) érkezett be. A bíráló bizottság első díjat nem adott ki, de a díjakra szánt összeget felemelve, két második és három harmadik díjat ítélt oda. A bíráló bizottság öt pályázót dicséretben részesített, köztük engem Calpurnius Siculus-fordításomért.
A 94 hexameter-soros fordításhoz Dietmar Korzeniewski (1933–1979) 1971-ben megjelent, máig mérvadó kétnyelvű szövegkiadását használtam.[1] Calpurnius a Kr. u. I. század közepén, Nero uralkodása idejében élt. Első eclogája, Vergilius 100 esztendővel korábban szerzett IV. eclogájához hasonlóan, a boldog aranykor beköszöntését jövendölte meg. Két pásztor, Corydon és Ornytus bukkan rá a Faunus által egy bükkfa kérgére felrótt terjedelmes jövendölésre. Calpurnius hét eclogáját a reneszánsz pásztori költészet művelői nagyra becsülték és utánozták.[2]
Korábban csak egyetlen Calpurnius-ecloga, a VII. jelent meg, mégpedig Szabó Lőrinc (1900–1957) műfordításában.[3] Az én dicséretben részesült magyarításom nem látott nyomdafestéket. 2010 februárjában, a Latin Tanszéken tartott, Janus Pannonius Renatus-panegyricusáról szóló előadásom után, egykori Calpurnius-fordításomat is megemlítettem Simon Lajos Zoltánnak (*1970), a latin tanszék oktatójának, aki tanulmányok sorát írta korábban erről a kissé elfeledett antik szerzőről.[4] Tőle tudtam meg, hogy 1997-ben Bencze Ágnes (*1975) művészettörténész is lefordította az I. eclogát, amely az Antik Tanulmányokban meg is jelent.[5] Otthon előkerestem az akkor már 33 éve fiókban heverő pályázatom dossziéját, amelyben szerencsére megőrződött fordításom szövege. Nekiláttam és elektronikusan is rögzítettem a magyarított Calpurnius-eclogát, illetve mindazt, amit a pályázattal kapcsolatban még a dossziéban felleltem. A fordítást elküldtem Simon Lajos Zoltánnak, mert nagyon örültem, hogy a vele való beszélgetés ráterelte a figyelmemet egykori, már szinte elfeledett munkámra. Arra kértem, hogy ő, mint e római szerző jeles kutatója, véleményezze ifjúkori fordításomat, amely bizonyára nem mentes a hibáktól. Ő ezt írta válaszlevelében:
»Csak annyit írhatok, hogy szerintem zengzetes és élvezetes, sokszor jólesően meglepő fordulatokat sem nélkülöző már ez a fordításod is, pedig a pontosság rovására nem nagyon tettél engedményeket. Olyanokra gondolok, mint a „bősz Bellóna”, „vad harapásokkal vájkál a saját zsigerében”, „és a sötétbe szegik fejüket”, „dús békesség jő, mely kard-kivonást sosem ismert”, „és seb nélkül mint villog a csillag”, és hasonlók.«
Most további évek eltelte után, a NapútOnline felkérésének eleget téve, örömmel adom közre első műfordításomat. Talán ennek a korai próbálkozásomnak köszönhetem, hogy a továbbiakban nem rettentem vissza a hasonló feladatoktól, hiszen 2009-ben Janus Pannonius általam megtalált Renatus-panegyricusának addig ismeretlen 500 verssorát fordítottam le magyar hexameterekben.
Jegyzetek
[1] Hirtengedichte aus neronischer Zeit. Titus Calpurnius Siculus und die Einsiedler Gedichte. (Bucolica aetatis Neronianae. Titi Calpurnii Siculi Bucolica vel Eclogae. Poetarum amonymorum Carmina Einsidlensia), herausgegeben und übersetzt von Dietmar Korzeniewski, Darmstadt, 1971, 10–18, és 86–89 (a szöveg jegyzetei).
[2] Simon Zoltán, Jubila pastorum. Calpurnius Siculus és a reneszánsz pásztori költészet. = ΓΕΝΕΣΙΑ. Tanulmányok Bollók János emlékére, szerk. Horváth László. Laczkó Krisztina, Mayer Gyula, Takáts László, Typotex Kiadó, Budapest, 2004, 651–666.
[3] Titus Calpurnius Siculus, A körszínház. „Lentus ab urbe venis, Corydon, vicesima certe” (VII. ecloga), fordította Szabó Lőrinc. = Római költők antológiája, Budapest, 1963, 337–339.
[4] Simon L. Zoltán, Árkádia kettős tükörben. T. Calpurnius Siculus eclogái, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009.
[5] Titus Calpurnius Siculus, Első ecloga, fordította Bencze Ágnes, Antik Tanulmányok, 41 (1997), 239–241.
•
Élet és Irodalom, 1977. október 29.
Illusztráció: ~Ecloga Prima (fh. két falfestményrészlet, ld. Villa Livia, Basilica Noniana)
Ezek is érdekelhetik!
José Ortega y Gasset: Feljegyzések a homályló nyárból (részlet) →
Daniel Kehlmann: A nap alatt →
Fenyvesi Ottó: Kortárs horvát költők 2. rész →
