Joszif Brodszkij: „Ne hagyd el a szobát…” (Petrőczi Éva felvezetőjével, fordításában)

Petrőczi Éva

Egy több mint alkalmi versfordítás rövid története

Keserves öröm volt számomra, amikor a Covid-járvány kezdetén, még jóval az oltások megkezdése előtt, a Litera irodalmi portál (online folyóirat!) felkért arra, hogy az orosz irodalomban jártas egykori kollégám – aki egyben kiváló énekes-gitáros is – javaslatára a lehető leggyorsabban fordítsak le egy akkor (és mindörökre) fájdalmasan aktuális verset. Az általam hosszú éveken keresztül kutatott, a Károlitól a Veszprémi Egyetemig és egészen Leuvenig és Turkuig tanított, s egy angol nyelvű összehasonlító irodalomtörténeti előadásban is elemzett, Nobel-díjas orosz költő és prózaíró, Joszif Brodszkij magyarul akkor még nem olvasható, nagy járvány-versét. A költő ezt még hazájának kényszerű elhagyása előtt, 1970-ben, a sokakat elpusztító odesszai kolerajárvány idején írta. Címe végtelenül egyszerű: Ne hagyd el a szobát, szövege azonban végtelen egyszerűségében is megrázó. Az eredeti orosz szöveg mellé megkaptam az angolt is (bár az gazdag Brodszkij-gyűjteményem egyik kötetében benne van), sőt még egy magyar nyersfordítást is. Az utóbbi „műfaj” gyakori volt ifjúkoromban, amikor anyai barátnőm, Rab Zsuzsa jóvoltából a Szovjet Irodalomtól gyakran érkezett egy-egy futár, ugyancsak nyersfordításokkal, pesterzsébeti, lakótelepi „alkotóházunkba”. Annak idején mindössze az volt a kikötésem, hogy politikai tartalmú versek tolmácsolását nem vállalom, időmértékeseket – különösen szerelmes, város- és tájverseket – bármikor és rövid határidővel. Akkoriban a sok gyerek- és felnőtteknek szóló szöveg fordítása és a sok-sok rádiós munka bizony mindennapi kenyerünk fontos alapja volt.

Brodszkij itt olvasható versében nagyra értékeltem a félelmen és feszültségen olykor át-áttörő humort, iróniát, sőt, öniróniát is. Nyilvánvaló, hogy Szentpétervár/Leningrád szülötte nem gyászversnek szánta ezt a költeményt, hanem a remény, az életigenlés el nem avuló bizonyítékának. Mindmáig nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik fordításomra szép visszajelzéseket küldtek, s annak a váratlan fordulatnak is, hogy ez a feladat nyitotta meg számomra a Litera „kapuit”, számos vers és prózai írás, illetve saját, mindig poétai, de – remélem – soha nem hamis hangulatú fotó erejéig!

Ahhoz pedig – hetvenötödik évemben – már van elég eszem, hogy a papír és online folyóiratok szerény személyem és írásaim előtti kitárulását vagy éppen bezárulását soha nem morcosan, hanem új feladatok reményében viselem. Többek között azt a nem kevés fájdalmat is végiggondolva, amit a vers szerzőjének el kellett viselni. Többek között szabadúszó írói léte egy bírói végzésben „munkakerülésnek” minősítő szégyenét. Vagy éppen azt, hogy egyetlen fiukat az életben még egyszer látni vágyó, idős szülei, útlevél híján, soha nem látogathatták meg Amerikában. S természetesen, azt sem felejtem el soha, hogy hatalmas életművének csak prózai részét írta angolul. Verset ellenben kizárólag oroszul, szeretett és sugárzó, amerikai professzori éveiben sem fakuló, teljes fénnyel és erővel megszólaltatott anyanyelvén.

Joszif Brodszkij

„Ne hagyd el a szobát…”

Ne hagyd el a szobát, ez maga volna a baklövés.
Ha szívhatsz jó bolgár cigit, ugyan minek a napsütés?
Odakinn minden hiábavaló – az öröm kiáltása főként,
A WC-re és vissza masírozz, öregfiú, hősként.

Ó, ne hagyd el a szobát, taxit se hívj, barátom,
Maradj szépen az egy méternyi sávon.
S ha benned ragad a dédelgetett, drága szó,
Ha szólongatod, ne legyen erőszakos, lecsupaszító.

Ne hagyd el a szobát, tettesd, hogy nátha gyötör,
Négy fal, s a szék legyen világodban maga a gyönyör.
Mért hagynád el a helyet, ahová késő éjjel
úgyis csak visszatérnél – tested és lelked sok sebével?

Ó, ne hagyd el a szobát. Táncolj bódultan bossa novát,
mezítlábra húzott cipőben, csupasz testedre
vetett kabátban. Az előszoba sí-viasztól és káposztától gőzölög.
Sokat firkáltál; a kevesebb legyen most a több.

Ne hagyd el a szobát. Csak a szobádnak engedd,
hogy rólad képzelegjen. S különben is, incognito
ergo sum, ahogy a latinból facsartad.
Ne hagyd el a szobát! Frankhonba nem mégy, ott sem maradhatsz.

Ne légy bolond! A többieket ne utánozd! Őrizzen otthonod.
Ne hagyd el a szobát! Pár bútorod legyen diktátorod,
tapétád részeként. Reteszeld be az ajtót, mindentől védd magad,
az asztal vágjon el időtől, tértől, kéjtől, vírustól, fajtól, ha kél, s ha lebukik a nap.

Fordította: Petrőczi Éva